Szegény Zuboly emlékére.
Ha elmentél,
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jó nagyobbat:
A Halált.
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jó nagyobbat:
A Halált.
Csak hadd fájjon
Szivem e bolond hiányon,
Hogy nem látom bölcs-hunyorgó
Szemedet.
Szivem e bolond hiányon,
Hogy nem látom bölcs-hunyorgó
Szemedet.
Kincs Gyula emlékének.
Fájt, hogy az arcod
Nagyon sima volt a ravatalon:
Hogy törölhette
Arcodról le a drága indulatokat
A Halál, ez a durva Hatalom?
Nagyon sima volt a ravatalon:
Hogy törölhette
Arcodról le a drága indulatokat
A Halál, ez a durva Hatalom?
Bús tűnődésed,
Gondod, búd, békéd és bölcs mosolyod
Hogy törölhette
Arcodról le egy bolond, semmi, hirtelen,
Egy ostoba, leső, percnyi dolog?
Gondod, búd, békéd és bölcs mosolyod
Hogy törölhette
Arcodról le egy bolond, semmi, hirtelen,
Egy ostoba, leső, percnyi dolog?
Nóták piros ősszel.
I.
Piros Ősz, piros Föld, piros Ég.
De a gondolatok ma: kormok,
De a gondolatok feketék.
De a gondolatok ma: kormok,
De a gondolatok feketék.
A gondolatok, a gondolatok.
Piros volt a Gondolat régen,
Ma pedig üszkös, sötét s halott.
Piros volt a Gondolat régen,
Ma pedig üszkös, sötét s halott.
Piros volt egykor a szerelem,
Piros volt a husvéti zálog,
Piros a rózsa a kebelen.
Piros volt a husvéti zálog,
Piros a rózsa a kebelen.
Piros a Nyár és a Nyár-utó,
Piros volt minden kis szerelem,
Mely lyány után volt nagyon futó.
Piros volt minden kis szerelem,
Mely lyány után volt nagyon futó.
A vér is piros akkor talán
S most tengerekben is olyan csak,
Mint bor-folt kis korcsma asztalán.
S most tengerekben is olyan csak,
Mint bor-folt kis korcsma asztalán.
II.
És piros volt a magyar álma,
Mert a kenyér régen kenyér volt
S nem mennyekből lodobott málna.
Mert a kenyér régen kenyér volt
S nem mennyekből lodobott málna.
Piros volt mi nagy törekvésünk:
Siessünk nagyon a magyarral,
Megkéstünk kissé, el ne késsünk.
Siessünk nagyon a magyarral,
Megkéstünk kissé, el ne késsünk.
Nagy magyar bánatunk piros volt,
Igazán igazunkban voltunk
S nem mi csináltuk, ami rossz volt.
Igazán igazunkban voltunk
S nem mi csináltuk, ami rossz volt.
Piros magyarság, be elkéstél,
Be rosszabbul mén most a dolgod
Minden régi semmit-tevésnél.
Be rosszabbul mén most a dolgod
Minden régi semmit-tevésnél.
Piros szív, piros agy, piros bor,
Rosszul érkeztünk e világba:
Piros világ és mégis rosszkor.
Rosszul érkeztünk e világba:
Piros világ és mégis rosszkor.
Piros csók, hit és piros álom,
Sokadik Ősz fordított most meg
Keresztül milliom halálon.
Sokadik Ősz fordított most meg
Keresztül milliom halálon.
III.
A «dies irae».
Szakítni minden földi jókkal,
Kiabálni: le a bírókkal,
Le a Halállal, ki a csókkal,
Nem birkozni a birkozókkal,
El a tettekkel, csitt a szókkal,
De vitatkozni a valókkal
S fölhördülni egy sunyi bókkal.
Kiabálni: le a bírókkal,
Le a Halállal, ki a csókkal,
Nem birkozni a birkozókkal,
El a tettekkel, csitt a szókkal,
De vitatkozni a valókkal
S fölhördülni egy sunyi bókkal.
Ha mégis csak megtart az Élet,
De szép volna ez néha szépnek.
De én már mégis így maradtam,
Fél-élő, de egy szakadatlan
S megférhetetlen síri katlan.
Sokan sirnak majd még miattam
S elsiratják, amit sirattam.
Alkonyulnak, mire virradtam
S igazaimat majd riadtan
Érzik majd egy véres piacban,
Hova befutottak inatlan:
Sokan sirnak majd még miattam.
De szép volna ez néha szépnek.
De én már mégis így maradtam,
Fél-élő, de egy szakadatlan
S megférhetetlen síri katlan.
Sokan sirnak majd még miattam
S elsiratják, amit sirattam.
