3. Szilveszter és Ujév.
Egymás nyomában járnak még a babonában is; s mindkettő a legnagyobb részt a szerelmesek napja.
A szerelmesek ólmot olvasztanak; s ha Szilveszter éjjelén, a megolvadt ólmot vizbe öntik, a képződött ólomalak megmutatja, miféle mestersége lesz a jövendőbelinek.
Aki a kakast ujév hajnalán meglesi, mikor az elsőt kukurékol, arról várhatja a mátkát, amerre a kakas nézett.
Aki Szilveszter éjfelén megforditja a párnát feje alatt; jövendőbelijét meglátja álmában.
A szerelmesek babonáján kivül van még egy csomó más számára is.
Akit ujévkor megvernek; mindennap kikap az egész esztendőben.
Aki pénzt ád ki ujév napján, akár az egész évben a zsebében tartsa kezét.
A későn kelő lusta lesz egész esztendőben; a korán kelő minden nap frisebb lesz.
Nem jó ujévkor varrni; mert a tyúk tojókáját bevarja az ember.
Ujév reggelén ne vegyen senki tisztát magára, mert kiütéseket kap.
Aki Szilveszter és ujév közt éjfélkor születik, abból nagy úr válik.
S tudná ég, hány babona van még e naphoz kötve; melyek mindegyikének határa egész évre szól.
4. Karácsony.
Még is e nap az egész év legbabonásabb napja; melynek minden órájához egész rakás balhit van kötve; és pedig keverve jó és rosz. Mintha e nap és éjen, melyen a kereszténység a megváltó születését ünnepli, minden jó angyal a földön járna elhinteni a sok áldást a világon; s egyúttal minden ördög is leszabadulna a lánczról, hogy ami átok van, azt az emberek fejére zúditsa.
E napnak még ételhulladéka is varázserővel bir. A hires karácsonyi morzsa, mely anynyi kuruzsló-orvosság fő alkatrésze.
Éjféli misén a luczaszékre állók, megláthatják, ki a boszorkány.
Aki karácsonykor egy almát vagy diót fölvesz a földről, fekélyes lesz tőle.
Az asztal alá rejtett szakajtóba beszáll a kis Jézus; s azért szénával kell a szakajtócskát megtölteni. A széna alá kukoriczát szokás tenni; és e kukoriczától két akkorára hízik az apró jószág; a szénától pedig a lábas jószág.
Aki karácsony estén diót eszik méz nélkül, annak kihull a foga.
Aki a szent estén mézes fokhagyma gerezdet nem eszik, torokfájós lesz.
Karácsony éjjelén legjobban fog az igézet.
Egy kivetett czérna gombolyagba, karácsonykor belelépni, kész Lázár betegség.
De van még ily babonás nap elég az évben.
Lucza napján kell kezdeni az úgynevezett luczaszéket késziteni, s mindennap faragni valamit rajta, úgy hogy karácsony estén legyen kész; s ez az a kis szék, amelyről az ember megismeri a boszorkányt.
Szent-Iván napján jó a szent-Iván bogarat, és hajnalán a gyógyfüveket szedni, amiknek nagy hatása van. Szintén e napon szokás a szent-Iván tüzet átugrálni; hogy az ember abban az évben meg ne haljon.
Pál fordulása napján szokott a medve barlangjában megfordulni; mert e napon minden medve fölébred téli álmából.
András nap éjjelén minden leány megálmodja, ki lesz a mátkája; sőt ha ezen éjen valamely legénynek, ingét párnája alá teszi; azt a legényt úgy megbabonázza, hogy utána jár, mint az árnyék.
Nagy-szombaton a kolompszóra minden kigyót, békát el lehet kergetni a háztól.
Virág-vasárnap szentelt barkának három szemét rágás nélkül le kell nyelni; s aki lenyeli torokfájós nem lesz.
Azt hiszem, izleltetőnek elég enynyi a babonás napokból; aki még tud nehányat, mondja hozzá, s gondolja meg, hogy még ez nem is a legnagyobb bolondság, amit a babonás ember készpénznek vesz.
Babonás számok.
Akik jól értik a csíziót, azt szokták tartani, hogy a számok közül mindig a páratlan a szerencsés; ezek közül is azonban legnevezetesebb a 13, 9, 7 és 3.
A 13 egyedül a szerencsétlen szám; azért a babonás ember a világért se ül olyan asztalhoz, ahol vele együtt tizenhárman vannak. Azt tartják, hogy a társaság közt egyik, a tizenharmadik nem éri el a következő évet. Sok okos emberben is van egy kis idegenkedés a 13-as szám iránt; miután egy társaságban rendesen van egy-kettő, aki valami szerencsétlen történetet hallott a tizenhármasról.
Neveli e szám iránt az ellenszenvet az, hogy néha csakugyan megesik, hogy egy társaságból, hol véletlenül tizenhárman voltak együtt; egy elhal.
Dehát ez igen természetes dolog.
Hiszen senkinek nincs az orrára irva, meddig él? S aki ma ép egészségnek örvend, egy nap, egy óra, egy percz alatt élettelenül összeeshetik; ha az a szegény soha egy tizenhármas társaságban nem járt is.
Magának e számnak rosz híre az utolsó vacsorától származik; hol Jézus tizenharmad magával ült, s pár napra reá keresztre feszittetett.
