A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye

Mindenfelől…

Mindenfelől harczi nótát fú a szél,
Verje meg az Ur Isten azt, aki fél!
A török is, a tatár is mit tehet?
Egy életnél egytől többet nem vehet!

Látom, az életem…

Látom, az életem
Nem igen gyönyörü,
Szegény katonán az
Isten sem könyörül.

Jönnek nézésemre,
Mintha halva volnék,
Talán még jobb volna,
Ha halva feküdnék.

Kezemen, lábamon
Egy nagy fene bilincs,
Jaj de sokat nyilik
Az az ajtó kilincs!

Udvarhelyről…

Udvarhelyről három zsandár utazik,
A császárral az uton találkozik,
Kérdi tőlük ő felsége: mi ujság?
»Nagy az adó, gyászba van Magyarország!«

Korond között…

Korond között nevelkedtem,
Ne, te, ne!
Jaj de fene legény lettem,
Ne, te, ne!
A parajdi bányász lányok,
Nem is nézek én reájok,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!

Visznek engem katonának,
Ne, te, ne!
A németek kutyájának,
Ne, te, ne!
Borju nyomja a vállamat,
Ne, te, ne!
Más öleli a rózsámat,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!

Ha bemegyek…

Ha bemegyek a sorozó szobába,
Ingem, gatyám levetem az asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj! levetem az asztalra,
Könnyes szemmel úgy nézek az urakra.

Ha kijövök a sorozó szobából,
Könyeimet letörölöm orczámról.
Könyeimet, ej, haj! letörölöm orczámról,
Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.

Jaj be magas…

Jaj be magas hegyet látok,
Katonának tett az átok.
Várj meg, biró, mert megbánod,
Pártában marad a lányod.

Ne vigadjon senki azon,
Hogy hazámból masirozom,
Hull a zápor a nyomáson…
Ha ma rajtam, holnap máson!

Rigó, rigó…

Rigó, rigó, de szép sárga rigó,
Katonának iratott a biró.
Biró uram, legyen olyan szives,
Ne irja be, hogy vagyok husz éves.

A birónak három legény fia,
Három közül egy sem lett katona;
Szivesebben szolgálnám a császárt,
Ha egyformán szedné a regrutát.

Rozmaring szál az árokban reszket,
Sir a babám, katonának visznek.
Ne sirj, babám, nem ér az már semmit,
Száraz nyárfa ki nem leveledzik!

Ha felülök…

Ha felülök szürke paripámra,
Bevágtatok Lengyelországába,
Visszanézek szép magyar hazámra,
Könyem csordul piros két orczámra.

Ha majd Lengyelországba kell mennem:
Hogy kell ottan lengyel lányt ölelnem?
Ha ölelem: fájnak a karjaim,
Ha csókolom: hullnak a könyeim…

Ne kapj olyan nagyon…

Ne kapj olyan nagyon a német hadnagyon,
Bugyogója vagyon, mennykő csapja agyon.
A magyar katona magyar anya fia,
Magyar a rokona, piros az orczája.
Akár a szobában, akár a konyhában,
Akár, édes rózsám, a paplanos ágyban.

Söprik a…

Söprik a pápai utczát,
Masiroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regiment után.

Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová, barna kis lány?
Mit kérdi tőlem azt a kapitány?
Megyek a szeretőm után!

Isten hozzád, Nógrád…

Isten hozzád, Nógrád, szép földnek határa,
Áldjon meg az Isten két szemem láttára,
Áldjon meg az Isten engem is, téged is,
Azokat a jókat, az otthon valókat.

Ha Nógrádból kiméssz, többé vissza ne nézz,
Talán a szivednek nem lesz olyan nehéz.
Nógrádból kimentem, visszatekintettem,
Kedves galambomnak nagyobb kint szerzettem.

Akkor lesz…

Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Hogy ne lássa senki, hogy hull az ő könye.

Fujjad szellő, fujjad zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát.
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bús szivem bánatát!