Alkonyulnak, mire virradtam
S igazaimat majd riadtan
Érzik majd egy véres piacban,
Hova befutottak inatlan:
Sokan sirnak majd még miattam.
Ásít a tükör.
Ásít a tükör,
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsúzása,
Késések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsúzása,
Késések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.
Ásít a tükör:
Egykor mint jó barátok
Bámultuk bámulóan egymást
S az átok
Közénk most fagyasztóan állott.
Egykor mint jó barátok
Bámultuk bámulóan egymást
S az átok
Közénk most fagyasztóan állott.
Bóbiskálván lehajtott kardomon.
Mint a piros vér a fehér havon,
Visszáját úgy viritná szerte
Énem, e legnagyobb nagy-hatalom.
Visszáját úgy viritná szerte
Énem, e legnagyobb nagy-hatalom.
Úgy sorakoztatná, vértezve itt,
Ha lehetne, kemény attakban
Hős, régi szavait, vitézeit.
Ha lehetne, kemény attakban
Hős, régi szavait, vitézeit.
De most másé a vér, másé a hó,
És holnapig céltalanul fut
Betyár-ló, hős-ló, szép pej vagy fakó.
És holnapig céltalanul fut
Betyár-ló, hős-ló, szép pej vagy fakó.
S ha lovamat mégis megnyergelem,
Ne űlj mögöttem, oh, sötét Gond,
Nálam mégis kisebb fejedelem.
Ne űlj mögöttem, oh, sötét Gond,
Nálam mégis kisebb fejedelem.
Bóbiskolván lehajtott kardomon,
Engedem a világot futni
S visszafutni kérőn, hallgatagon.
Engedem a világot futni
S visszafutni kérőn, hallgatagon.
S akkor megint világ lesz a világ
S mi, az igazi nagy hatalmak,
Kirójjuk rá a penitenciát.
S mi, az igazi nagy hatalmak,
Kirójjuk rá a penitenciát.
A MEGNŐTT ÉLET
Ifjú szivekben élek.
Ifjú szivekben s mindig tovább,
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
Hiába törnek életemre
Vén huncutok és gonosz ostobák,
Mert életem millió gyökerű.
Szent lázadások, vágyak s ifjú hitek
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.
Örökös urának maradni:
Nem adatik meg ez mindenkinek,
Csak aki véres, igaz életű.
Igen, én élni s hódítani fogok
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szivei védenek.
Egy fájdalmas, nagy élet jussán,
Nem ér föl már szitkozódás, piszok:
Lyányok s ifjak szivei védenek.
A hivalkodó ember.
Csak az a fontos, ami: Én
S minden csak ezért történik
A Föld alatt s a Föld szinén:
Be nagy a hivalkodó ember.
S minden csak ezért történik
A Föld alatt s a Föld szinén:
Be nagy a hivalkodó ember.
Csak az a fontos: ki vagyok?
S itathatják a világot
Üres, ostoba vér-habok:
Be nagy a hivalkodó ember.
S itathatják a világot
Üres, ostoba vér-habok:
Be nagy a hivalkodó ember.
Csak az a fontos, ami: Én,
Halállal és Halál nélkül,
Holott mindenki halni mén:
Marad a hivalkodó ember.
Halállal és Halál nélkül,
Holott mindenki halni mén:
Marad a hivalkodó ember.
Mikor a világ megveszett
S a minden-jók dögbe hullnak,
Tudom, hogy a legnemesebb:
Szegény, hű hivalkodó ember.
S a minden-jók dögbe hullnak,
Tudom, hogy a legnemesebb:
Szegény, hű hivalkodó ember.
(1916.)
Az öreg Árvaság.
I.
Fiatalon indult s féktelenül
S büszkén, hogy egyedül és fiatalon,
Ifjú, szép magzatom, az Árvaság.
Árvaságom volt első diadalom,
Az Árvaság, mely megöregedett.
S büszkén, hogy egyedül és fiatalon,
Ifjú, szép magzatom, az Árvaság.
Árvaságom volt első diadalom,
Az Árvaság, mely megöregedett.
Milyen furcsa az ifjú Árvaság,
S hogy szereti magát akkoriban,
Milyen búsan szereti magát.
S hogy szereti magát akkoriban,
Milyen búsan szereti magát.
Néha-néha ok nélkül fölrian,
De nagy-bölcsen s erővel suhan át
A hittelenség áradt vizein
Az Árvaság, az ifjú Árvaság.
De nagy-bölcsen s erővel suhan át
A hittelenség áradt vizein
Az Árvaság, az ifjú Árvaság.
II.
Azután a múlások jöttek,
Az Árvaság kezdett megöregedni
S kezdett szivemnek lenni fájó semmi.