De azok, akik e szám iránti ellenszenvüket innét származtatják; azt is meggondolhatnák, hogy a tizenhárom közül még a tizenkettedik is meghalt nehány nap mulva; az áruló Judás tudni illik; aki magát kétségbe esésében fölakasztotta.
Hanem azért ma is akárhány okos ember van, aki ha asztalánál tizenhárman ülnek; akár pénzért is fogad egy vendéget tizennegyediknek.
Eszembe jut egy ilyen úr, aki jól megjárta a fölfogadott vendégével.
Vendégségéhez behitt egy hordárt tizennegyediknek; s mikor az napszámoshoz illő buzgósággal megtömte magát minden jókkal; az úr az ebéd végén még ötven krajczárt adott neki borravalóul. De biz a hordár keveselte a napszámot, s azzal állt elő, hogy egy fogás ételt ő harmincz krajczáron alul senkinek meg nem eszik; miután pedig az ebéd hét fogásból állott, azért huszonegy hatos jár; kér tehát még alássan 1 frt 60 krt az ebéd végig műveléseért.
Biz azt meg kellett fizetni; mert nem alkudta ki az úr a napszámot – előre.
A 9-es számot szintén gyakran találtuk e könyvben.
A veszettség kilencz nap, hét, hó, vagy évre tör ki.
A kuruzslók sokszor használják a kilenczféle füvet; kilencz fának kilencz termő rügyeit.
A tehén megrontásnál a kilencz hangya-zsombékot.
Az orvosságot sokszor javasolják kilencszer bevenni; kilenczszer fürödni; a sárgaságnál kilencz kúrát kitartani; sat. sat.
A 7-es szám még babonásabb. Talán onnét származik e számnak nagy jelentősége, mert maga az egyház is két nevezetes dologra adja a hetes számot. A hét szentségre, és a hét halálos bűnre. De maga a hét is 7 napból áll; s egy imádság hét menyei zár nevet kapott; ami maga is nagy jelentőségű a kincsásásnál.
Tudjuk mily jelentősége van a babonában a hetedik gyereknek. Az gázolja ki legjobban a csömört; az veheti föl a pénzt a földből; s az gyógyitja a rontást, s még sikeresebben, ha ez a hetedik gyerek hét éves.
A kincskeresők csak hét ásó nyomot dolgoznak egy éjjel; maga a kincsásó-társaság leginkább hét tagból alakul.
Magát a hetes számot pedig a nép zsidó számnak mondja, amivel azt akarja kifejezni, hogy szerencsés.
Van még a magyar embernek egy kedvencz társulata, a melyik szintén hét tagból áll; ezek a hét aluvó szentek. No ezt az egy hetes számot aztán csak is csúf névnek használja.
A hetes szám szerencsés sarjadékai a hétszer hét és a hetvenhét is. Ha pedig jó kedvében van a babonás ember, tehát ráfogja, hogy az ördögnek az öreganyja hétszázhetvenhét éves.
Sőt az átkok közt is megfordul a hetes szám; amit a czigányok szoktak leginkább alkalmazni. Ilyen a hétrétű görcs; és a hetvenhétrétű istennyila, aki valakibe beléüt.
Ha aztán a babonás ember végre tettlegességre vetemedik; hát azt is csak a hetes számmal súlyosbítja. Úgy rúg valakit hátba, hogy hetet bakázik.
Szóval van a babonás embernek hetvenhétféle ügye; amit a hetes számmal köt öszsze.
A 3-as szám már egy kissé szelidebb természetű.
Ámbár köztudomású dolog, hogy a boszorkány létszám épen a 3-asból szokott kikerülni, lévén Magyarországon összesen 33,333 boszorkány.
A mesebeli három fiók-ördög; az elátkozott kisasszony három kérője; a hamupipőke három próbája; Mátyás király három restje; ugyancsak három kérdése a czinkotai paphoz; a szeretők sirján kiviruló három fűzfa; a hazajáró lelkek háromszori megjelenése; az ördög három kisértése; végre a kuruzsolók három menyei bokra; az alatt a három szűzleány; meg azután a magyar ember közmondása, mely szerint harmadszorra válik meg az igazság; ugyanannak három a táncza, mely után még inni is háromszor szokott… mindmeganynyi bizonyitéka, hogy a legjelentéktelenebb babonás 3-as szám is elég tekintélyes úr a bolondságok birodalmában.
Babonás állatok.
Talán könynyebb dolog volna azokat az állatokat fölsorolni, amelyekhez semmi köze a babonának; mert ha a babonás állatokat érdemük szerint akarnók méltatni, akár kezdhetünk még egy ilyen könyvet az elejéről. Nagyjázva még is megemlithetjük őket sorban, kezdve a szárnyasokon. Ezek között is a legveszedelmesebb:
A kuvik, vagy halálmadár, melyről azt tartja a babona, hogy akinek házára leül, s háromszor „kuvik“-ol, abból a házból kihal valaki. Édes testvére ennek:
a bagoly; a hires éjjeli madár, melyre a kuruzsló-konyhában nagy szükség lehet; talán ő kelme fogja össze az orvosságnak való kigyót, békát, prücsköt, bogarat.
