BIRÓI ITÉLETEK.
I.
(Az első biróság itélete s annak indokai.)
2844. 1883. Bf. szám. Ő Felsége a király nevében a nyiregyházi királyi büntetőtörvényszék gyilkosság s abbani részesség büntette, illetőleg bűnpártolás vétségével vádolt Svarcz Salamon és társai elleni bűnügyben a folyó évi junius hó 19-én megkezdett és folyó évi julius hó 31-én befejezett nyilvános szóbeli végtárgyalás alapján a vádhatóságot képviselt királyi főügyészségnek és magánvádlónak, valamint a vádlottak részéről előterjesztett védelemnek meghallgatása után az alulirt helyen és időben tartott tanácsülésben következőleg
Itélt:
1. Svarcz Salamon, 38 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, tisza-eszlári sakter, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 22-től vizsgálati fogságban;
2. Bukszbaum Ábrahám, 27 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, ibrányi tanitó, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. május 25-től vizsgálati fogságban;
3. Braun Lipót, 28 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, udvarii sakter, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi junius 5-től vizsgálati fogságban;
4. Vollner Hermann, 37 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, rendes lakhely nélkül, napszámos, irni-olvasni nem tud, büntetve nem volt, 1882. évi november 23-tól vizsgálati fogságban; a büntetőtörvénykönyv 278. §-ában meghatározott s ugyanezen szakasz szerint büntetendő gyilkosság büntettének; továbbá
5. Sarf József, 41 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, kevés vagyonnal bir, t.-eszlári egyházfi, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;
6. Junger Adolf, 59 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári birtokos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;
7. Braun (más néven Brenner) Ábrahám, 38 éves, izraelita vallásu, nős gyermekes, csekély vagyonnal bir, t.-eszlári napszámos, irni-olvasni nem tud, büntetve nem volt, 1882. május 22-től vizsgálati fogságban;
8. Lusztig Sámuel, 41 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári kereskedő, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 24-től vizsgálati fogságban;
9. Weiszstein Lázár, 59 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, t.-eszlári bérlő, irni-olvasni tud, büntetve volt birói zártörés és sikkasztás miatt; 1882. évi május 24-től vizsgálati fogságban;
10. Taub Emánuel, 29 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, polgári metsző, csekély vagyonnal bir, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 27-től vizsgálati fogságban; a büntetőtörvénykönyv 278. §. 2. pontjában meghatározott és a 266. §. szerint büntetendő gyilkosság büntettébeni részesség; végre
11. Fogel Amsel, 51 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal nem bir, tutajos sáfár, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő fehéregyházai lakos;
12. Smilovits Jankel, 44 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyontalan, vajnági napszámos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi julius 10-től vizsgálati fogságban;
13. Herskó Dávid, 48 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, tutajos, irni-olvasni nem tud, szabadlábon levő szeklenczei lakos;
14. Grósz Márton, 45 éves, izraelita vallásu, nős, gyermekes, vagyonnal bir, bérlő, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő, t.-eszlári lakos.
15. Klein Ignácz, 32 éves, izr. vallásu, nős, gyermektelen, vagyontalan napszámos, irni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő tisza-eszlári lakos a büntetőtörvénykönyv 374. §-ban meghatározott s a 376. §. szerint büntetendő, bűnpártolás vétségének vádja alól felmentetnek, a letartóztatottak szabadon bocsátása elrendeltetik, a felmerült eljárási költségek az állam által viseltetnek.
Indokok:
A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint Huri Andrásné szül. Olajos Juliánna t.-eszlári-ujfalusi lakos, 1882. évi április 1-én délelőtt, három nappal az izraelita husvét (passah) ünnepek előtt cselédjét, a 14 éves Solymosi Esztert elküldte a község másik részét képező Ófaluba, Kohlmájer József boltjába festékért és koromért, a lakóház pitvarának a közelgő husvéti ünnepek alkalmából leendő kifestésére.