Sárga ló…

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta;
Most akart kedvesem hozzám jönni rajta.
Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből.
»Most akartam, rózsám, veled ismerkedni,
Megütték a dobot, el kell masérozni.«
»Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elhagyott kedvesem, ki el akart venni!«

Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak…

Sohasem vétettem Székes-Fehérvárnak,
Mégis besoroztak lovas katonának.

Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek,
Hej a teremtettét! mindjárt reá szedtek.

A lovas katona mikor masirozik,
Felül a lovára, csakúgy dohányozik;

A szegény bakancsos mikor masirozik,
Kerüli a nagy sárt, csakúgy káromkodik.

Átkozott csizmája! mily rövid a szára,
Hej, minden órában elmerül a sárba!

Verje meg az Isten a mészáros bárdját!
Miért vagdosta el a kis borjú lábát.

Mostan a kis borju nem tud lábán járni,
Szegény bakancsosnak hátán kell hordani.

Zsindelyezik…

Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,
Mind elvitték a legények elejét!
Maradt itthon kettő-három, nyomorult,
Rátok, lányok, még az ég is beborult.

Adjon Isten, kapitány úr, jó napot!
Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod?
Elvitték a szeretőm’ katonának,
Mégpediglen Mollináry-bakának.

Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét,
Mert elvitte a legénység elejét,
Hagyta volna itthon csak az enyémet,
Nem ölt volna a nagy bánat engemet.

Boszniában hull a magyar rakásra,
Idehaza foly a sirás javába,
Sir az anya, sir a testvér, szerető,
Mikor telik már be ez a temető!?

Amoda van egy kis kerek erdő…

Amoda van egy kis kerek erdő,
Abban vagyon csipkebokor vessző,
Arra szálla egy árva madárka,
Szép szájában egy kis czédulácska.

Kis körmével csak úgy irdogálja,
Szép szájával el is magyarázza:
Rózsám, rózsám, ne tarts soká fogva,
Légy az enyém jövő karácsonyra.

Rózsám, rózsám, rózsám, teremtette,
A Vécsei gyalog regementje!
Haza jövők, haza, esztendőre,
Talán még akkor se lesz későre.

A baraczkfa pirossal virágzik,
A liliom kékkel illatozik,
Az én szivem búval harmatozik,
Mert éj-nap csak hozzád óhajtozik.

Erdőn, mezőn.

Micsoda erdő ez?

Micsoda erdő ez?
De nagy zaj van benne!
Talán a kedvesem
Lovakat hajt benne.

Hadd hajtsa, hadd hajtsa,
Megszenvedett érte,
Mert a piros hajnal
Tilalomban érte.

Elébe, elébe!
Sárga ló elébe,
Hogy be ne ugorjék
Virágos kertembe.

Be talál ugrani,
Kárt talál csinálni,
A rózsabimbókat
Le találja rugni!

Juhász legény bundája, hm!…

Juhász legény bundája, hm!
Szőrivel kifordítva, hm!
Azért van kifordítva,
Hogy az eső ne vágja, hm!

Juhászbojtár süvegje, hm!
Legyürve a szemébe, hm!
Azért van az legyürve,
Hogy a nap meg ne süsse, hm!

Juhászgyerek kendője, hm!
Selyemmel van beszegve, hm!
Azért van az beszegve,
Mert az anyja beszegte, hm!

Juhászfiú táskája, hm!
Pirossal van kivarrva, hm!
Azért van az kivarrva,
Mert valaki kivarrta, hm!

Amoda egy virág…

Amoda egy virág, érzem az illatát,
Szeretem a szagát, de legjobban magát.
Megfujom sipomat a hegy oldalában,
Hallod-e, galambom, vászoli utczában?
Hallom, rózsám, hallom, róla nem tehetek,
Gyönge szavaidra oda nem mehetek.

Esteledik, alkonyodik…

Esteledik, alkonyodik,
Gulya, ménes, takarodik;
Három bojtár jó bort iszik,
A számadó káromkodik.

