A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye

A sági biró leánya.

»Jó estét, jó estét,
Sági biróné asszony!
Alszik-e, nyugszik-e
Az én kedves galambom?
Alszik-e, nyugszik-e
Az én kedves galambom?«

»Alszik már, nyugszik már
Gombos nyoszolyában,
Mit tudna csinálni
Egy leány magában,
Egy leány magában?«

»Költse fel, költse fel,
Hadd jöjjön a bálba;
Hadd jöjjön a bálba,
Zöld selyem ruhába,
Kordovány csizmába,
Tiz pár arany gyürü
Legyen az ujjába,
Legyen az ujjába,
Az ujjába.«

* * *

»Ki volt az a legény,
Ki engem keresett?«
»Gyere ide, igyál,
Majd megmondom mingyárt!«

* * *

»Huzzad, czigány, huzzad,
Világos virradtig,
Mig a sági biró
Lánya el nem alszik!«

Hagyd el, czigány, hagyd el,
Hadd megyek pihenni,
Kordovány csizmámból
A vért kiönteni.

Átkozott az apa,
Kétszerte az anya,
Ki este a lányát
A tánczba bocsátja.

Este elbocsátja,
Reggelig nem látja,
Reggel nyolcz órakor
Már halva találja.

»Nyisd ki, sasszony, nyisd ki,
Leveles kapudat,
Hadd vigyük be rajta
A te szép lányodat!«

* * *

Harangoznak délre,
De nem délebédre,
Sági biró lányát
Most teszik a földbe.

Sági biró lánya
El vagyon temetve,
De az ő szép neve
Nincsen elfelejtve.

Árva giliczéről.

Oh! mint búsul kis gilicze,
A ki társát elvesztette!
Társát egy vad elkergette,
Talán eddig meg is ölte.
Én elmegyek arr’ a helyre,
Hol kiomlott piros vére,
Hol szakgatták szálkás húsát,
Ott rakatok egy kápolnát,
A csontjából kirakatom,
A vérivel föliratom:
Hogy vagyon az árva dolga,
Ki hazáját rég elhagyta!
Én egy igaz árva voltam
Ki hazámat rég elhagytam,
Víz mentére elindultam,
Ha megtalálnám a társam
A királyné ablakában
Egy kis arany galiczkában
Megtaláltam, de rabságban;
Igy énekel bánatában:
»Hej gilicze, kis gilicze,
Mért jöttél te ilyen messze!
Menj vissza te arr’ a helyre,
Honnét jöttél ilyen messze!«
S visszafordult arr’ a helyre,
Honnét jött ilyen messzire,
Fejét földre csüggesztette,
Szárnyát széjjel terjesztette,
Magát holttá eresztette:
Hogy a társát elvesztette.

Az áspis kigyó.

Lehajtám fejemet
Csipke bokor alá,
S kebelembe bujék
Egy nagy áspis kigyó.
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.

»Vedd ki, apám, vedd ki,
Kebelembe búját,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.«

»Inkább elleszek én
Az egy fiam nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül,
Eredj az anyádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, anyám, vedd ki,
Kebelembe bújót,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat
Majd átalszakitja.«

»Inkább ellennék én
Az egy fiam nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj a bátyádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, bátyám, vedd ki,
Kebelembe bújót,
Kebelembe bújót,
A nagy áspis kigyót,
Szivem szorongatja stb.«

»Inkább elleszek én
Az egy öcsém nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj az ángyodhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki ángyom, vedd ki,
Kebelembe bújót stb.«

»Inkább elleszek én
Kisebb uram nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eridj az öcsédhez,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, öcsém, vedd ki
Kebelembe bújót stb. stb.«

»Inkább elleszek én
Az egy bátyám nélkül,
Mint hogy már ellennék
Az egy kezem nélkül.
Eredj a rózsádhoz,
Majd talán kiveszi.«

»Vedd ki, rózsám, vedd ki
Kebelembe bujót,
Kebelembe bujót,
A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
Piros vérem szijja,
Gyenge derekamat,
Majd átalszakitja.«

»Inkább elleszek én
Az egy kezem nélkül,
Mintsem én ellennék
A galambom nélkűl!«

Biró Máté.

Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába,
Ne menj a városba,
Király városába
Királylány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Féket a fejébe,
Gyémántköves féket
Legjobbik lovamnak!
Még ma el kell hoznom
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját!«

Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Menj legalább este,
Ne menj fényes reggel;
Otthon van a király
Fényes nagy sereggel.
»Nyerget a lovamra,
Legjobbik lovamra,
Szép aranyos nyerget!
Az a fényes sereg
Nem jár a nyomában
Király leányának,
Gyönge Ilonának.«

Jaj, hiába kéri
Tizenkét legénye
Hires Biró Mátét,
Rablók kapitányát.
Sárga paripáján,
Aj, csak elvágtata
Király városába,
Királylány rabolni.

* * *

Ihol jő, ihol jő
Szép királykisasszony
Szép selyem ruhában.
Kinek minden szála
Meg van aranyozva,
Kinek hosszuságát
Három leány hozza.

Fordulj meg, fordulj meg
Hires Biró Máté!
Nem lesz ma jó dolgod,
Sárga lovad horkol.
»Csak tüszköl a portól.«
Fordulj meg, fordulj meg,
Hires Biró Máté!
Lovad ágaskodik,
Bizony rosszat érez.
»Éles zabbal jól tartották,
Sátés fűvel megvakarták,
Azért ágaskodik,
Azért bokrosodik.«

Jaj, nem fordul vissza
Hires Biró Máté,
Vágtat egyenesen
Királylány elébe,
Templom ajtajához.
Szép gyengén felkapá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját,
Aranyos nyergébe,
S elvágtata véle
Rablók tanyájára,
Rika erdejébe.

* * *

»Jó napot, jó napot,
Tizenkét szép legény!«
Neked is jó napot,
Hires Biró Máté!
»Hamar megjártam-e,
Tizenkét szép legény?«
Jó hamar megjárád,
Hires Biró Máté!
Ott szépen levevé
Aranyos nyergéből
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját.

Szépen lefekteté
Puha moha-ágyra,
Ottan megölelé,
Ottan megcsókolá,
Két erős karjával
Gyengén átkarolá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya.

Nézz ki csak az utra,
Hires Biró Máté!
»Mért néznék, mért néznék,
Tizenkét szép legény?«
Nem mondók-e neked,
Hires Biró Máté!
Király szép leánya,
Hej, nem neked való.
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Mit beszélsz, mit beszélsz,
Tizenkét szép legény?«
Kelj fel az ágyadból,
Hires Biró Máté!
Ahajt jő a király
Fényes nagy sereggel.
Hires Biró Máté
Felszökék az ágyból,
Puha moha-ágyból.

Keresi a kardját,
Aj! de nem találja;
Keresi a lovát,
Aj! azt sem találja.
»Csak ti ne hagyjatok,
Tizenkét szép legény!«
Aj! az is elfut a
Tizenkét szép legény.

* * *

Add meg magad egybe,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya!

* * *

Jaj, mért nem hallgaték
Legényim szavára!
Mért nem fordulék meg,
Mikor lovam horkolt,
Mikor ágaskodék,
Mikor bokrosodék
Sárga-szin paripám!

Szépen közbe vették
Király katonái,
Ott összekötözték,
Nehéz vasba verték,
Király városában
Tömlöczbe vetették,
Onnét fúdogálá
Estétől reggelig

Hires Biró Máté
Szomoru énekét:
»Ne menj el, ne menj el
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába,
Ne menj a városba,
Király városába,
Királylány rabolni.
Király szép leánya,
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája:
Liliom dereka
Nem erdőre való!«
Ablak alá méne
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.
Onnét meghallgatá
Szomoru énekét
Rablókapitánynak.
Onnét haza méne
Király szép leánya;
Sirva feküvék le
Szép selyem ágyába,
Zöld selyem vánkosát
Könnyével öntözé,
Hires Biró Mátét
El nem feledheté
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.

Az árva leány.

Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körülfogta tövét
Gyenge gyopár virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza magát:
»Sem apám, sem anyám
Sem gondom viselő.«

Az ajtón hallgatja
Egy kevély katona:
»Ne sirj, ne keseregj,
Szegény árva leány,
Leszek apád s anyád,
Mint gondod viselő.«

»Nekem bizony ne légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyesem, gyürüsöm,
Kiért én elvártam
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig.
De én még elvárom
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor sem jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az apácza földre.
Ott én, a mig élek,
Istent is szolgálok,
Ha pedig meghalok:
Isten előtt állok.«

Kádár Kata.

