HARMADIK FELVONÁS.
Kelemenék előbbi szobája úgy, ahogy Vilma elaludt benne. Vilma a kanapén fekszik és alszik. Sötét van. Kopogtatás a hátsó ajtón és a kisasszony hangja: «Nagysága kérem, tessék felkelni.» Aztán a hátulsó bejárat-ajtó kinyílik, látjuk a lámpavilágos előszobát, amelyből belép a kisasszony.
Kisasszony belép, nyitva hagyja az ajtót, odalép az alvó Vilmához. Halkan, gyöngéden. Nagyságos asszony… Szünet.
Kisasszony. Nagyságos asszony… háromnegyed tíz.
Vilma felriadva. Nem… nem!!! Kis szünet.
Kisasszony. Nagyságos asszony… tessék felkelni… háromnegyed tíz… meggyujtom a lámpát… a falhoz megy és felsrófolja a csillárt. Világosság. A kanapéhoz megy. Háromnegyed tíz… mélyen tetszett aludni…
Vilma riadtan. Tessék? Felül. Mi? Igen. Elsimítja a haját a homlokából. Igen. Nagyot sóhajtva lélekzik fel. Szünet. Igen.
Kisasszony. Milyen mélyen el tetszett aludni.
Vilma. Igen. Szünet. Hány óra?
Kisasszony. Háromnegyed tíz.
Vilma gépiesen. Háromnegyed tíz. Lehajtja fejét a kanapé karjára.
Kisasszony miután várt egy kicsit. Ideje már felöltözni nagyságos asszony… mindent előkészítettünk a hálószobában… és a szakácsné is ott van a könyvvel… hogy tessék vele számolni és a spejzból kiadni…
Vilma álomittasan. Az uram…
Kisasszony kissé csodálkozva Vilma viselkedésén. A nagyságos úr a szalonban ír.
Vilma. Ír.
Kisasszony. Ott dolgozik… majd… csudálkozva szólok neki, hogy fel tetszett ébredni… el balra.
Vilma egy kicsit maga elé néz, aztán ismét, összegubbaszkodva a kanapé balkarjára rejti a fejét. Szünet.
Kelemen a kisasszony által követve belép balról, bálra öltözve, csak a frakk helyett házi kabát van rajta. Aktákat tart a kezében.
Kelemen. Hát te még itt vagy? Azt hittem, már rég öltözködöl.
Vilma felriad. Nem… nagyot aludtam.
Kisasszony kimegy az előszobába. A szakácsnét beküldöm a hálószobába.
Kelemen. Jó volt?
Vilma. Jó.
Kelemen. Én már nekiöltöztem a milliónak… lerakja az aktákat az íróasztalra… most egyszerre lámpalázam lett… kezdek félni attól az attasétól…
Vilma. Kitől?
Kelemen. Az attasétól. Az ember sohse tudhatja… Vidám ember? Komoly ember? Jó ember? Rossz ember? Minden tőle függ. Légy te is kedves hozzá.
Vilma. Jó! Igen.
Kelemen. Na menj, fiam. Szobalány belép.
Szobalány. Nagyságos úr kérem… Névjegyet tart… ez az úr van itt…
Kelemen. Egy úr? Ilyenkor? Mondta, hogy itthon vagyok?
Szobalány. Én mondtam, hogy este nem tetszik senkit fogadni, de ő bocsánatot kért, hogy sürgős… és hogy mondjam, hogy Leviczky úrtól jön, Temesvárról.
Kelemen. Leviczkytől? Az más. Elveszi a névjegyet. Megnézi. Hallgat.
Vilma. Ki az?
Kelemen Odaadja a névjegyet. Vár, míg Vilma megnézi. Szabó György.
Vilma. Leviczkytől?
Kelemen. Úgylátszik.
Vilma. Én megyek, várj… Indul.
Kelemen Vígan. Miért? Most meg fogom neked mutatni, hogy teljesen kigyógyúltam. Maradj itt. Fogadd te is.
Vilma. Nem. Nem vagyok rá kiváncsi. Az ajtónál.
Kelemen. Nem… most meg kell tenned nekem azt a szívességet, hogy itt maradsz… vagy később bejösz… vizsgázni akarok… meg akarom mutatni…
Vilma. Milyen gyerek vagy…
Kelemen. Bejösz?