Egyik iszik Levelesben,
Második a Cserepesben,
A harmadik a Fujtában,
Üveg pohár a markában.

Igyál, betyár, múlik a nyár,
Ugy sem soká duhajkodsz már,
Lehullik a tölgyfa levél,
Hová leszel, szegény legény?

Az angyalát az apádnak,
Mért mondtál engem betyárnak?
Viselem a betyár nevet,
Szenvedek érte eleget.

Kihajtottam Virág ökröm…

Kihajtottam Virág ökröm a rétre,
Letapostam a harmatot előtte;
De nem hallom Virág ökröm kolompját,
Az én rózsám mással éli világát.

Nem akar az ökörcsorda legelni,
Az én rózsám nem akar már szeretni:
Sirva kértem: szeress rózsám engemet,
De azt mondta: késő immár, nem lehet.

Be sok falut…

Be sok falut, be sok várost bejártam,
Be sok rongyos istállóra találtam.
Nem találtam magam alá paripát,
Elloptam a komiszárus pej lovát.

Azon kérem komiszárus uramat,
Ne lőjje ki alólam pej lovamat.
»Ejnye, ejnye, azt a betyár mindenét!
Lovát félti, nem a maga életét.«

Uram, uram…

Uram, uram, biró uram,
Adja ki a fakó lovam!
Sietős az utam nagyon,
Subám zálogba itt hagyom.

Fakó lovam, rugjad a port,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort;
A nap mindjárt nyugvóra száll,
S engem vár egy rozmarint szál.

Jaj be fázom kivül-belől,
Hideg szél fú Mátra felől.
Süvegem is elkapta már,
Tiszába vitte a tatár.

Subám a biró házánál,
Süvegem a Tiszán uszkál.
Jó, hogy tanyám nem messze van…
Vágtass gyorsan, kedves lovam!

Tavasz lesz már…

Tavasz lesz már, el fog a hó menni,
De szeretnék kék ibolya lenni!
Kivirítnék a rózsám kertjébe’,
Hadd tűzne fel dobogó keblére.

Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok,
Csak egy szegény szolga-legény vagyok;
Nem messze van a rózsám tanyája,
Csak sohajtok s epedek utána!

Hej, amaz az én rózsám…

Hej, amaz az én rózsám,
Ama hosszú szürben,
Szép asszony jószágát
Őrzi a mezőben.

Hej, amaz az én rózsám,
Ama nagy bundában,
Juhokat hajtogat
Ama barázdában.

Hej, hajtsd előre, rózsám,
Be nehezen várom,
Piros két orczádat
Csókolni akarom.

Mert olyan vagy te, rózsám,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Játszik a szerelem!

Hej, gazd’ uram…

Hej, gazd’ uram, adja ki a béröm!
Már többet a jószágát nem őrzöm;
Elszegődtem a szomszéd megyébe,
A csikósok, gulyások közébe.

Peti fiam, ne hagyj te itt engem,
Hisz’ te voltál a legjobb cselédem;
Uj szürt veszek majd vásárfiának,
Csak jó gondját viseld a jószágnak.

Hej, gazd’ uram, nincsen semmi kedvem,
Meguntam már itten az életem,
Odaadta Juliskámat másnak,
Viselje más gondját a jószágnak!

Kiforditom, beforditom…

Kiforditom, beforditom,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!

Leteritem a bundámat,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!

Ha megázik is a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!

Ha rongyos is a bunda,
Mégis bunda a bunda.
Hej, bunda a bunda,
Juhászbunda a bunda,
Mégis bunda a bunda!

Hallod-e te, juhász…

Hallod-e te, juhász, hallod-e,
Merre van a juhod, tudod-e?
A Balaton partján van a juh,
Azért vagyok rózsám szomorú!

Hallod-e te juhász, hallod-e,
Kérek egy pár csókot, adod-e?
Hogyha te nem is adsz, adok én,
Nem is olyan fösvény vagyok én!

