A Bakony (2. kötet)

(Szederkényi Nándor véleménye. – A zsobri szó a zsebrákból származott. – E vélemény megdöntése. – Az álnevek. – Sobri állitólag Bejczen született s még a mult század ötvenes éveiben is élt. – Szép Mihály közlése Sobri halálának részletes leirásáról. – Herman Ottó, Milfajt képe. – Sobri ruhája. – Guzmics Izidor apát egykoru följegyzései.)

»Ki volt hát Sobri?« – e czim alatt irt korrajzom végén megigértem, hogy mindazoknak, a kik a Sobri-kérdésben szives, bizalmas levelükkel hozzám fordultak, együttesen felelek, a mennyiben a levelek figyelemreméltó részleteket is érintenek.

Most szavamat állom s legelőször is tisztába kell jönnünk a Sobri névvel.

Az egyik bakonyi hagyomány szerint Kopácsy József veszprémi püspöknek s később ország primásának volt Schóber nevü szolgáló embere s ez lett volna utóbb a hires bakonyi duhaj s az ő nevéből alakult volna a Sobri név. E hagyományt Szépfaludi Ö. Ferencz szerint Szigety József jeles egykori szinművészünk terjesztette, a ki veszprémi volt s rokona is az érsekprimásnak.

Kifejtettem már, hogy e hagyományban nincs igazság.

Bizonyos azonban, hogy a köznép túl a Dunán s különösen a Bakonyban is ekként ejti ki a nevet: Zsubri. Igy ejtették ki hajdan Pesten is és szerte az országban.

Részben erre is ügyelve irt nekem erről Szederkényi Nándor barátom, irótársam s egykor hosszu időn át követtársam, most Heves vármegye főispánja. Fejtegetései érdekesek, noha felfogásához semmi esetre se járulhatok.

Azt irja: a rut rablóvilág a 14-ik és 15-ik században a cseh-morva határon, az ország felső vidékén a cseh »rebjatok« és »zsebrákok« garázdálkodásával történetünk gyászos lapját képezi. Nagy Mátyásunk fékezte meg őket, de azért még sokáig szerepeltek s a rebjatokból lettek a rablók, a zsebrákokból a magyar nép nyelvén a zsobrik vagy sobrik. Az én megfigyelésem szerint is tehát Sobri nem tulajdonnév volt, hanem a névtelen rabló a cseh zsebráktól kapta a multból leszármazott melléknevet.

– Az én megfigyelésem szerint, – igy folytatja Szederkényi, – a magyar rablóvilág alakjai rendesen tulajdonneveikkel szerepeltek. Te is felsorolsz egy csomót. Palatinszky, Zöld Marczi, Angyal Bandi, Fábián Pista, Rózsa Sándor, Bogár, stb. mint tulajdonnevek.

– Ki rejlett, – mondja tovább, – a mult század első felében szerepelt Zsobri alatt? Azaz, ki volt ez a zsebrák? Megyénként más-más meséket füztek hozzá. Akkor, mikor még nem volt se ujság, se vasut, se távirda, a vidékek mesékből is éldegéltek, mert – nem úgy, mint ma – a mesék füstjét nem volt, a mi eloszlathatta volna.

– Én ugy vélem, – igy végzi sorait, – hogy tulajdonképen Sobri senki sem volt. Sobrik, azaz zsebrákok voltak. S midőn az akkori betyárok egyike vagy másika a maga nevével ijeszteni nem tudott, hát ijesztett azzal, hogy ő egy igazi zsobri.

Ime, az érdekes levél.