»Anyám, anyám, édes szülőm,
Engedje meg szép kérésem,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát.«
Miklós urfi szépen kéri;
Édes anya nem igéri;
Nem engedem, édes fiam,
Nem engedi az én rangom.
Miklós mondá az anyjának:
»Kádár Katát szeretem csak,
Csak egyedül Kádár Katát,
Jobbágyomnak szép leányát.«
Édes anyja azt feleli:
»Abból ugyan nem lesz semmi;
Vagyon lányuk az uraknak,
Abból neked is juttatnak.«
Miklós urfi megbusula,
Készül, indul bujdosásra.
»Szolgám, szolgám, édes szolgám
Nyergeljed meg pej paripám!

Menjünk, menjünk, a mig látunk,
Legyen örök bujdosásunk.«
Miklós urfi elindula,
Azt meglátja Kádár Kata,
A kapuját megnyitotta,
Hogy Miklós bemenjen rajta.
»Ne nyiss kaput, Kádár Kata,
Nem megyek én most be rajta;
Hanem megyek a világba,
Holtig tartó bujdosásra.«
Kádár Kata megbusula,
Miklós urfihoz igy szóla:
»Állj meg, kincsem, szép Miklósom,
Hogy adjam rád egy pár csókom!
Adjak neked egy bokrétát,
A kezedbe kézi ruhát.
Mikor ruhám vérrel habzik,
S a bokrétám hervadozik,
Akkor leszen veszedelmem.«
Elindulnak, mennek, mennek,
Hosszú utnak, rengetegnek.
A ruháját Miklós urfi
Eléveszi, meg-megnézi:
Hát a ruha vérrel habzik,
Bokrétája hervadozik.
Mind a kettő azt jelenti:
Kádár Katát most veszesztik.
Miklós urfi megfordula,
Egy molnár gazdát talála,
Kihez közel lovagola,
Kihez ő ekképen szóla:
»Hallod-e, te molnár gazda,
Mi hir van a falutokba?«
»Nincs ott ugyan semmi egyéb:
Kádár Katát elvesztették.«
»Hallod-e, te molnár gazda,
Vigy el engem éppen oda,
Hol elveszett Kádár Kata,
Jobbágyomnak szép leánya.
Pej paripám tied legyen,
S minden ékes öltözetem.«
Molnár gazda szót fogada,
Miklós előtt elindula;
Őt elvitte arra helyre,
Feneketlen tó szélire.
Onnét beszólalt a tóba:
»Élsz-e, kincsem, Kádár Kata?«
Kádár Kata is szólalik:
»Nálad nélkül alig telik.«
Miklós urfi ezt hallotta,
Szivét a bánat elfogta,
Kezét fejére kulcsolta,
S beléereszkedék hozza,
A nagy feneketlen tóba.
Egyikből nőtt muszkáta szál,
A másikból rozmarint szál,
Addig-addig növekedtek,
Vizen felül emelkedtek,
S ott is összeöletkeztek.

Miklós anyja ment sétálni,
Megtalálta őket látni;
Vizi buvárt elhivatá,
Mind a kettőt kiásatá.
Az egyiknek csináltattak
Fejér márványkő koporsót,
A másiknak csináltattak
Vörös márványkő koporsót.
Az egyiket eltemették
Az oltárnak eleibe,
A másikat eltemették
Az oltárnak háta mögé.
Az egyikből nevelkedett
Fejér márvány liliomszál,
A másikból nevelkedett
Vörös márvány liliomszál.
Ott is addig nevelkedtek,
Mig össze nem ölelkeztek.

Miklós anyja, hogy meglátá,
Mind a kettőt leszakasztá,
Talpa alá betapodá,
S tövisbokorra rakatá.
Ezt hogy látta Kádár Kata,
Koporsóból feljajdula:
»Éltünkben üldözőnk voltál,
Békét holtunkban sem hagytál!
Kiért Isten jót ne adjon,
Szeretetlen társat adjon,
Kenyeretlenség találjon,
Mégis senki meg ne szánjon!«

Három árva.

Diófának három ága,
Az alatt ül három árva.
Hova mentek, három árva?
»Hosszu utra, bujdosásra.«
Jertek hozzám, három árva!
Adok hárman három vesszőt,
Verjétek meg a temetőt.
»Kelj fel, kelj fel, édes anyánk,
Mert elszakadt a gyászruhánk.«
»Kelnék, kelnék, de nem tudok,
Mert a föld moha béfogott.
Vagyon nektek mostohátok,
A ki fehért adjon rátok.«
»Vagyon nekünk egy mostohánk,
A ki fehért adjon reánk.
Mikor fehért ad hátunkra,
Vérrel virágzik az alja.«
Tovább indult három árva,
Hosszu utra, bujdosásra.
Azt mondá a nagyobb árva:
»Menjünk, menjünk bujdosásra,
Hosszu utra, Moldovába.«
Azt mondá a kisebb árva:
»Ne menjünk el Moldovába,
Hosszu utra, bujdosásra,
Inkább öljetek meg engem!
Vegyétek ki szivem, májam,
Takarjátok gyenge gyolcsba,
Tegyétek bé zöld ládába,
Vigyétek bé Barassóba,
Tegyétek ki vaskapura:
Vegyen példát minden árva,
Kinek nincsen édes anyja.«

A rab legény.

