KÉRDÉS KÉK SZEMEKHÖZ
Tágas, egyetlen kékjét a világnak,
Mert az én vak szemeim ezután
Csak teáltalad látnak.
Varázsát a szent, emlékező méznek
S csettentsd a nyelvem tartón, édesen,
Míg más asszonyra nézek.
Csiklandozván föl s bejárja az arcom,
E más szemekhöz küldd el a tied,
Te várakozott asszony.
Úgy kellenek élethez a szerelmek,
Úgy kellenek a te kék szemeid,
Bár barnán feleselnek.
HŰSÉG ARANYOS KORA
Édes Adának küldöm
S hűségnek aranyos kora.
Hívőn s hitetőn borulok le
Előtted,
Jövőmnek kikedvelt asszonya.
Hűséget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.
Csöndes, tiszta, derűs az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keserűség.
De örjöngőn nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást.
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.
A KIÜRÍTETT ÁGYASHÁZ
S mit összehordtam testben avagy lázban,
Kiürítem víg ágyasházam:
Széledjetek szét, Drágaságaim.
Őrizze nyomát finom testeteknek,
Hó-ágyatokon Szerelemnek
S Dölyfnek láng-pallosú angyala áll.
Most a tiétek, igazán tiétek,
Szépek vagytok, a túlig szépek
S már nem érdemlem a csókotokat.
Kiknek odadtam magam darabokban
S más karokban vajjon föllobban
Eggyőtökben vérem, a cifra vér?
Kik szépek vagytok, a túlig szépek,
A legszentebb, legúribb vétek:
A vissza-vissza-vágyakozás?
IMÁDSÁG A CSALÁSÉRT
Forró, nagy hálát, édesim,
Asszonyaim, leányaim,
Hogy olyan könnyű vállal csaltok
S mégis bennetek úgy hiszek.
S egy semmire örök-vágyóság,
Ezek vagytok s ezek vagyunk.
Elönti szívemet a jóság,
Be jól van így, be jól van így.
TALÁLKOZÁS EGY SENKIVEL
Kinek viszi legelőbb a hírt:
(Asszonynak persze)
Találkozhatsz, ha akarsz, velem?
Kit akarok és hol lelem föl?
(Ostoba játék)
Vénülő hímhez illő barokk.
Hogy ne felejtsen s itt ne hagyjon?
(Hajh, az a Tegnap)
Óh, áldott, áldott Tegnapelőtt.
A TÚLSÓ PART
S már nem is kell tán.
Bemegyek és megfogom a kezét
Ablakhoz viszem s megmutatom:
Idevilágol a túlsó part.
S bánt e forróság
Ez asszonyság, ez a minden-szabad,
Ez az elérés és ez a jelen:
Idevilágol a túlsó part.
AZ ISMERETLEN ADA
Te vagy ez, ismeretlen Adám,
Kit fájlak, iszlak s nem ismerlek.
S aztán egyszerre el–tova–tünsz
Csalással, bünnel és homállyal.
Bolond életemnek dáridós
Izletes, tegnapi koboldja.
De a halálig Te megmaradsz,
Megmaradsz egész a halálig.
VÉRMUZSIKÁS, CSODÁLATOS HARC
De milyen sűrü a világ,
Rügyező bokrokban rejtőznek
Csintalan mithológiák.
De ficánkolva, szabadon,
Hujh, meztelenkedni szeretnénk
Csalogató gyep-pamlagon.
S minden bokor leple alatt
Negédes álmeneküléssel
A csók a csók után szalad.
Türelme nincsen senkinek,
Perzsel-fagyaszt és ver mindenkit
A csókos, buja láz-hideg.
ÓH, NAGYSZERŰ SZERELEM
Kihagyott asszonyok,
Meg nem vásárolt drága hetérák,
Óh, minden rendű némberek tömegje,
De nagyon szomorú vagyok,
De nagyon szerelmes.
Mások gyürölték nyoszolyátokat,
Mások pecsételték le szájatok
S boldog igát
Testetekre mások erőszakoltak,
Mások, mások, nem én.
Szerelmetes gyanakvók,
Rövid szoknyákban s iskolás könyvekkel,
Kik megálmodjátok
Gyönyörűségét a szabadulásnak,
A Mindennek, Egynek és Egyetlennek
S kik itt nőttök vén szemem előtt
Adó, nagy nőkké,
Kik csak tévedésből lehettek enyéim,
Mert nőnek az ifjú férfiak is
S aki kóstol belétek,
Mások, mások, nem én.