Solymosi Eszter, miután Lánczy Gáborné szül. Kaszala Teréz és Csordás Gáborné szül. Szakolczay Zsuzsanna szomszédoktól is megbizást kapott ugyanazon kereskedésben egyes bolti czikkek bevásárlására, d. e. 10½ óra tájban hazulról elment, a mint azt Hrabák Gyula is bizonyitja. Délelőtt 11 óra tájban megérkezett az Ófaluba, hol a bolt felé haladtában találkozott nővérével Zsófiával, a ki éppen akkor gazdájával, Rozenberg Hermannal bort vitt Taub Emánuel lakására s a kinek kérdésére akkor csak annyit mondott, hogy a boltba megy. De találkozott ez utjában még Jakab János, Szabó Juliánna és Tanyi Gábor kihallgatott tanukkal. Volt is Kohlmájer József kereskedésében s ott vörös és kék festéket vásárolván, néhány percznyi időzés után eltávozott. Utközben Rozenberg Herman lakása előtt haladván el, a ház kapujában nővérével, Zsófiával megint találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy sietnie kell, mert otthon várni fogják a festékkel, nővérétől elvált és sebes léptekkel folytatta utját a Tótfalu felé, a mely irányban testvére Zsófi egész az Ófalu végén levő malmon túl követte tekintetével, a meddig Rozenberg Herman magasan fekvő háza kapujából ellátni. Ugyanezen malom mellett elhaladni látta öreg Tanyi Gábor, majd Hajdu József, kissé tovább Tapasztó Miklós, ismét tovább Kaposi József, mig végre Tapasztó Miklós azt is látta, midőn a leány a zsidó templom előtti téren elvonuló Tisza-töltésen áthaladt és midőn állitása szerint az idő déli 12 órához már elközelgett.
Solymosi Eszter délutáni 2 óráig haza nem térvén, Huri Andrásné annak felkeresésére indult az Ófaluba. Itt Solymosi Zsófitól azon értesitést nyervén, hogy Eszter eljött a boltból és még déli 12 óra előtt hazafelé indult, azon gondolatban, hogy talán már otthon fogja őt találni, visszatért lakására, de Esztert sem odahaza, sem anyjánál, özv. Solymosi Jánosnénál fel nem találta.
Özv. Solymosi Jánosné Huri Andrásné utján hirt vévén leánya eltünéséről, szintén leánya keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, a leány nyomára nem akadt. Leányának eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymosi Gáborné társaságában sirva térvén haza, midőn utközben a zsidó templom mellett haladt el, Sarf József zsidó egyházfi és annak neje Müller Léni a templom melletti lakásukról kijöttek eléje az utra s biztatták, ne búsuljon, meg fog kerülni a leánya, felemlitvén, hogy Nánáson is történt hasonló eset, ott is elveszett egy gyermek, akkor is a zsidókat gyanusitották s a gyermeket később a réten megtalálták. Özv. Solymosi Jánosné Sarf József és neje ezen nyilatkozatának kezdetben mi jelentőséget sem látszott tulajdonitani. Midőn azonban a következő napon valaki azon gyanut keltette benne, hogy leányát a zsidók emésztették el s minthogy továbbá ezen hir, állitása szerint, ápril 3-án már az egész falut bejárta, április 4-én elment Vencsellőre a járási szolgabiróhoz, a kinek leánya eltünését bejelentvén, gyanujának kifejezése mellett kérte, hogy a zsidó templomot vizsgálja meg.
A szolgabiró azonban ez alkalommal a gyanut hihetetlennek találván, Solymosi Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett, később azonban Sarf József egyházfi 4 éves fiának, Samunak többek előtt elejtett egyes mondásaival az özv. Solymosi Jánosnéban keletkezett gyanu ujabb táplálékot nyervén, május 4-én ismét felkereste a szolgabirót, előadván, hogy a zsidók elleni gyanuját most már egyes községi lakosok tényleges tanuvallomásai is támogatják. A járási szolgabiró ennek folytán intézkedett, hogy Solymosi Eszter eltünése tekintetében a rendőri nyomozás megindittassék.