Vilma. Ha akarod?
Kelemen. Be foglak hívni. Jó?
Vilma. Nem bánom.
Kelemen Szobalányhoz. Bocsássa be.
Vilma El, balra. Szünet.
Szabó belép. Jó estét kivánok.
Kelemen. Jó estét. Doktor Kelemen…
Szabó. Szabó vagyok… ezer bocsánat, ügyvéd úr, hogy késő este zavarom… tulajdonkép csak holnap délelőtt akartam eljönni bemutatkozni… megtehettem volna a hotelben is, ahol együtt vacsoráztunk, de ott nem tartottam illendőnek zavarni… mikor vacsora után fölmentem a szobámba, ott találtam ezt a dringend táviratot, amit a főnököm küldött Temesvárról… táviratot vesz elő.
Kelemen. A főnöke?
Kelemen átveszi a sürgönyt. Önnek dr. Leviczky a főnöke?
Szabó. Három hónap óta… én vezetem az irodáját. Két évig Aradon voltam és most… hazamentem…
Kelemen Olvas… «Azonnal felkeresse Kelement értesítse torbágyhalmi kaszáló értéke tévesen fölvéve attasénak kaszáló nem említendő, még estély előtt jelentkezzék, választ telefonáljon.
Szabó. A principálisom úgy gondolta, hogy…
Kelemen. Hogy ezt tudjam, mielőtt még az attasénál lépéseket teszek… Köszönöm… Benéz a táviratba… «bővebbet levélben.»
Szabó. Azt hiszem ebben a levélben benne lesz az információ is, amit Rákay képviselő úr adott a keresztszegi komplexumról.
Kelemen. Ön, úgy-e… temesvári…
Szabó. Az vagyok.
Kelemen. Hogy… nem ismertem…
Szabó. Most… hét évig nem voltam otthon… Párisban éltem… aztán… Balassagyarmaton voltam… és három évig Aradon…
Kelemen. De persze… a szülőváros…
Szabó. Hát igen… a szülőváros.
Kelemen. Most ott is marad.
Szabó. Nem… most… Pesten maradok.
Kelemen. Pesten? Hát az iroda?
Szabó mosolyog. Hát épen… ebben az ügyben…
Kelemen. Milyen ügyben?
Szabó. Ebben a bérleti… ügyben… Ezt is a levélben írta meg a principális… hogy engem bizott meg… én legyek az, aki az ügyvéd úr irodájában… Leviczkyt képviselni fogom… ő úgy gondolta, hogy amíg ez a közös üzlet végleg lebonyolítva nincsen… és hát ez legalább egy fél esztendő… addig én… hát itt dolgoznám ügyvéd úrnál…
Kelemen. Itt, nálam?
Szabó. Az irodában… ez az egész dolog az én resszortom, és ha akad itt egy iróasztal…
Kelemen. Hogyne, hogyne. Kis szünet.
Szabó. Hogy neki is könnyebbség és… ügyvéd úrnak is…
Kelemen. Hogyne. Kis szünet.
Szabó. És ha meg méltóztatik engedni,… hogy most innen… az irodából telefonáljak neki… innen lehet interurbán…
Kelemen. Kérem. Hogyne. Csönget.
Szabó. Bocsásson meg, hogy ilyen szokatlan időben… de…
Kelemen. Kérem. A belépő szobalányhoz.… Az irodai telefont mutassa meg az ügyvéd úrnak…
Szabó. Még nem ügyvéd… fájdalom… csak doktor.
Kelemen. A doktor úrnak. Szabó a cseléddel el.
Kelemen a bal ajtót kinyitja. Vilma… Hogyan… te nem öltözködöl, fiam?
Vilma belép. Édesem… azt mondtad, be kell jönnöm… addig nem kezdhetek öltözni… és ha meg nem jövök be, még azt mondod… hol van az az úr?
Kelemen. A telefonnál.
Vilma… még azt mondod, hogy talán zseniroz a vele való találkozás… hát… Hova telefonál innen?
Kelemen. Temesvárra, Leviczkynek.
Vilma. Leviczkynek?
Kelemen. Dr. Szabó úr három hónap óta Leviczkynek az irodavezetője… Vilma az iróasztalhoz ül.