Véremmel irattam
E kis czédulácskám,
De nincs oly követem,
Kitől elküldhessem.
Méhemtől küldeném,
Félek, mezőre száll,
Kedve szerint való
Virágjára talál.
Szarkától küldeném,
De igen cserregő,
Titkos bánatimat.
Félek, kicserregi.
Készülj, édes fecském!
Vidd el levelecském:
Se nem olyan közel,
Se nem olyan messze,
Csak túl a tengeren
Harmincz mérföldnyire,
A hol nevelkedik
Egy kerek dombocska,
Egy kerek dombocska,
Egy kicsi falucska.
Tudom, megismered
Az én rózsám házát.
Ónos az ablaka,
Üveg az ajtaja;
Az ablak alatt van
Egy édes almafa.
Édes az almája,
Hamis a gazdája,
Adta vóna Isten,
Ne ismertem volna,
Fekete két szemem
Ki nem sirtam volna,
Gesztenyeszin hajam
Meg nem őszült volna.
Ha kérdi: hogy vagyok?
Mondd meg: hogy rab vagyok,
Magam egészségben,
Szivem gyötrelemben.

A legszebb virág.

A buzamezőben háromféle virág.
Szóval felfelelé a szép buzavirág:
‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek;
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘

Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
„Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Engemet leszednek s a templomba visznek,
A templomba visznek s a pohárba töltnek!
Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“

Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
„‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál:
Szüzek, szép leányok engemet leszednek,
Bokrétába kötnek, a templomba visznek
S a szeretőjöknek süvegébe tesznek!…‘“

Rákóczy kis urfi.

Rákóczi korcsmában
Két krajczár ám a bor;
Maga is ott iszik
Rákóczy kis urfi.

»Igyál a boromból,
Igyál a boromból!«

»Nem jöttem borodért,
Hanem a lányodért.
Hol vagyon, hol vagyon
Én jegybéli mátkám?«

»Ékes kamarában,
Csinositja magát.«

»Jó napot, jó napot!
Én jegybéli mátkám.«

»Hozta Isten, hozta,
Rákóczy kis urfi.«

Azonnal felkapja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vígy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Szép fehér harisnyám
Térdig vérben uszik.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Az én finom ruhám
Derékig vérben már.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Rákóczy kis urfi!
Szép piros pántlikám
Nyakig vérben van már.«

Annál jobban hajtja,
Kengyelbe szoritja,
Tüskékről, tüskékre,
Bokrokról, bokrokra.

»Ne vigy már oly nagyon,
Én jegybéli mátkám!«

»Elébb szóltál volna,
Sajnáltalak volna.«

Azonnal bevitte,
Ágyára letette.

»Mit ennél, mit innál,
Én jegybéli mátkám?«

»Nem enném egyebet,
Csak egy sült verebet.«

Mire azt meghozta,
Már halva találta.

Válás.

Elmégy, ugy-e? »El bizony én!«
Itt hagysz ugy-e? »Itt bizony én!«
Elmentedet nem kivánom,
Visszajöttöd holtig várom.

De te elmégy, engem itt hagysz,
Szivemre nagy bánatot hagysz.
Ha elmégy, csendesen járjál,
Csendes folyóvizet igyál.

Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe:
Akkor se jussak egyébről,
Csak az igaz szeretetről!

Vagy ülj ide…

»Vagy ülj ide mellém,
Vagy menj el előlem,
Karcsu derekadat
Ne ringasd előttem.
Vagy meghalok érted,
Vagy elmegyek tőled,
Vagy piros véremmel
Megfestem a földet.«

»Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal
Minden jó kedvemet.
Ne menj el, ne menj el,
Ne hagyj engem árván,
Szerelmetes szived
Ne legyen kőbálvány.
Ne menj el, ne menj el,
Mert megöl a hideg;
Csináltatok neked
Búból köpenyeget:
Fekete bársonyba
Be is beszegetem,
Sok sohajtásommal
Meg is béleltetem;
Hosszu utjaiddal
Megzsinóroztatom,
Sűrü könnyeimnel
Meg is gomboztatom!…«

A gulyás szeretője.

