WeRead Powered by ReaderPub
A halottak élén cover

A halottak élén

Chapter 141: TARTALOMMUTATÓ.
By Endre Ady
Open in WeRead

Explore more books like this:

Poetry

About This Book

The collection gathers lyric and prophetic poems that confront death, social collapse, and spiritual crisis with jagged imagery and bitter irony. Voices alternate between elegy, denunciation and fevered exhortation as the poet records battlefield horror, private bereavement and the unraveling of communal faith. Recurrent motifs include ruined rituals, shattered certainties, and the tension between longing for resurrection and fear of madness; staccato, incantatory lines evoke nights of terror, funeral processions, and riotous feasts of ruin. The overall mood moves between mournful remembrance and a defiant call for moral renewal, blending symbolist intensity with blunt political and existential urgency.

A piros rózsa.

Piros rózsa, piros rózsa,
 Be másképpen
 Énekeltem volt én róla,
 Amikor még kertekben nyilt
 S gyönge szívekre hajbókolt.
Piros rózsa, piros rózsa,
 Be más lettél,
 Húnyó Napnak véres csókja,
 Vad dühöknek vad szerelme,
 Föld árnyéka fenn az Égen.
Piros rózsa, piros rózsa,
 Volt sziveknek
 Együgyű szép takarója,
 Hol most virítsz, ott viríts el,
 Hol most pusztítsz, ott pusztulj el.

Tovább a hajóval.

Sirjunk, mert csaltuk magunkat balul,
 Átkozzunk rettenetes jogunkban,
 De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.
Jóbot s Nérót is látott eleget,
 Nióbét s Phrynét: ismeri fajtánk
 Az Úr, ki Úr egész világ felett.
Sorsa övé, lehetne boldog is,
 De egymás ellen él csak egymás közt:
 Szomorú faj, de utálatos is.
Ember-faj és gyász igyen igazul,
 Mégis sirjunk mi szörnyű jogunkban,
 De bizonyos, hogy mosolyog az Úr.
Ismeri Ő ezt a rossz gyermeket,
 Az Embert, az ős javíthatatlant,
 Ki holnapra már mindent elfeled.
Átkát ma még az égre szórja Jób,
 De szomszédi és gyermeki körülte
 Már fűttetik a vidámság-hajót.
Röpül, esik, föllendül és zuhan
 Kezébe tett sorsával az Ember
 Örömben is, vérben-háborúban.
Sirjunk azért, de átkaink vadul
 Őrülő, nagy rohamában értsük meg,
 Ha mosolyog s csak mosolyog az Úr.
S ha elmulnak az elmulnivalók,
 Holnap, Idő, örök élet-tenger,
 Táncoltasd majd csak tovább a hajót –
Szegény, csodás, véres Élethajód.


VALLOMÁS A SZERELEMRŐL


A Kalota partján.

Pompás magyarok, templomból jövet
 Mentek át a Kalota folyón
 S a hidat fényben majdnem fölemelte
 Az ölelő juniusi nap.
 Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves
 És tarkaságban annyi nyugalom
 És fehér és piros és virító-sárga,
 Izgató kék és harcos barna szín
 S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,
 Ékes párták, leesni áhítók.
 Papi-beszéd kemény fejükből csöndben
 Száll el s nyári illattal vegyül.
 Mily pompás vonulások a dombon.
 Oh, tempós vonulás, állandóság,
 Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.
S reám nyilaz a nyugtalanság:
 Leány-szemek, Sorsom szemei,
 Szemek, melyekben rózsás, húsz éves,
 Vidám kamasznak látom magam,
 Szebb szemek minden volt szemeknél
 S bennük végkép megpecsételtetett
 Az én örök-bús ifjuságom:
 Vonzódás, drága üzetés,
 Csapongás a végső csapásig
 S imádkozva nézni e nagy szemekben
Magamat és mint vagyok bennük.
 Csönd, június van a szívemben,
 Átalvonult templomi népség
 Belémköltözött áhitata
 S e percben a Kalota partján
 Biztosság, nyár, szépség és nyugalom.

(1914.)

És mégis megvártalak.

