A' bölcseség vigasztalásai

An. Manl. Torqu. Sever. Boethius.

Boethius élete.

Anicius Manlius Torquatus Severinus Boethius született Romában legrégibb, és nemesb Torquatok nemzetéből 453-ik évben K. u. Fényes eredetét tündöklő ragyogással nemesíté, bölcseséggel, és erényeivel meghaladván jelenkorát. Szármozék ő azon üdőben, midőn a’ korcsosság a’ durvasággal párosodván, mind a’ vallást, mind a’ tudományt a’ szabad mesterségekkel együtt vad dühével ostromolná. Ezeknek Boethius ellent állván, mint egy Istentől ihletett, leve azoknak védője, mentője, és terjesztője.

Gyermek kort túl élve Athénába útazott, hol 18 évet töltvén, vissza tére tudományokkal teles. Csak hamar Görög, és Romai szónoksága magyarázván Nicomachus, Euclides, és Aristoteles munkáit, hálára birá utódit, örökös becsben maradván a’ tudós világ előtt fényes érdeme. Midőn Porfirius jövendöléseit fejtegetné, tetszett Roma Főnökeinek illy nagy lelket a’ köztársaság kormányával megbízni, és azért mint fiatalt még több diszes hivatalok szerencsés viselete után, köz egyezéssel a’ világon uralkodó váras Polgármesterévé nevezik 487-ben.

Ezen fényes polczán méltóságának 512-ik évben harmadszor lévén, úgy vezette a’ köztársaságot, hogy egyedül csak annak boldogságát látszatnék szívén hordozni, ’s egyszersmind tulajdon elméje csinosbításában is úgy szorgoskodott, mintha más tárgy őt nem is érdeklené; mert több megbecsülhetetlen munkáival szaporitá a’ tudós világ kincstárát, mint elméjének, ’s tudományinak legnemesb rajával. Változhatlan állandósága olly legyőzetlen volt, hogy a’ gonoszok czinkossága által, már-már romokra hanyatló hazáját ön vállaival támogatná.

Theodoricus Királyt kormányzói tulajdonokkal kiképzé úgy, hogy már mint elkorcsosodott embert, az ő lelkével jobbra illesztené. Vagyonai a’ szükölködők tárháza levének; a’ midőn örvendett a’ szegények sorsát esmérni, és bő kézzel azt ápolni. Nem hanyatlott ő az igazság tiszteletében; mert állhatatos maradt a’ fenyegetés idején, mint a’ hizelgő kegyelmek igéretén; mellyekre gyakran a’ gyémánt szivek is meglágyulnak, és az ártatlan lelket megvesztegetvén, az igazság útjától eltérítik.

Triguillát, Conigastust, és Cyprianust mint Udvari Méltóságokat a’ Romai Nemességből veszedelmes törekedések miatt kizárá.

A’ birodalmat fonnyasztó éhség üdején, adót zsarolni nem engede. Az elnyomatott Paulinus, és Albinus legnemesebb Tanácsbeliek ártatlanságát a’ gonoszok ellen védé, és megerősíté. Ezek, és illy nyilván tekélyes erény példáji, valamint minden nemes lelkü szivében szeretettel tiszteletet gerjesztettek; úgy az epés szivek irígységből gyászos veszedelmet indítottak ellene.

Elkészültnek kelle lenni Istentől az érdemmel teles erénynek, hogy méltán lehessen egek látványa. Minekutánna ritka szerencsével látná két fiát Polgármesteri czimzettel diszleni; rögtön Boethius fejére egy zivatar torlik, egyedül vérével szünhető. Triguilla gonosz czimbora társaival, igaztalan vádokkal, és az ő neve alatt irt zendítő irásokkal Aniciust megtámodá; Basilius egy hitszegő, csélcsap, Gaudentius, és Opilio halandók szemete, kiket ember útált förtelmes tetteikért, Boethius ellen bizonkodtak, midőn ő tőle minden mentség üdeje megtagadtatnék, ’s vele a’ bölcseség, vallás, tudomány, és erkölcs számüzettek.

