The Project Gutenberg eBook of A menekülő Élet
This ebook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this ebook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.
Title: A menekülő Élet
Author: Endre Ady
Release date: January 3, 2012 [eBook #38476]
Most recently updated: January 8, 2021
Language: Hungarian
Credits: Produced by Albert László (This file was produced from
images generously made available by The Internet
Archive/Canadian Libraries)
*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A MENEKÜLŐ ÉLET ***
A NYUGAT NYOMDÁJA BUDAPEST.
ADY ENDRE
A MENEKÜLŐ ÉLET
NYUGAT
IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1912
A SZŰZ PILÁTUS
KÖSZÖNET AZ ÉLETÉRT
Van-e szebb élet, mint a másik,
S nem mindegy-e akárhogyan
Verjük magunk az elmulásig?
S nem mindegy-e akárhogyan
Verjük magunk az elmulásig?
Úgy siratom azt, amit sírtam,
Olyan nagy vétek a sirás:
Esti vezeklés hajnal-pirban.
Olyan nagy vétek a sirás:
Esti vezeklés hajnal-pirban.
Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az élet mindenkinek
Kivételes szent örömül jön.
Mert az élet mindenkinek
Kivételes szent örömül jön.
Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
De már jön a megjobbulás,
Már az örömet látni kezdem.
De már jön a megjobbulás,
Már az örömet látni kezdem.
Már megragyog fénnyel az élet,
Mindennemü és mindenkié:
Milyen nagy, áldott fényességek.
Mindennemü és mindenkié:
Milyen nagy, áldott fényességek.
Akárki helyén éltem volna,
Életem éltem egyaránt,
Ujjongva avagy panaszolva.
Életem éltem egyaránt,
Ujjongva avagy panaszolva.
DALOK A LABDATÉRRŐL
I.
Valamikor labdatéren
Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.
Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.
Kövér könnyel, sovár vággyal
Víg hat körűl leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Lapdát vernek víg-feledten
Csak ugy kussoltat a sors
Mindig engem, mindig engem.
Víg hat körűl leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Lapdát vernek víg-feledten
Csak ugy kussoltat a sors
Mindig engem, mindig engem.
II.
Ni, most a labdatéren
Milyen gyorsak a fiuk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
„Fiacskám, meglátod majd,
Lessz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Repülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó,
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod;
Igy van ez jól, fiacskám.
Régi hét fiuk közűl
Ime, engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból.“
Igy szólnék utódomhoz.
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiu.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.
Milyen gyorsak a fiuk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
„Fiacskám, meglátod majd,
Lessz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Repülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó,
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod;
Igy van ez jól, fiacskám.
Régi hét fiuk közűl
Ime, engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból.“
Igy szólnék utódomhoz.
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiu.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.
FELELET AZ ÉLETNEK
Már új utálatok se jönnek,
Nagy csapások meg nem csufolnak,
Kopott, silány, hivatlan vendég
Penészes portámon: a Holnap
S roskadott vállamon: az Élet.
Csodálkozom, mikor beszélek,
Vagy mást merek unt szóra hozni
És hogy még tudok csodálkozni.
Néha, ütötten, mintha várnék
S táncol előttem halvány-halkan
Futós időkből néhány táncos,
Zárt szemű és hűlt lábu árnyék,
Ezekkel is már leszámoltam,
Csak voltak ők és én is voltam
Táncok korában, hős időben.
Csak olykor-olykor ébredeznek
Egy-egy versfaló messzi nőben,
Kiktől bókokat hoz a posta,
Kik unalomból kalandozva
Verik meg a vén kapus várat.
Egy szemrehányás, késett zokszó,
Elhalt hangu baráti kérdés
Jön-jön még s több váltó-lejárat.
És siratás, keserü száj-íz,
És a „mi lessz?“-re vállat vonva
És nézvén látni nem akarni,
Kergűlt a szív és az agy lomha.
Böngészem a hirlapok sorját,
Semmit se bánok, őrzök, értek.
Ürülnek a boros edények
Íz, szomjuság és mámor nélkül,
Se nem dühödik, se nem békül
Közömbös, borult, szegény lelkem.
Küldött az Élet: megfogadtam,
Parancsokat rótt: teljesítvék,
Kérdezett és ime: feleltem.
Nagy csapások meg nem csufolnak,
Kopott, silány, hivatlan vendég
Penészes portámon: a Holnap
S roskadott vállamon: az Élet.
Csodálkozom, mikor beszélek,
Vagy mást merek unt szóra hozni
És hogy még tudok csodálkozni.