Tisza-Eszlár községének előljárósága 1882. évi május hó 6-án a rendőri nyomozást teljesitvén, kihallgatott több tanut, kik előadták, mit Sarf Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az eltünt Solymosi Eszternek nyakát az ő atyja Sarf József s testvére Móricz segitségével egy metsző vágta el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a birósági előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Sarf Móricz, özv. Lengyel Istvánné és özv. Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb alakot vett azon gyanu, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót (Lőbi) és Vollner Hermann az ugynevezett koldus zsidó fosztották meg az életétől a tisza-eszlári zsinagóga helyiségében s hogy Sarf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Taub Emánuel a nevezettek ebbeli ténykedését öntudatosan előmozditották. Ugyanis Sarf József egyházfinak nagyobbik fia, Sarf Móricz határozottan és körülményesen előadja, hogy 1882 április 1-én az isteni tisztelet végeztével d. e. 11 óra tájban a zsidóság kijövén a templomból, ő be akarta zárni a templom ajtaját, Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint Vollner Hermann a koldus zsidó azonban, kik a templom előtt megállapodtak, arra szólitották fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót, mivel a rajtok levő imádságot nem akarják magukkal vinni; ennek következtében a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek lakására; egy idő mulva atyja Sarf József, a ki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hivja be azt a magyar leányt – Solymosi Esztert – a ki Ófalu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat, atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymosi Eszternek, a ki sietve jött Ófalu felől, s azt behivta lakásukra. Solymosi Eszter, Sarf Józsefnek felszólitására levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta.
E közben bejött Vollner Hermann, ki Svarcz Salamonnal és ennek két társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé nézett akkor, midőn ő Solymosi Esztert lakásukra behivta és azt mondta Solymosi Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan valamit kihozni, minek folytán Solymosi Eszter tényleg bement a templomba; előadja továbbá Sarf Móricz, hogy mintegy negyedóra mulva kimenvén az udvarra, a templomból jövő jajgatást és 3 vagy 4 segélykiáltást hallott, minek folytán oda szaladt a templomhoz és minthogy annak ajtaját zárva találta, benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Solymosi Eszter a földön fekszik egy ingben, hogy őt Bukszbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre lenyomva tartják; s Svarcz Salamon épen akkor vágta meg késsel a nyakát; látta továbbá, hogy Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Herman a leány testét fölemelték és hogy ekkor Svarcz Salamon egymásután két vörös cserépedényt tartott alája, melyekben a leány vérét felfogta és egy nagy fazékba öntötte. Ennek megtörténte után a leányt ismét felöltöztették, mire a belső templomból az előpitvarba siettek Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf s a hullát körülállották. Azután ő bement a lakásukra, ott a történteket szüleinek elbeszélte, mire anyja azt mondotta, hogy hallgasson. Körülbelül egy óra elteltével Vollner Hermann bejött a lakásukra és felszólitotta őt, hogy zárja be a templomajtót, minek következtében bement a templom előpitvarába, a hol sem a leány holttestét nem találta, sem vérnyomot nem látott. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a templomajtót bezárta és ugyanakkor látta, hogy Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak.
Sarf Móricznak ezen terhelő előadását támogatja özv. Lengyel Istvánnénak azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én kora délután 12 óra elmultával, a ház tőszomszédságában levő zsidó templom felől háromszori kiáltást hallott, valamint özv. Fekete Jánosné szül. Krámer Borbálának azon vallomása, hogy 1882 ápril 1-én d. e. és pedig Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása szerint déli 12 óra felé a zsidó templom mellett haladván el, ez alkalommal a templom felől sirást hallott, látta, hogy a templom ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az utfelé nézegetve; támogatja végül Sarf Móricznak előadását azon tény, hogy próbamenés utján megállapittatott, hogy ha Solymosi Eszter, miként azt Huri Andrásné állitja reggeli fél 10 órakor indult el hazulról, ugy hazafelé mentében 11 óra 47 perczkor érkezhetett a zsidó templomhoz.