BESZÉLGETÉS A BOSZORKÁNNYAL
I.
Láttál angyalt holtan?)
„Láttam szép magamat
Mikor még nem voltam.“
Láttad összebujni?)
„Láttam fehér szívet
Pirosra fakulni.“
Napot kelni este?)
„Láttam Ujév napját
Szilvesztert keresve.“
Égből eső-márványt?)
„Láttam az egeken
Fekete szivárványt.“
Óra-mutatókat?)
„Láttam perzselését
Sohse-kapott csóknak.“
Fogant őserdőket?)
„Láttam, ki sohse lesz,
A holnapi nődet.“
Ki szerethet téged?)
„Láttam a szívedet,
Szívemen van s véged.“
II.
Szívemre be ráhullsz)
„El foglak árulni,
Mert te is elárulsz.“
A te szép valóddal)
„Kedvetlenségemet
Űzöm unott csókkal.“
Nem hasonlítnálak)
„Jaj, be rossz a Földön,
Jaj, be rossz itt nálad.“
Drága feleségem)
„Feleséged vagyok
S elhagytalak régen.“
HÁT IMÍGYEN SÍROK
Fogadja el tőlem édes szüleimnek legifjabb gyermeke, Lajos, egyetlen és páratlan testvérem, ezeket a verseket.
A MENEKÜLŐ LOVAS
Krúdy Gyulának küldöm
Házam dúlásának,
Szeretett jószágim,
Csűreim, táraim
Bús pusztulásának.
A hirtelen vésznek,
Futó, riadt úton
Könnyben megforduló
Visszatekintésnek.
Hogy némán bolyongjak,
Ajkamat szorító
Dühvel, háborúsan
Átkokat ne mondjak.
Hogy ne legyek dőre,
Kocogjon a lovam
Boros, csárdás úton
Vidáman előre.
A MEGSZÉPÍTŐ FÁTUMA
A „Nyugat“ törzsökös embereinek küldöm
Beaggatok édes csodákkal
S akik nyomomban járnak bennük,
Nyomasztják édesen az álmok.
Üres szavaiba ömlesztem
Lelkemnek minden muzsikáját
S hódítva száll titkokat zengve.
Keres föl egy-egy árva asszonyt,
Fölékesíti, kivántatja
S azután százan is kívánják.
A gyáva is, ha bennelaknék
Az én halál-gondolatomnak
Mámorító, boldog hatalma.
ÉS SEHOGY SE VAGYOK
És fáj, hogy nem fájnak eléggé
Dalaim, a megdalolt dalok
S kínjaim a megszenvedett kínok.
Fölvenni a daliás lárvát,
Ujjongani, mikor testünk bizserg
Nem fiatalon és vér-duzzadón,
De sztrájkján a sokféle csapott vérnek
És gondolni évek számaira,
Hogy harmincöt és azután harminchat
És kételkedni a kisleányban,
Aki, szegény, pedig nem rossz talán
És mindenben és még több mindenben
Látni vakítóan a Semmit:
Talán öregség, talán már Halál.
Hát jöjjetek, beigért éjszakák,
Hát jöjjetek, nagy megcsúfolások,
Szégyenek, kínok és régi babák.
HÁT IMÍGYEN SÍROK
S fájnak orv képei torz, képtelen tájnak,
Szemembe csatornás könnyeket ma vájnak:
Szabadulj el, Öröm, szabadulj el, Bánat.
Hitványul megbecsült itt-ott néhány ember,
De még amije volt, azt se nézte szemmel,
Mert az Öröm indít és a Bánat rendel.
Néha Dózsa Györgyre, néha csak egy nőre,
Istenem, hisz nem volt sok hasznom belőle
S még mindig távol van Arany drága bőre.
Hadd mondjam el titkát ennek az Aranynak,
Nem amaz Aranynak, kitől verset adnak,
Hanem egy kislyánynak, a legszabadabbnak.)
Áldja meg az Isten a szíve verését,
Áldja meg az Isten, akkor is, ha késék,
A lefeküvését és a fölkelését.)