Néha, ütötten, mintha várnék
S táncol előttem halvány-halkan
Futós időkből néhány táncos,
Zárt szemű és hűlt lábu árnyék,
Ezekkel is már leszámoltam,
Csak voltak ők és én is voltam
Táncok korában, hős időben.
Csak olykor-olykor ébredeznek
Egy-egy versfaló messzi nőben,
Kiktől bókokat hoz a posta,
Kik unalomból kalandozva
Verik meg a vén kapus várat.
Egy szemrehányás, késett zokszó,
Elhalt hangu baráti kérdés
Jön-jön még s több váltó-lejárat.
És siratás, keserü száj-íz,
És a „mi lessz?“-re vállat vonva
És nézvén látni nem akarni,
Kergűlt a szív és az agy lomha.
Böngészem a hirlapok sorját,
Semmit se bánok, őrzök, értek.
Ürülnek a boros edények
Íz, szomjuság és mámor nélkül,
Se nem dühödik, se nem békül
Közömbös, borult, szegény lelkem.
Küldött az Élet: megfogadtam,
Parancsokat rótt: teljesítvék,
Kérdezett és ime: feleltem.
A SZŰZ PILÁTUS
Jaj, felejtek és görbe szájjal
Fanyargok én, aki a szitkot
Fohásszá avattam s a titkok
Bősz száju harsonája valék.
Fanyargok én, aki a szitkot
Fohásszá avattam s a titkok
Bősz száju harsonája valék.
Leveleimet elégettem,
Multamat a Multba kavartam,
Akaratom mind elakartam
S unom a rest, döcögő Jövőt.
Multamat a Multba kavartam,
Akaratom mind elakartam
S unom a rest, döcögő Jövőt.
Unom már az emlékezést is
S a bánást bűneim fölötte,
Sok fogadkozásom: „örökre“,
Sok, pazarolt, régi csókomat.
S a bánást bűneim fölötte,
Sok fogadkozásom: „örökre“,
Sok, pazarolt, régi csókomat.
Kit látok, másnak-váltnak látok
S énemben bámulom a régit,
Mint egy öreg mesét: „beszélik“:
Óperencián is túl talán.
S énemben bámulom a régit,
Mint egy öreg mesét: „beszélik“:
Óperencián is túl talán.
Minden úgy csittul, mulik, szürkül,
Mint amit rőt mező védelmez:
Ma már a Halál sem félelmes
S szégyenlem, ha föl-fölijjedek.
Mint amit rőt mező védelmez:
Ma már a Halál sem félelmes
S szégyenlem, ha föl-fölijjedek.
Tán-holnapi végem mosolygom
S én, a szegény, megcsalt borissza,
Mint egy Isten úgy nézek vissza,
Által, eldobott életemen.
S én, a szegény, megcsalt borissza,
Mint egy Isten úgy nézek vissza,
Által, eldobott életemen.
Ami mámor volt, nem sajnálom,
Ami józanság, az se késett,
Se barátot, se feleséget
Utamra nem ráncigáltam én.
Ami józanság, az se késett,
Se barátot, se feleséget
Utamra nem ráncigáltam én.
A MEGABRONCSOZOTT LÉLEK
Bizony, ha élek,
Talán én is lantot cserélek,
Hiszen még máma
Abroncsozza lelkem a fáma.
Talán én is lantot cserélek,
Hiszen még máma
Abroncsozza lelkem a fáma.
És hogyha holnap tetszenék,
Jönnének más húrú zenék,
Új hírek és új aggodalmak.
De befűtött az Úr a dalnak,
Ha ilyen könnyen lebben el
A hit, a máj és a tüdő
S mint költők hívják: a kebel.
Jönnének más húrú zenék,
Új hírek és új aggodalmak.
De befűtött az Úr a dalnak,
Ha ilyen könnyen lebben el
A hit, a máj és a tüdő
S mint költők hívják: a kebel.
Bizony, ha élnék,
Életemet halálnak vélnék,
Mert élnék ócskán
Túl minden ringy-rongy földi jócskán.
Életemet halálnak vélnék,
Mert élnék ócskán
Túl minden ringy-rongy földi jócskán.
És hogyha holnap tetszenék,
Van élet és halál elég.
Van összvére e szép kettőnek
Szülő-ágynak és temetőnek.
A bölcs ember sírva mulat,
De végül minden egyszerü:
Egy úri, hősi mozdulat.
Van élet és halál elég.
Van összvére e szép kettőnek
Szülő-ágynak és temetőnek.