Vilma. És mit keres Pesten?
Kelemen. Nem tudom, édesem, ugyanazzal a hidegvérrel fogod-e fogadni ezt a hírt, mint én, de… ez az úr… most… épen ebben a minőségében… hat hónapig itt fog dolgozni… az én irodámban.
Vilma. Hat hónapig?
Kelemen. Igen. Kopogtatás.
Kelemen. Szabad.
Szabó belép. Bocsánat… a telefonszámot… Meglátja Vilmát. Kezét csókolom.
Vilma. Jó estét, Szabó.
Szabó zavarban. Bocsánat… nagyságos asszonyom… a központ az önök telefonszámát…
Kelemen. Százkilencvenhét-huszonhat.
Szabó Száz… kilencvenhét?
Vilma az iróasztalon felirja. Majd felírom. 197–26. Átadja.
Szabó. Köszönöm szépen. El. Szünet.
Vilma. Hogyan? Hogy hat hónapig… miért?
Kelemen. Mint a Leviczky megbizottja.
Vilma. És miért hat hónapig?
Kelemen. Amig a bérleti história lebonyolódik. Tettetett vígsággal. Hát ha valamiből, fiam… ebből láthatod, hogy nem félek tőle. Itt lesz egész nap és este… szinházba fogjuk vinni.
Vilma. Arra semmi szükség sincs. Kopogtatás.
Kelemen. Szabad!
Szabó belép. Följegyezte a számot… Öt perc mulva megkapom Temesvárt.
Kelemen. Tessék helyet foglalni addig. Csönget.
Szabó. Köszönöm… de igazán nem szeretném…
Szabó. Zavarni…
Kelemen. Ugyan kérem, bennünket nem zavar. A belépő szobalányhoz. A konyakot hozza be.
Szobalány. Igenis. El. A következőkben behozza és leteszi a konyakot kis poharakkal.
Kelemen. Cigarettát?
Szabó. Köszönöm. Elhárítja.
Kelemen. Na!
Szabó. Ha őnagysága…
Vilma. Csak tessék bátran.
Szabó. Köszönöm. Rágyújt. A konyak már benn van.
Kelemen. Tölts fiacskám konyakot a doktor úrnak.
Vilma. Ügyvéd, ügyvéd. Tölt.
Szabó. Fájdalom, még csak doktor.
Kelemen. Isten éltesse. Koccintanak. Te nem iszol, fiam?
Vilma. Én is? Jó! Tölt, koccintanak, mindhárman isznak. Szünet.
Kelemen. Mért nem ült hozzánk a vendéglőben?
Szabó. Gondoltam… csak majd holnap délelőtt…
Vilma udvariasan, műmosollyal. Hát én akkor… bocsánatot kérek… de öltöznöm kell…
Szabó feláll.
Kelemen feláll. Nem édesem, még nem kell öltöznöd… háromnegyed tíz… ráérsz tizenegykor is…
Vilma. Gondolod?
Kelemen. Bőven! Vilma visszaül. Kínos szünet.
Vilma. Sokat jár Pesten?
Szabó. Nagyon ritkán… néha…
Kelemen. Szereti a színházat?
Szabó. Oh, igen.
Kelemen. Majd eljön egypárszor velünk. Úgy-e Vilma?
Vilma. Hogyne.
Szabó. Igazán, nagyon köszönöm.
Kelemen fölkel. Most pedig maga fog megbocsátani nekem, de majd a feleségem mulattatja, amíg Temesvár jelentkezik, nekem utána kell néznem ennek a torbágyhalmi kaszálónak az irodában… Indul.
Vilma. De hiszen, fiam…
Kelemen. Tessék?
Vilma. Arra… ráérsz holnap is…
Kelemen. Nem, édesem… csak maradj szépen itt… mi azt tudjuk Szabó kollegával, hogy ezt nekem még ma meg kell néznem… úgy-e kollega?
Szabó. Hát… azt hiszem…
Kelemen. E miatt jött ide ilyen későn.
Szabó ijedten. Én igazán bocsánatot…
Kelemen lenyomja. Üljön le és ne kérjen annyi bocsánatot… Megy kifelé… Mulattasd egy kicsit Szabó urat. El. Szünet.