Az Árvaság kezdett megöregedni
S kezdett szivemnek lenni fájó semmi.
S hogy kerestem az asszonyt, aki fájva
Viritson az üres szomoruságra
S az Árvaságra fájdalmat derítsen.
De egyszerre csak: nincsen Isten
És aki van, nem nekem-való Isten.
Viritson az üres szomoruságra
S az Árvaságra fájdalmat derítsen.
De egyszerre csak: nincsen Isten
És aki van, nem nekem-való Isten.
És mégis-mégis, öreg Árvaságom,
Lesz talán még valami, ami fájjon,
S büszkén fájjon, mint ifjui korodban
S könyörögve, de jobban
S nem gúnyjára az olcsó valakiknek.
Lesz talán még valami, ami fájjon,
S büszkén fájjon, mint ifjui korodban
S könyörögve, de jobban
S nem gúnyjára az olcsó valakiknek.
S akik egy csöppet hittek
E nagy, szerelmes Árvaságnak,
Öreg Arvaságom, megáldnak.
E nagy, szerelmes Árvaságnak,
Öreg Arvaságom, megáldnak.
III.
Láttam rejtett törvényed.
Rejtett törvényed, Uram, akkor láttam,
Mikor megint vigan szedtem a lábam
S megint nevetett a szemem
S az Élet teljes kórusa
Megint csak énbennem dalolt
S úgy buktam föl, mint buta holt,
Megfagyottan a teljességes nyárban
S fölöttem minden kórusok kórusa:
A Tied, a kegyetlen, zúgva zengett.
Mikor megint vigan szedtem a lábam
S megint nevetett a szemem
S az Élet teljes kórusa
Megint csak énbennem dalolt
S úgy buktam föl, mint buta holt,
Megfagyottan a teljességes nyárban
S fölöttem minden kórusok kórusa:
A Tied, a kegyetlen, zúgva zengett.
Kis Földeden, Uram, úgy dermedt meg
A Nyár s kivált az én nyaram,
Miként Könyvedben irva van,
Szive te sok nazareus szentednek.
Engem rohanó gőz-szekér
Vitt halottan holt reményhez Keletnek:
Megfagytam s lángolt a világ,
Megfagyott az én új ajándék-nyaram
S egy vad zápor a gőzösünkre paskolt.
A Nyár s kivált az én nyaram,
Miként Könyvedben irva van,
Szive te sok nazareus szentednek.
Engem rohanó gőz-szekér
Vitt halottan holt reményhez Keletnek:
Megfagytam s lángolt a világ,
Megfagyott az én új ajándék-nyaram
S egy vad zápor a gőzösünkre paskolt.
Himnusz a Tavasznak.
Hiszen harsogás a dolga,
Éhes, ékes nagy legény,
De sohse volt ilyen torka,
Ilyen harsány sohasem.
Éhes, ékes nagy legény,
De sohse volt ilyen torka,
Ilyen harsány sohasem.
Óh, Tavasz, én úgy szeretlek,
Te nagy, zengő rosszaság,
Zsarolója pajzán kedvnek
S kongó jóság sohasem.
Te nagy, zengő rosszaság,
Zsarolója pajzán kedvnek
S kongó jóság sohasem.
Himnuszod ritkán daloltam,
Mert hogy nagyon te vagyok,
Életem eltavaszoltam
S nem leszek más sohasem.
Mert hogy nagyon te vagyok,
Életem eltavaszoltam
S nem leszek más sohasem.
A megnőtt élet.
Hatalmas, hős, sudaras multnak
Ágai, gyönyörű éveim,
E véres idő-mosolyok,
Igazi lombba most borulnak.
Ágai, gyönyörű éveim,
E véres idő-mosolyok,
Igazi lombba most borulnak.
Méltó, nagy tavasza most ért meg
(Túl rémületeken s vágyakon,
Tavalyi kisértéseken)
Az én istenemnek: a Vérnek.
(Túl rémületeken s vágyakon,
Tavalyi kisértéseken)
Az én istenemnek: a Vérnek.
Az Élet szörnyűséges, gazdag
S az én kicsufolt, szent sebeim,
Mint rózsák piros májuson
Egy világ testén fölszakadnak.
S az én kicsufolt, szent sebeim,
Mint rózsák piros májuson
Egy világ testén fölszakadnak.
Most, ime, itt az életemnek
Átkos és bús magyarázata,
Sejtő kínja, szédülete,
Dölyfe, – ime, honnan erednek.
Átkos és bús magyarázata,
Sejtő kínja, szédülete,
Dölyfe, – ime, honnan erednek.