A bölcs ember sírva mulat,
De végül minden egyszerü:
Egy úri, hősi mozdulat.
A VÁR-ÚR SZEMÉREMÖVE
Fájdalmas betegség,
Örökös, barna cikkázása
A Halál-villámoknak,
Ki szereted a jaj-muzsikát,
Az átkozódó Jóbokat,
A sebes Lázárokat,
Fájdalmas, hosszú betegség,
Te vagy az Élet,
Mert te vagy az Élet
Hű várnagya, ki jól vigyáz
A portyázó vár-úr
Kikapós, léha asszonyára.
Hajh, fájás nélkül
Az volna az Élet,
Ami a fáradt kurtizánnak
A legszebb ifjú
Szerelmi, szent dühe:
Semmi.
És én jajgatva is,
Egeket káromolva néha,
Mardosva, tépve,
Sujtva a Halál-villámoktól,
Érzem benned az Életet,
Érzem, hogy te vagy az Érzés,
Akit azért kaptam,
Hogy az Életet soha-soha
Érezni el ne üttessem,
Míg élek.
Óh Élet hű várnagya,
Fájdalmas betegség,
Köszönöm, hogy rámlakatoltad
Élet-uramnak
Szemérem-övét.
Örökös, barna cikkázása
A Halál-villámoknak,
Ki szereted a jaj-muzsikát,
Az átkozódó Jóbokat,
A sebes Lázárokat,
Fájdalmas, hosszú betegség,
Te vagy az Élet,
Mert te vagy az Élet
Hű várnagya, ki jól vigyáz
A portyázó vár-úr
Kikapós, léha asszonyára.
Hajh, fájás nélkül
Az volna az Élet,
Ami a fáradt kurtizánnak
A legszebb ifjú
Szerelmi, szent dühe:
Semmi.
És én jajgatva is,
Egeket káromolva néha,
Mardosva, tépve,
Sujtva a Halál-villámoktól,
Érzem benned az Életet,
Érzem, hogy te vagy az Érzés,
Akit azért kaptam,
Hogy az Életet soha-soha
Érezni el ne üttessem,
Míg élek.
Óh Élet hű várnagya,
Fájdalmas betegség,
Köszönöm, hogy rámlakatoltad
Élet-uramnak
Szemérem-övét.
A MEGŐSZÜLT TENGER
(„Fölforralja a mély vizet, mint a fazekat és a tengert olyanná teszi, mint a képírók mocsára. Maga után hágy világos ösvényt úgyannyira, hogy aki látná, azt vélné, hogy a tenger megőszült.“ Jób könyve 41.)
Megőszült tenger, ez volt a vak remény:
Úgy hagyni vénen a tengert,
Hogy jajgasson,
Hol erős karral habjába csaptam én.
Úgy hagyni vénen a tengert,
Hogy jajgasson,
Hol erős karral habjába csaptam én.
Hogy megőszülten tépje ezüst haját,
Hogy szánják a megőszült tengert,
E megőszült,
Halálraijjedt, óriás banyát.
Hogy szánják a megőszült tengert,
E megőszült,
Halálraijjedt, óriás banyát.
S ha jön elétek az aggok serege
S kérdi, mi lelte a tengert:
Mondjátok meg,
Hogy itt úszott az Isten szörnyetege.
S kérdi, mi lelte a tengert:
Mondjátok meg,
Hogy itt úszott az Isten szörnyetege.
S mégis képírók képén mocsár, romok
S mégis nézzétek a tengert:
Kissé ősz lett,
De, hajh, semmi, de semmi sem változott.
S mégis nézzétek a tengert:
Kissé ősz lett,
De, hajh, semmi, de semmi sem változott.
Úgy csapott belé, mint az Isten nyila
Valaki s nézzétek a tengert:
Képíró-mű
S rajta néhány úri hal-familia.
Valaki s nézzétek a tengert:
Képíró-mű
S rajta néhány úri hal-familia.
Óh, én bibliám, mégis maradj titok
S ha nézik a megőszült tengert,
Mondd, hogy egyszer,
Egyszer tán mégis valami jönni fog.
S ha nézik a megőszült tengert,
Mondd, hogy egyszer,
Egyszer tán mégis valami jönni fog.
TÉLBE-HULLÓ EMBER VÁGYA
Napjaim: koldus, Télbe-hulló,
Csöndes, elszánt betegek,
De vidáman zúgnak körültök
Tavaszi csergetegek
S futó hó alól zöld kacsint.
Csöndes, elszánt betegek,
De vidáman zúgnak körültök
Tavaszi csergetegek
S futó hó alól zöld kacsint.