Vilma. Doktor úr… most a Leviczky irodát vezeti?
Szabó. Igen. Szünet.
Vilma. Hallom… bizonyos időt nálunk… szándékozik…
Szabó. Igen. Az egész tervezetet én…
Szabó. Igen. Féligmeddig a bérlet eszméje is…
Vilma. Öntől van?
Szabó. Nahát, nem egészen.
Vilma. Igen.
Szabó. Igen. Szünet.
Vilma. Állandóan… Temesvártt?
Szabó. Igen.
Vilma. Hát… most… Pesten.
Szabó. Most Pesten.
Vilma. És aztán?
Szabó. Aztán megint… Temesvártt. Szünet.
Vilma. Állandóan.
Szabó. Állandóan. Azelőtt Aradon voltam.
Vilma. Igen?
Szabó. Igen. Szünet.
Vilma. Állandóan?
Szabó. Állandóan. Még azelőtt… Balassagyarmaton.
Vilma. Ah, Balassagyarmaton.
Vilma. Csak rövidebb ideig. – Igen. – Nagyon szép város.
Szabó. Volt már ott?
Vilma. Nem.
Szabó. Mert nagyon csúnya város.
Vilma. Igen… hallottam… hogy nagyon csúnya város.
Szabó. Nagyon szép város.
Vilma. Igen.
Szabó. Még azelőtt… Párisban voltam. De onnan hazajöttem, sorozásra. Aztán már… itt maradtam.
Vilma. Hol… milyen katona volt?
Szabó. Untauglich.
Vilma. Nem is volt katona? Csudálkozva.
Szabó. Nem.
Vilma. Nem is volt katona? Mint fent.
Szabó. Nem. Tetszik… csodálkozni ezen…
Vilma. Nem… csak…
Szabó. Az így nem látszik. A lábát mutatja. Hál istennek… nagyon szerényen, halkan. Lúdtalp.
Vilma. Nincs abba semmi.
Szabó. Persze, hogy nincs.
Vilma. Az én uram is… fizet… hadmentességi díjat.
Szabó. Szintén… Lábat mutat.
Vilma röviden. Nem. Saját szemét mutatja. Rövidlátó.
Szabó. Ah. Igen. Az is jó. Tulajdonképen nem is kellett volna hazajönnöm a sorozásra… soroztathattam volna magamat a párisi nagykövetségen is… a szerbek például mind a szerb nagykövetségen soroztatják magukat.
Vilma. A szerb nagykövetségen?
Szabó. Igen. Ott van egy katonaorvos.
Vilma. Katonaorvos lehet… de nagykövet, az nincs.
Szabó. Nincs?
Vilma. A szerbeknek nincsenek nagyköveteik… csak követeik…
Szabó. Hát követ. Tudom is én, mijük van.
Vilma. Magából rossz diplomata lett volna.
Szabó. Az már bizonyos. De nem is magyar embernek való az a csúszás-mászás… hazudozás… Igaza van, csak követ.
Vilma. Pedig szép pálya… Álmodozva. Jaj, de szép pálya…
Szabó. Én nem szeretem. Azért is nem soroztattam magamat ott… nem szeretem őket. Mikor fölmentem az útlevelemet láttamoztatni… addig várattak, amig olyan goromba nem lettem, hogy… kidobtak.
Vilma. Kidobták?
Szabó. Ki. Kidobtak a nagykövetségről.
Vilma. Hát ez… diplomáciai pályának… nem nagy karrier.
Szabó szívből nevetve. Nem.
Vilma álmodozva. Nem. Szünet.
Vilma. És… mit csinált Párisban?
Szabó. Azt, amit a többi magyar. Semmit. A művészek közt éltem… eleinte én is művész akartam lenni… de…
Vilma. De?
Szabó. Nincs tehetségem. Rajzolni, fösteni nem tudok… szobrászolni… vagy hogy mondják azt?
Vilma. Mintázni.
Szabó. Azt se tudok, a zenéhez meg annyi fülem sincs, mint… mint egy sétabotnak.
Vilma. Nem… énekelt, soha?
Szabó. Nem.
Vilma álmodozva. Nem énekelt… soha?