De én semmiben se érthetek egyet tisztelt barátommal. Sobri Jóska igenis volt s a Bakonynak épen olyan élő alakja volt, a milyennek én e könyvemben, de egyuttal gyüjteményes műveim »Emlékezések« czimü VI-ik kötetében leirtam. 1812 körül születhetett s 1837-ben halt meg. Halálának napja, helye és órája hitelesen meg van bizonyitva. Több emberrel beszéltem, a ki személyesen ismerte. Holttestét halálakor saját édes apám is látta. Egy öreg barátom, Osváld Dániel, egykor megyei tiszttársam, ma is él Pápán, a ki személyesen ismerte s beszélt is vele a vasvármegyei ostfiasszonyfai határban levő »Ragyogó« csárdában. Száz meg ezer megyei és birósági hiteles okirat bizonyitja voltát és kilétét Veszprém, Győr, Sopron, Vas, Komárom és Zala vármegyében. Emlékiratok, magánföljegyzések untig emlegetik. Hivatkozom egyebek közt Guzmics Izidor bakonybéli apát s nemes emlékü főpap egykoru emlékirataira. Az egykori ujságok is feltünőbb cselekményét mindig emlegették. Jókai Mór is leirta halálát teljesen hiven. Kik és mik voltak forrásai, a honnan tudását meritette, nem tudom. Forrásai mások voltak, mint az enyémek, de azért az ő leirása minden lényeges pontban egyezik az enyémmel. Én az én forrásaimról mindenütt számot adtam. Lovat, pipát, kopót, agarat, bikát ezelőtt hatvan-hetven évvel szivesen neveztek Sobrinak. A német nyelvü irodalom róla igen nagy. Szinte csodálni lehet. A Pallas lexikona felsorolja a róla irt német könyvek egy részét. A mi irodalmunk is foglalkozott vele, különösen szépirodalmunk és szinmű-költészeti kisérleteink. Népdalok özöne hangzott róla egykor. Kalapja, szüre, dolmánya ma is emlékezetes Vasban, Zalában, Veszprémben. Minden Rózsa Sándor-féle alak elenyésző törpeséggé töpped Bakony rengetegének ez alakja mellett. Ily tömeg hir, tudósitás, dal és hagyomány és hivatalbeli cselekmény nem származik olyan név körül, a melyet egykor élő és hatalmas egyéniség nem viselt. Effélére nincs példa a nagy világban.

Igaz, hogy családi neve nem Sobri s nem is Zsubri Jóska volt, hanem Pap Jóska. Ez volt apjának is, az Endréd-pusztai kanásznak a neve.

Szederkényi barátom ebből is következtet valamit s azt mondja, a mi rablóink nem szoktak használni álnevet s példákat is hoz fel erre.

Egy példa se ér többet, mint az ellenkező példa. A Tisza vidékén egykor hires Angyal Bandinak se ez volt az igazi neve, hanem Ónody András. De hiszen saját vármegyei tiszti működésemből is kiáltó példáim vannak. Ott volt kezem alatt Görhes és Tenger, és Hatlábú Jóska. Tengernek kipuhatoltam igaz nevét, valahol le is irtam történetét. Görhesnek és Hatlábunak igaz nevét soha se tudtam kinyomozni. Kemény betyárok egykor a Bakony vidékein.

Sobri társai közt tizenhárman vannak, a kiknek álnevük volt. Én legalább ennyit tudok. Voltak olyanok is, a kiknek nem is egy álnevük volt az életben és a birósági iratokban. Recze Marczit Fümagnak is nevezték, Kalarábinak is. Fekete Jóskát nem ismerték igaz nevén, hanem az egyik vidéken Sipos Józsi volt a neve, a másik vidéken Zsidó Jósi. Görhesnek és Pistának sohase tudódott ki igaz neve s azt hiszem, Virrasztó is álnév volt és Pityerész Istók is. Az a Pista társa volt Petinek. Ez volt a két szánni való tornai legény. Együtt éltek, együtt lelték kinos halálukat. Petiről megtudta a vármegye, hogy igaz neve Czifra Miska, Pistáról nem tudott meg semmit.

Mógor, Franczli, Bodri Ferkó, Máté Miska szintén mind álnevek Sobri társaságából. Valamennyinek kipuhatolta igaz nevét a vármegye.

De ha álnév volt a Sobri név is: vajon honnan kerekedett?

A kérdés nem lényeges. A parasztvilágban száz meg ezer álnév, mellékes név és csufnév keletkezik, a mely utóbb állandóvá válik. Sobri Jóska nem maga vette föl a Sobri nevet, apját is igy nevezték. A Rábaközön Sopron vármegyében van Sobor falu. A szomszéd falvak ott Szany körül, Csorna körül a sobori embert nem sobori lakosnak, hanem a második o betü kiugratásával sobri lakosnak nevezik. Sobri Jóskának vagy apja vagy öreg apja Soborban lakhatott s onnan maradt rajtuk, a mikor máshova kerültek szolgálatba, a Sobri név.