Megégett a szegedi nagy cserény,
Beleégett barna gulyáslegény,
Beleégett három pár ruhája,
Számadónak kivarrott subája.

Számadónak nincsen semmi kára,
Másikat vesz szegedi vásárba’,
De a szegény barna gulyáslegény,
Hej! maga is beleégett szegény.

Barna kis lány kerüli a cserényt,
Keresi a barna gulyáslegényt:
Barna kis lány, hiába keresed,
Beleégett, ki téged szeretett.

»Mutassátok, mutassátok sirját,
Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
Mert ő engem igazán szeretett!«

A párjavesztett gerlicze.

Búsan búgó bús gerlicze
Kedves társát elvesztette.
Elrepüle zöld erdőbe,
De nem szálla a zöld ágra,
Hanem szálla asszú ágra,
Asszú ágat kopogtatja,
Kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, zöld buzába,
De nem szálla zöld buzába,
Hanem szálla konkoly ágra;
Konkoly ágát kopogtatja,
S kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

Búsan búgó bús gerlicze
Elrepüle messze földre,
Messze földre, folyóvizre,
De nem iszik tiszta vizet,
Ha iszik is, felzavarja,
S kedves társát siratgatja:
»Társam, társam, édes társam!
Sohasem lesz olyan társam,
Mint te voltál édes társam!…«

A királyfi.

Egyszer egy királyfi,
Mit gondolt magában,
Egy bohó királyfi
Mit gondolt magában?

Lehányta magáról
Királyi ruháját,
Egy bohó királyfi
Királyi ruháját.

Rávette helyette
A kocsis gunyáját,
A bohó királyfi
A kocsis gunyáját.

Elindult megkérni
Szegény ember lyányát,
Szegény kocsislegény
Szegény ember lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Szegény ember lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Szegény ember lyánya?

Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Hozta Isten, hozta,
Szegény kocsislegény!

Üljön le minálunk,
Nálunk kanapéra,
Szegény kocsislegény
Nálunk kanapéra.

Nem azért jöttem én,
Hogy én itt leüljek,
Nem érek én arra,
Hogy én itt leüljek.

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem,
Szegény ember lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez,
Szegény kocsislegény,
Illik kend énhozzám,
Szegény kocsislegény.

* * *

Akkor a királyfi
Mit gondolt magában
Trallala, trallala,
Mit gondolt magában?

Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Trallala, trallala,
Gazdag biró lyánya!

Fogadj Isten kendnek,
Szegény kocsislegény,
Trallala, trallala,
Szegény kocsislegény.

Üljön le minálunk,
Nálunk a – lóczára,
Trallala, trallala,
Nálunk a – lóczára!

De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek;

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Trallala, trallala,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Gazdag leány vagyok,
Gazdag legényt várok,
Trallala, trallala,
Gazgad legényt várok.

* * *

Akkor a királyfi,
Mit gondolt magában,
A bohó királyfi
Mit gondolt magában?

Lehányta magáról
A kocsisi gunyát,
Rávette helyette
A királyi pompát.

Elindult megkérni
Gazdag biró lyányát,
Királyi pompában
Gazdag biró lyányát.

Adj’ Isten jó napot,
Gazdag biró lyánya,
Be szabad-e gyünnöm,
Gazdag biró lyánya?

Hozta Isten, hozta,
Fényes királyurfi,
Trallala, trallala,
Fényes királyurfi.

Üljön le hát nálunk
Selyem kanapéra,
Trallala, trallala,
Selyem kanapéra.

De nem azért jöttem,
Hogy én itt leüljek,
Trallala, trallala,
Hogy én itt leüljek,

Hanem azért jöttem,
Jössz-e hozzám, vagy sem?
Gazdag biró lyánya,
Jössz-e hozzám, vagy sem?

Elmegyek én kendhez,
Fényes királyurfi,
Illik kend én hozzám,
Gazdag királyurfi.

Nem kellesz én nekem,
Gazdag biró lyánya,
Kell nekem, kell nekem
Szegény ember lyánya!

A magyar népköltés gyöngyei: A legszebb népdalok gyüjteménye

About This Book

A sági biró leánya.

Árva giliczéről.

Az áspis kigyó.

Biró Máté.

Az árva leány.

Kádár Kata.

Három árva.

A rab legény.

A legszebb virág.

Rákóczy kis urfi.

Válás.

Vagy ülj ide…

A gulyás szeretője.

A párjavesztett gerlicze.

A királyfi.