Te még nem indultál el útnak
 S engem űzött az unalom,
 Sok-biroknak e dühös láza,
 Száz iramú, vad utamon.
 Szeretők és cimborák hulltak,
 Vesztek mellőlem sorba ki,
 De nem tudtak eloltani
 Száz életet oltó fuvalmak.
 Lendületek és szünetek,
 Tivornyák, villámlások, lármák
 Vakok voltak és süketek.
 Nem volt soha oda-adásom,
 Valaki féltően fogott:
 Nem indultál, nem jöhettél még
 S valójában nem lobogott
 Életem még a poklokban sem,
 És eltemettek százszor is
 És száz életből vígan tör ki
 Egy teljes élet, mámor is.
 Újságos ízével a vágynak
 Pirulón és reszketegen
 Hajtom megérkezett, megérett,
 Drága öledbe a fejem.
És mégis megvártalak.

Az elhagyott kalóz-hajók.

Hajnalodik s végre: az én hajómon,
 Az igazin, szállok virág-fedetten.
 Nem ismerek a vén, elszánt kalózra,
 Hurrák, vágyak pompás legénye lettem
 S boldog hajóm fátyollal lobogózva
 Olyan, mint kék fátylas ég-darab.
 Tűz-szememen bekacag a Nap:
 Sohse látott csodábbat e hajónál,
 Sohse látott hajóst még hajnalibbat.
 Tengereket zudít elénk a vágyunk,
 Még Oceánunk is az enyém.
 Karunk ölelő ritmusára ringat,
 Himnuszt kürtöl a babonás hajó-kürt
 S zeng a csók a hajó fedelén.
 Árbócom: a váró diadal,
 Bódító és szűz-lyány adta csók,
 S üldözőim a kalóz-hajók,
 Kikkel rabolva, hajh, annyit bolyongtam
 Olcsó siker- s csók-portékára lesve.
Hát mégis hasztalan hajszolt az Este,
 Nem az ő ölébe jött vagyok,
 Hajnalok küldöttek, hajnalok
 S mégis eljött értem a hajóm.
 Óh, volt hajók, be elárnyultatok már,
 Óh, volt prédák, be nincs izetek.
Szabadabb vagyok minden szabadoknál,
 Olyan teljesen nem magamé.
 Szemem melyik volt hajót vágyja vissza?
 Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjuságnak
 Zöld lobogójú, éhes kis hajóját?
 Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták
 Kopott, kis bárdjait hagyta el?
 Avagy a száz-szoknya lobogót
 Lengető, unt, céda csók-hajót?
 Névnek, hírnek, mámornak, bölcsességnek
 Csúnya kalóz-hajóit talán?
 Im, itt van a szívemen a lyány,
 Itt van a szívemben a tenger-élet,
 Felörvendem, fölélem s boldog órák:
 Most vagyok Én és büszkén viszem
 Szent és ifjuságos, bolond viharokba
 Az egyetlen ölelnivalót:
S Életem új, legsorsosabb hajóját.

Vágtatás a Holdnak.

Holdnak, mint minden jó vitéz,
 Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak,
 Mögöttem ott-hagyott, vén,
 Unott és lusta éveim gyalogolnak.
Rabolón s vidáman viszem
 Utólért mámoros Jövőm bizodalmát
 A minden percnél szebb perc
 S minden kérdésre felelet szent hatalmát.
Arany-haja s gyöngy-szeme van,
 Pihegő, simuló Csoda az én lelkem,
 Azért viszem oly büszkén
 Istent és Időt megcsalón, érdemelten.
A Hold váró és biztató
 S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet,
 Sokkal hivőbb a lelkünk,
 Sokkal kacagóbb, remegőbb, sokkal mélyebb.
És félnek a kisértetek
 S hogy egyre jobban vágtatunk, elmaradnak
 S mi csodákként csodákba
 S a szabadságból rohanunk föl szabadnak.
Holdnak, mint minden jó vitéz,
 Holdnak vágok, nyargalok tele Holdnak,
 Mögöttem ott hagyott, vén,
 Unott és lusta éveim gyalogolnak.

Óh, fajtám vére.