Szeged felől van egy kerek erdő…

Szeged felől van egy kerek erdő,
Rigó madár kerüli azt, kettő,
Én is voltam annak kerülője,
Barna kis lány igaz szeretője.

Rigó madár felszállott az ágra,
Búsul szegény, elhagyta a párja;
Engemet is elhagyott a babám,
Árva vagyok, mint a rigó madár.

Sárga rigó, ne repülj a fára,
Hanem inkább babám ablakára,
Hogyha kérdi tőled, mi az ujság:
Algyő, Szeged, Tápé szomorúság…

Erdő, erdő, be szép kerek erdő…

Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Közepibe két szál gyenge vessző.
Gulya, ménes legeli azt,
Az én rózsám tériti azt.

Guba, guba, debreczeni guba!
Kit nem adnék hat ökörért oda!
A hat ökör szántó-vető,
De a guba hiv szerető.

Buza, buza, be szép tábla buza!
Közepében két szál piros rózsa.
Azt a rózsát leszakitom,
Kedves rózsám, neked adom.

Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Be szép legény kerüli azt kettő.
Ha az isten megengedi,
Egynek párja fogok lenni.

A rédicsi patak-parton…

A rédicsi patak-parton
Rózsaszál nyilt egy kis dombon,
Barna kis lány fonogatta,
A szivemet belefonta.

A rédicsi buzavetés,
Kilencz tinó benn legelész,
Barna kis lány a gulyása,
Megöl engem a látása.

A rédicsi falu-végen,
Hat ökör legel a réten,
Barna kis lány a bérese,
Szivem majd meghasad érte!

Gulya, gulya, arany gulya…

Gulya, gulya, arany gulya,
Ezüstből van mind a szarva.
Ki őrizi ezt a gulyát?
Mutassa meg már az magát.

Ottan iszik a csárdában,
Piros bor van poharában,
Arany kalap a fejében,
Ezüst fokos a kezében.

Szeretném az arany gulyát,
De még jobban a gulyását.
Haj, de mi haszna szeretem,
Mikor nem is ismer engem!

Juhász vagyok, búsan őrzöm…

Juhász vagyok, búsan őrzöm a nyájat,
Esketőre ma viszik a babámat,
Vig muzsika kihallik a cserényig,
Fáj a szivem, a szemem meg könyezik.

Felpattanok a szamárra nagy búsan,
Végig ütök füle közt a kampóval;
Isten hozzád, szép selymes nyáj, elmegyek,
Vagy meghalok, vagy a rózsámé leszek!

Csősz leszek én…

Csősz leszek én a nyáron,
Künn a pesti határon.
Leteritem a subámat,
Oda várom a rózsámat,
A rózsámat.

Ki egy pipa dohányt ád,
Nem hajtom be a lovát,
Sem a lovát, sem magát,
Sem a szarvas-marháját,
A marháját.

Jaj be jó csősz voltam én
A mult nyáron s az idén!
Nem loptak el semmit sem,
Mit megőrzött az isten,
A jó isten.

Be van az én szüröm ujja…

Be van az én szüröm ujja kötve,
Félre, kis lány, ne kaparászsz benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló,
A másikban száz forintos bankó.

Ha megunom magam a pusztába’
Kapom magam, megyek a csárdába,
Parancsolom a korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort a borivójának.

Még azt mondják nékem az irigyek,
Ihatom én, mert loptam eleget.
Nem kivánok én annak egyebet,
Soh’se lássa a csillagos eget.

Tisza partján…

Tisza partján csináltattam e csárdát,
Abban méri az én rózsám a borát,
Arany itcze, réz a meszöly,
Azért járok este későn
Te hozzád!

Nyisd ki, rózsám, leveles kis kapudat,
Hadd vezessem be a kis pej lovamat.
Adjál neki szénát, zabot,
Ugy sem tölt az három napot
Te nálad!

Kinyitottam leveles kis kapumat,
Vezesd be hát a te kis pej lovadat!
Adok neki szénát, zabot,
Tölthet nálam hat hónapot
A lovad!

