ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ.
(1839.)
A múlt kárpitját szellőztetem, s a jelen század fiát s leányát bevezetem ama dicső korba, midőn a királyi termekben magyar szó hangzott; Európa majd minden részéből, kiben tudomány és ész volt, összesereglett egy magyar királyt bámulni, s őt szeretve térni honába; mikor magyar fegyver volt Európa védfala a vad ozmán hatalom ellen: egy magyar nemes, mint gyermek ragadá a gyeplőt kezébe, mint ifjú vonta rövidre, mint férfiú minden csata s viszony közben tartotta azt szilárd hímkezekben. Ki a Cæsar lelkével alkotá fekete legióját, törte meg a feudum makacs zsarnokait; emelt fényes palotákat; ápolta a fegyverest s a tudóst; s nagyszerű kormánya fölött Astrea mennyei karján függött az igazság mérlege; és végre mikor élni szűnt, egy nemzet kiáltott fel: «Meghalt Mátyás király! oda az igazság!»
Nyilatkozik e regényben: a hajdani lovagi szellem személyesítve, Komoróczitól vétkes elfajultságában, s túlságaiban; Elemértől nemes fellengésében, Mátyás királytól tökélyében.
Látjuk ugyanazon család sarjadékait a körülmények s a nevelés befolyása által egymástól egészen különböző lényekké alakulni; s így azoknak hatását kedélyre s lelkületre.
Végre feltünik: mit és mennyit vala képes egy serdülő ifjú, forró honszeretetből, mely itt tett- s lelkierővel párosult, oly korban végbevinni, melyben középszerűnek lehetni nagyság, nagynak lenni csuda volt.
Ha az olvasó, könyvemet átolvasván, mondja: hét évet éltem Mátyás korában, láttam azt a tróntól a kunyhóig, fényében s borzadalmaiban: munkám czéljához közelített.
De ha a lelkes ifjú felkiált: Mint eme férfiú, oly eltökélt szilárd akarok lenni, tettben s erőben, mint amaz, oly hű honomhoz s királyomhoz; becsületem oly szent lesz előttem, mint övé; férfiú leszek, mint ő! – Vagy a hon leánya szól: Mint e hölgy, oly tisztán őrizem erényemet; szert oly nemes önérzetre teszek; oly hű leszek vallásomhoz, s higgadt erkölcsben s kedélyben: akkor a regény czélt ért.