Ily esetet százat tud minden figyelő ember.

De hát mikor, hol és miként történt Sobri Jóska halála?

Szinte megütődöm e kérdésen, hogy ez még ma is kérdés lehet. Holott Jókai is megirta halálát nem közvetlen tudásból ugyan, de tökéletes értesülés után s én is megirtam nagyon sok és tökéletesen megbizható, sőt közvetlen tudásból meritett értesités után.

A birói karnak egyik tiszteletreméltó tagja irja nekem 1905. évi deczember 12-én, hogy öreg apja számadó juhász volt s a hires Farkaserdőben gyakran megfordult Vas, Zala és Veszprém vármegyék összeszögellésénél és Sobrit jól ismerte, a ki legtöbb idejét szintén ott töltötte azon a tájon. Sőt voltak öreg apjának, mint számadó juhásznak olyan öregbojtárjai is, a kik időnkint Sobrival együtt jártak. Van hát családjában Sobriról elég biztos és közvetlen értesülés.

E szerint Sobri Bejczről, Vas vármegyéből való kanászgyerek volt eredetileg.

Ezt megengedem. Én csak annyit tartok bizonyosnak, hogy a mikor Sobri már mint bakonyi duhaj országos hirre tett szert, apja, idősb Sobri Pap József, akkor endrédi kanász volt. De nem mindig volt ő Endréd pusztán. A kanászok gyakran változnak hely és uraság és erdő szerint. Öreg barátom Osváld, épen magától Sobri Jóskától hallotta, hogy apja a Szentgyörgyi-Horváth uraságnak is volt egykor Vasban kanásza. Lehetett Bejczen is s nagyon megtörténhetett, hogy hiressé lett Jóska fia épen Bejczen született.

De azt is irja levelében, hogy Sobri a lápafői ütközetben 1837. évi február 16-án nem halt meg, hanem sulyosan megsebesülve ugyan, de onnan elmenekült s épen a levéliró öreg apjának egyik rokonánál huzódott meg. Ez a rokon Kopácsy József egykori veszprémi püspök egyik majorjában volt számadó.

Ez a major – ugy hiszem – a püspök sümegi uradalmai egyikén volt.

Itt élt Sobri 1845-ig vagy 1846-ig s ekkor onnan eltávozott s a család látása köréből végkép eltünt.

De azután is hallottak róla. Az 1850-es években Nyőgéren telepedett meg egy javakorabeli ismeretlen ember, a ki ugy ismerte a Farkaserdőnek minden zegét-zugát, mintha épen ott született volna. Nem mondta, hogy ő Sobri, nem is Sobri volt a neve, de a kikkel érintkezett, azok szentül meg voltak győződve, hogy ő az igazi Sobri Jóska és senki más. Lehetett negyven, negyvenöt éves.

Én ugy hiszem, tévedésnek kell lenni a dologban. Sehogy se hihetem ezt a hirt, ezt a hagyományt. Ama tünetek, jelek és erős bizonyitékok közt, melyek Sobri lápafői halálát kétségtelenné teszik, igen sokhoz soha semmi kétség nem férhet. Tehát az ellenkező tartalmu véleményben kell hibának, csalódásnak, tévedésnek lenni. Az ellenkező vélemény erősségei közt kell lenni olyanoknak, a melyek nem valóságok, hanem csak hiszékenységek.

Sokkal közelebb áll a valószinüséghez az a másik hagyomány, melyet Szép Mihály ur közölt velem az 1905-ik év deczember hónapjában. E hagyományt igy irja le az én tisztelt tudósitóm:

– Boldog emlékü édes atyámtól, Szép Zsigmondtól, a ki azon időben lápafői közbirtokos és községi biró is volt, mint gyermek, családi és baráti körben többször hallottam elbeszélni a lápafői ütközet történetét és a mit arról hallottam, arra még ma is élénken emlékszem.