Szabó. Hát… ha muszáj volt… idehaza cigánnyal… de ki is szaladt mindenki a kávéházból. Nevet.
Vilma. Pedig az szép…
Szabó. Szép… aki tud. Szünet.
Vilma. Még egy… konyakot?
Szabó. Hát… ha megengedi… Odamegy az üveghez… nagyságos asszonynak is…
Vilma. Nem, nem, köszönöm.
Szabó. Az én kedvemért…
Vilma. Nem, nem.
Szabó. Egy fél pohárral…
Vilma mosolyogva… Hát nem bánom… de csak keveset…
Szabó. Tölt. A tálcán oda akarja vinni Vilmának a két poharat, leejti. Hopp!
Vilma. Nem baj.
Szabó kétségbeesve… Igazán… ezer bocsánat… nagyságos asszonyom… igazán… kétségbe vagyok esve… fölszedi.
Vilma nevetve. Hagyja, nem baj. – Magából…
Szabó. Rossz pincér lettem volna.
Vilma. És… rossz inas.
Szabó. Tudja isten, tán… úrnak születtem…
Vilma. Ha magának… kellene úgy… mint azok a… úgy egy egész tálcát… ötven pohárral…
Szabó. Jól néznék ki! Nevet.
Vilma. Jól! Nevet. Szünet.
Vilma mosolyogva, sóhajt. Hjaja!
Szabó. Hjaja! Szünet.
Vilma. Azért ihatik.
Szabó. Nem, most megbüntetem magamat. Nem iszom.
Szabó. Bizony. Nagy szünet.
Szabó. Temesvár nem jelentkezik. Az ajtó felé nézett.
Vilma. Nem.
Szabó. Temesvár nem jelentkezik. Szomorúan.
Vilma. Majd fog.
Szabó szomorúan. Temesvár nem jelentkezik. Lehajtja a fejét.
Vilma. Nem.
Szabó őszintén. Temesvár… nem mer jelentkezni.
Vilma. Kérem?
Szabó. Temesvár… nem tudja, hogy… szabad-e még… jelentkeznie… már nagyon régen volt…
Vilma. Kérem… nem értem…
Szabó. Annak már hét… hét hosszú éve…
Vilma feláll. Talán jó volna megnézni, hogy…
Szabó. Nagyságos asszonyom… ha nem szabad…
Vilma idegesen. Mit nem szabad?
Szabó. Ha nem szabad… bocsásson meg… ha nem szabad emlékeztetnem… Szabó Gyurira…
Vilma. Szabad. De én…
Szabó. Nem emlékszik rá.
Vilma. Úgy van. És egyáltalán… kérem önt…
Szabó. Ne… ne legyen hozzám ilyen… szigorú… Hiszen most egy félévig… hat hosszú hónapig… és ha akarja, tovább is… ha akarja… hat évig… mindig…
Vilma. Kérem, doktor úr… legyen szíves…
Szabó. Vilma!
Vilma. Talán majd az uram… indul.
Szabó. Nagyságos asszonyom…
Vilma. Az más.
Szabó. Hat hónapig fogok itt…
Vilma. Nem fog. Szünet.
Szabó. Tessék?
Vilma. Nem fog. Sem… hat hónapig… sem hat napig… legföljebb… hat percig…
Szabó. Így… így dob ki…
Vilma. Nem, doktor úr. De… úgylátszik… az uram még nem volt elég bizalommal… magához… hogy megmondja…
Szabó. Mit?
Vilma. Hogy megmondja,… hogy… talán közvetlenül, magának Leviczky úrnak akarja…
Szabó. Mit? Mit?
Vilma… megmondani… hogy… hogy ő… visszalép a bérlettől… az egész üzlettől… ezt már tegnap elhatározta…
Szabó. Visszalép?
Vilma. Nem… vesz részt benne. Talán titkolja ön előtt… az okát… gyorsan… de tegnap megcsinálta újból a számításokat egy barátjával és… nem jó. Nem jó. És olyan hírek jöttek… hogy az attasénak… már van egy jelöltje…
Szabó. De hát mért… mért mondja ezt… ön…?
Vilma. Mert… az uram nem mondhatja meg önnek… az okokat… ő… ő…
Szabó. De hiszen… fel van öltözve… és el akarnak menni a grófnéhoz…
Vilma. Azért… elmehetünk, anélkül, hogy… de…
Szabó. A doktor úr kilép az üzletből? Kelemen belép. Szünet.