Meggondolom, hiszen a láz: láz
S én mégis csak roncs vagyok
S kezdődő Télben várt Tavasszal
Mindhiában baktatok
S aligha érek már Tavaszt.
S én mégis csak roncs vagyok
S kezdődő Télben várt Tavasszal
Mindhiában baktatok
S aligha érek már Tavaszt.
A TÁVOLI SZEKEREK
A Hold egy óra mulva jön föl
S a nagy országút verett,
Városba vivő, köves útján
Jönnek
A távoli szekerek.
S a nagy országút verett,
Városba vivő, köves útján
Jönnek
A távoli szekerek.
Följött a Hold, muzsikák szólnak
És őszi harmat pereg
S nyikorogva, fehér Hold-fényben
Jönnek
A távoli szekerek.
És őszi harmat pereg
S nyikorogva, fehér Hold-fényben
Jönnek
A távoli szekerek.
Ki álmában a Holdnak fordul,
Nyugtalanul szendereg,
Mikor távolról iparkodva
Jönnek
A távoli szekerek.
Nyugtalanul szendereg,
Mikor távolról iparkodva
Jönnek
A távoli szekerek.
Városba tartnak adni, venni,
Rossz kerekük nyekereg,
Nyikorogva és nyekeregve
Jönnek
A távoli szekerek.
Rossz kerekük nyekereg,
Nyikorogva és nyekeregve
Jönnek
A távoli szekerek.
A Hold elfordul, hajnal lessz már
S a hajnalban egy sereg
Villamos lámpa alszik el, ha
Jönnek
A távoli szekerek.
S a hajnalban egy sereg
Villamos lámpa alszik el, ha
Jönnek
A távoli szekerek.
A városban ébrednek kinnal
Szegény, törött emberek
S várják azokat, akik jönnek
Jönnek
A távoli szekerek.
Szegény, törött emberek
S várják azokat, akik jönnek
Jönnek
A távoli szekerek.
NYÁRDÉLUTÁNI HOLD RÓMÁBAN
Sandítva száll Rómára
Fecske-raj-követséggel,
Vigyorog vígan széjjel
Nyárdélutáni Hold.
Nagy kékség és pirosság
Most újból-újból hozzák
Régből azt, ami volt.
Szent mezők pára-fátylat,
Hegyek álom-szint váltnak,
Diadalok s romok,
Nap s Hold közé beszőve,
Hanyattan az Időbe
Róma sürög-forog.
Óh, gyönyörű örökség,
Változó, ős, szent község,
Urbs, te feledtető,
Az én-élet poklából
Lelkem-testem kilábol,
Te, szent védő tető.
Fecske-raj-követséggel,
Vigyorog vígan széjjel
Nyárdélutáni Hold.
Nagy kékség és pirosság
Most újból-újból hozzák
Régből azt, ami volt.
Szent mezők pára-fátylat,
Hegyek álom-szint váltnak,
Diadalok s romok,
Nap s Hold közé beszőve,
Hanyattan az Időbe
Róma sürög-forog.
Óh, gyönyörű örökség,
Változó, ős, szent község,
Urbs, te feledtető,
Az én-élet poklából
Lelkem-testem kilábol,
Te, szent védő tető.
Im, magam idehoztam,
Védj és borits be mostan,
Te szép, te bölcs, örök.
Örökkön éltem, élek,
Csupán hüvelyt cserélek,
Mint Ulisszes-görög.
Áldom a nyüzsgő Rómát,
Mindennek átfogóját,
Pulyásan is nagyot.
Ma, hogyha úgy akarnám,
Alkonyi álom karján
Akár Remus vagyok.
Nézem a mai nőket,
A volt és lesz időket:
Be régen élek itt,
S be minden élet mindegy
S a Hold már ismer minket,
Vigyorog s nem hevít:
Sandítva száll Rómára.
Védj és borits be mostan,
Te szép, te bölcs, örök.
Örökkön éltem, élek,
Csupán hüvelyt cserélek,
Mint Ulisszes-görög.
Áldom a nyüzsgő Rómát,
Mindennek átfogóját,
Pulyásan is nagyot.
Ma, hogyha úgy akarnám,
Alkonyi álom karján
Akár Remus vagyok.
Nézem a mai nőket,
A volt és lesz időket:
Be régen élek itt,
S be minden élet mindegy
S a Hold már ismer minket,
Vigyorog s nem hevít:
Sandítva száll Rómára.
A SÁTÁN KEVÉLYE
Életét végig gőgben élje
A Sátánnak fölkent kevélye.