A vizsgálat ezen terhelő adatai alapján tehát, a közvádló kir. főügyész által emelt azon vád, hogy Solymosi Esztert Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót és Vollner Hermann előre megfontolt szándékból életétől megfosztották, továbbá azon vád, hogy Sarf József az által, hogy Svarcz Salamon és társaival egyetértve az ablakon kinézve leste Solymosi Esztert és azt lakására becsalván, a templomban reá várakozó Svarcz Salamon és társainak kezére szolgáltatta, valamint azon vád is, hogy Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel és Weiszstein Lázár az által, hogy a hivek távoztával igaz ok nélkül visszamaradtak a templomban és ekkép Svarcz Salamon és társaival egyetértve, Solymosi Eszter megöletése alkalmával a templomban jelen voltak, és ezen magatartásukkal tettleg hozzájárultak Svarcz Salamon és társai bűnös elhatározása fokozásához, jelenlétök által bátrabb és biztosabb fellépésre ösztönözvén őket, miáltal Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékkal való megölését szándékosan előmozditották, jogos alapon nyugvónak találtatott, annál is inkább, mivel tagadásban levő vádlottak azt, hogy a terhökre rótt cselekmény ideje alatt a templomban nem voltak, kifogástalan tanu vallomásával igazolni képesek nem voltak, ugyanazért nevezett vádlottak a kir főügyész idevonatkozó inditványának elfogadásával a gyilkosság, illetőleg az abbani részesség gyanuja miatt vád alá helyeztettek.
Taub Emánuelt ugyan Sarf Móricz nem emliti azok között, kik a Svarcz Salamon és társai terhére rótt büntett történtekor a templomban voltak, azonban ő maga is azt állitja, hogy Svarcz Salamon és Braun Lipót nála voltak szállva; igazolva van, hogy a kérdéses napon reggel azokkal együtt ment a templomba és saját állitása szerint az istenitisztelet végeztével azokkal együtt tért vissza lakására; ha tehát saját előadása szerint folytonosan azoknak a társaságában volt, következtetni kellett, hogy Svarcz és Braun metszők a terhökre rótt cselekményt elkövették, az alatt ő is a többi vádlottal együtt a templomban volt, és annál is inkább, mivel Cs. Nagy Jánosné, ki akkoriban vele egy pitvarban lakott, azt adja elő, hogy Taub és vendégei, délután egy óra felé tértek haza a kérdéses napon. Taub Emánuel tehát a többi részesekkel egy tekintet alá esvén, ő is a gyilkosságban részesség miatt a királyi főügyész e részbeni inditványának el nem fogadásával, vád alá helyeztetett.
A nevezett vádlottak ellen felsorolt ezen bizonyitó adatok azonban a végtárgyalás szerint, nemhogy erősödést nyertek volna, hanem határozottan meggyengültek.
Özvegy Lengyel Istvánné nevezetesen a vizsgálatban tett azon vallomását, mintha ő 1882 ápril hó 1-ső napján kora délután házával szomszédságban levő zsidó templom felől mintegy a föld alól jövő háromszori segély- és gyermektől eredő kiáltást hallott volna, a végtárgyaláskor oda módositotta, hogy e kiáltás »Kovácsné jőjjön ki« estefelé történt s háza kapujától és nem a zsidó templom felől és nem is háromszor, hanem csupán kétszer történt. Fekete Jánosnénak a vizsgálatban tett azon vallomása, hogy ugyanazon napon délelőtt 11 óra tájban a zsidó templom mellett haladván, a templom felől sirást hallott, a templomajtó falainál pedig két zsidót az útfelé tekintgetve látott, terhelő gyanuokul nem szerepelhet, mert a birói szemle megállapitotta, hogy Fekete Jánosné ezen vélt sirást a templomtól 74 lépés távolságra hallotta és mert nincs kizárva annak lehetősége, hogy e sirás, tekintettel a templomhoz való távolságra, az ajtónak bezárt voltára nem is a templom felől, de semmi esetre abból és feltehetőleg nem is sirás által okozott hangtól eredett; azon további állitása pedig, hogy ugyanazon alkalommal a templomajtó felénél két zsidót látott – feltéve, hogy a gyilkosság ugyanazon időben történt, kizárja Sarf Móricz tanu állitásának lehetőségét, mert szerinte a templomajtón kivül egyedül ő állott, s a többi általa nevezettek a templom belsejében voltak; ha pedig áll az, hogy a gyilkosság idejében két zsidó a templom ajtaját mintegy őrizte, akkor az ajtót meg sem közelithetvén, az állitott eseménynek tanuja sem lehetett; végre Sarf Móricz 14 éves tanunak vizsgálati előadását, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás alatt apja Sarf József vádlott ellen, valamint vallása és hitsorsosai iránt oly mély megvetést és gyülöletet tanusitott, melynélfogva előadását elfogulatlan és közelebbi gyanuokot képező vallomásnak elfogadni és annak eskü általi megerősitését megengedni annál kevésbbé lehetett, mert Sarf Móricz a vizsgálat és végtárgyalás alatt tett vallomásaiban lényeges körülményekre, nevezetesen pedig Solymosi Eszternek házukba ki által történt behivása, annak az állitott gyilkosság alkalmávali, fekvésének iránya és helyzetére, valamint a kezében levő kendőnek szinére nézve ellenmondásba jövén, tanuságtételének megbizhatósága kérdésessé vált.