A kakuk, vagy máskép lappantyú; nem csak azért babonás, mert vészjósló kakukolásával megjövendöli a bennehivőknek, hogy hány évig élnek; nem is azért, mert a kakuk más madarak fészkébe tojik s ott aztán a kikelt, nagybélű kakukfiók mostoha testvér módra nemcsak a kis testvérek ételét faldossa el, de mint mondják, azokat gyilkos szándékkal a magas fészekből ki is löki; sőt néha egyenesen föl is falatozza őket. Hanem legfőképen azért nevezetes ő kegyelme a babonás világban, mert kiszopja a tehén tejét. Olyan pásztorok, akik maguk is nagyon szeretik a tehén tejet, sokszor látják, midőn kiröppen a tehén tőgye alól az infámis boszorkánya.
Babonás állat a kukurikoló tyúk is, amit a nép lidércznek nevez; s az ilyen természetellenes állatot nagy szerencsétlenségnek tartják a házra.
Végre ide soroljuk a magyar ember legkedvesebb két madarát is,
a fecskét és a gólyát.
A fecskét megfogni nagy szerencsétlenséget hoz a házra; ha fészkét leverik, kigyúlad a tető; s aki egyet agyonüt, a keze elszárad. E szent madarat anynyira megbecsüli a nép, hogy kimulásáról nem úgy beszél, mint más állatról, hogy megdöglött, hanem meghalt. Aki az első fecskét látja, az megsimogatja arczát kezeivel s elmondja a babonás verset: „Fecskét látok, szeplőt mosok“, – az elveszti a szeplőt.
A gólya is ilyen szent madár; megfogni; agyonütni nem szabad; fészkét elrontani anynyi, mint a kész tűzvész. – Aki álló gólyát lát először, az egész évben lusta lesz; aki repülőt lát, az friss és egészséges lesz.
A fecske és gólyának megbecsülése érthető; és az szépen jellemző tulajdonsága a gyöngéd népkedélynek; s ha az a sok bohóság, amit a nép e két kedvencz madarához köt, nem is egyéb, csak balhit és babona; azért igazolva van az mégis a nagy szeretet és öröm által, melylyel a nép, a hideg tél után, a tavasz e kedves első hirnökeit fogadja.
A szárnyatlan állatok közt már nem találunk ilyen kedves vendégekre; azok mind szörnyű természetűek s a babona szerint mind igen veszedelmes ellenségei az embernek. Legveszedelmesebb az úgynevezett
Vizibornyú. Ez egy gyikféle kis állat, csakhogy nagyon ügyetlen, gyámoltalan teremtés. Lapos csuka feje, négy lába, ostoba szemecskéi s olyanforma farka van, mint a harcsának. Szine feketés, nehány sötétvörös, vagy sárgásbarna foltocskával tarkitott. Néhol kutyahalnak, másutt ebihalnak is nevezik.
E kis szörnyeteg legkedvesebb tartózkodási helye nedves kövek alatt van; különösen a kút kövei között. Azért nagyon gyakran megtörténik, kogy a kútba pottyan s vizhúzók kimeritik a vödörrel.
És miután bizon ebihal, vagy vizibornyú ő kegyelme nem valami csinos legény; s az ember önkénytelenül megundorodik nem csak tőle, hanem a viztől is, melyben a kútból kimerült; igen valószinü, hogy ez undortól származott szörnyű babonás hire.
E babonás hire pedig abból áll, hogy ha az ember e kis szörnyeteget véletlenül, talán éjjel, vagy észrevétlenül a vödörből lenyeli; az megnől a gyomorban s mikor elérte teljes kifejlődését, akkor kirágja magát az ember hasán keresztül, amibe természetesen bele kell az illetőnek halnia.
Az ilyen kifejlődött szörnyeteg aztán rettentő egy állat. Feje nagy, mint egy bornyúé; roppant szemei mozdulatlanok s bőre olyan, mint egy emberé; hangja olyan, mint a kis gyermek sirása, s feje szőrös, mint a vadmacskáé.
S ha a dolog eleje szóról szóra igaz volna is; ha még azt is megengedjük, hogy az ember egy ilyen ebihalat lenyelhet; de már amit tovább mond a nóta a vizibornyúról, az mind a babonáé; az mind mese, mind ostobaság.
Hogy ezt az ember belássa, nem is szükség másra hivatkoznunk, hanem egyszerüen azt a természetes működést emlitjük meg, amit az ember emésztő szervei a hatalmukba került dologgal véghez visznek.
A torkon lecsúszott falatot, vagy mondjuk, a vizibornyút, legelőször is úgy önti egy kis ahhoz való szerszám, valami szépen preparált savanyúsággal nyakon, hogy az bizon akár halva, akár élve került le a gége garatján, egyszerre beadja a kulcsot. Ha addig élt is, abban a savanyú mártásban egyszerre kiadja a páráját.
Hát még aztán hány boldogságon jut a jó falat keresztül; megmosdatják, megnyújtják, megdagasztják s mire a gyomor pitvarajtajába jut, már úgy el van készitve, mint a – rothadt alma.
Pedig még ott következik csak a meleg idő; mikor a gyomor szépen magába instálja a megdolgozott falatot. Annál szebb kerékbe törés, malomkő általi megőrlés és lepénynyé való megdagasztás nincs a kerek világon.