De e tavaszt lombosan állom,
S megért mindent e megért tavasz.
S olyan nagy most az életem,
Mint óriás grimászú álom.
S megért mindent e megért tavasz.
S olyan nagy most az életem,
Mint óriás grimászú álom.
(1915.)
A szép Husvét.
Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.
Miért tudjon Ő az embervérről.
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?
Óh Tavasz, óh Husvét,
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.
A rabbiság sorsa.
Pétere is ennen-magamnak,
Kakas-szó szólhat már ezerszer,
Dédelgetett énem, vén Mester,
Zsidótalan és szegény rabbi,
Soha-soha meg nem tagadlak.
Kakas-szó szólhat már ezerszer,
Dédelgetett énem, vén Mester,
Zsidótalan és szegény rabbi,
Soha-soha meg nem tagadlak.
Soha-soha nem állok rabnak
Őrjöngő népek közepébe.
Nem állhat az, kinek a vágya
A népek és az Isten népe
S a minden vágyak legszebb vágya:
Őrjöngő népek közepébe.
Nem állhat az, kinek a vágya
A népek és az Isten népe
S a minden vágyak legszebb vágya:
Ez a világ legyen világja,
Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel
Embernek mert jönni s meréssel
Szántja, gondolja el e Bolygót.
Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel
Embernek mert jönni s meréssel
Szántja, gondolja el e Bolygót.
Nem mondom én, hogy tegnap jól vót
S mindig úgy lesz, hogy egy-két ember
Érdemlődik, kit szerelemmel
Vesz körül a krisztusi dőre.
S mindig úgy lesz, hogy egy-két ember
Érdemlődik, kit szerelemmel
Vesz körül a krisztusi dőre.
De már ezért az egy párért is
És magunkért, rabbiságunkért
Előre az igazságunkért:
Csalatni, csalódni, előre.
És magunkért, rabbiságunkért
Előre az igazságunkért:
Csalatni, csalódni, előre.
(1915. junius.)
A Hold megbocsájt.
Savanyun, csonkán, nagy mezők fölött,
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Talán tizedszer ilykép, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Arcán vén kópék fáradt mosolya
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kinjaival mered föl a mező.
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kinjaival mered föl a mező.
Forradásos mező, fukar, kopár,
Rothasztó testét gunyos, halk, hideg
Fényével a Hold öntözgeti meg.
Rothasztó testét gunyos, halk, hideg
Fényével a Hold öntözgeti meg.
S fagyos fényben a nagy hulla terül,
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
Mintha sohse járt volna itt Halál,
Az Élet, ez az eltörött derék
Kigyós örömmel üti föl fejét.
Az Élet, ez az eltörött derék
Kigyós örömmel üti föl fejét.
Dal a boldogtalanságról.
Minden, amiben hittünk,
Oda-van, oda-van, oda-van
És szerencsés
És boldog, ki csak önmagáért
Boldogtalan.
Oda-van, oda-van, oda-van
És szerencsés
És boldog, ki csak önmagáért
Boldogtalan.
Mert minden oda-van,
Minden, amiben hittünk,
Zászlók, kiket ormokra vittünk,
Ma minden oda-van
S boldog, aki boldogtalan.
Minden, amiben hittünk,
Zászlók, kiket ormokra vittünk,
Ma minden oda-van
S boldog, aki boldogtalan.
Az ősz dicsérete.
I.
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött,
Talán legszebbik ősze a világnak,
Ma, mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
(Megint virul e búra görbedett):
Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön.
Evoé, Vágy, a Mind igazolója:
Él az Élet s az Élet nem beteg.
Csuklástól csókon-megistenülésig
Élet, ma hallom csengőn a szavad:
Nem milliónyi ilyen-olyan ember,
De Ember az Isten igérete
S míg ember él, minden győzve halad
Teljesülésig, mit csak ember élt
S a legkülönbek szent vágy-zászlait
Továbbviszik a legkülönb maradtak
S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt.
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
Talán legszebbik ősze a világnak,
Ma, mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
(Megint virul e búra görbedett):
Evoé, Nap, nincsen baj égen-földön.
Evoé, Vágy, a Mind igazolója:
Él az Élet s az Élet nem beteg.
Csuklástól csókon-megistenülésig
Élet, ma hallom csengőn a szavad:
Nem milliónyi ilyen-olyan ember,
De Ember az Isten igérete
S míg ember él, minden győzve halad
Teljesülésig, mit csak ember élt
S a legkülönbek szent vágy-zászlait
Továbbviszik a legkülönb maradtak
S Halál nincs a legfurcsább vágyra itt.
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
II.