Ellene szól Sarf Móricz vallomásának Varga Kati meghiteltetett és kifogástalan tanu vallomása is, mert ezen tanu azt állitja, hogy Bukszbaum Ábrahám egyik vádlott metsző április hó 1-ső napján délelőtti 11 órakor a templomból Ziszmann lakására, hol szállva volt, megérkezvén, megebédelt, s ebéd után mintegy két óra hosszat aludt. Ezen tanuvallomás kizárja Móricz tanuságtételének azon igazságát, hogy Bukszbaum Ábrahám a Móricz által jelzett időben a zsidó templomban lehetett, és ott az állitott cselekményben részt vehetett volna.
Ily körülmények mellett is kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a gyilkosság tárgya hiányzik; a vádhatóság részéről különben is elejtett gyilkosság s abbani bűnrészesség vádjának fentartására minden alapos ok elenyészett, annálfogva az ezen bűntényekkel vádlottakat fölmenteni s a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását elrendelni kellett. A vád és védelem részéről felemlitett rituális gyilkosság a törvényszék határozatának tárgyát nem képezhette, részint, mert az állitott vallásszertartás a gyilkosság indokául fel nem hozható, részint, mert elesvén maga a gyilkosság, annak lehető indoka is elesett és mert hogy ily vallásszertartás a vádlottaknál léteznék, sem a vizsgálatban beszerzett adatokal, sem más hiteles és a törvényben elfogadott módon beigazolva nincs.
Az előnyomozás alatt továbbá Oláh György t.-dadai lakos, kerülő, junius 18-án délután 4 óra tájban a t.-dadai határban, ugynevezett Csonka-Fűzes felé mentén útközben találkozott kerülő társával Várady Andrással, ki arról értesitette, hogy a Csonka-Fűzesből jövő Kecskés József szolgája azt beszélte neki, hogy kevéssel azelőtt a Tiszában egy női hullát látott a Csonka-Fűzes alatt a vizen úszni.
Ezen értesités folytán Oláh György a Csonka-Fűzes szélén a Tisza partján fölfelé haladva, a part közelében a füzesben fennakadt hullát felfedezte és azt két tutajos segélyével a partra kihuzta. Oláh György az esetről az előljáróságot értesitendő, bement T.-Dadára, a hullának őrizetét azon tutajosokra bizván, a kik közel a Csonka-Fűzeshez a partra szállották. Az előljáróság tagjai nyomban a helyszinére siettek, a kifogott hullát azonban már ott nem találták, mert azt a tutajosok, állitásuk szerint azért, mert igen nagy szaga volt, elásták.
A községi előljáróság jelentése folytán esti 9 és fél órakor ifj. Zoltán István szolgabirósegéd, dr. Kiss Jenő járási orvos kiséretében a helyszinére kimenvén, a hullát kiásatta és azt a nélkül, hogy a sirból kiemeltetett volna, előleges szemle alá vétette, melynek végeztével, óvintézkedések mellett ujból eltakarittatta.
