„SZÁLLOK AZ URNAK.“
(Hol alkalmazzák e szót: szállok az úrnak? – A „száll“ szónak gazdagsága. – A megszállitás. – A végh-koppáni alpasa megszállitó levele. – A szállások.)
Tóth Bélának kedve volt ahoz, hogy a magyar szólásmondásokat gyüjtse, magyarázza, fejtegesse, eredetüket és tartalmukat kideritse. Rábukkant e szólásra is: szállok az úrnak. S irt erről a Pesti Hirlapban egy-két év előtt hosszabb czikket.
Véleményem szerint e mondás természetét, eredetét s valódi értelmét nem találta meg, pedig hatalmas olvasottsággal s nagy szivóssággal böngészte össze több nemzet irodalmából a rokon fogalmakat s a megközelitő szólásokat. Munkája nem járt sikerrel. A sikertelenség főoka, ugy véltem, abban állt, hogy azt hitte, a szólás alapfogalmát idegen nemzettől tanultuk.
Fölkerestem, meglátogattam. Abonyi-utczai lakásán kedves órát töltöttünk el. Elmondtam neki, mi az én véleményem. Gyökeres magyar szólás az. Be is bizonyitottam. Megörült neki s megigérte, hogy ujra ir a kérdésről s felhasználja az én adataimat. Azóta nem vettem észre, hogy irt volna; – elmondom hát magam, a mit erről tudok.
Mindenki tudja, magyar emberek lakomáján a felköszöntőhöz tartozik ez a szólás.
Föláll az asztal mellett a felköszöntő, poharát kezébe veszi, körülnéz s az egyik asztaltárshoz oda fordul e szóval:
– Uram, uram, Kerekes Mihály uram, szállok az úrnak!
Kerekes Mihály nyomban feláll s ezt feleli:
– Állok elébe!
S azután állva marad, mig a felköszöntés tart.
Ezzel az ünnepséggel kell kezdődni a magyar felköszöntésnek. Igy van ez ma is még a Bakony és Kemenesalja vidékein. Igy van a felső Tiszánál is és sokfelé az országban. Igy kellene lenni mindenütt.
Ettől azonban eltérnek már egyben-másban. Eltérnek a fővárosban is.
Szállok az úrnak.
Ez ősi szólás eredeti értelmét elfeledték már, a mai nemzedék nem is igen tudja.
Szállok!
Mit jelent ez? Miért mondom éppen ezt: szállok? Hiszen Kerekes Mihály uramhoz nem szállok én, mikor felköszöntő szómmal hozzá fordulok, hanem ő hozzá csak szólok.
Igy okoskodnak sokan s azért a kezdő szólás most már rendesen igy hangzik:
– Uram, uram, Kerekes Mihály uram, szólok az úrnak!
A szólásnak helyes értelme van s bizonyára megmaradhatna igy is. De nem ez az igazi, nem ez a történeti, nem ez az ősi szólás-mondás.
Nagyobb hiba is van a mai divatban.
Még igen sokan tudják, hogy nem a szólok, hanem a szállok igével kell kezdeni a mondást. Az öregek épen nem feledték még el s hallják és követik őket a fiatalok.
De ha »szállok«, miért jön ez után ez a szó: »úrnak«? Ki a manó érti ezt? Szállni csak valakihez lehet, nem pedig valakinek. Ha az ember bemegy a városba, nyilván vagy Kemény Péterhez száll, vagy a Zöldfa-szállóba. Sehogy se mondja, nem is mondhatja, hogy Kemény Péternek száll, vagy a Zöldfa-vendéglőnek száll. Nagyot néznének rá, ki is nevetnék érte.
Ez alapos okoskodás azután oda vitte a felköszöntő urakat, hogy igy kezdjék a mondást:
– Uram, uram, Kerekes Mihály uram, szállok az úrhoz!
Ez is okos beszéd. Meg is maradhatna a szokások közt. Jelképes beszédnek elég költői is. Ahogy az utas megpihen a szállón: ugy akar a felköszöntő megpihenni annak lelkén, a kihez szavát intézi. Ezt jelentené ez a szó: szállok az úrhoz!
De azért ez se igazi szó, ez se a történeti, ez se az ősi. Az igazi szó bizony csak igy hangzik: szállok az úrnak.
Ezt a szavát: »száll« a magyar elme ezerféle módon, sok értelemben, sok irányban használja. A magyar nyelv szavai közt a legszebb. Csaknem oly szép, mint a »világ« szó; – csaknem oly gazdag, mint a »szer« szó.