Nem kerül onnét ki élve, isten teremtése; lenne az nem egy kis ebihal, de akár egy valóságos két púpú teve.
Mégis talán nincs egy ember, aki három mesét végig hallgatott, hogy annak a szegény nagy lánynak a históriáját ne hallotta volna, akinek a hasát kifúrta a – vizibornyú.
Ezzel a szegény lánynyal pedig az történt; hogy valahogyan, – véletlenül megesett rajta az az emberi dolog, hogy lenyelt egy – vizibornyút. Az aztán kilencz hónap alatt szépen megnőtt odabelül; s mikor egy vasárnap délelőtt az egész háznép nagymisén járt; azalatt kifurakodott a – vizibornyú; és a szegény szülék ott találták a segitség nélkül elvérzett leányt a szoba közepén halva; s a kibújt szörnyeteg ott sirt, ritt, olyan keservesen, akár egy ma született kis gyermek.
A lánynak az apja később megtalálta az ágy alatt a szörnyeteget s haragjában agyonütötte s elásta, – nem tudni hová.
Ő beszélte aztán el, hogy milyen ábrázata van egy – kibújt vizibornyúnak. Ő utána irtuk le mi is oda fölül, szerelmetes szép alakját.
Jeles babonás állatocska
a kigyó is. Különösen pedig a házi kigyó, melyről azt mondja a babona, hogy ilyen minden háznál van elbújva; s ha előjön, akkor rendesen valami veszedelem készül a háznál s óvatosságra inti a háziakat. Azért nem is szabad a házi kigyót elzavarni.
A kigyó különben a kuruzsló orvosságban is nagyon hasznos rész; a szent-György előtt fogott kigyó bőre pedig igen jó botra húzva. Az ilyen bottal még a vasat is ellehet törni.
A kigyó még arról is nevezetes legény, hogy nagyon szereti a tejet, s ha az ember kigyót akar fogni, tejjel oda csalhatja. Ha valakinek lecsúszik a kigyó a torkán; akkor fölforralt édes tej fölé kell az embert szájával tartani s a tejszagra kijön a kigyó. Erről nevezetes
a béka is. Tejjel lehet azt is kicsalni. Ha pedig már megdöglött a kigyó vagy a béka odabelül; akkor gólya gyomrot kell venni a patikában; (mi nem volna a patikában, a mit a bolond babonás ember kér?!) s a gólya gyomrot megtörve be kell adni a szerencsétlen embernek; mert kigyót, békát csak gólya gyomor bir megemészteni.
Van egy babonája még a népnek a béka esőről. Nyáron erősebb zivatar után a földből, milliónyi apró béka bujik ki; s mire a nap kisüt, csak úgy nyüzsögnek a meleg pocsolyában és porondon. A nép azonban azt tartja, hogy a sok kis békát a felhő szítta föl valami tóból, s az esővel együtt a felhőből hullottak a földre.
A gyíknak olyan erőt tulajdonít a babona; hogy aki annak a torkát megsimítja a növendők ujjával; annak meggyógyul a torokfájása.
A macska a boszorkány jobb keze; s átváltozásaiban, a babona szerint legszivesebben veszi fel a macska alakját. A macskáról egyéb babona is van. Ha a macska mosdik, jó megvigyázni, kire tekint mosdás után; akire ránéz, az bálba, vagy vigalomba megy. Ha egy kézzel mosdik, és a másikat sorba nem keríti; akkor vendég áll a házhoz; a vendég pedig arról jön, amerre utoljára kanyaritja a talpát. – Ha a macska kurrog és közben játszik s nyugtalankodik, akkor esőt érez.
A kutya is kedvencze a boszorkánynak; s ha kisérteni jár, sokszor változik fekete kutyává.
Különben a kutya máskép is nevezetes állat. Ha álmában sír, akkor tűz lesz a háznál; ha pedig álomban ugat, akkor tolvaj áll a házhoz. Ha pedig a kutya ébren vonyít; akkor halott szagot érez s valaki meghal a családból.
A disznó, kilencz malaczával;
a ló, fejetlenül; s
a bika, lefelé álló szarvakkal szintén kedvencz alakjai a boszorkánynak, midőn valakit megkisért.
A teknősbékának származása babonás. A mese ugyanis azt tartja, hogy mikor a Jézus e földön járt, mint koldús bekopogott egy zsidó házához; a házi asszony pedig, hogy alamizsnát ne kelljen adni, elbújt a sütő-teknő alá s kis leányát megtanitotta, hogy tagadja el otthon létét.
Mikor aztán a kis leány azt felelte Jézusnak, hogy nincs otthon az anyja; Jézus azt mondta; hogy soha ne is jöhessen haza! A kis lány hiába is várta az anyját; mert az elő se jött; kijött azonban a kamarából egy idomtalan állat, akinek a hátára volt nőve egy teknő.
Van még az istennek egy kicsiny kis szerencsétlen bogara; amelynek szintén nem hagy a babona békét.
A betüző szú. Ennek az a tulajdonsága, hogy a korhadt fában kedvére gazdálkodik; utakat szánt magának benne; s ha nagy csöndességű éj van, az ember meg is hallhatja korczogását és pattogását.
