A' bölcseség vigasztalásai

XII. §.

A’ leg főbb jó Isten, legjobban kormányozza a’ világot.

Akkor én: Plato szavának igen hiszek, mert már ezekre másodszor emlékeztetsz; először hogy emlékezetemet testi fájdalomtól, és innét bú terhivel nyomatva elvesztettem. Mire ő: ha a’ felebbieket megesmérve tekénted, arra hamar fogsz emlékezni, a’ mit régen nem tudni vallottál. Mi az? minő kormánnyal igazgattatik a’ világ? emlékezem, mondám, hogy tudatlanságomat megvallottam, de a’ mit szólasz, ámbár értem, még is tőled bővebben kivánom hallani. Előbb mondád: nem kétkedel hogy ezen világot az Isten igazgatja: most sem kétkedem, felelém, de soha sem is fogok, okaim lévén, mellyeket röviden elmondok. Ez a’ világ olly sokfélékből soha öszve nem állott volna egyformába, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen sokfélét öszve szerkezné; de az öszve kapcsoltakat is az ő sokféle, egymás köztt ellenkező természetük eloszlatta, és szélesztette volna, ha csak egy nem volna, a’ ki mit öszve füzött, nem tartaná együvé; de nem is menne olly igaz, ’s bizonyos renden, sem olly rendelt mozgalmakkal, helyen, üdőn, térben, foganattal, és minémüséggel terjedve, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen változásokat, különbféleségeket, ő állandó lévén, nem izgatná! Ez akar mi legyen bár, a’ ki által minden alkotvány fennáll, és mozgatik, szokásban lévő névvel Istennek nevezem.

Akkor ő: midőn ezeket igy esméred, kevés munkával megmutatom, hogy a’ boldogságban részes lehess, és honnodat is megláthassad, de a’ mellyekről szólottunk, folytassuk. Nemde a’ boldogságban az elégséget számláltuk, az Istent pedig magát boldogságnak vallottuk? Igen: és a’ világ kormányában semmi külső segedelemre nem szorúl; mert ha szükölködik, akkor nem teles elégség ő. Az ugyan úgy van szükségképp. Ön maga által kormányoz tehát mindent. Nem tagadhatni. De az Isten, hogy maga a’ jóság, megmutattuk; emlékezem: tehát a’ jóság által igazgat mindeneket, mivel ön maga által igazgat mindent, a’ kit jónak vallottunk, és mint egy kormány-szeg, és igazgató melly által a’ világ gépelye állandón, és romolhatlan fenn tartatik. Igen meg egyezem, és hogy ezt fogod szólani, ámbár csekély gyanúval, de még is sejdítém. Elhiszem, és a’ mint vélekedem, már ébrednek szemeid az igazság látására, de a’ mit szólani fogok, azok sem homályosak.

Mit? midőn az Isten mindeneket a’ jóság kormányával méltán hitetik igazgatni, és azok mind, a’ mint tanítottam a’ jóságra természetesen sietnek, nem lehet kétkedni, hogy akaratjokkal kormányoztatnak, és magokat az igazgató kényére illendően mérsékelvén, az igazgatóhoz önkényt fordulnak. Úgy van, mert másképp boldog kormány nem is lehet; mert az engedetlenség lenne a’ nyakasság boldogsága, azért nincs semmi a’ világon, a’ mi természetét megtartván, az Isten ellen szemközt tüzni igyekeznék! ha iparkodik is bevégezhet-e valaha akar mit az ellen, ki a’ boldogság birtokában leghatalmasabb? éppen nem tehet semmit. Tehát a’ fő jónak ellene semmisem akarhat. Nem vélném. Hát a’ fő jó az, a’ melly hatalommal igazgat, és kellemmel rendelget. Melly szókra én: óh! de felette gyönyörködtet, nem annyira az okok egésze, mint szavaid édes kelleme, hogy már egyszer valahára a’ nagyot lármázó bolondság megszégyenüljön.

Tanultad a’ történetekből, miként ingerelték az Eget hajdani Óriások, és őket a’ kegyes hatalom érdemük szerént megszégyenítette. Ha akarod állítsuk szemközt az okokat, talán ezen öszve ütközésből valamelly szép igazság szikrája támad: legyen a’ te szándékod. Hogy az Isten mindenek felett hatalmas, senki sem kételkedik, a’ kinek okos elméje van. A’ ki leghatalmasabb, az előtt semmi sem lehetetlen. Tehet-e hát rosszat az Isten? éppen nem. Most tehát a’ rossz semmi, midőn nem teheti azt, a’ ki előtt semmi sincs, a’ mit nem tehet. Talán meg játszol-e engem, okokkal szülvén egy kitalálhatlan zürzavart, a’ honnét ki térve bé menj, majd ismét bé menve ki térj? Talán valamelly csudás egységet pödörsz az Istenségnek körében? ime, előbb a’ boldogságról kezdve, azt mondád leg főbb jónak, mi a’ leg főbb Istenben létez, és ön magát az Istent leg főbb jónak lenni, és teles ’boldogságnak tanítottad, a’ miből azt hozád ki, hogy senki sem boldog, ha csak egyszersmind nem Isten is.