– Egyszerre hire kelt, hogy Sobri azon a környéken tanyázik. Pandúrok és katonák is jártak ott keresésére. E közben történt, hogy Takách Pál lápafői közbirtokoshoz és Tolna vármegye táblabirájához – ki különben édes atyámnak vérbeli rokona volt – bejött egyik alkalmazottja és jelentette urának, hogy Sobri itt és ott tanyázik az erdőben s általa izenteti, hogy ennyi és ennyi emberre küldjön oda enni és inni valót. Takách megtette ezt, de egyuttal atyámat, mint községi birót is értesitette ez esetről. Ők ketten ezután tudatták ezt a pandúrokkal és katonákkal.

Igy folytatja levelét tudósitóm:

– Ezután a bátrabb emberek fölfegyverkezve atyámmal, Takáchhal, pandúrokkal és katonákkal a mondott helyre mentek, hol Sobrit és társait lakmározás közben lepték meg. Sobriékat felszólitották a megadásra, mire azonban ők lövésekkel feleltek. Erre azután valóságos ütközet keletkezett. Ez ütközet jó sokáig tartott, a nélkül, hogy Sobriék közül egyet is elfogtak volna avagy elejtettek volna, mert közben egyenkint megugrottak és a sürü erdőben eltüntek. Takách és többen az ütközet helyét elhagyva a falu felé mentek egy horgos uton, melynek egyik felén fákkal és bokrokkal benőtt vizmosás volt. Midőn itt haladtak, egyszerre emberi nyögést hallottak, mire a hang irányába menve, ott egy lövéstől sulyosan megsebesült embert találtak. Ez ember kérdezősködésre csak Jóskának mondta magát, de hogy ő volna Sobri Jóska, azt nem ismerte be. A sulyosan sebesült embert aztán kocsira tették és a lápafői községházhoz vitték, hol ismét kikérdeztetvén, eleintén tagadta, hogy ő volna Sobri, de később érezvén közeli halálát, bevallotta, ő az igazi Sobri Jóska. Ezután nemsokára meghalt. Hogy hol temették el, arról atyámtól nem hallottam semmit.

Eddig a levél.

A levél csak vázlatát mutatja meg a lápafői esetnek és Sobri halála körülményeinek. Nem csoda. Hetven év előtti eseményről van szó s a tudósitó is mástól, édes apjától hallotta annak részleteit. Maga akkor még alig élt vagy csak kisded lehetett.

A hagyomány szerint s a népdal szerint Sobrit ama fa alatt temették el, a hol magát agyonlőtte. Igy hallottam Kiliti Mósa Mihálytól is. A fát azóta Sobri fájának nevezték. A fa alig tiz év előtt dőlt ki vénség miatt, a mint ezt velem Szabó Kálmán egykori követtársam közölte. Ő pedig ezt jól tudhatta, mert a fa ipa birtokán állott.

A levél nem szól Sobri öltözetéről s különösen arról, a mit apám is látott, hogy szürkötője Hunkár Antal egyik értékes aranyláncza volt. Nem szól Sobri alakjáról s életkoráról. Sobri akkor huszonöt éves, szép alaku, pörge bajuszu, fiatal, erős parasztlegény volt. De nem szól a levél semmi közelebbi ismertetőjelről se, mely a sulyos sebesültben s halottban Sobri voltát bizonyitotta volna. S ellene mond a tudósitás annak a hagyománynak is, a mely szerint Sobri ott lehelte ki lelkét a később Sobri fájának nevezett fa alatt. Ha pedig a faluban halt meg, nem valószinü, hogy ki az erdőbe, jó messzire az alá a fa alá vitték volna eltemetni.

Nem szól a levél Sobri ama társairól sem, a kik az ütközetben meghaltak vagy halálos sebet kaptak. Volt ezek közt Jóska nevü is bizonyára s ez is lehetett a Sobrinak vélt haldokló legény.

Vannak tehát kétségek, melyek nehezen oszlathatók el, de azért a tudósitás igen becses s nem teljességgel lehetetlen, hogy az eset ugy történt, a hogy a tudósitás közli velem.