Ordítok, ordítok: nagy baj van, nagy baj van,
Hiszen nem fürdettek mindig tejben, vajban,
De látni kell engem elröpült méh-rajban.
A CSONTVÁZAK KATHEDRÁLISÁBAN
Magamat s mást ijjesztgetőnek,
De, jaj, a csontváz-kupolák
Fejem fölé ívlődnek, nőnek.
Mikor nem én körömben vagdalt?
Most megimádom ijjedőn
E csontokkal építő angyalt.
Tetem-téglákkal föl az Égig
S mindig közelebb s közelebb,
Bajtárs s rokon csontjával épít.
S nekrológ-hozó minden reggel,
Nemsokára térdelhetek
Csupa-csupa idegenekkel.
Bizarr-ékes kupoláidra
Tudom, hogy gyujtón nem jöhet
Soha-soha az élet-szikra.
ZUHANÁS A SEMMIBE
A Semmibe
S minden készet nemesen másnak hagyni.
S késlekedik,
Mint vicinális sötét kis vidéken.
Életemet,
De az a gúnyos Sors nem akarja.
És a Halált
Én invitáljam előbb és előre?
És örülök,
Hogy, úgyahogy, de élőn megmaradtam.
És útamon
Szabad az út, csak jönnének még többen.
TÉLI ALKÚ SZEMEMMEL
Babits Mihálynak küldöm
Bókoljatok ki, fölnézett világok,
Hogy újakat már nézni nem kívánok
S megcsalt hazátok int: a Végtelen.
Ki annyi mindent megkívánva látott,
Csahold el sírva azt az ifjuságot,
Melyben vér pusztul, vér zeng, vér terem.
S nézz zöldbe-kék jég-prizmákon keresztül
S lágy bámulást ne adj már senkinek.
NE HAGYJUK EL MAGUNKAT
Ady Lajosnénak küldöm
S édes anyám, aki megöregedtél,
Miattunk gyorsan és sohse vettél
Gyér haj-erdődben újabb fésűt,
Ez álomban légy ifju delnő.
A LÓ KÉRDEZ
Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek
Be szerencse, hogy senki sem szeret:
Kocogok, lógok követlen úton
S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
Felüti néha fejét a lovam
És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?
IFJÚ KAROK KIKÖTŐJÉBEN
Lesznai Annának, ennek a nagyszerű nőnek, de sokkal inkább valakinek és nőnél külömb s nagyszerű embernek kezébe helyezem e verseket, melyek egy vagy több fiatal nőhöz búgnak, epekednek, de vétkesek, tehát egy korrekt Lesznai Anna védelmére, bizony, rászorulnak, s ez így van jól.
ÖREG LEGÉNY SZERELME
Aranyos, szép lyány-ifjuságod
Titkaid és a várt titkokat
Ajkaiddal miért kinálod?
Nézz bele nagy, fáradt szemembe,
Ma szeretlek és diákosan
Megfrissült a csókjaim kedve.
Mint tubarózsa illatától,
Ma szeretlek és fájdalmasan
Rejtenélek el a világtól.
Erősebbet, szebbet, delibbet,
Te, forró, kedves, kívánkozó,
Megmaradsz-e hűnek, szelídnek?
Ma még könnyű, szokott a bánat,
Tán nem ölne meg a búcsúzás,
Ma még irgalommal kívánlak.
MERT SENKI JOBBAN
Kis életed álságát, mintha bánnám,
Mintha egy kicsi, hazug, halavány lyány
Fontossá lett légyen, mert szeme lobban.
Csőröcskédet kívánom egyre jobban,
Úgy kellene, hogy Vénusz a habokban,
Csilló testtel káprázz, mint forró bálvány.
Csábító, hívó tündöklésöd vedd le,
Hadd szabaduljon arcom, szemem, vállam.
A SZÉPÍTŐ ÖREGSÉG
Örülj e csodás, öreg repesésnek,
Felejtsd a gyatra fiatalokat,
Kik a csókkal sietnek vagy megkésnek.
Tudod jól, hogy halásra számítok
S amit az Élet elvett,
Tán holnapig mind Veled pótolom:
Halálosan szeretem a szerelmet.
Gerinc-könnyítőn bánnak el a csókkal,
Hogy aztán még könnyebben fussanak.