Junius 19-én a hulla feletti birói szemle megtartatván, ez alkalommal kitünt, hogy a hulla ruházata hasonlit a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruhadarabokhoz, továbbá megállapittatott, hogy a hulla balkezének csuklójára egy kendő volt szorosan odakötve, a melyben elázott, kenőcsszerü állományu kék festék találtatott; annálfogva a jelenvolt özv. Solymosi Jánosné felhivatott, hogy a leánya által eltünése alkalmával viselt ruhadarabokat körülményesen irja le; mi megtörténvén, kitünt, hogy a hullán talált ruházat az özv. Solymosi Jánosné bemondása szerint Solymosi Eszter által eltünésekor viselt ruházattal megegyez. Később a hullán talált ruhadarabok özv. Solymosi Jánosnénak, Huri Andrásnénak, majd Olajos Bálintnénak, Lak Péternének és Felner Istvánnénak is felmutattatván, ezek is azokban Solymosi Eszter ruházatát felismerték. A talált hulla is a Solymosi Esztert ismerő, összesen 20 egyén által szemle alá vétetvén, ezek közül Szakolczay Julcsa a hullában Solymosi Esztert határozottan felismerte; Laki János, Solymosi János, Jakab János, Juhász József és Juhász Andrásné pedig a hullában Solymosi Eszter tetemeit felismerni vélték; ellenben özv. Solymosi Jánosné, Gazdag Józsefné, Olajos Bálintné, Tanyi Józsefné, Szelley Gáborné, ifj. Pap József, Láposi János, Várkonyi Ferencz, Tóth Mari, Solymosi János (Eszternek testvére) és Solymosi Zsófia a hullában Solymosi Eszternek tetemét fel nem ismerték.
A hulla törvényszéki bonczolás alá vétetvén, a törvényszéki orvosok a hozzájok intézett kérdések alapján véleményöket beadták. Minthogy azonban a vélemény minden körülményre kiterjedő nem volt, és hogy az minél inkább biztos alapot nyerjen, elrendeltetett a hullának kiásatása, egyetemi tanárok általi megvizsgáltatása; és minthogy ezek véleménye a bonczolást teljesitő szakértőkétől eltérő volt, mindkét szakvélemény az országos közegészségügyi tanácshoz felülvéleményre felterjesztetett. – Az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálására megkeresett országos közegészségügyi tanács kimondotta:
1. Hogy a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de nem állapitható meg határozottsággal, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.
2. A bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, vagy fulladás okozta volna.
3. A halál beálltának ideje meg nem állapitható.
4. Nem valószinü, hogy a hulla 14 napnál tovább lett volna a vizben.
5. A nemi közösülés nagy mérvbeni gyakorlásának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek.
6. Valószinübb, hogy a szőrzet borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetősége sem zárható ki.
7. A körmöknek a bonczolás előtti hiánya nem zárható ki.
8. Valószinübb, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával s nem járt mezitláb, de az ellenkező sem zárható ki.
Az 1882. évi junius hó 19–20. napján teljesitett bonczvizsgálat és azzal kapcsolatos eljárás folytán, tekintettel az orsz. közegészségügyi tanácsnak a hullára vonatkozólag, kora, vizben létének tartama, foglalkozása s a szőrzet mikénti eltávolitása tekintetében adott véleményére, azon gyanu merült fel, hogy idegen hulla Solymosi Eszter ruháiba öltöztetve azon czélból dobatott a Tiszába, hogy a biróság félrevezetésével elfogadtassék azon tény, hogy Solymosi Eszter, mint a kinek ál-hulláján külsértés nyomai nem voltak, nem olyképen fosztatott meg életétől, a mint azt Sarf Móricz vallomásában előadja. A gyanu e részben azon tutajosokra irányult, kik a Csonka-Fűzes közelében voltak, midőn a hulla megtaláltatott, és kik az őrizetükre bizott hullát, mig a községi előljáróság a helyszinére érkezett, eltemették.
Ezen tutajosok közül Herskó Dávid törvényszékileg hitelesitett vallomásában, tutajos társa Matej Ignácz előadásával egyezőleg beismerte, hogy midőn junius 7-én tutajon Kerecseny mellett haladt el, régi ismerőse Smilovics Jankel, ki éppen akkor rakodott tutajával, a parton, zsidó nyelven azt kiáltotta át hozzá, hogy jó fizetésért szállitson el tutaján egy hullát, s midőn ő erre reáállott, azt mondotta, hogy a hullát majd utközben átadja neki és akkor majd megmondja, hogy hova kell azt szállitani.