Ne ütközzék meg azon senki, hogy Szép Zsigmond és Takách Pál Sobriról jelentést tettek a pandúroknál, katonáknál. Mind a kettő birtokos nemes ember volt s a nemesség akkor nagy boszuság érzetével volt eltelve, hogy Sobriék nem elégedtek meg a papokkal, zsidókkal, vásározókkal és gyolcsos tótokkal, hanem még Hunkár Antalt, a birtokos nemes urat és egykor hős inzurgens főtisztet is megtámadták. De boszuságukat szánalomból talán elfojtották volna, hanem az egyik községi biró volt, a másik megyei táblabiró, tehát mind a kettő az igazságszolgáltatás hivatalbeli tisztje, ha hát ők eltitkolják, elhallgatják Sobri ottlétét: sulyos tiszti kötelességet mulasztanak el, sőt sulyos erkölcsi vétekbe estek volna.

Vajjon mi sorsa lett Sobri családjának? Meddig élt apja s mikor s hol halt meg? Hány testvére volt s mi lett azokból? Afféle kiváncsiság sugja e kérdéseseket, a melyet rossz néven venni nem lehet. Aczél Antal úr azt közli velem, hogy egyik nőtestvére a puszta-lovasi birtokon egyik juhásznak a felesége. Az asszony 1835 körül születhetett, származásáról nem szeret beszélni, de a környék Sobri nőtestvérének tudja.

Vahót Imre rég elhalt irónk valamelyik képes folyóiratában Sobri egy-két közeli vérrokonának arczképét is közli.

Sobrinak és társainak öltözködésére nézve adhatok némi felvilágositást.

Herman Ottó tisztelt barátom közli velem Milfajtnak egykoru kőnyomat után készült fa- vagy aczélmetszetü arczképét s testének felső félalakját.

Egyik könyvemben megirtam, hogy Milfajtot kivégeztetése előtt Veszprémben lefestették s azt is meg irtam, ki festette le. Hova lett a festmény, nem tudom. De erről még a mult század harminczas éveinek végén készült fametszet, melyet könyvkötők, könyvárusok, vásározók két garasért árultak s a köznép tömegesen vette. E képet sokszor és sokáig láttam ezelőtt ötven-ötvenöt esztendővel. A veszprémi és zalai Bakony-erdőségekben száz csárda volt hajdanán, minden csárda ivójában ki volt e kép ragasztva a kimérőnek, vagy a hogy szokták mondani, a söntésnek oldalára. Ott legyen a kocsmázók szeme előtt örökké, mint elijesztő példa. Hiszen Sobri társaságának feje, mielőtt abba Sobri belépett, Milfajt volt. Hire-neve sok ideig versenyzett Sobriéval. A képet, ugy hiszem, Veszprém vármegyében ma is meg lehet még találni, de hű mását abban, melyet Herman Ottó közlött velem, nem tudom felismerni. Az a kocsmákbeli metszet nagyobb alaku volt, mint Herman Ottóé. Ezt sokkal későbbi s kisebbitett alaku lenyomatnak kell tartanom.

Milfajt kalapja régi bakonyi kanászkalap. Magas és kemény s posztója vastag és szilárd, sulyos fejszevágástól is megvédi a koponyát. Efféle kalapot még nem régen is viseltek a tul-a-dunai kanászok. Karimája felálló s a karima széle háromszögre czifrázott selyemmel van bevarrva. Semmit se kételkedem azon, hogy Sobri is ne ilyen kalapot viselt volna.

Milfajtnak csimbókja van a két halántékán. Vastag hajfonat e csimbók, a végén különös ügyességgel kötött kemény csomó. Jól ismerem e csimbókokat. Gyermekkoromban százszor láttam s mindig jól megnéztem. Fénylő zsiros volta különösen szemembe tünt. Fonását magam is megtudtam fonni, de csomóját megkötni nem. Sőt sohase tudtam kigondolni, miként van kötve az a csomó oly keményre és vastagra. Ez a csimbók és ez a csomó is jelentékeny védőeszköz volt a halántékra mért vágások ellen.

