Bevezetés.
Tíz esztendővel ezelőtt – ma 1909-ben élünk, ugyebár? – nem volt még vasútja Varjas városának. A kis város ugyan alig esik ötven-hatvan kilométernyire Budapesttől, az útak azonban mindenkor igen rosszak voltak és így Varjas a valóságban távolabb volt, mint Szeged, vagy akár Kolozsvár. A varjasiak sohasem voltak kapaszkodók, országos emberek nem igen kerültek ki közülük és így nem is volt sok keresni valójuk odafönn. A városuk, ha kicsi fészek volt is, az ő szemükben a világ közepe volt és jól megélt a maga emberségéből, akár egy középkori kis köztársaság, vagy a nagy óceán egy félreeső szigetországa. Központja volt az egész gazdag Topoly völgyének és tizenöt falu parasztsága járt be a vásárokra. Ezek mind a varjasi kereskedő urak adófizető jobbágyai voltak.
Ha varjasi emberek Budapesten jártak, hazaérkezésük után nem győztek eleget sopánkodni a fővárosi lármán és az ottani drágaságon. A villámos vasút éjfélig zakatol, egy tojás ára pedig három-négy krajcár.
Ez az utóbbi adat valósággal dühbe hozta a varjasi gazdasszonyokat. Hogy vannak emberek, akik télen-nyáron Budapesten laknak, hallgatják az örökös lármát és mindig négy krajcárjával veszik a tyúktojást, az a varjasiak szemében oly rejtelmes jelenség volt, melyre senki sem tudott kielégítő magyarázatot adni. Emlegették ugyan, hogy a pestiek nem igen főznek otthon, inkább korcsmában esznek és aludni is többnyire nappal szoktak, ez azonban nem volt magyarázat, ha becses megfigyelésszámba mehetett is. Úgy kell lenni mégis, hogy a budapestiek démoni ügyességü felekezet, mely egyebek között ahhoz is ért, hogy keresztül bujjon az egyszeregy vaskerítésén. E gyanús képességükért azonban senki sem irigyelte és senki sem becsülte őket Varjason.
Az állandó összeköttetést a fővárossal a kereskedelmi ügynökök és az egyetemi hallgatók tartották fönn. Az ügynökökkel szívesen kötöttek üzletet a varjasiak, egyébként azonban nem vették komolyan az ilyen jött-menteket. Azok persze egyre a hiányzó vasutat emlegették. Ők egy napi keserves kocsikázás után döcögtek le Varjasra, pedig ha gyorsvonat járna, akkor egy ujságolvasásba kerülne az egész út. A varjasi kereskedő uraknak azonban volt egy különös, fölényes mosolyuk a reform-ügynökök számára. A mosoly körülbelül ezt jelentette: Persze, persze, hogy aztán a pesti cégek kiszipolyozzák az egész Topolyságot!
A kereskedőknél is nagyobb ellenségei voltak a vasútnak a talyigások. Azok vasvillára kaptak, ha valaki a gőzkocsit emlegette. Pedig szavuk volt a külső soron.
Az egyetemi hallgatók – rendszerint csak hárman, négyen voltak fönn egyszerre – mind vasútpártiak voltak. A fiúk, ha hazajöttek vakációra, furcsa pesti szabásu ruhákat és még furcsább nézeteket hoztak magukkal. Szidták a varjasi kövezetet és a világítást, nem kevésbbé a polgármestert és a rendőrkapitányt, sűrűn emlegették a modern kort és a haladást. Ha azután mint diplomás emberek tértek meg, egy ideig még bosszantották polgártársaikat a pesti ruháikkal, meg a reformötleteikkel, egy-két esztendő múlva azonban lekopott róluk mind a kettő, a fiúk meghíztak és elcsendesedtek, megbecsülték a polgármestert, összetegeződtek a városi kapitánnyal, szóval szakasztott olyan varjasiak lettek, mint a többiek.
Ha a nyílt színvallásig nem is jutottak el, azért tíz esztendővel ezelőtt már két érzelmi táborba sorakoztak a varjasiak: a vasutasok és a talyigások táborába, ahogyan tréfásan nevezték egymást.
Egyelőre a kis város még ravasz mosollyal az ajkán folytatta Csipkerózsa-álmát. Ha történetesen a lánchídas fővárosról álmodott, akkor pillanatnyi hangulatához képest két különböző Budapest jelent meg előtte, vagy a vasutasoké, vagy a talyigásoké. Az egyik az ifjúság dicsőségében ragyogó metropólis, a magyar király, a szuverén országgyülés, a nemzeti kultura székhelye, Európa legszebb városa, a magyarság büszkesége és reménysége. A másik a lármás, mocskos házrakás, idegen, veszedelmes emberek tanyája, honnan festett haju nők és mesés szemérmetlenségü férfiak özönlenek szét az országban.
Az igénytelen események, melyeket elmondani fogunk, abban az időben adták elő magukat, midőn a kis Varjas nagyhirtelen fölriadt és végleg fölébredt százesztendős álmából.