Arany világa napnak, sötét fellegekkel bevonatik, hogy azokat szét vervén ragyogóbb fénnyel tündököljék. A’ Papiai börtönből 524-ik évben nyujtá világ szeme elébe 5 könyveit a’ „bölcseség vigasztalásai“ név alatt; melly műve minden agyarkodó fogait megtöré ugyan, ámbár ez által a’ gonoszok fulánkja még inkább ingereltetnék. Meghivaték társaságba a’ ravaszság, és vétkek egész csordája útálatos szándékkal, melly az ártatlannak bizonyos halál vala. Csak ugyan folyvásti gonoszsággal a’ halálos büntetésre reá birák Theodoricus Királyt a’ vért szomjazók, mellyet a’ Papiai Kormányzó végbe vitt. Ezt hallván Boethius nem változa arczban, nem kedvében, bátorítva áll élte feddhetlen tisztaságán, nyilvánítva férfiú vitézségét, mellyen a’ düh, és igaztalanság erejeket foganatlan vesztegették. Siet hát a’ halál csapása alá nagyobb gyorsal, mint mások a’ válogatott gyönyörre. Áll vérpadon a’ rettentlen bajnok, kit a’ legmostohább sors üldöz; nem tud hanyatlani, nem remegni a’ büszke erkölcs, melly mennél több nyomorral küszködik, annál erősbben alapul; romjain, mellyeket hazugság, irigység, és ravaszság okoztanak, a’ dicsőség polczára botlás nélkül felhat, és annál magasbbra emelkedik, mennél mélyebbre sülyedni véletik. Tántoríthatlan állva tehát a’ Hóhér pallosa által, mellyet az álnokság fent élre, az igazság, és szentség hitét megsemmisítni, jobb életre költözött 23-ik Oct. 524 évben, éltének 71-kén. Vele a’ szentséges tudomány, és erkölcs éke meg-gyilkolva, melly a’ tekéletes férfiúban tündöklött. Ezen halál nemével illett t. i. egy nagy férfiúnak a’ halhatatlanság legfőbb polczára jutni.

Elhunyt tehát a’ nagy ember, kinek sem mássa a’ jámborságban, sem párja a’ bölcseségben nem találtatott; kétessé hagyván utódinak, ha ő tartoznék-e többel a’ bölcseségnek, és erkölcsnek, a’vagy ezek ő neki. Dicső hamvai Papiában nyugosznak, ezen czímzet alatt:

Nem sokára több gyászos csapás érte a’ régi Latiumot, mert ezen század múlta előtt megszünt a’ tiszta Római nyelv szűz lenni, korcsositák azt Gothus, és több berohanó népek ajkai. Megszünt a’ legfényesebb Polgármesteri hivatal is vele, ezer veszély térivé változván Roma hajdankori gyöngyvirág kertje.

Boethius életét többen irták, kik közül elég legyen említeni ezeket: Julius Martin. Rota – Vossius – Gervaise Histoire de Boece Senateur Romain avec l’ analise de tous des ouvrages etc. Paris 1715.

A’ Tudósok mindenkor nagy tisztelettel szóltak, és itéltek Boethiusról: igy p. o. Scaliger in hypercritico: ingenium, eruditio, ars, sapientia facile provocat omnes authores, sive illi Graeci sint, sive Latini. Quae tamen libuit ludere in Poësi, plane sunt divina, nihil illis cultius, nihil gravius, neque densitas sententiarum venerem, neque acumen abstulit ardorem, ut recte censeas, paucos ci posse comparari.

Joan. Lau. Mosheim Helmstadii 1755. p. 245. Boethius vir illustris, Philosophus, orator, poëta, Theologus, nulli suorum temporum elegantia, et subtilitate ingenii secundus.

Fent említett munkáin kivül nevezetes még a’ „Hetekről“ szóló könyve, mellyet virágzó éltében ira János Romai Diaconusnak Aquinas Tamás bizonysága szerént, és igy kezdi: Postulas a me, ut ex hebdomadibus nostris ejus quaestionis obscuritatem etc. Ezen irat egy példánya bőr hártyán Párisban Colbert könyvtárát ékesíti, melly 1400 évben másoltatott le. Mély tudományát bizonyítja még a’ „Sz. Háromságról“ az akkori tévelygők ellen irt könyve is: Investigatam diutissime quaestionem, quantum nostrae mentis igniculum illustrare lux divina dignata est, formatam rationibus, litterisque mandatam offerendam vobis, communicandamque curavi, tam vestri cupidus, quam nostri studiosus inventi etc. Ajánlván M. Symachus ipának. Ezen három munkáját Boethiusnak legnagyobb örömmel fejtegette Aquinási Sz. Tamás, mellyek munkái közt diszlenek, ámbár a’ bölcseség vigasztalásáról máskép vélekedik Laurentius Pignonus ellen Echardt Jakab, és azért a’ Velenczei 1747-ki kiadásban helyet nem nyerhete, az említett fejtegetések között.