Egyazon fajtánk, ősi viharok
 Harca és ölelése
 Váratta rám két fiatal karod.
Sok idegen, vad, csókos perzselés
 Csufitja el az arcom:
 Szépits, csókolj, az élet már kevés.
Bolond, új kor: minden megváltozik,
 De mi feledt nászunkban
 Szép úr-fajtánk megint találkozik.
Kiket edzettek százados kohók,
 Im, egymás ajkán késünk:
 Egymást karolók és nem loholók.
Idegen urak s asszonyok hona
 Oly hűs-halványan kisért,
 Mintha nem jártam volna ott soha.
Mintha régi bús-szerelmes titok
 Nyillott volna ki bennünk,
 Mely most már újra burkolódzni fog.
Óh, véremből véredzett büszke vér,
 Bora közös hitünknek,
 Lyánykóm, testem, urasztali kenyér.
Nagy szemed én nagy szememre terül,
 Pilláink multat ásnak
 S megindul szemem, mint rég, gyermekül.

Vallomás a szerelemről

Hetedhét országban
 Nem találtam mását,
 Szeretem szép, beteg,
 Csengő kacagását,
 De nagyon szeretem.
Szeretem, hogy elbujt
 Erős, nagy voltomban,
 Szeretem hibáit
 Jóságánál jobban,
 De nagyon szeretem.
Szeretem fölséges
 Voltomat e nászban
 S fényes biztonságom
 Valakiben, másban,
 De nagyon szeretem.

Minden nagy megujhodottságom.

Megvonom szépen büszke vállam
 És lehull rólam minden, ami volt
 S feléd sikolt
 Minden nagy megujhodottságom.
Minden asszonyom visszahoztad
 És te vagy a szép, fényes ráadás
 S az áradás
 Kicsap a virágos rétekre.
Kis csillagom, be jól szeretlek,
 Be megszerettem érted a Jövőt,
 Nagyra-törőt,
 Úgy szeretem most már magunkat.
Úgy szeretem, hogy benned élek
 S hogy te bennem vagy, úgy szeretem:
 Óh, szerelem,
 Be virágos vagy s véghetetlen.
Óh, szerelem, voltam és multam,
 Óh, szerelem, óh, jövendő idők,
 Kényszerítők,
 Hálát bókol ős ifjuságom.

Cifra szürömmel betakarva.

Szerettem volna, hogyha untat
 Bolondulása a földnek,
 Ez a nagy vér-lakodalom,
 Cifra szürömmel betakarni
 Vihar elől magunkat.
Be jónak indult ez a játék,
 De közben szinte mi kedvünkért
 Kitört az égi háború,
 Fájva, sivítva és cikkázva:
 Átok ez, vagy ajándék?
Küldöm a szívemet szívedre
 Óráiban borzalomnak,
 Hátha mégis odatalál,
 Ahol egyetlen helyet kaphat,
 Hol tán mégis pihenne.
Be nagyon rettent ez a várás,
 Be méltatlan is a mi sorsunk:
 Tépett és véres milliók,
 Két szép ember, kiket rosszkor vett
 Elő a megkívánás.

Az idők kedveltjei.

Mi nem fogunk másba húnyni,
 Mert riasztóan szépek az Idők,
 S az Idők kedveltjei vagyunk mi.
Szivemben minden százszor ujhodt,
 Mert vakítóbb örömtüzeket
 Még másnak a Sors sohase gyujtott.
Mi parádénk a szörnyű minden
 S kéjes Vitus-táncuk az Idők
 Itt ropják most a mi szívünkben,
Fölséges a háboruzásunk,
 Fölséges a világ kórusa:
 Mi-kettőnknek nem lesz soha másunk.
A Halál szent parfüme terjeng
 Forró, zaklatott ölünk körül:
 Nincs oly isten, ki ellenünk merjen.
Óh, mi, boldog kiválasztottak,
 Kik magunkban minden életet
 Cipelünk elébe a Gonosznak.
Óh, Gonosz, ki legnagyobb lettél,
 Két szép embert összekerítő
 Nagyobb hiddal a kis szerelemnél.
Mi nem fogunk unásba húnyni,
 Mert riasztóan szépek az idők,
 S az Idők kedveltjei vagyunk Mi.

Őrizem a szemed.