Apámtól ugy hallottam, Sobri nem viselt utóbb efféle csimbókokat. Holttestén nyoma se volt.

Hanem Milfajt szüre már igazi bakonyi szür. Ezt a szürt nevezték sok ideig Sobriszürnek. Kétségtelenül ilyet öltött magára Sobri is.

De már Milfajt szürkötője a metszeten nem igazi. Ilyen szürkötő a bakonyi szürön soha nem volt. A szürkötő szijból volt, nem kenderkötélből s hosszu volt. A két fülre csinált kötés után is lelógtak a szijjak térdig.

Puska, pisztoly és fokos a képen Milfajt fegyvere. A fokos a szür baloldalán szijjfülesbe akasztva, puska a kézben, pisztoly az övben. Sobri, mióta duhajtársaságot alakitott, fokost nem hordott magával.

A mikor a Sobri-világnak vége lett: vajjon hova tüntek el Sobri társai? Ez a kérdés is megérdemli a hozzáillő feleletet.

A Sobri-világról szóló korrajzomban elsorolom azokat, a kik csataközben, üldözés alatt vesztették életüket s azokat, a kiket a szigoru igazságszolgáltatás a törvény szavai szerint bitóra juttatott. De Sobri halála után még sok társa maradt életben.

Hova lettek ezek? Hova lett Pap Andor, köztük a leghiresebb?

A legbővebb felvilágositást nyujtja erre nézve Veszprém vármegye talponálló biróságának 1837-ik esztendei szeptember 16-án kelt itélete. Az itéletet egész terjedelmében közli Zsoldos Ignácz »A szolgabirói hivatal« czimü könyve törvénykezési részének 386-ik és következő lapjain. Ez itéletben több mint tizenkét rablóról van emlités és intézkedés s ez itélettel hármat halálra is itélt a biróság.

Guzmics Izidor egykori bakonybéli apát följegyzéseiből is érdemes egy-két pontra emlékezni.

1836. évi deczemberi naplójában megemliti Polgár László ölbei plébános és Hunkár Antal szolga-győri birtokos megraboltatását s Milfajt elfogatását s egyebek közt megjegyzi, Milfajt azt vallotta, hogy Pap Andor negyven emberrel rabol Vas, Sopron, Győr, Komárom, Veszprém és Zala vármegyékben.

Tulzás van e megjegyzésben. Ennyi embere sohase volt Sobrinak, annál kevésbbé volt Pap Andornak.

1837. évi márcziusi naplójában azt irja a nemes apát: Pap Andor társaival nem került kézre, épen ugy Sobriról is bizonytalanok a hirek. Prágában, Zala vármegyében, ketten a rájuk gyujtott pajtában agyonlőtték önmagukat, de kik voltak, nem tudhatni. Tolnában is agyonlőtte magát egy. Zalában egy Zsidó nevezetüt, Veszprémben Mógor és Király nevezetüt fölakasztottak.

Sobri e társainak történetét korrajzomban én lehető bőven megirtam. Érdekes Guzmics Izidor följegyzésében, hogy a lápafői ütközetről Bakony-Bélbe ugy szállongott el a hir, hogy »Sobriról bizonytalanok a hirek«.

1837. évi juniusi naplójában azt irja Guzmics:

– Pap Andort az ugodi erdőben három pandúr üldözte, lövést is kapott futtában, arczán és kezén, de eltünt a sürüségben. Szürét, kalapját, sörétes zacskóját, puskaporos szarvát behozták, csak pisztolylyal menekülhetett ingben, gatyában.

Megjegyzi még, hogy másnap vagy harmadnap nyolcz pandúrt vontak össze Bakony-Bélbe, hogy Pap Andort kézrekeritsék. Nem sikerült. A pandúrkapitány a zárdában vacsorált s azt bizonyitá, hogy Sobri egész társaságából csak két ember van még életben: Pap Andor és egy Istók nevü.

Pap Andor nem is került a törvény kezére soha. Név nélkül, hir nélkül tünt el örökre. Alig élhet már. Ha élne: több volna száz esztendősnél. Eltünt vele örökre a Sobri-világ utolsó igazi hirmondója.