Ma belül és hősön élnek a hősök,
Igaz romlása nincsen semminek,
Az ősz megint csiklandós-szomorú,
Ragyogásos, nagy szívek a mezők
S ragyogásos, nagy mezők a szívek.
S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák,
Hát új legenda kerül, ami lázaszt.
Talál a Vágy új legyürnivalót,
Rettegő bút és aggodalmat százat
S a vígságos, hatalmas Úr előtt
Az Élet mit öröm-földbe vetett,
Ma is drága és ma is szeretett,
Bár egy magyarul is megkötött sorsra
Minden egyéb ezerszer könnyebb volna,
De él az Élet s be gyönyörű ősz jött.
Igaz romlása nincsen semminek,
Az ősz megint csiklandós-szomorú,
Ragyogásos, nagy szívek a mezők
S ragyogásos, nagy mezők a szívek.
S ha fájtak a tikkadt, ősi legendák,
Hát új legenda kerül, ami lázaszt.
Talál a Vágy új legyürnivalót,
Rettegő bút és aggodalmat százat
S a vígságos, hatalmas Úr előtt
Az Élet mit öröm-földbe vetett,
Ma is drága és ma is szeretett,
Bár egy magyarul is megkötött sorsra
Minden egyéb ezerszer könnyebb volna,
De él az Élet s be gyönyörű ősz jött.
III.
Támadjatok föl, jól-figyelő ősök:
Én tömeg-Mának nem adtam magam,
Nekem az Ember egy folytonos ember
S nekem semmi ma sem vigasztalan.
Most építem vulkánakra a fészkem,
De fajtámra is mostan figyelek
S most hiszem el, hogy elhinni szabad,
Hogy milliókért élhet egy-néhány.
Dajka-nóták és tanító szavak
Fölzuhognak bíborban egybe forrva:
Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:
Im, tábor vagyok gőgben, egyedül
(Be jól van vélem, minden, ami van)
Szívem napos, víg rétként elterül.
(Hallom, hogy az egész föld dübörög
És átkozódnak, kik máskor imáznak):
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
Én tömeg-Mának nem adtam magam,
Nekem az Ember egy folytonos ember
S nekem semmi ma sem vigasztalan.
Most építem vulkánakra a fészkem,
De fajtámra is mostan figyelek
S most hiszem el, hogy elhinni szabad,
Hogy milliókért élhet egy-néhány.
Dajka-nóták és tanító szavak
Fölzuhognak bíborban egybe forrva:
Sohse vághat rosszat az Ember sorsa:
Im, tábor vagyok gőgben, egyedül
(Be jól van vélem, minden, ami van)
Szívem napos, víg rétként elterül.
(Hallom, hogy az egész föld dübörög
És átkozódnak, kik máskor imáznak):
Ma mosoly-csokrát szórom szét a számnak,
Evoé, Élet, be gyönyörű ősz jött.
(1914.)
A Kraszna völgyén.
A Kraszna völgyén, hol a faluk
Így tavasszal bokréták,
Csináltunk rövid sétát
Boszorkányos, bolond kocsival:
Szép és különös volt az út.
Így tavasszal bokréták,
Csináltunk rövid sétát
Boszorkányos, bolond kocsival:
Szép és különös volt az út.
Készülés tavaszi utazásra.
(Élek-e én? – éltem-e én?)
Tavasz jön, nagy útra kelek,
Most minden ár elsöpri gátját,
Készítsétek az úti ládát.
Szabad vagyok, szomjas vagyok
S most indultok ti is ragyogva
Az Élet füttyét tul-zajongva,
Gyors, finom, szobás vonatok,
Télből Tavaszba ébresztők, tik.
Rómába is most készülődik,
Yachtját fűtteti a nagyúr
S Cook-nál jegyeztet a szegény.
(Élek-e én? – éltem-e én?)
Tavasz jön, nagy útra kelek,
Most minden ár elsöpri gátját,
Készítsétek az úti ládát.
Szabad vagyok, szomjas vagyok
S most indultok ti is ragyogva
Az Élet füttyét tul-zajongva,
Gyors, finom, szobás vonatok,
Télből Tavaszba ébresztők, tik.
Rómába is most készülődik,
Yachtját fűtteti a nagyúr
S Cook-nál jegyeztet a szegény.
(Élek-e én? – éltem-e én?)
A Halleluják már előre
„Föltámadt Jézus“-t berzenkednek,
Drága nedvek és drága kedvek
Kapnak csiráztató erőre,
S a tenger álmos, szép, nyugodt.
Az Élet indul mindenütt
És titkos, bűvös hegedük
Mindenféle nótákat pengnek
S a szonáták tréfásan lengnek
Hopszaszák és nóták között.