A Sátánnak fölkent kevélye.
Fakóan szirma ne omoljon:
Piros virág volt: pirosoljon.
Piros virág volt: pirosoljon.
Panaszra is görbülhet szája,
De rugja meg azt, aki szánja.
De rugja meg azt, aki szánja.
Komédiázzék, hogy ő elvet
Egy-egy megtagadott szerelmet.
Egy-egy megtagadott szerelmet.
S ha térdelve mondja imáját,
Pattanjon föl, mások ha látják.
Pattanjon föl, mások ha látják.
Ha hisz és vár, remél és retten,
Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen.
Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen.
Ha szivébe kétségek szúrnak,
Zengedezzen hitet az Úrnak.
Zengedezzen hitet az Úrnak.
Sohse legyen asszony bolondja
S ha él-hal érte, meg ne mondja.
S ha él-hal érte, meg ne mondja.
Inség, betegség hogyha dúlna,
Járjon-keljen, mintha vidulna.
Járjon-keljen, mintha vidulna.
S Halál ha cirógatja csontját,
Farsangolón járja bolondját.
Farsangolón járja bolondját.
Ellenségeit udvarolja,
Mintha aggodalma se volna.
Mintha aggodalma se volna.
Krisztus tréfából se vezesse,
Akik szeretik, ne szeresse.
Akik szeretik, ne szeresse.
S ha az Élet már összemarta:
Jött a Halál, mert ő akarta.
Jött a Halál, mert ő akarta.
AZ ELZÁRT KIRÁLY-LYÁNY
Mosolyom, e pajzán király-lyányt,
Vén, bús kapukkal ime elcsukom,
Arany-haját, nagy gyermek-szemét
Utálom, irigylem és unom.
Vén, bús kapukkal ime elcsukom,
Arany-haját, nagy gyermek-szemét
Utálom, irigylem és unom.
Haját tépje, szemét kisírja,
Hadd öregedjék együtt meg velem,
Szokjék sötéthöz s maradjon el
Tőle is a kandi szerelem.
Hadd öregedjék együtt meg velem,
Szokjék sötéthöz s maradjon el
Tőle is a kandi szerelem.
Emlékezzék, mikor csókoknak
Volt balzsamos, ezer, napos napuk
S csók-csengőre nyiltak szívesen
S ifjasan a zárt tömlöc-kapuk.
Volt balzsamos, ezer, napos napuk
S csók-csengőre nyiltak szívesen
S ifjasan a zárt tömlöc-kapuk.
Fonnyadjon el gőgös pártája,
Mely a csók-díj selyménél szennyesebb,
S gyógyítsa meg vágyát az Idő,
E bizsergő, enyhe, drága seb.
Mely a csók-díj selyménél szennyesebb,
S gyógyítsa meg vágyát az Idő,
E bizsergő, enyhe, drága seb.
A BÉKÉS ELTÁVOZÁS
Száritson ki szemükből a Nap,
Kik egyszer is megnéztek.
Ne hagyjon az én suta arcom
Senkinek se szánó emléket.
Kik egyszer is megnéztek.
Ne hagyjon az én suta arcom
Senkinek se szánó emléket.
Sors-intézőm a Semmi legyen,
Szem és fültömő Semmi,
Adassék meg nekem vád nélkül
S észrevevő vágy nélkül menni.
Szem és fültömő Semmi,
Adassék meg nekem vád nélkül
S észrevevő vágy nélkül menni.
Hangomat a Semmi igya föl,
Mint az álmokat issza
S az én gyönge, panaszos hangom
Ne jajgasson senkinek vissza.
Mint az álmokat issza
S az én gyönge, panaszos hangom
Ne jajgasson senkinek vissza.
Távozzak el én mindenkitől
Megsemmisülve, szökve,
Szemekből, fülekből távozzak
Emlékek nélkül és örökre.
Megsemmisülve, szökve,
Szemekből, fülekből távozzak
Emlékek nélkül és örökre.
Egy suhanás se árulja el,
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
Mit lelkem úgyis titkolt:
Valaki elment élet nélkül,
Valaki elment, aki itt volt.
Felejtsem el én is magamat,
Nagyboldogan felejtsem,
Önmagamból és a világból
Szédülve, zuhantva leejtsem.
Nagyboldogan felejtsem,
Önmagamból és a világból
Szédülve, zuhantva leejtsem.
Akkor se legyek majd senkié,
De ne is legyek árva,
Nézzek szép, hideg mosolygással
Az én hívó, örök arámra.