Beismerte továbbá, hogy junius 11-én Kis- és Nagy Tárkány között kikötvén, este Smilovics Jankel szintén megérkezett s az elhozott hullát azon utasitással adta át neki, hogy azt tutaja alatt Dadáig szállitsa, s ott eressze el. Előbb azonban a hullát azon ruhába öltöztesse, a melyet Eszlár alatt egy 30–35 éves barna asszony fog neki átadni s arra is kitanitotta, hogy a ruhadarabot milyen rendben adja rá a hullára s különösen, hogy azon kendőt, a melyben a papirba takart festék lesz, a hulla balkezére kösse. Jutalomképen 200 frtot igért és abból előlegül 56 frtot átadott. Beismeri, hogy a hullát átvette és azt Matej Ignácz segélyével, ki a történteknek véletlenül szemtanuja volt, tutaja alá huzta s odaerősitette.
Továbbá, hogy junius 16-án déltájban Eszlár alatt észrevette, hogy a barna 30–35 éves asszony ruhanemüvel a kezében ólálkodik a t.-eszlári parton. Midőn pedig délután Eszláron alul a ladányi oldalon egy füzes mellett kikötöttek 4–5 óra tájban, a nevezett asszony csolnakon átjött a ladányi partra s a füzesben a magával hozott csomó ruhát zsidó nyelven mondott ezen szavakkal adta át neki: »Itt vannak a ruhák, Jankel küldötte neked a hullára«.
Beismerte végül Herskó Dávid, hogy a hullát Matej Ignácz segélyével még azon este az e czélra átvett ruhába öltöztették s azután ismét a tutaj alá helyezték, a honnan junius 18-án, midőn Tisza-Dadán felül a Csonka-Fűzesben kikötöttek, a hulla kiszabadult és partra vettetett.
Smilovics Jankel törvényszékileg hitelesitett vallomásában szintén beismerte, hogy 1882. évi junius 5-től 14-ig Kerecsenyben vesztegelvén, ez idő alatt junius 6-án vagy 7-én régi ismerőse Fogel Amsel is odaérkezett, s elbeszélvén neki a t.-eszlári esetet, előadta, hogy miután Solymosi Eszter megölésével a zsidókat gyanusitják, ez utóbbiak most egy Solymosi Eszterhez hasonló ruházatba öltöztetett hullát akarnak a Tiszán leusztatni, s felszólitotta őt, hogy vállalja el a hulla szállitását, előadván, hogy megbizóinak egyike Mendelovics Niszen vajnági lakos. Fogel Amsel rábeszélése folytán ő a hullausztatást 500 frtért elvállalta, s előlegképen 80 frtot Fogel Amseltől fel is vett. Az alku megtörténtével Fogel Amsel azt mondotta, hogy a hullát két zsidó a szentmártoni révben fogja neki átadni, utasitván őt, hogy azt tőlük átvevén, Eszlárig szállitsa s ott eressze szabadon. Junius 7-én szeklenczei tutajosok (Herskó Dávid és társai) haladván el Kerecseny mellett, minthogy közöttük felismerte régi ismerősét, Herskó Dávidot, sajkán elment annak tutajához megbeszélvén vele a dolgot, Herskó Dávid a hullaszállitást 120 frtért elvállalta; mire ő utasitotta, hogy Tárkánynál kössön ki, a hol a hullát szándékozik neki átadni. Erre Herskó Dávid tovább utazott, ő pedig junius 10-én este a hullának átvétele végett elindult a szentmártoni révhez. Junius 11-én reggel megérkezvén a szentmártoni révhez, a Tisza-parton Grósz Márton és Klein Ignácz t.-eszlári zsidókat pillantotta meg, kik kocsiban a hullával reá várakoztak ott, s miután kölcsönösen megismertették egymást, nevezettekkel ezek kocsiján Tárkányba utazott, hova délután 3 óra tájban megérkezvén, a hullát a kocsiról levették s ő azt a kocsin volt deszkából készitett kis tutajon a vizbe vive Herskó Dávidnak átadta, s annak a kikötött jutalomból 40 frtot is átadott. A két t.-eszlári zsidó tőle azzal vált el, hogy sietnek, mivel még a hulla ruházatáról kell gondoskodni, kijelentvén, hogy azt az eszlári parton egy asszony fogja átadni, s egyuttal kitanitván, hogy a hullát miképen kell felöltöztetni, különösen hangsulyozván, hogy a festékes kendőt a hulla egyik csuklójára kell kötni, s a hullát T.-Eszláron alul kell szabadon ereszteni.