Kelemen. Temesvár jelentkezett.
Vilma. Igen.
Szabó. Őnagysága…
Vilma mesterséges egyszerűséggel… ne haragudj édesem, megmondtam Szabó doktornak.
Kelemen. Mit?
Vilma. Ne haragudjál… de ő gyerekkori pajtásom… én neki elárultam… amit te… de ne haragudjál… csak holnap akartál… Leviczkynek… hogy… visszalépsz… az üzlettől.
Kelemen. Vissza… visszalépek… az üzlettől? Nézi Szabót.
Vilma. Megmondtam neki… hogy visszalépsz.
Kelemen. Igen. Elgondolkozva mondta. Azt mondtad neki, hogy…
Vilma. Megmondtam neki.
Kelemen. Elgondolkozva. Megmondtad neki.
Vilma. Hogy visszalépsz.
Kelemen. Igen. Igen. Hát… hát akkor…
Szabó. Akkor… Indul… most már ezt a hirt is…
Vilma. Megtelefonálhatja neki.
Kelemen elgondolkozva. Igen. Rendesen. Igen. – Tessék…
Szobalány belép. A telefonhoz tessék…
Szabó. Most… mondjam meg…
Vilma. Bátran.
Kelemen mindent értve. Most csak annyit, hogy… visszalépek… a többit…
Vilma. Holnap levélben.
Kelemen. Holnap, levélben. Szobalány el.
Szabó vállat von. Kérem… én… igazán…
Kelemen. Hátha a feleségem már kikottyantotta, nem bánom, jelentse be… én majd irok neki…
Szabó. Kérem. Kimegy. Szünet.
Kelemen letérdel a nő elé. Te drága… okos…
Vilma. Kelj fel.
Kelemen fölkel. És a millió?
Vilma. Ki vele, az ablakon…
Kelemen. Édes… jó… okos… mit adhatok neked? Mivel jutalmazhatlak meg? Azzal, hogy semmit… semmit… egy árva szót sem kérdezek.
Vilma. Ezt akartam mondani én is. És legyünk komolyak és egyszerűek és ne térdelj és ne rezegjen a hangod, mert tudod, hogy semmi nem oly ellenszenves előttem, mint ez a rossz romantika. Nekem nem kell Szabó úr és nem kell a millió és ne kérdezz semmit és eddig is megéltünk és ezentúl is meg fogunk élni.
Kelemen. Talán…
Vilma. Nem kérdezel semmit. Milyen szép az tőled.
Vilma. Milyen nobilis!
Kelemen, Csak…
Vilma. Milyen férfias, elegáns dolog, hogy egy szót se kérdezel…
Kelemen. Mert…
Vilma. Milyen okos, milyen fölényes ez tőled. Imádni foglak ezért a szép gondolatodért. Imponálsz nekem.
Kelemen… Egy szót sem.
Vilma. Ez… ez beszéd. Hogy megváltoztál! Imádlak!
Kelemen. Hát legalább… egy csókkal… egy tiszta, hitvesi csókkal…
Kisasszony belép. A szakácsné kéreti a nagyságos asszonyt… le akar számolni…
Vilma. Semmi pózra nincs szükség. A szakácsné le akar számolni, és… mire vár kisasszony?
Kisasszony. A Janika… nem tud aludni és sír… hogy a papa jöjjön be mesélni neki… El a gyerekszobába.
Kelemen. Jövök. Hát egy kézszorítást, legalább…
Vilma. Semmi szentimentalizmus. Kézimunkát vesz fel. Nem történt semmi, nem volt ma este köztünk semmi… nem volt itt Szabó úr… nem megyünk az estélyre… leül… szépen itthon maradunk és én… tovább csinálom neked a takarót az írógépedre. Hímez. A gyerekszoba ajtaját kinyitja a kisasszony.