Már vénülő kezemmel
 Fogom meg a kezedet,
 Már vénülő szememmel
 Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
 Ősi vad, kit rettenet
 Űz, érkeztem meg hozzád
 S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
 Fogom meg a kezedet,
 Már vénülő szememmel
 Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
 Maradok meg még neked,
 De a kezedet fogom
 S őrizem a szemedet.

Beteg szívemet hallgatod.

Téged keresve útján, harcán,
 Milyen bátor, erős szívem volt,
 Milyen muzsikás, milyen harsány.
Milyen beteg most, milyen vásott:
 Dobbanását nem tartja más, csak
 Te nagy, szerelmes akarásod.
Ha még egyszer vadul fölzengne,
 Himnusza a kíné, s a kéjé,
 Himnusza a himnuszod lenne.
Himnusz, hogy mégis rád találtam,
 Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
 De élve és nem a halálban.
S mindent megér, ha csak egy óra
 Dalolta el dalát melletted
 S nem nyílhat a szám átok-szóra.
Beteg szívvel, istenes ember,
 Vallok neked, im, kicsi párom,
 Áhitatos, bús szerelemmel:
Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
 Jó a szívem, mert benne vagy te
 S sziveink az órákat éljék.

De ha mégis?

Gondoltam: drága, kicsi társam,
 Próbáljunk mégis megmaradni
 Ebben a gyilkos, vad dulásban.
Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
 Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
 Tarts meg csodának avagy bűnnek.
Mikor mindenek futnak, hullnak,
 Gondoltam: drága, kicsi társam,
 Tarts meg engem igérő Multnak.
Tarts meg engem míg szögek vernek,
 Véres szivemmel, megbénultan,
 Mégis csak tegnapi embernek.
Karolsz még, drága, kicsi társam?
 Jaj nekem, jaj ezerszer is jaj
 Ebben a véres ájulásban.
De ha megyek, sorsom te vedd el,
 Kinek az orkán oda-adta,
 A te tűrő, igaz kezeddel.

Nézz, Drágám, kincseimre.

Nézz, Drágám, kincseimre,
 Lázáros, szomorú nincseimre,
 Nézz egy hű, igaz élet sorsára
 S őszülő tincseimre.
Nem mentem erre-arra,
 Búsan büszke voltam a magyarra
 S ezért is, hajh, sokszor kerültem
 Sok hajhra, jajra, bajra.
Jó voltam szerelemben:
 Egy Isten sem gondolhatná szebben,
 Ahogy én gyermekűl elgondoltam
 S nézz lázban, vérben, sebben.
Ha te nem jöttél vóna,
 Ma már tán panaszló szám se szólna
 S gunyolói hivő életeknek
 Raknak a koporsóba.
Nézz, Drágám, rám szeretve,
 Téged találtalak menekedve
 S ha van még kedv az aljas világban:
 Te vagy a szívem kedve.
Nézz, Drágám, kincseimre,
 Lázáros, szomorú nincseimre
 S legyenek neked sötétek, ifjak:
 Őszülő tincseimre.

Akkor sincsen vége.

Te vagy ma mámnak legjobb kedve
 És olyan gazdag ez a ma,
 Hogy, ha egy életet akarsz,
 Ma nézz jól a szemembe.
Végig-nézhetsz a vágyak boltján,
 Láthatsz ezer kirakatot.
 Neked én vagyok egyedül
 Gazdagon és mogorván.
Neked én vagyok neked-szántan
 És hogyha nincsen örömöd
 És hogyha nem érted a mát,
 Mindegy: én meg nem bántam.
Az adhatás gyönyörüsége
 És a ma öröme telit
 És hogyha véget mondanál,
 Hát – akkor sincsen vége.

TARTALOMMUTATÓ.