De ne is legyek árva,
Nézzek szép, hideg mosolygással
Az én hívó, örök arámra.
Nem voltam másé, se magamé,
Arám: a hideg Semmi,
Nincs jogom, hogy emléket hagyjak
És, jaj, nincs jogom emlékezni.
Arám: a hideg Semmi,
Nincs jogom, hogy emléket hagyjak
És, jaj, nincs jogom emlékezni.
AZ ÓPERENCIÁS TENGEREN
Pucér mellemet vágyom betakarni
Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
Felhőkkel mint az őszi, csöndes Ég,
Ne táncoljon tovább az Élet rajta:
Most már hadd jöjjenek a mesék.
Száz méter lenne borotvált szakálam,
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
Öreg az ajkam, fogam is hibás:
Olyan kicsi tenger lett a szivemből
S olyan nagy az Óperenciás.
Hát megpróbálom magam befelhőzni,
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
Szólni magamról unott a dolog,
Gyűl és dohog őszi mese és felhő,
Burkolt mellemre rágomolyog.
ASSZONY ÉS TEMETŐ
SZIVEDET ISTEN SEGITSE
Szivedet Isten belátáshoz
Százszor segítse:
Egy kurta évig élek tán még,
Tán még eddig se.
Százszor segítse:
Egy kurta évig élek tán még,
Tán még eddig se.
Mit kezdenék sok-sok más nővel?
Hajrázva, újra
Csinálnám a régi játékot
Vágyva, borulva.
Hajrázva, újra
Csinálnám a régi játékot
Vágyva, borulva.
De ha szám-íze régi volna
S egy alkonyatkor
Érezném ízét a te szádnak,
Mi lenne akkor?
S egy alkonyatkor
Érezném ízét a te szádnak,
Mi lenne akkor?
Jaj, hogyha téged más pótolna
Egyetlen egyszer,
Te, de meg én is, be megjárnók
Ily szerelemmel,
Egyetlen egyszer,
Te, de meg én is, be megjárnók
Ily szerelemmel,
A FIAM BÖLCSŐJÉNÉL
Hüs lugasban vén, nyári napon,
Aludj, mikor az apád altat,
Kicsi fiam:
Felleg-bölcsőd sírva ringatom.
Aludj, mikor az apád altat,
Kicsi fiam:
Felleg-bölcsőd sírva ringatom.
Álom-testecskédet legyezem,
Csókokra emlékszem, melyekből,
Kicsi fiam,
Nem hívott elő a szerelem.
Csókokra emlékszem, melyekből,
Kicsi fiam,
Nem hívott elő a szerelem.
Hogy ködből vagy és sohse valál,
Sohse fájt így szegény apádnak,
Kicsi fiam,
Közel lehet hozzá a Halál.
Sohse fájt így szegény apádnak,
Kicsi fiam,
Közel lehet hozzá a Halál.
Édes magzat-vágyak teltenek,
Csak téged kiván már a csókom,
Kicsi fiam,
Aludj, aludj, vén apád beteg.
Csak téged kiván már a csókom,
Kicsi fiam,
Aludj, aludj, vén apád beteg.
Vén nyár, vén sors, magtalan apa:
Akartad-e valaha látni,
Kicsi fiam,
Kóbor, bús apádat valaha?
Akartad-e valaha látni,
Kicsi fiam,
Kóbor, bús apádat valaha?
AZ ŐSZ SZERELMEI
AZ ŐSZ PRÉDIKÁTORA:
Nincs szebb az Ősz kiszimatánál,
Őszi éneknél nincs szebb ének,
Altató nótája a vérnek,
S az Istennek nincs jobb dalosa,
Mint az ifju és őszi féreg,
Mely szól: „hihu, megyünk, megyünk.“
Már öltözik valahol a tél
S fagyos, roppant lábával topog,
Még Ősz sincs s az ifju dalnokok,
Estenden ha mélázik a szél,
Zengik az Ősz szent, nagy himnuszát.
Őszi éneknél nincs szebb ének,
Altató nótája a vérnek,
S az Istennek nincs jobb dalosa,
Mint az ifju és őszi féreg,
Mely szól: „hihu, megyünk, megyünk.“
Már öltözik valahol a tél
S fagyos, roppant lábával topog,
Még Ősz sincs s az ifju dalnokok,
Estenden ha mélázik a szél,
Zengik az Ősz szent, nagy himnuszát.
ŐSZI FÉRGEK KARA:
Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak,
Hihu, megyünk, megyünk,
Ezer ásók sirokat ásnak,
De víg az énekünk.