A babona azt tartja róla, hogy korczogó utazgatásával valamelyik házbelinek az élete pályáját méregeti; s ha kopogását, pattogását valaki meghallja; már nemsokára beüt a halál a házba.
S ne gondolja senki, hogy az ilyen kisszerű babonás hitnek nem lehet nagy, még pedig veszedelmes hatása. Itt utalok csak arra, amit száz meg száz, e könyvnek olvasói közül már saját tapasztalásából tudhat; hány embert ijeszt meg egy kuvik kiáltás; ebvonyitás, egy házi kigyó megjelenése; a betüző szú korczogó járása; vagy egy véletlenül lenyelt kis bogárka, vagy akár csak egy kis szalma szálacska is; amiből a babonás ember a legborzasztóbb sorsot jósolja.
S ki nem látott már embert holtra ijedve; vagy olyan embert, akit egy rosz jövőnek várása; vagy egy bekövetkezhető szerencsétlenségtől való folytonos félelem és aggodalom – őrültté tett.
Az ilyen ember csakugyan balgaságának rabja és babonás esztelenségének szánandó áldozata.
Babonás füvek.
Első helyen áll ezek közt
a csodafa; ami nem egyéb, mint a disznófű, vagy a könyv szerint: beléndek. A babona valóságos csodaerőt ruház e bűzös virágú parajra. A kuruzsolók különösen féreg elhajtásra javasolják. Még pedig úgy, hogy se külsőleg, se belsőleg a füvet magát használni sem kell. Egyszerűen csak oda megy az ember egy ilyen beléndek mellé, ás egy kis lyukat, s a csodafa hegyét szépen, vigyázva lehajtja a lyukba, s egy kevés földdel oda nyomtatja, de csak úgy, hogy e fű el ne törjék, hogy az ember el ne vegye a reménységét a fölszabadulás iránt. Ekkor a kuruzsló a következő bölcs prédikátiót tartja a beléndekhez:
„Hallod-e te csudafa! én téged most itt eltemetlek és föl se bocsájtalak addig, mig Faragó András kajla tehenének, hátulsó, bal lapoczkájába esett férgek – onnét ki nem takarodnak.“
A kuruzsló aztán kap egy jó kerekités szalonnát, s biztositja Faragó Andrást, hogy két hét alatt kihullik a féreg a tehenéből. Az egész csodához csak két ember kell; egyik, aki a szalonnát adja; a másik, aki azt – elveszi.
Vasfű. Ennek a másik neve: zárnyitó fű; s nevében benne van a babonás tudománya. Ez a zárnyitó fű tudni illik olyan babonás erővel bir, hogy ha valaki a tenyerén egy kicsit fölnyesi a bőrt; s a bőre alá beteszi a vasfű egy kis levelkéjét s aztán behegeszti a sebet: hát akkor az a valaki csak hozzá ér a zárhoz, s az magától kinyilik.
Mint látjuk, ez a zárnyitó fű a tolvajok és rablók számára van kigondolva; s miután az igazit csak a kipróbált kuruzsló ismeri; bizon jó pénzért eladhatja a jeles füvet, az érdemes kétkéz kalmár czég – tagjainak.
Mondják, hogy Milfai, Sobri, Zöld Marczi, Rózsa Sándor, meg egyéb nevezetesebb czégbeli tagoknak mind ilyen bélelt tenyere volt.
Babonás füvek még
a négylevelű lóhere, melynek birása igen nagy szerencse.
A kutyatej, melynek megtört szárából kifolyó teje jó arczszépitő. Ripacsosabbra marja a bőrt, mint a hólyagos himlő.
A farkasalma levele,
Ökörfarkkóró és
Ruta fű mind igen nevezetes kuruzsló orvosságba valók. Az ökörfarkkórónak még az a titkos ereje is van, hogy ha azzal az ember alkonyatkor háromszor a levegőbe vág, megüti vele a boszorkányt, s még a jajgatását is hallja.
A liliom a halottak virága; ha valakit ártatlanul végeztek ki, annak a sirján, három szál sárga liliom kél ki. Igy tartja a népbabona; azt pedig hinni kell, mert máskép a roszakkal gyűlik meg az embernek a baja.
Babonás kövek.
Igen, a babona még a köveket is rosz hirbe keveri; s minél drágább és nemesebb, annál furcsább a hozzá kötött babona.
A gyémánt a legdrágább és legritkább; ez hát hadd legyen az első.
A gyémántot a babona szerint a kigyók vagy kényók fujják valami barlangban, még pedig ezer meg ezeren, úgy hogy ha valaki egy ilyen gyémánt követ fújó barlangot fölfödözhetne, az ugyan elvetné a gondját a munkának. Hanem a kigyók a kifújt követ elrejtik a hegyzugokba; s igy bajos azt megtalálni, hacsak valaki meg nem lesi a kigyókat, mikor a készre fújt követ eldugják. Ez azonban nagy veszedelemmel jár, mert ha a kigyók észre veszik a leskelődőt, jaj annak; ha száz élete volna, egyig mind elölnék.
Ennek a hóbortos babonának mindössze egy jóravaló szólásmódot köszönhetünk. Az összebújt és titkon együtt működő emberekről szokás mondani, hogy: „egy követ fújnak.“
Egyéb nyereség aztán nincs is, az egész gyémántfúvó kigyó históriában.