Bécsi valcer, gondola-dal,
Nigger tánc és francia dalka,
Kóló, csárdás ölelkezik
S minden más ének szent zsivajba,
A Tél megmaradott telén
(Élek-e én? – éltem-e én?)
„Föltámadt Jézus“-t berzenkednek,
Drága nedvek és drága kedvek
Kapnak csiráztató erőre,
S a tenger álmos, szép, nyugodt.
Az Élet indul mindenütt
És titkos, bűvös hegedük
Mindenféle nótákat pengnek
S a szonáták tréfásan lengnek
Hopszaszák és nóták között.
Bécsi valcer, gondola-dal,
Nigger tánc és francia dalka,
Kóló, csárdás ölelkezik
S minden más ének szent zsivajba,
A Tél megmaradott telén
(Élek-e én? – éltem-e én?)
Egy japán kert költözött hozzánk
S az illatot illatok hozzák.
Tavaszi széltől megzavarva
Ibolyás, nótás Nizza is,
De ibolyás s nótás nagyon
Magyar síkok sok fehér falva,
Népük künn sürög a mezőn.
S az Élet édes szomjusága
Tikkaszt, kerget dalokba vágyva
És mindenki ujakra készül
Mámoros, megváltó vitézül
S ha van baj is, segít a Nap,
Jó szó, szép hit, szánt akarat
S régi bajtársunk, a Remény.
Csatangolnak gyönyörű dámák,
Készítsétek az úti ládát,
Tavasz jön, nagy útra kelek.
(Élek-e én? – éltem-e én?)
S az illatot illatok hozzák.
Tavaszi széltől megzavarva
Ibolyás, nótás Nizza is,
De ibolyás s nótás nagyon
Magyar síkok sok fehér falva,
Népük künn sürög a mezőn.
S az Élet édes szomjusága
Tikkaszt, kerget dalokba vágyva
És mindenki ujakra készül
Mámoros, megváltó vitézül
S ha van baj is, segít a Nap,
Jó szó, szép hit, szánt akarat
S régi bajtársunk, a Remény.
Csatangolnak gyönyörű dámák,
Készítsétek az úti ládát,
Tavasz jön, nagy útra kelek.
(Élek-e én? – éltem-e én?)
(1917.)
ÉSAIÁS KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA
Ésaiás könyvének margójára.
1. Seirből kiált én hozzám is az Ur:
„vigyázó, mit mondasz az éjszakáról, vigyázó,
mit mondasz az éjszakáról?“ Ilyen
hiábavalóság hát az ember isteni elméjének
fényessége, hogy egy fuvalom által
éjszaka lesz.
„vigyázó, mit mondasz az éjszakáról, vigyázó,
mit mondasz az éjszakáról?“ Ilyen
hiábavalóság hát az ember isteni elméjének
fényessége, hogy egy fuvalom által
éjszaka lesz.
2. Hányszor kell még sirnia a szeretet
és geniusz doboló vigasságának szünésével
a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök
a Föld népe nagyjainak?
és geniusz doboló vigasságának szünésével
a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök
a Föld népe nagyjainak?
3. Miért, hogy a föl-fölemelkedett Embert
mindig visszarántja Valaki, kit Urnak
is nevezek, Jehovának is, Rendelésnek is,
Sorsnak is? Az ember már-már készül
jónak és Istennek változni, de Perazim
hegyén fölkél az Ur.
mindig visszarántja Valaki, kit Urnak
is nevezek, Jehovának is, Rendelésnek is,
Sorsnak is? Az ember már-már készül
jónak és Istennek változni, de Perazim
hegyén fölkél az Ur.
4. Mi jókedvet csinál az Urnak, hogy
csak mutogatja az Embernek nagyszerü
célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal
s a békének szivárvány-hidját?
Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon
völgyében megharagvásában, a mi ősi vadságunkat,
hogy gonoszságainkat egymásra
tüzelje?
csak mutogatja az Embernek nagyszerü
célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal
s a békének szivárvány-hidját?
Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon
völgyében megharagvásában, a mi ősi vadságunkat,
hogy gonoszságainkat egymásra
tüzelje?
5. Bizony a „kegyetlen hosszu Léviátán
kigyó és a tekergő Léviátán kigyót“ kemény,
nagy és erős fegyverével nem látogatja
meg senki. És a „veres boru szőlőt“
vérrel öntözi most megint az Ur. Oh, miért
olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember,
ki ugy kivánja a szeretetet és boldogságot?