Hihu, hihu,
Az Élet oly hiú
S oly szép, mint őszi alkony
S oly szép, hogy elmegyünk
S oly szép az Élet-balkon
Virágos párkányán át
Bizton bukni a mélybe.
Hihu, hihu, megyünk
Danolva és nem félve,
A mi szent muzsikánkra
Ép lábu lessz a sánta,
Nyár-életű az Ősz,
Jámbor a nyári bősz,
Minden kitárt, higgadt lessz
És minden rendszeres
Oltsd el a nagy lángokat:
Szeress, szeress, szeress,
Utólszor és kitártan,
Nagy, ölelő könny-árban,
Hihu, megyünk, megyünk.
Hihu, megyünk, megyünk,
Ezer ásók sirokat ásnak,
De víg az énekünk.
Hihu, hihu,
Az Élet oly hiú
S oly szép, mint őszi alkony
S oly szép, hogy elmegyünk
S oly szép az Élet-balkon
Virágos párkányán át
Bizton bukni a mélybe.
Hihu, hihu, megyünk
Danolva és nem félve,
A mi szent muzsikánkra
Ép lábu lessz a sánta,
Nyár-életű az Ősz,
Jámbor a nyári bősz,
Minden kitárt, higgadt lessz
És minden rendszeres
Oltsd el a nagy lángokat:
Szeress, szeress, szeress,
Utólszor és kitártan,
Nagy, ölelő könny-árban,
Hihu, megyünk, megyünk.
AZ ŐSZ CSÓKJA:
Jöjjetek, kik a karolásnak
Fáradtjai vagytok, ám váltig
Csókolni tudnátok a halálig,
Kiknek a fogaik elvástak
S ajkakat marni szeretnétek,
Jöjjön minden szerelmi inség,
Csalódás, bánat, éhség, vétek,
Aki csak vágyakban maradt
S én csókotokba csókolom majd,
Az őszi Napot, magamat.
S csodálatos, nagy csókolódzás
Lessz az édes, őszi estéken,
Mely nem fáraszt úgy, mint a nyári
De telt lessz, mint tavaszkor, régen
S fiatal csókok tébolyával
Lép majd szívetekre a Tél,
Miként a Tavasz ibolyával:
Még csókol ajkatok s nem él.
Fáradtjai vagytok, ám váltig
Csókolni tudnátok a halálig,
Kiknek a fogaik elvástak
S ajkakat marni szeretnétek,
Jöjjön minden szerelmi inség,
Csalódás, bánat, éhség, vétek,
Aki csak vágyakban maradt
S én csókotokba csókolom majd,
Az őszi Napot, magamat.
S csodálatos, nagy csókolódzás
Lessz az édes, őszi estéken,
Mely nem fáraszt úgy, mint a nyári
De telt lessz, mint tavaszkor, régen
S fiatal csókok tébolyával
Lép majd szívetekre a Tél,
Miként a Tavasz ibolyával:
Még csókol ajkatok s nem él.
ŐSZI FÉRGEK KARA:
ELDÖNTI A SORS
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.
ASSZONY ÉS TEMETŐ
Valamit szeretnék:
Dalolni víg dalát a nőnek
És víg dalát a temetőnek
Eldalolni.
Dalolni víg dalát a nőnek
És víg dalát a temetőnek
Eldalolni.
Magam akarnám
Jó útravalókkal ellátni
S az életbe belekiáltni
A vígságot.
Jó útravalókkal ellátni
S az életbe belekiáltni
A vígságot.
A temetőnek
Tán jussa lessz mihamar hozzám
S a nőről vígan gondolkozván:
Olyan mindegy.
Tán jussa lessz mihamar hozzám
S a nőről vígan gondolkozván:
Olyan mindegy.
Édes anyámnak
Azt üzenem, szép volt az élet
S érdemes volt harcolni véled,
Asszony-szerelmem.
Azt üzenem, szép volt az élet
S érdemes volt harcolni véled,
Asszony-szerelmem.
Derék, szép élet:
Rossz némberé és jó anyáé,
Ők igazak és ők a máé
Mindörökkön.
Rossz némberé és jó anyáé,
Ők igazak és ők a máé
Mindörökkön.
A VÉN CSAVARGÓ
1.
Farkasordító, gonosz télben
Életem, ez a vén csavargó,
Vergődik, fut gyilkos veszélyben
Hajhó, nem éri hangom el.
Rongyoltan és térdig a hóban
Hol erre, hol amarra tart,
Megáll, kis ereje fogyóban.