Kilenczet ütött az óra, este van,
Haza mennék, jaj, de nagyon sötét van!
Kedves rózsám, gyujtsál gyertyát,
Mutasd meg az ország utját,
Merre van.

Mikor a betyárok…

Mikor a betyárok
Világból kimulnak:
Gazdag korcsmárosok
Koldulásra jutnak.

A szép asszonyok is
Mind lerongyollanak,
Hegedüs czigányok
Haza ballaghatnak!

Kiöntött a Tisza vize…

Kiöntött a Tisza vize,
Szőke kis lány fürdik benne,
Én is megfürödtem benne,
Rám is ragadt a szerelme.

Ki a Tisza vizét issza,
Fáj is annak szive vissza!
Én is ittam már belőle,
Fáj is az én szívem tőle.

Ha valaki vígan él…

Ha valaki vígan él,
A juhász éppen ugy él.
Az erdőben, a mezőben
Sétál, pipál, furulyál,
Billeg, ballag, meg-megáll…

A subámnak…

A subámnak nincs melege,
Megvesz az Isten hidege.
Korcsmárosné, ha van szived,
Gyujts világot, gerjessz tüzet!

Hadd kóstoljam meg borodat,
Öleljem a derekadat.
Láng a szemed, arany a szád,
Hunczut, a ki haragszik rád!

Száraz fűre…

Száraz fűre deres harmat hulladoz,
Édes lovam, ne egyél, mert bajt okoz;
Inkább selyem kantárt teszek fejedre,
S bársony nyerged lesz, csak hordozz kedvemre.

Kemény száraz galyak fedig az utat,
Édes lovam, lábad meg is botolhat;
Haj de repülj az én rózsám házáig,
Hogy ne fájjon szegény szivem sokáig.

Fényes csillag kezd ragyogni az égen,
Olyan tisztán nem tündökölt már régen.
Fényes csillag, ragyogj nekem odáig,
Hogy setétben ne ballagjak sokáig.

Csillámlik az Olt folyása messziről,
Talán ki is öntött már a medriből.
Hej, Olt vize, ne öntsd el az utamat,
Hogy ne féltsem lovamat és magamat.

Ablakon át gyenge világ csillámpol,
Melette szép barna leány szunyákol.
Barna kis lány, ne szunyákolj, gyere ki,
Kedvesed már rég vár téged ide ki!

Isten hozzád, Kecskemét városa.

Isten hozzád, Kecskemét városa,
Én már többé nem vagyok lakosa,
Növelhet már sarjut a laposa,
Kis pej lovam többé nem tapossa.

A szép búzát csak a jó föld adja,
Karcsu legényt szép lány csalogatja,
Kis galambom rám is viselt gondot,
Mig a hajnal szép tisztán mosolygott.

Én is voltam csikós, mint akárki,
S nem jártam el gabonát aratni,
De azért még mindig volt kenyerem,
Teli bogrács, jó bor és szerelem.

Hej, de most már ütött a végóra,
Kedvesemnél vagyok búcsúzóra;
A gazdámnál rózsám jobb szerettem,
Lejárt nála az én becsületem.

Isten veled, beteg kis galambom,
Ha meghalok, ne keresd sirhantom;
Messze földön beállok huszárnak,
Virrad ott még a juhászbojtárnak.

Megégett a szent-péteri hodály…

Megégett a szent-péteri hodály,
Beleégett kilencz juhász bojtár,
Kilencz juhász kilencz pár gatyája,
Számadónak sallangos bundája.

Számadónak nincsen semmi kára,
Megveszi a miskolczi vásárba,
De a szegény kilencz juhász legény!
Mind a kilencz beleégett szegény.

Szőke kis lány az aklot kerüli,
Számadótól a bojtárt kérdezi.
Szőke kis lány, hiába keresed,
Eltemették, ki téged szeretett.

Mutassák meg nekem a sirhalmát,
Hogy áztassam könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett.