Vigyázók, hiába vigyáztok, oh, jaj, vigyázók,
hiába vigyázunk, mert ujra és ujra
leesik a sárba az Embernek arca.
kigyó és a tekergő Léviátán kigyót“ kemény,
nagy és erős fegyverével nem látogatja
meg senki. És a „veres boru szőlőt“
vérrel öntözi most megint az Ur. Oh, miért
olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember,
ki ugy kivánja a szeretetet és boldogságot?
Vigyázók, hiába vigyáztok, oh, jaj, vigyázók,
hiába vigyázunk, mert ujra és ujra
leesik a sárba az Embernek arca.
Hozsánna bízó siróknak.
Mindig volt titkos, valamis
Názárethje az emberi Jónak,
Honnan elindult könnyesen,
Dagadón, szánva bús milliókat
És soha nem ölt meg iszap
Bátor, nagy vizű s tiszta folyókat.
Názárethje az emberi Jónak,
Honnan elindult könnyesen,
Dagadón, szánva bús milliókat
És soha nem ölt meg iszap
Bátor, nagy vizű s tiszta folyókat.
Folyók, szívek, ne féljetek
S bénult szívem se, te, ki eddig
Nem merted elég könnyesen
Mélyítni szent folyóknak a medrit.
Az emberek a siratást
A Jó álmáért is megérdemlik.
S bénult szívem se, te, ki eddig
Nem merted elég könnyesen
Mélyítni szent folyóknak a medrit.
Az emberek a siratást
A Jó álmáért is megérdemlik.
Menekülés az Úrhoz.
Be szép a régi kép, a tiszta,
Be szép volt a világon élni,
Be szép volt az a lázadó,
Mégis uras, szent Össze-Vissza.
Be szép volt a világon élni,
Be szép volt az a lázadó,
Mégis uras, szent Össze-Vissza.
Imádkozni is tudtunk néha,
De mindenképp Istené voltunk,
Nem-akartan és nem-tudón
Legbőszebb óránk se volt léha.
De mindenképp Istené voltunk,
Nem-akartan és nem-tudón
Legbőszebb óránk se volt léha.
Be szépeket elhittünk akkor,
És a Poklot hogy elfeledtük
És most a Pokol muzsikál:
Fülünkben száz és szörnyű akkord.
És a Poklot hogy elfeledtük
És most a Pokol muzsikál:
Fülünkben száz és szörnyű akkord.
Megszakadt szép imádkozásunk,
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.
Imádkozzunk, hogy higyve higyjünk:
Van Isten, de vigyáz Magára,
Van Isten s tán éppen olyas,
Kilyenekben valaha hittünk.
Van Isten, de vigyáz Magára,
Van Isten s tán éppen olyas,
Kilyenekben valaha hittünk.
Adjuk Neki hittel magunkat,
Ő mégis csak legjobb Kisértet,
Nincs már semmi hinnivaló,
Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.
Ő mégis csak legjobb Kisértet,
Nincs már semmi hinnivaló,
Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.
Adja az Isten.
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak, ölő, gyilkos,
Cudar komédiát,
Adja meg az Isten.
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak, ölő, gyilkos,
Cudar komédiát,
Adja meg az Isten.
«Te előtted volt.»
«Jaj a pásztoroknak, kik elvesztik és elszaggatják az én mezőmnek juhait, azt mondja az Úr»…«Én Uram…én pedig nem utáltam meg a te utánad való pásztorságot és a háborúságnak napjait nem kivántam, te tudod: ami az én számból kijött, te előtted volt…» (Jeremias siralmai.)
«Te előtted volt» mindig szálló,
Sokszor síró és néha riszáló
Szegény szava az embereknek:
Ha sohse szerették szeress meg.
Sokszor síró és néha riszáló
Szegény szava az embereknek:
Ha sohse szerették szeress meg.
Tudod, Uram, hogy mostanában
Ólom-tűzek égtek a számban,
Kiálthatnék, hallgattam mégis,
Tudok mindent, hallgattam mégis.
Ólom-tűzek égtek a számban,
Kiálthatnék, hallgattam mégis,
Tudok mindent, hallgattam mégis.
Hatalmat, Te, másoknak mértél,
Túl az aranynál s túl a vérnél.
Egekig a fák sohse nőnek:
Viszed már számadásra őket.
Túl az aranynál s túl a vérnél.
Egekig a fák sohse nőnek:
Viszed már számadásra őket.
Nekem, együgyübb pásztorodnak,
Azt add csak, hogy ne legyek rosszabb,
Ne hazudjak s az igazról is,
Óh, kevés szót az igazról is.
Azt add csak, hogy ne legyek rosszabb,
Ne hazudjak s az igazról is,
Óh, kevés szót az igazról is.
Tréfál a kezed? látszik? Büntet?
Nem utáltalak meg – bennünket:
«Te előtted volt», Te csináltad
S én úgy teszek, ahogy kivántad.