A kárbunkulus kőről már emlitettük a kincsásásnál, hogy azt a nép oly világító drágakőnek tartja, amelyik a sötét pinczében is egész napvilágot terjeszt.
A gránát pedig arról nevezetes, hogy mig az ember a ki viseli, egészséges; addig a gránát szép piros szinű; mikor pedig beteg, akkor elhalványodik.
A babonás ég.
Azon kivül, amit a jó gazda szeme a felhők járásából; a csillagok ragyogásából s a hold udvaráról kiokoskodik; töménytelen a babonás mese és hit, melylyel a nép az eget és annak csillagait, mintegy misztikus fátyollal körülburkolja.
A fiastyúkról, a három kaszásról, melyek után a kis lány az ételt viszi; a gönczöl-szekeréről, melynek első ökrét a kis czigány gyerek vezeti; a tej, vagy szalmás szekér útjáról, mely az egész égen keresztül beszórta az útat, lehulló terhével, s melynek részeg kocsisa olyan jobbra-balra vezette a szekeret; a hold udvaráról, mely mint egy szérüs kert keriti körül a hidegen világitó szép holdat; – mindegyikről tud a nép valami szép babonás mesét. De egyikről se annyit, mint az
Üstökös csillagról. Ez a rettenetes jelenség, melyről a babona azt tartja, hogy csak akkor jelenik meg, mikor a földet valami nagy háború, vagy döghalál veszedelme fenyegeti. És megijed attól nem egy falu, de egész ország, amerről csak e rettenetes égi jelenséget meg lehet sejdíteni. Sokszor a világ végét is jósolják a babonások az üstökös megjelenéséből; s csak nehány éve még, az egész ország minden könynyen megijeszthető babonás lelke, el volt telve rémülettel, azon gondolatra, hogy most jön az üstökös, s az leesik a földre, azt keresztül lyukasztja s fölgyújtja, aztán akkor lesz az utolsó itélet.
S ez a hit, mint a ragályos betegség terjed el, több országokon keresztül; egyik bolondítja vele a másikat; s volt az „utolsó ijedéskor“ nem egy olyan balgatag, aki munkáját, vagyonát cserbe hagyta, dőzsölt, ivott napestig, hogy a nagy katasztrófát részegen érje meg, s azt se tudja, hogy miként jut a másvilágra.
Pedig mily igazságtalanság e balvélemény – a legérdekesebb csillag iránt; melynek az egyedüli bűne, hogy pályája kiválik a többi mindennapi csillagok járása közül.
A természetben minden csillag pályája ki van mérve; s attól az el nem térhet. A föld huszonnégy óra alatt megfordul egyszer saját tengelye körül, mint a kocsikerék, s egy év alatt körül kerüli a napot. A hold szintén megteszi útját a föld és nap körül; a csillagok szintén végzik utazásukat, mely soha véget nem ér. Ezek közt az üstökösök pályája egy kevéssé eltér a többiétől; oly formán, mintha valaki egy kútat egyenesen körül jár, vagy pedig egyik oldalánál lekerül a harmadik utczára s úgy érkezik vissza. Ez utóbbi esetben később jő vissza, mintha egyenest körüljárna. Az üstökös is úgy kerül el a hatodik utczára, s azért jő vissza olyan nagy időközökben.
Hanem azért isten mentsen meg, hogy ha bár ritkábban látjuk is e farkas szörnyeteget, – mindanynyiszor valami országos csapást hozna magával.
E babonás hit a régiek csillagjóslásából s az égi jelek magyarázatából maradt még ránk; s mint minden jövendölésnek úgy ennek is csak azok előtt van értéke és hitele, akiknek, – mint a közmondás tartja: „a fapénz is jó.“
A jóslásokról.
Mondva se kereshettünk volna e könyvben jobb helyet az úgynevezett „jóslások“-nak, mint épen az üstökös csillag után; miután azoknak leglényegesebb része épen az üstökösökkel foglalkozik.
A nép, nehéz időkben mindig némi ösztönszerű félelmet érez, valami nagyobb szerencsétlenség iránt. Ilyenkor támadnak válogatott népámitók, akik baljóslatokkal s rémhirek terjesztésével méginkább fokozzák az általános rémületet, hogy a zavarosban annál könynyebben halászhassanak.
Ilyenkor kerülnek elő rendesen az ismerős „jóslások“ az „Antikrisztus“-ról; meg az üstökös csillagról, amely a farkával kiüti a földet helyéből s vége lesz a világnak. Az ilyen jóslások, irva, vagy néha nyomtatva is, kézről kézre járnak, terjednek s a világcsalók azt állitják rólok, hogy azt valamelyik szent hirben álló kolostor, vagy templom alapjában találták a papok.
Ki ne látott volna már ilyet, nem egyet, de akár tizet is. Formájuk egy, tartalmuk egy; csak a szöveg különbözik egy kicsit egyen-máson.
Elől van az évszám, amelyre a jövendölés szól; s utána az a szörnyű dolog, ami azon évre megjósolva van.