Életem, ez a vén csavargó,
Vergődik, fut gyilkos veszélyben
Hajhó, nem éri hangom el.
Rongyoltan és térdig a hóban
Hol erre, hol amarra tart,
Megáll, kis ereje fogyóban.
Hajhó, egy útszéli keresztnek
Támaszkodik a vén csavargó:
Nem az ő útja, útatvesztett
S ez a kereszt tán sírkereszt.
Támaszkodik a vén csavargó:
Nem az ő útja, útatvesztett
S ez a kereszt tán sírkereszt.
S nincs más jel a vad hómezőben.
Estelegve és ködbeszőtten
Forgószél-lován össze-vissza
Száguld a fehér Fagy-Halál
Dermesztve, fütyülve, vakítva.
Vén csavargó, itt nincs tovább
S az a fa-Krisztus se segít meg,
Hajhó: az élet nem adódott
A bús galileabeliknek.
Estelegve és ködbeszőtten
Forgószél-lován össze-vissza
Száguld a fehér Fagy-Halál
Dermesztve, fütyülve, vakítva.
Vén csavargó, itt nincs tovább
S az a fa-Krisztus se segít meg,
Hajhó: az élet nem adódott
A bús galileabeliknek.
2.
Hát lefekszünk és álmodunk,
Mint az elfeledett rege
S édes álmokban vesz meg minket
Az Isten hidege.
Hajhó, hát lefekszünk és álmodunk.
Mint az elfeledett rege
S édes álmokban vesz meg minket
Az Isten hidege.
Hajhó, hát lefekszünk és álmodunk.
3.
Pompás és kicsiny palotában
Párfümös, párás, jó meleg,
Csókos illatú, kis termekben
Vár a legnagyszerűbb leány.
Párfümös, párás, jó meleg,
Csókos illatú, kis termekben
Vár a legnagyszerűbb leány.
Szűz, de pompásabb az Életnél,
Bölcs, de nyugtalan telivér
S az ő kész, szent hálószobája
Megér száz, hires csarnokot.
Bölcs, de nyugtalan telivér
S az ő kész, szent hálószobája
Megér száz, hires csarnokot.
Ő az Életnek el-nem-értje,
Ő az a Gyönyör-Valaki,
Kiért nem kár a kárhozás sem,
Kiért nem nagy adó az üdv.
Ő az a Gyönyör-Valaki,
Kiért nem kár a kárhozás sem,
Kiért nem nagy adó az üdv.
Édes ágyába vonja forrón
A vén csavargót ez a lyány
S a legégibb muzsika hallik
A legemberibb éjjelen.
A vén csavargót ez a lyány
S a legégibb muzsika hallik
A legemberibb éjjelen.
4.
A VÁROS LEÁNYA
A Biblia is vallja
S búgják bús, ódon énekek:
Falánkabban fal férfiut a nő,
Mióta város építtetett.
S búgják bús, ódon énekek:
Falánkabban fal férfiut a nő,
Mióta város építtetett.
Márvány-omlasztó rózsa
Régi Zeus-templom falán:
Bekúszta, fogta diadalmasan
Sziveinket a városi lyány.
Régi Zeus-templom falán:
Bekúszta, fogta diadalmasan
Sziveinket a városi lyány.
Óh, Város, én imádlak,
Ha nem Budapest vagy, de más.
Egyszer a harmadik emeleten
Párisban ért egy szép riadás.
Ha nem Budapest vagy, de más.
Egyszer a harmadik emeleten
Párisban ért egy szép riadás.
Süldő lyány vetkezett volt
Függöny-feledten, mint titok,
Mely készülőn, keggyel, kegyetlenül
Valakinek majd megnyílni fog.
Függöny-feledten, mint titok,
Mely készülőn, keggyel, kegyetlenül
Valakinek majd megnyílni fog.
Mint az induló Végzet,
Szűz hó-teste úgy villogott,
Mint amikor a temetők során
Sikló, bús lidércfény hint lobot.
Szűz hó-teste úgy villogott,
Mint amikor a temetők során
Sikló, bús lidércfény hint lobot.
Soha tán a Halált még
Így nem látták tolvaj szemek,
Egész szegény csók-préda nememért
Lelkem jajgatón megremegett.
Így nem látták tolvaj szemek,
Egész szegény csók-préda nememért
Lelkem jajgatón megremegett.
Leskődtem őszi estben,
Míg az ablak sötétre vált
S aztán betakartam a szivemen
Két illetlent: Csókot és Halált.
Míg az ablak sötétre vált
S aztán betakartam a szivemen
Két illetlent: Csókot és Halált.