Csak néhány példát emlitek.
Száll a madár. Száll a dal faluról-falura, szájról-szájra. A szentgyörgyi birtok rám száll. Az ősi örökség leányágra száll. Szegény betegünk sirba szállt. Dávid szembe száll Góliáthtal. A kálvinisták zsoltáros éneke azt mondja: Ne szállj perbe én velem. A sereg Komárom alá száll. Álom száll a szememre. A vitéznek lábába szállt a bátorsága. Egyházi intés: szállj magadba. A Tisza mellett a napnyugtát napszállatnak nevezik. Szálló annyi, mint vendégfogadó. Szállás alatt értünk éjjeli-nappali pihenő tanyát, sok népes pusztát. Igy neveznek az országban sok falut és várost is. A jó Gvadányi azt irja: Szállottam egy paraszt gazdára. Most igy mondanók: paraszt gazdához vagy paraszt gazdánál szálltam. Másik birtokára száll.
Hát még a sok összetétel.
Megszáll. Azt is jelenti: megtelepedik. Azt is: elfoglal.
Megszálltuk Boszniát.
Leszáll. Például a madár, a sáskasereg, a köd, a nap, a hőfok, a léggömb, stb.
Elszáll. A madár és sok mindenféle.
Kiszáll. A biróság végrehajtás, szemle, becslés, visszahelyezést, stb. végett vidékre megy. Kiszáll a kocsiból, hajóból.
Felszáll. Ellentéte a leszáll igének s épen ugy használják, mint ezt.
Átszáll. Alászáll. Mindegyik szót sok irányban sok értelemben használjuk.
Hát még a sok szállit ige! Szállit, elszállit, megszállit, leszállit, fölszállit, beszállit, kiszállit, átszállit s a többi. Mennyi fogalmat, mennyi gondolatot, mennyi mozgást, mennyi életet jelez a magyar elme e szavakkal.
Megszállitás: jogi műszó. Jó öreg Corpus Jurisunkban sok helyütt előfordul. Természetesen a régi multban latin nyelven, hetvenöt év óta magyar nyelven is. Latinul őseink szerint: impopulatio. E latin szó magyarul azt jelentené: benépesités, betelepités, urbéresités. Oly fogalmak ezek, melyek a régi nemesi világban nagy dolgok voltak, de melyek a mai társadalmi életből már nagy részben kivesztek.
A megszállitás hajdan beszállásolást is jelentett. Gróf Bercsényi Miklós azt irja egyik levelében: Károli uram megszállitván hadait Mocsonokon, megindultam Sopron felé. De a szó hadi élettől eltekintve birtokjogi műszó volt.
A földes úrnak volt például nagy uradalmi birtoka, nagy néptelen pusztája, de jobbágya, zsöllérje, cselédje, szolgáló embere és pénze, jövedelme kevés volt. Munkáskézre volt hát szüksége. Telkesiteni akarta birtoka nagy részét, urbéresiteni akarta adómentes dülőit, kellettek neki emberek.
Hol vegye őket? Miként szerezzen munkáskezet?
Két módot használtak erre.
Az egyik a hirdetés, körlevelek és küldött emberek élő szava utján. Ez és ez a földes úr tudtul adja, hogy ez s ez birtokát telkesiteni, benépesiteni, megszállitani s talán mondhatnók, megszállatni akarja. Minden ép-kézláb szegény, de jóravaló munkás ember jöhet bátran, kap jó földet és jó uraságot.
Igy tettek a magyar nemes urak s hódolt vidéken a török földesurak is, a kiknek nagy része szintén jó magyarrá tudott lenni. Szép példát tudok erről harmadfélszáz előtti időből. Kezemhez jutott jó török időknek jó magyar körlevele, a mely igy szól:
– Én az Hatalmas Török Császár Végh-Koppán várában lakozó Mahmud Zayn alpasa adom tudtára minden röndbeli vitéz emberöknek, mind török részről, mind magyar részről valóknak, minthogy én nekem vagyon két pusztám: Felső-Orosztó és Alsó-Orosztó, valaki ezeket neköm megszállja, adok neki három esztendőre való szabadságot, mig szegények megépülnek, addig senkinek se fizessenek… mikor a három esztendő eltelne, akkor adnak adót ugy, mint minden esztendőben harmincz forintot. Azt pedig fogadom az én igaz Török Mahumeti hitemre és vitézi úri embörségemre, hogy ezeknek az adóikat soha följebb nem teszem, sem az én maradékom, se semmi nemzetségem; az mint én velük megalkudtam, azon szómban mögállok. – Melynek nagyobb bizonyságának okáért Pöcsétömmel erősitöm mögh ez levelet, hogy senki azt föl ne bonthassa. Voltak pedig bizonságok Török részről, az kik előtt ezt irtam, ugy mint Amhát Oda basa előtt, Mahmud Oda basa előtt, Abdi Ispája előtt, koppáni Mukta bég előtt, Csoháni Ispája, Mahmud Ispája és koppáni Neser Ispája előtt. Költ Kanisa várában Die 23. Januari. Anno 1658.