Az értelme körülbelül mindannyinak egy. Benne van Napoleon halála; Törökország fölbomlása; az Antikrisztus születése, kinek apja egy nyolczvan éves török; anyja egy kilenczven éves zsidó asszony. Négy sor foga és vaskörmei vannak. – Benne van, hogy az üstökös csillag lehull; a föld kimozdul helyéből, a sírok megnyilnak, és a halottak föltámadnak; ekkor vége a világnak; és lesz egy akol, egy pásztor.
Azért most már, akinek vagyona van, ossza el a szegények közt; legyen dinom-dánom; hogyha kigyúlad a világ, rózsás kedvben találja a halandókat.
Persze, aki ezeket prédikálja, az véletlenül mindig azok közül kerül ki, akik nem gazdagok; igy érthető a jó tanács, a világ végén élvezendő dinom-dánom, és általános osztozkodás reményében.
S mindig van egy-két olyan bolond, aki keserves keresményét az ilyen naplopók nyakába veti.
Ha hát megint jönne olyan rosz világ szegény hazánkra; hogy az ilyen világcsalóknak alkalma lenne előszedni a világ végéről, az antikrisztusról és az üstökös lehullásáról szólló jövendölést; ne sajnálja senki atyánkfia, a jövendőmondók részét kiszolgáltatni – szépen szólló mogyoró pálczával.
Még egy csomó babona.
Aki nagyon szerelmes a babona tudományába; azoknak adunk még egy kis csomót itt a könyv végén; aki pedig már enynyivel is beelégelte, azt vigasztaljuk azzal, hogy nem sok lesz a ráadás; mert ha még tiz enynyit összeirnánk is, mint amenynyit eddig irtunk, a legvégére még se érnénk a babona ország útjának, miután pedig valahol mégis csak meg kell állapodnunk; ide halmozzuk határdombnak azokat a babonákat, melyek vagy a könyvben emlitett czímek alá nem tartoznak; vagy onnan kimaradtak; itt lesznek azok, amelyeket csakis korlátolt eszű istenteremtései hihetnek el; de azok is, amelyeket még okos ember se rázhat le mindig magáról.
Ismerek magam is akárhány okos embert, aki bal lábbal kel ki az ágyból; bal lábra öltözik és vetkezik; mert az jó a – fogfájás ellen.
Más, ha a marka viszket, a hajához dörzsöli a kezét; mert pénzt várhat, még pedig anynyit, ahány hajszálat érintett a tenyerével.
Valakinek a jobb szeme viszket, sirni fog; ha a bal viszket, örömet érez. Akinek pedig a szeme ugrál; azt megverik.
Még bizonyosabb a verés, ha az embernek a – háta viszket.
A jobb fülcsengés rosz hirt; a bal örömhirt jelent.
Szent igaz az is; hogy uj házból kihal valaki; – hogy ha a halott szeme nyitva marad, vár valakit maga után. Az is igaz, hogy a levágott aprójószág nehezen döglik meg, ha sajnálják.
Ha a kutya kapar, halott lesz a háznál.
Ha a kés, villa vagy olló leestében hegygyel megáll a padlatban, váratlan vendég jön a házhoz. Akkor is vendég áll a házhoz, még pedig nagyon éhes, ha véletlenül egygyel, a szükségesnél, többre teritettek.
Gyermekes háznál le kell ülni, mert elviszik a gyerek álmát. Aki a kis gyereket nagyon megbámulja; megveri azt szemmel. Előlegesen jó, ha az ember saját kalapját a gyermek fejére teszi; vagy a gyermeket megköpködi. Ha pedig a gyerek meg van verve szemmel; akkor tüzes szenet kell egy pohár vizbe vetni; s a vizből a gyereket megitatni, s azzal szemeit megmosni; közben vissza kell kivánni a szemverést arra, akitől jött.
Ha a pók este valakire ráereszkedik, az szerencsés lesz; ha reggel ereszkedik rá, akkor szerencsétlen.
Ha a tűz pöröl, akkor veszekedés lesz a háznál. Aki tűzzel álmodik, azt meglopják. Ha valaki magát álmában mátkának látja, meghal abban az évben.
Aki pedig halva látja magát, az mátka lesz. Az is mátka lesz, aki étkezés közben két testvér vagy nővér között ül.
Ha terhes asszony benéz a halottas ház ablakán, néma lesz a gyermeke. Aki egy koldúst elküld a háztól, kettős gyermeke születik.
Ha zivataros idő van, a küszöbbe kell vágni a fejszét, s elvonulnak a jégfelhők. Ha pedig valaki a piszkafával keresztet vet a felhőkre, kibujik a szivárvány.
Ha az eső esik és a nap is süt; akkor az ördög veri a feleségét. Ha villámlás nélkül dörög, akkor egy lélek elkárhozott. Ha az ember az esőt szidja, akkor sir az angyal, s az ördög a haját rángatja.
Ha a boszorkány megrontotta a tehenét, s az nem hagyja magát fejni, a dézsát a fejébe kell boritani; vagy egy a temetőből hozott romlott kereszttel meg kell verni.
Ha a tehén rúg; le kell a fejét boritani egy kötővel, aztán a kötőt összeszurkálni egy vasvillával. Azt a szúrást a boszorkány érzi.
Ha a boszorkány elvette a tehén hasznát; kilencz hangya-zsombékot kell szedni; s azt kilencz darab kenyérrel elásni a tinójárásba, hogy átmenjen rajta a tehén. Akkor három nap alatt be kell adni a kenyérrel összegyúrt zsombékokat a tehénnek, és megjön a haszna.