  • Oldal Ember az embertelenségben.
    • Emlékezés egy nyár-éjszakára9
    • Az akarat cselédjei11
    • A fekete Husvét12
    • Csak rosszabb volnék14
    • Nótázó vén bakák15
    • Ember az embertelenségben16
    • A Föld ébresztése18
    • Véresre zúzott homlokkal19
    • A rémnek hangja21
    • Tegnapi tegnap siratása22
    • E nagy tivornyán24
    • Mai próféta átka26
  • Mag hó alatt.
    • A sirató siralma29
    • Intés az őrzőkhöz30
    • Várnak a táborozók31
    • A tábor-tűz mellett33
    • Levél a Végekről34
    • Elhanyagolt, véres szívünk36
    • Mag hó alatt38
    • Kurucok így beszélnek40
    • Az igazi szó41
    • A mosti március42
    • Az ütések alatt43
    • Egyszer volt csak44
    • Krónikás ének 1918-ból46
  • Az eltévedt lovas.
    • Ház jegenyék között51
    • A fajtám sorsa53
    • Elmenni távolra, pusztulni54
    • Fáradtan biztatjuk egymást55
    • A mesebeli János57
    • Az eltévedt lovas59
    • A régi sereglések61
    • A harcok kényszerültje62
    • Élünk vagy nem?63
    • A nagy hinta-játék65
    • Több bizodalom vágya66
    • Elfáraszt a várás67
    • Kétkedő, magyar lelkem69
    • Két kuruc beszélget70
  • A halottak élén.
    • Obsitot se kapok75
    • Új arató ének76
    • Hulla a búza-földön77
    • Az Ősz muzsikája78
    • A halottak élén79
    • Torony az éjszakában81
    • Halottan és idegenen83
    • Szomorú hitvallás magamhoz84
    • Emlékezés nagy halottra85
    • Az utolsó hidfő87
    • Szegény Zuboly emlékére88
    • Kincs Gyula emlékének89
    • Nóták piros ősszel90
    • A «dies irae»92
    • Ásít a tükör93
    • Bóbiskálván lehajtott kardomon94
  • A megnőtt élet.
    • Ifjú szivekben élek97
    • A hivalkodó ember98
    • Az öreg Árvaság99
    • Láttam rejted törvényed101
    • Himnusz a Tavasznak103
    • A megnőtt élet104
    • A szép Husvét105
    • A rabbiság sorsa106
    • A Hold megbocsájt107
    • Dal a boldogtalanságról108
    • Az ősz dicsérete109
    • A Kraszna völgyén111
    • Készülés tavaszi utazásra112
  • Ésaiás könyvének margójára.
    • Ésaiás könyvének margójára117
    • Hozsánna bízó siróknak119
    • Menekülés az Úrhoz120
    • Adja az Isten122
    • «Te előtted volt»123
    • A nagy Hitető125
    • Kicsoda büntet bennünket?127
    • A Titok arat128
    • Virágos karácsonyi ének129
    • A csodák föntjén131
    • Volt egy Jézus133
    • Nem csinálsz házat134
    • A szétszóródás előtt136
    • És most már138
  • Ceruza-sorok Petrarca könyvén.
    • A nagy Hid143
    • Vörös tele-Hold emléke144
    • Ceruza-sorok Petrarca könyvén145
    • Még fájóbb könnyek146
    • Ki várni tud147
    • Uzsorás kölcsönök váltója148
    • A fogyó Hold149
    • Kár volna érted150
    • Én bús ibolya-vetésem151
    • A tavaszi szív152
    • Összebuvó félelem órái153
    • Talán Hellász küldött155
    • Vándor, téli Hold156
  • Tovább a hajóval.
    • Mégsem, mégsem, mégsem159
    • Áldozás piros kedvvel160
    • Már előre rendeltettem161
    • Sajnálom szegény fiukat162
    • A szenvedésnél többet163
    • A bűnök kertjében164
    • Nyögök s mind terhemmel165
    • Bátor jaj nélkül166
    • Ugrani már: soha167
    • Távolról a Mostba168
    • A szamaras ember169
    • A Mindegy átka170
    • Megmaradok virágos mezőkön171
    • A piros rózsa173
    • Tovább a hajóval174
  • Vallomás a szerelemről.
    • A Kalota partján179
    • És mégis megvártalak181
    • Az elhagyott kalóz-hajók182
    • Vágtatás a Holdnak184
    • Óh, fajtám vére186
    • Vallomás a szerelemről188
    • Minden nagy megujhodottságom189
    • Cifra szürömmel betakarva190
    • Az idők kedveltjei191
    • Őrizem a szemed193
    • Beteg szívemet hallgatod194
    • De ha mégis?195
    • Nézz, Drágám, kincseimre196
    • Akkor sincsen vége197