Ime, efféle urasági körlevél, melylyel hivják a szegény vitézeket úrbéreseknek. Egy telekért való szolgálat évenkint harmincz forint. Bizony nem sok ez – husz-harmincz hold földért, lakásért, kaszálóért, legelőért, makkoltatásért s egyéb erdei haszonvételekért.
Igy alakultak az úrbéres községek, szállások, népes puszták. A köröző levélre s a küldött emberek szavára sok telepedett jobbágy is elhagyta rossz földjét vagy rossz uraságát s ment és elszegődött az uj urasághoz. Neki szállott, akár török részről, akár magyar részről való volt az uj uraság.
Most már közeledünk a megfejtéshez.
Nemcsak körlevél és küldött ember keritette a munkás embert. Voltak az országban kalandozó, kóborló, hajléktalan, tüzhely nélkül való szegény emberek is. Várukból kikergetett rongyos vitézek, németek és törökök által feldult falvak menekülő lakosai, szökevény jobbágyok és zsöllérek, a kik megunták kegyetlen uraságukat; vallásuk miatt üldözött ujhitüek, a kik csapatonkint összeállva járták az utakat, bujdostak a mesgyéken, határokon, szálldogáltak faluról-falura s kerestek urat és földet maguknak, védőt, pártfogót asszonyaik, porontyaik számára.
Vadászgat az uraság az avaron s találkozik ily bujdosó csapattal. A csapat előáll, leveszi süvegét s hosszu, kegyes és alázatos köszöntéssel üdvözli az uraságot. Az uraság alig birja végét várni.
– No, kik vagytok, mit akartok, honnan vetődtetek ide?
Bátran felel a legokosabb.
– A vizen tulról jöttünk, szegény munkakereső népek vagyunk, szállást akarunk.
Az uraság gondolkodik. Neki is jól esnék még husz-harmincz úrbéres.
– Kiszemöltetek-e már valami helyet? Kinek akartok megszállani?
– Ha emberségünk, becsületünk tetszik: szállunk az úrnak!
– Állok elébe!
Igy volt biz az. Ez volt a szokás, ez volt a szójárás. Igy települt, igy jött létre a sok Szállás nevü népes hely Szabolcs, Tolna, Pozsony, Nógrád, Nyitra, Borsod, Hont, Bihar vármegyékben.
Igy készült a sok helynév is. Szállásdomb, Szálláshely, Szállásolvár, Szállásszék, Szállássziget. Sok helyen az uraság nevéhez ragad a szó. Ferenczszállás, Fülöpszállás, Jakabszállás, Rákócziszállás. Vannak szállások, a melyek a települők nyelve után kaptak nevet. Székelyszállás, Tótszállás, Lengyelszállás.
Jászok, kis-kunok földje, Pest vármegye némely vidéke tele van falvakkal, városokkal, melyek szállásokból keletkeztek. Árokszállás, Kisszállás, Kisujszállás, Koczkaszállás, Mesterszállás, Szabadszállás, Udvarszállás, Ujszállás és a többi.
Ime, igy fejlődött ki igaz értelme történetileg e szónak: szállok az úrnak. Régi szokás. Az orosztonyi török földesúr már 1658-ban jól ismeri s magyarán használja. A mikor tehát a felköszöntő igy szól:
– Uram, uram, Kerekes Mihály uram, szállok az úrnak!
Akkor kedveskedve, udvariasan azt akarja mondani:
– Uram, uram, Kerekes Mihály uram, szolgálatára kivánok lenni.
– Állok elébe.
Szivesen mondja s teszi ezt Kerekes Mihály uram, hiszen ő is el akar harsogni egy kemény felköszöntőt. Azt a szolgálatot tette hát neki felköszöntő asztaltársa, hogy a felszólalásra jogot és alkalmat nyujtott.