Akkor is megjön a rontott tehén teje, ha a friss fejésből egy jól befűtött kemenczébe öntenek. Az a tűz a kemenczében a boszorkányt égeti, aki megrontotta a tehenet.
Nem jó a tehenet vajudásában nézni, mert hamar elapad a teje.
Az első heti fejés tejet pedig a szegényeknek szokás adni; mert különben a tehén mindig nehéz fejésű lesz.
Nem jó a gyereket békának mondani, mert sokára tanul meg beszélni. Át se szabad lépni, mert nem nő nagyobbra.
Az orvosságot nem kell megköszönni, mert nem használ.
A vadásznak, halásznak nem kell szerencsét kivánni, mert a vad és hal mind elkerülik a fegyvert meg a hálót.
Pappal találkozni szerencsétlenség; zsidóval, találkozni szerencse.
És a boldog isten a megmondhatója, hány szerencse és szerencsétlenség van megirva az ember sorsáról a csillagokban, és a babonák legnagyobb könyvében?!
Ebbe a legkisebb könyvbe már nem tehetünk többet; talán ha isten éltet, kedvet kapok a folytatáshoz; vagy folytatja ezt nálam hivatottabb; de az az egy bizonyos, hogy ha tizen egy végbe folytatnánk is, olyan könyvet még se birnánk irni, amelyikben minden babona le volna nyomtatva. Azért hát miután nincs több mondókám a szeredásba, tehát:
Bucsúzzunk.
Akik a veszedelmes, rejtelmes, titokteljes babonás utazásban velem idáig kitartották; akik sem boszorkánytól, sem hazajáróktól, sem sárkánytól, sem az öreg ördögöktől mind ez ideig meg nem rőkönyödtek. Akik szembe néztek a legrettenetesebb másvilági szörnyetegekkel; kiállották a kincsőrző lelkek ijesztgetéseit; nevettek velem a fölsült hóbortoskodásokon, s szomorkodtak a veszedelmes babonák káros következményein: azokhoz van egy pár szavam.
Sok dolgot bemutattam, ami eddig ismeretlen volt; még többet, ami már babonás népünk jó ismerőse. Sok olyanról is lehúztam a takarót, amit szinről szinre látni talán undoritott; de sok olyanról is lerántottuk a hosszú köntöst, ami alól napvilágra került a – lóláb.
Talán néhol nagyon is keserű voltam; sok dolog fölött talán jobb lett volna szemet hunynom. Igaz szavaim néhol tán nagyon élesek; itéletem túlszigorú volt.
Mind meglehet; de egy dologgal senki sem vádolhat, azzal: hogy igaztalan voltam.
Az orvosság nagyon gyakran keserű; az orvos maga pedig kegyetlen; pokolkövével éget; késével mélyen vág; de gyógyit!
Hát talán a babona nem betegség!? Minden betegség közt a legnagyobb. Azért kellett nekem is égetnem és vágnom; hol melyiket kivánta a baj.
Vagy talán a megszégyenités, a nevetségessé tétel nem orvosság!? De igen, néha a leghathatósabb.
Mégis ahol tehettem, ott inkább nyúltam a fölvilágositáshoz, az oktatáshoz, a jó tanácshoz.
Egyik babonának megmagyaráztam eredetét; másiknak természetét. A csodálatost és megfoghatatlant érthetővé tettem a természet törvényei szerint; s ha néhol tőről hegyre nem tehettem; annak oka, mert több magyarázat megértéséhez, több elméleti képzettség kell; mint menynyire olvasóimnál szabad volt számitanom.
E könyvet én a nép számára irtam; azon nép számára; mely iskolát nem ismert; vagy ha igen, nem a szülő faluján túl.
Aki már nagyobb iskoláig is eljutott, annak nem szükséges a babona ostobaságát bizonyitani.
És ha minden ember iskolát járna; úgy szükség se volna e könyvre; bizon magától is rájönne a tanult ember; hogy mily dőreség enynyi ostobaságot összevissza hinni!
Akkor bizon úgy kiveszne irmagja is a babonának; mintha soha hire hamva se lett volna a világon.
Mert, amint e könyvecskében is láttuk, a természettudományok a legtöbb megmagyarázhatlan és csodálatos dolgot, kézzelfoghatóvá teszik. S nem hiába mondtuk a könyv elején, hogy ez a tudomány lesz az, mely a babonának – magját fogja vesziteni.
Addig pedig, mig a természettudomány az iskolák, és a tanultabb nemzedék által általános közkincscsé válik; addig mig a szegény ember meggyőződésből veti meg a tenger sok babonát; higyjen legalább a saját hasznáért e könyvnek; mely csak is egyedül az ő hasznára szolgál.
Vesse meg a babonát; forditson hátat boszorkánynak, kuruzslónak, hazajáróknak, garabonczásoknak és kincsőrző lelkeknek, – azon töménytelen veszedelem miatt, aminek a mindent hivő ember a babonás szokások, és balhite miatt ki van téve.
Aki pedig saját kárán se akarna tanulni; azon, mint az irás mondja, nem segit maga a tizenkét apostol.
Hanem az aztán, nem is érdemli, hogy segitsen!