Zavaros a Tisza vize, nem tiszta…

Zavaros a Tisza vize, nem tiszta,
Rá vezettem kis pej lovam, nem iszsza,
Hogy is inná, mikor olyan zavaros,
Nem vagyok én a rózsámmal szabados.

Kapum előtt csak egy fényes csillag van,
Annak a csillagnak sok irigye van;
Eltiltották tőlem azt a csillagot,
Azt az egyet, mely fölöttem ragyogott.

Nem messze van az én rózsám tanyája,
Ide látszik annak az állófája,
Bús gerlicze szokott azon meghálni,
Jaj, de nehéz tőled, rózsám, megválni.

Búza, búza, be szép tábla búza…

Búza, búza, be szép tábla búza,
Közepibe két szál georgina;
Ki fogja azt aratgatni,
Ha mi fogunk masirozni?
Búza, búza, búza,
Be szép tábla búza!

Árpa, árpa, be szép sárga árpa,
Közepébe két szál majoránna;
Ki fogja azt lekaszálni,
Ha mi fogunk masirozni?
Árpa, árpa, árpa,
Be szép sárga árpa!

Kizöldült az erdő fája…

Kizöldült az erdő fája, leveles,
A kinek nincs, biztos szállást ott keres;
A kit otthon vetett ágyra nem várnak,
Minden bokor szállást ad a betyárnak.

Hortobágyon nekünk nő fel a csikó,
Csaplárosné nekünk tartja, a mi jó;
Elszeretjük a menyecskét urától,
Jól ismernek Tiszán innen, Tiszán túl!

Befujta az utat…

Befujta az utat a hó,
Czéltalanul fut a fakó.
Eleresztve a kantárja,
Búbánatos a gazdája.

Betyár gyerek ül a lovon,
Nagyot sóhajt olykor, olykor:
Hogy megcsaljon, soh’se hittem,
Büntesse meg az Ur Isten!

Bárcsak hamar…

Bárcsak hamar május lenne,
Sej, haj, bárcsak hamar május lenne,
Hogy a réten sok ló lenne,
Sej, haj, a nyáron!

Kötőfékem harminczhárom,
Sej, haj, kötőfékem harminczhárom,
Telelopom még a nyáron,
Sej, haj, ha lehet!

Békó-kulcsom csak egyféle,
Sej, haj, békó-kulcsom csak egyféle,
Mégis békót nyitok véle,
Sej, haj, ha lehet!

Viszik a lovam Gyulára,
Sej, haj, viszik a lovam Gyulára,
Magamat vasba’ utána,
Sej, haj, utána!

Akkor volna szép…

Akkor volna szép az erdő,
Ha lány volna a kerülő.
Csili-csallalárom! Csili-csallalárom!
Ha lány volna a kerülő.

Megkerülném én az erdőt,
Megcsókolnám a kerülőt,
Csili-csallalárom! Csili-csallalárom!
Megcsókolnám a kerülőt.

Kaszás csillag…

Kaszás csillag jár az égen,
Kaszál a rózsám a réten,
Ha ő kaszál, én meg gyüjtök,
Ugyis rajta könyörülök.

Ezen a hosszú éjszakán,
Ragyog a csillag igazán!
Ahol az a csillag ragyog,
Én is oda való vagyok.

Ki tanyája ez…

Ki tanyája ez a nyárfás?
Nem hallik be a kurjantás.
Tán alusznak, vagy nem hallják,
Vagy hallani nem akarják.

Nem zörög a zúgi malom,
Mert a zugását nem hallom,
Talán beteg a molnárja:
Szerelem a nyavalyája.

Az eső is esik…

Az eső is esik,
Rózsa lovam fázik,
Piros kantárszijján
Gyenge kezem fázik.

Rakd meg, rózsám, rakd meg
Lánggal égő tüzed,
Hadd melegitsem meg
Gyenge kezeimet.

»Megraktam a tüzet,
De el is aluszik,
Ritka a szerelem,
Amely el nem mulik.«