Én torkig-vagyok minden földi jókkal
És helyettük a Minden most Te vagy
És Neked én a Minden,
Itt vagy, bár hűtlen tervet tervezel,
Soha, míg élek, el nem mehetsz innen.
HOLNAP IS ÍGY
Még se bánom:
Hátha jövök nagyon gyorsan
S Te még nem vagy, nem talállak?
Nem intettél:
Azt akartad, érkezzek meg,
Mikor már ölelni-kész vagy.
S hogyha bántasz,
Megcsókolom a lelkednek
Minden kicsi porcikáját.
S jó csókolni:
Lecsókolom kósza vágyad
S magam is az ajkaidról.
Azt is áldom,
Nem tudom, hogy tudsz jó lenni
S ha csak rossz vagy, így szeretlek.
IFJÚ KAROK KIKÖTŐJÉBEN
Aranynak küldöm szégyenkezve
Fiatal évek büszke toronyrabja,
Lángoló arcod pírban hogy fogadja
Dacos arcú, vén bolyongóját
Földöntúli, titkos, ős tengereknek.
S lecsavarják az Ég rossz lámpáit,
Hol lángolnak Napok gyanánt a csókok,
Onnan jött meg a te bódult hajósod.
Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben
Mesékkel és csókokkal bújjon el
Friss karjaid meleg kikötőjében.
Exótikus illatú, messzi nőknek?
Minden más nőt azért csókoltam én,
Hogy buja, nagy virágzásban előtted
Büszkén állják tudós kertű szívemmel.
Ezer virágot nyit a szerelem
S én összeszedtem valamennyit: vedd el.
Ifju lyányság-kincseiddel ne kérkedj,
Látod ezt azt erős bordás hajót,
Alig születtél, hogy elindult érted
S világokat járt, hogy hozzád térhessen
S nézd vakító, nagy gyémánt-hitemet,
Benneragyog hozzám-hajlandóságod
S nézd e rabolt, telt aranyserleget,
Felében vér, felében Te jóságod.
Mért vonja, tépi, töprengi, bogozza?
Hozzám-vénülőn el kell majd, hogy érj,
Bolondságok közt fogyva, okoskodva,
De Te leszel legszeretettebb asszony.
Minden más asszonyt megloptam miattad.
Légy büszke, boldog, kacagj föl, örülj:
Urad siratják: engemet siratnak.
S ha kisért a kiváncsi szerte-vágy,
Öld magadba, mert úgy se lehetsz másé.
Kikötőjéből ékes szerelemnek,
Csodának, szépnek, mámornak és jónak
Nincs Isten, Erő, Csók, Csoda, Halál,
Mely kivontassa briganti-hajómat.
CSUPÁN MAGAMTÓL BÚCSÚZOM
Akartam volna lenni.
Zengő tavaszú, őszi mámorú,
Sok virágos, bűbáj-gyümölcs-hozó
S nem lehettem, látod, semmi:
Vén tarkómon a kétség megfogott
S az életem is sietős lett.
Akartam volna mindent
S most mindenkitől a semmit
Olyan bolondul akarom,
Minthogyha megint fiatalon
Indulnék a Zavarba,
Mely Életnek neveztetik
S melynek beléndek-magvaiból
Ropogtató, friss fogakkal
Annyit ettem.
MERT TULSÁGOSAN AKARLAK
Ellökni mindig tudtam
S ha az útfélre verlek,
Szép arcodat emeld föl,
Nézz reám, ríjj és nevess:
Tulságosan kedvellek.
Vagy pimasz fütyölésben,
Vagy ha másnak kínállak,
Hozd szívemhez a szíved
És sirass, mert hazudok:
Tulságosan kivánlak.
Halld ki, hogy szánva bánom
Mindet, mi ért, a bántást
S mégis máglyára vetlek:
Szégyenlem, hogy sorsommal
Csípőd ringása bánik:
Tulságosan szeretlek.
MIKOR SZULAMIT ALSZIK
Friss csőrödet add ide most már,
Pompás, drága, kicsi tiglicem,
Álljunk meg már a Bizonyosnál,
Csönd, jaj, vigyázat,
Add ide édes, kicsi lyányom
A szádat.
Körülötted, mint öreg bátyád,
Nem baj; hiszen asszonnyá teszen
Egy perc, melyben tested kivánják.
Csönd, jaj, vigyázat,
Add ide édes, kicsi lyányom
A szádat.