Ismét a’ jóság külsejét az Isten, és boldogság állatozásának, és ugyan őt egyedül azon jónak lenni mondád, melly a’ természet minden szereitül kerestetik, az Istent is javak kormányával a’ mindenséget igazgatni mutattad, az akaratokat mind engedelmeskedni, és bennök semmi rossz természetét nem létezni; Ugyan ezeket nem külről vett, hanem egyik a’ másikból folyva, közönséges okokkal bebizonyítottad. Akkor ő: éppen nem játszom, és mindenek felett a’ legnagyobb munkát. Isten ajándékából, mellyért régen könyörögtünk be végeztük: mert az az Isteni állatozás formája, hogy se külre ne folyjon, se pedig valamit külről el ne fogadjon, hanem a’ mint Parmenides mondá (10.) Valamint egyaránt halmozza az abroncsot külröl, úgy öblözi tekervényét belröl. Hogy ha nem külről kért okokkal, hanem a’ szerekben találkozókkal, mellyekről szólottunk, igazgattatunk; nincs mit csudálnod, midőn Pláto énekiből tanúltad, hogy a’ dolgokkal, mellyekről szólunk, a’ szavak is legyenek rokonok.

Jegyzések.

1) Bacca maris rubri. A’ vörös tengerben sok piros, kék, és tej fejérségű Klaris találtatik. Vörös tenger nevezete a’ fenekin találtató vörös fövénytől eredett. Lehet itt igaz gyöngyöt is érteni, melly fényes fejér szinű gömb, mennél nagyobb, annál drágább; tengeri csigákban, egy, két, sőt több szemenként is lelhetni egy csiga házban: ezek nem csak a’ Görögöknél, és Rómaiaknál, hanem a’ földön majd nem minden Nemzetnél, mint ritka ékességek becsültettek már az ősz hajdan korban.

2) Thule. Islandia, Eisland, vagy is jeges ország éjszak Europában. Plinius bizonysága szerént addig hajóztak a’ Phoeniciabéliek, és Romaiak.

3) Sophocles Görög költész, Versei igen kellemesek, 120 szomorú szin darabja volt, mellyekből egynehány még hozzánk is eljutott; 88 éves korában nyerte a’ 24-ik koszorút, és örömében megholt.

4) Nem vélem azokat nemeseknek, a’ kik nevezetes Atyák véréből erednek, hanem a’ kik minden szereknél többre becsülik a’ tisztességet az erkölcsel.

Theocritus.

Nem az én dücsőségem az, hanem az Eleimé. Ha vannak én bennem némelly erkölcsi ékességek, azokban dicsekedem: nem pedig mellyeket az oktalan hiúság piperéz magára az Ősök sirjából.

Alfons.

5) Alkibiades, igen különös szépségü, és kellemű Fejedelem volt Athénában, a’ mint bizonyítja Corn. Nepos.

6) Itt azon életek által nem mást értett, mint fát, füvet, és a’ többi elemeket Empedocles tanitása szerént, ki a’ természetről három könyvet irt versekben, és még néhány darabjai meg vagynak. E’ volt első, ki az ember lelkét nem a’ fejben, vagy szívben, hanem a’ vérben, melly az egész testet megfutja, rejtezni tanítá. Hogy az Aethna özön tűznek eredetit meg nem foghatá, a’ lángok közé ugrott. Horatius bizonysága szerént:

7) Tagus, Tajó, folyó Spanyol Országban, melly Portugallián keresztül Lysabonnál a’ nyugoti tengerbe ömlik. Folytában sok helyen bővelkedik arany porral, mint a’ szőke Duna Aranyosnál, nemes Szapnál, és több helyeken.

8) Hermus szinte folyó kis Ásiában.

9) Indus nagy folyó keleti Ásiában, ettől neveztetik ama’ roppant birodalom Indiának, és meg különzés végett ez, keleti, az Amerikai pedig nyugoti India névvel bélyegeztetik.

10) Parmenidesek ketten valának, eggyik 96-ik Olympia szakaszban élt mint jeles bölcs Eleaban: ez, vallá, hogy minden rendszeresen történik a’ világban, a’ mit ő gondviselésnek nevez; munkáját versekbe foglalva olvasni lehet még némelly töredékekben.

Henr. Stephan. Poes. Philos.

11) Tenara, Laconia hegye, most Capo Matapán, ott egy barlang van, mellyet pokol ajtajának mond Plinius.

12) Ixion Thessalia királya pokolban egy kerékre kötve, mardosó kigyókkal körülvéve szél által perdült, a’ kiről éneklé Claudianus:

Bővebben olvashatni Rajnis Georgicon.

13) Tantalus Phrygia királya, sértő és rágalmazó nyelviért pokolban szomjal, és éhséggel bünhődött. Ovidius.

14) Tytius, Földnek fia, kinek veséjét szüntelen vájták a’ Sasok. Virgil.

15) Euridice Orpheus felesége, ki hogy pokolban fogva lőn, Orpheus keserveivel az erdőket, vizeket, utóbb a’ Pokol Főnökeit Plutót és Proserpinát szánakozásra birván, vissza nyerte feleségét; de azon feltétellel, hogy vissza ne nézne Feleségére, ki őtet nyomba követte, ezt meg szegvén, az asszony örökre elveszett. Ezen szomorú esetet igy éneklé Virg:

16) Orpheus nevezetes Thraciai bölcs jeles hangász, Apollo, és Calliope fia, Euridice férje.