Kelemen lelkesen. És a Janika… ki fog jönni az ő édes… drága mamuskájához… és a szegény papájához… és hárman, együtt, a kis család…
Vilma feláll, szigorúan:… a kis család nem fog «megható csoportot képezni» – a boldog apa, a boldog anya és a hosszú hálóinges pubi… nem fogunk élőképeket csinálni… kedves doktor úr, mert ez utálatos és affektált… és ön békében fogja hagyni a gyereket, mert még ahányszor kicipelték a meleg ágyból, mindig meghűtötte a kis hasát.
Kelemen benn a gyerekszobában. Jó, engedelmeskedünk a mamának. Mért nem alszol?
Jani. A farkassal álmodok.
Kelemen. Álmodom.
Jani. Álmodom. Mert sohse mondja el a végit.
Kelemen. Te csacsi kis fiú… Aludj szépen… a vége az, hogy jött a farkas, jött a farkas… Kopogtatás.
Vilma. Szabad.
Szabó belép. Telefonáltam… a principális kétségbe van esve… Vilma mellé megy.
Vilma varrva. Majd megvigasztalódik.
Szabó. Akkor én…
Vilma felnéz rá.
Szabó. Akkor én… a… tíz óra ötven perces vonattal még… hazautazhatom Temesvárra… Óráját nézi.
Vilma. Egészen bátran.
Szabó. A doktor úrtól… elbúcsúznom…
Vilma. Majd átadom neki.
Szabó. Kérem. Hát akkor…
Vilma hidegen, sürgetve a távozását. Majd átadom neki.
Szabó nekidurálva magát, keserűen. Még egy utolsó kérésem van magához az életben… Vilma.
Vilma. És az?
Szabó. Én… hét évvel ezelőtt… egy… egy… levelet írtam magának… most elmegyek… és ha… valaha… megnősülök… nem akarom, hogy… ne vegye rossz néven… kérem, Vilma… adja vissza a levelemet.
Vilma. Nincs nálam.
Szabó. Elégette?
Vilma. Nem.
Szabó. Kidobta?
Vilma. Nem.
Szabó. Hát… hol van?
Vilma. Magánál.
Szabó. Nézze meg… ott, ott… a jobb zsebét… abban van…
Szabó a zsebébe nyúl, kiveszi.
Vilma. Arra… írtam az előbb a telefonszámot. 197–26.
Szabó lesújtva 197–26. Forgatja a levelet. Kezét csókolom. A doktor úrnak…
Vilma. Isten áldja meg. Majd átadom. Szabó el. Vilma varr.
Kelemen benn a gyerekszobában… jött a farkas, jött a farkas… és a szegény ember vett egy nagy botot meg egy puskát… és… elment a farkas, elszaladt a farkas… szaladt, szaladt, szaladt, elszaladt!… Kijön és becsukja az ajtót… Mond… kérlek… de őszintén…
Vilma. Milyen szép, milyen fenséges tőled… hogy egy árva szót se kérdezel, csak… leülsz az íróasztalodhoz… Kelemen leül, Vilma ezt megvárja… és dolgozol a perirataidon. Milyen egyszerű az egész.
Kelemen. Legalább…
Vilma. És nem szépíted… nem cifrázod az életet… mert az élet nem szorul arra, hogy doktor Kelemenék szép szavakkal és élőképekkel felcifrázzák… mert az élet magától is szép, úgy, ahogy van.
Kelemen lebujik az írásai közé.
Szobalány megjelenik a bejárat-ajtónál. Nagysága kérem… szegény szakácsné…
Vilma. Jövök, jövök. Szobalány el. A küszöbön megjelenik lomposan, borzasan, kezében a háztartási könyvvel a szakácsné.
Szakácsné. Nem akarok így bejönni, kérem…
Vilma az ajtónál. Jövök. Na lássuk. A bejárat-ajtó nyitva marad, de Vilma eltünik a szakácsnéval. Szünet.
Vilma hangja. Husz fillér, mi ez?
Szakácsné hangja. Paraj.
Vilma hangja. Tizenhat fillér?
Szakácsné hangja. Rizskása.
Vilma. Mészáros… három korona hetven, káposzta negyven, fahéj nyolc, bors tizennégy, tejföl tizenkettő, turó tizenkettő… Kelemen lehajtja fejét az íróasztalra, zsebkendőjét veszi és némán sír.
Vilma hangja… zöldség tizenhat, petrezselyem tizenhat, vöröshagyma tizennyolc…
Függöny.