Nem utáltalak meg – bennünket:
«Te előtted volt», Te csináltad
S én úgy teszek, ahogy kivántad.
A nagy Hitető.
(Elolvasandó Máté Apostol evangéliuma.)
Költők költője, gyermek halálig,
Ha körülfogtak bitóbánatok,
Drága, isteni Együgyüséged
Csak ennyit szólalt fojtott sirással:
Harmadnap föltámadok.
Ha körülfogtak bitóbánatok,
Drága, isteni Együgyüséged
Csak ennyit szólalt fojtott sirással:
Harmadnap föltámadok.
Néped nem volt s papi-fejedelmek
Mégis aggódtak, hogy majd mit mivel
Egy zavaros beszéded visszhangja
Már gyülő-seregével Igédnek
S nagyra-nőtt sziveivel.
Mégis aggódtak, hogy majd mit mivel
Egy zavaros beszéded visszhangja
Már gyülő-seregével Igédnek
S nagyra-nőtt sziveivel.
Megint a jó Pilátust keresték
Sápadtan minden farizeusok:
Adjon a sirhoz több katonát még,
Mert bolondok, csalók és varázslók
Az eféle krisztusok.
Sápadtan minden farizeusok:
Adjon a sirhoz több katonát még,
Mert bolondok, csalók és varázslók
Az eféle krisztusok.
És pénzt vevének a katonák föl,
Koporsód száját akik őrizék,
Mert hátha mégis csak föltámadnál
S amit vértajtékos, szép szád mondott:
Égi s ezernyi igék.
Koporsód száját akik őrizék,
Mert hátha mégis csak föltámadnál
S amit vértajtékos, szép szád mondott:
Égi s ezernyi igék.
Minden költők közül te kaptad
Keresztek és bitók legjobbikát,
Mert minden költők költője voltál,
Kiben istenien oldódtak meg
Legemberibb, legalázóbb igák.
Keresztek és bitók legjobbikát,
Mert minden költők költője voltál,
Kiben istenien oldódtak meg
Legemberibb, legalázóbb igák.
Oh, be szép a te neved, szép Krisztus
S így árulkodtak: «a nagy Hitető»,
Igy árulkodták Pilátusnak
Ma is nagyszerű példaságod:
Isten, Torony és Tető.
S így árulkodtak: «a nagy Hitető»,
Igy árulkodták Pilátusnak
Ma is nagyszerű példaságod:
Isten, Torony és Tető.
Kicsoda büntet bennünket?
Halottak-e már a halottak
Bennem és künn-künn, szerte-széjjel
S volt-e Élet, vagy csak megloptak
Bennünket
S a Sors csak meglopottat büntet?
Bennem és künn-künn, szerte-széjjel
S volt-e Élet, vagy csak megloptak
Bennünket
S a Sors csak meglopottat büntet?
Nézem most már förtelmes kéjjel:
Mik az élők, mik a halottak,
Mit hoz a nappal és az éjjel
S bennünket
Milyen ellógott Isten büntet?
Mik az élők, mik a halottak,
Mit hoz a nappal és az éjjel
S bennünket
Milyen ellógott Isten büntet?
Mik a jelenek s mik a voltak,
Mik jönnek az északi széllel,
Mi üt ránk ma és mi lesz holnap,
S bennünket
Szülőnk gerjedelme mért büntet?
Mik jönnek az északi széllel,
Mi üt ránk ma és mi lesz holnap,
S bennünket
Szülőnk gerjedelme mért büntet?
A Titok arat.
«Láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon,… melynek hét feje és tíz szarva vala… és az ő homlokán ilyen név vala megírva: Titok…» (János jelenései 17.)
Aratja a földet a Végzet:
Nagy aratás van, sokasodik
Kereszt és tarló
S aki eddig az égre nézett,
Hűlt orcával ma sárba hajló.
Nagy aratás van, sokasodik
Kereszt és tarló
S aki eddig az égre nézett,
Hűlt orcával ma sárba hajló.
S ki a szentek véréből ivott,
Szilajul, veres fenevadján
Nyargal részegen
A szörnyű asszony, a Titok
S minden ugrása száz tetem.
Szilajul, veres fenevadján
Nyargal részegen
A szörnyű asszony, a Titok
S minden ugrása száz tetem.
Vörös bársonyban és skárlátban
Nyargal és dermesztően kacag
S meghalt a lélek
S így rosszab, mint holtan a sárban
S ez rosszabb halál, mint az élet.
Nyargal és dermesztően kacag
S meghalt a lélek
S így rosszab, mint holtan a sárban
S ez rosszabb halál, mint az élet.