V. OROSZORSZÁG, MINT NAGY MONARCHIA.
Míg a nyugati világ rohamosan átalakult, Oroszország a tizenkilencedik század folyamán csak nagyon lassan változott. A tizenkilencedik század végén, akárcsak a kezdetén, még mindig a barbárságon alapuló, a tizenhetedik század végének típusa szerinti nagy monarchia volt, azon a fokon, amelyen udvari intrikák és császári kegyencek befolyásolhatták nemzetközi viszonylatait. Óriási vasútvonalat épített keresztül egész Szibérián, hogy a végpontján magára zúdítsa a japán háborúnak a katasztrófáját; élt a modern eszközökkel és modern fegyverekkel, amennyiben ezt fejletlen indusztrializmusa és csekély számú megfelelően művelt osztálya megengedte; Dosztojevszkij és a hozzá hasonló írók valami misztikus, a Szent Oroszországnak és hivatásának gondolatán alapuló imperializmust eszeltek ki, amelynek a faji illuziók és a zsidógyűlölet szenvedélye adták meg a színezetét; mint azonban az események bebizonyították, ez az eszme nem valami mélyen hatolt bele az orosz tömegeknek a képzeletébe.
Az írni-olvasni nem tudó parasztnak az életén valami bizonytalan, nagyon kezdetleges és tömérdek babonával átszőtt kereszténység uralkodott. Olyanforma lehetett, mint a reformáció előtti parasztnak az élete Francia- vagy Németországban. Feltételezték, hogy az orosz muzsik tisztelettel és hódolattal viseltetik a cár irányában és örömmel szolgálja a földesurát; még 1913-ban is reakcionárius angol írók dicséretekkel halmozták el egyszerű és kétségtelen lojalitását. De a nyugat-európai parasztok esetéhez hasonlóan, a parasztlázadások idejében, ez a monarchia iránti tisztelet együtt járt azzal a gondolattal, hogy az uralkodónak és a nemesnek jónak és jóindulatúnak kell lenni s ez az egyszerű lojalitás bizonyos esetekben átalakulhatott ugyanazzá a könyörtelen kegyetlenséggé és társadalmi igazságtalansággá, amely a Jacquerie idejében sorra égette a kastélyokat és megteremtette a münsteri teokráciát. Mikor ezek a tömegek a haragra és szenvedélyre gerjedtek, a nagyon hiányos és szórványos oroszországi közoktatás mellett nem volt meg a megértésnek a kapcsolata, hogy enyhítse a kitörésnek a dühét. A felsőbb osztályok oly távol állottak az alsóknak a rokonszenvétől, mint egy egészen idegen állatfajta. Az orosz tömegeket három évszázadnak a távolsága választotta el egy olyan imperializmustól, aminőre Németország mutatott példát.
Oroszország még egy más tekintetben tért el a modern Nyugat-Európától és volt annak középkori időszakával párhuzamba állítható. Ez volt az a körülmény, hogy egyetemei menedékhelyül szolgáltak tömérdek szegény diáknak, akik nem állottak semmiféle összeköttetésben a hivatalos szervezettel és kívül estek annak a rokonszenvén. 1917 előtt a forradalom e két tényezőjének, az elégedetlenség gyulékony anyagának és a szabadgondolat gyujtó szikrájának a közelségét az európai gondolkozás nem ismerte fel és csak nagyon kevesek voltak annak a tudatában, hogy bármely más országnál inkább van meg Oroszországban egy alapokig ható forradalomnak a lehetősége.