Fogel Amsel vádlott tagadja, hogy ő bizta volna meg Smilovics Jankelt a hulla szállitásával. Vádlott Grósz Márton és Klein Ignácz szintén tagadják, hogy ők lettek volna azok, kik a hullát Szentmártonnál, illetőleg Tárkánynál Smilovicsnak átadták.
Solymosi Eszternek az anyja és több asszonyok által felismert ruhái a t.-dadai Csonka-Fűzesben kifogott hullán feltaláltatván, a gyilkosság és a bűnpártolásra vonatkozó vád tekintetéből szükséges annak tüzetesebb megvizsgálása, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter hullája volt-e, vagy nem.
Eltekintvén egyelőre Smilovics Jankel, Herskó Dávid vádlottak és Matej Ignácz tanunak vallomásaitól, megemlittetik, hogy a hulla felismerésére bocsájtott tanuk közül Solymosi Eszter anyja özv. Solymosi Jánosné, továbbá Eszter testvére és mások is, a kik őt életében ismerték, a megtekintett hullában az eltünt Solymosi Esztert fel nem ismerték, minthogy azonban a hulla haja és szemöldökszőre hiányzott, arczvonásai pedig a m. kir. egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye alapján feltételezhető, hogy több napi vizbenléte miatt szükségkép elváltoztak, a mely körülmény a hulla arczának ferdesége, az ajkak duzzadtságát és a nyelvnek a fogak közti voltát igazoló tanuk bizonyitják és minthogy ezek szerint valószinü, hogy a hulla arcza már nem volt felismerhető állapotban, midőn a tanuk megnézték és azért ezen tanuk nyilatkozatának magában véve jelentőséget tulajdonitani nem lehet; tekintetbe véve még azt is, hogy a hulla nem a rajta volt ruházattal tétetett ki szemlére, áll ez azon tanukról is, kik a hullában Solymosi Esztert felismerni vélték, a kik különben is e részben nyilatkozatukat a végtárgyaláskor megváltoztatták és e miatt esküre sem bocsájtattak.
A bonczoló orvosok véleménye szerint a hulla legalább 18, de valószinüleg 20 évet is elért egyéné volt. Ezen életkor-meghatározással szemben áll a hulla exhumácziójánál alkalmazott m. kir. egyetemi tanárok véleménye, mely szerint a hulla 14–17 éves egyénre mutat, és némileg az orsz. közegészségügyi tanács véleménye is, melynélfogva a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16–18 éves nő teste volt, de ki nem zárható, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb.
A bonczoló orvosok megállapitották, hogy a halál oka általános vérszegénység volt, melyet a belvizsgálat által konstatált tüdőgümőkór, tüdőlégdag, a jobb szivgyomrocs túltengése, a máj kisebbedése és szemcsésedése, valamint gyomorhurut idéztek elő, továbbá, hogy a hulla mint már ilyen került a vizbe, hogy legfeljebb 10 nap előtt elhunyt egyéné volt. Az egyetemi tanárok véleménye szerint pedig a halál legközelebbi okául az általános vérszegénység ez esetben el nem fogadható, és a körülmények oda mutatnak, hogy a hulla vizbefult, a bonczolás előtt több hetekkel meghalt egyéné volt. Az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint a bonczjegyzőkönyv nem nyujt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, avagy fulladás okozta volna, a halál beálltának ideje pedig meg nem határozható. A bonczoló orvosok azon nézetben voltak, hogy a hulla 3–4 napnál tovább nem lehetett a vizben; a szűzőr hiánya és a hüvelynek szerfeletti bőségéből következtették a nemi közösülésnek nagy mérvbeni gyakorlatát; az egyetemi tanárok és az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint pedig a közösülés nagymérvbeni gyakorlatának bizonyitására a bonczadatok nem elégségesek. Az egyetemi tanárok azon véleményben vannak, hogy a hulla több héten át a vizben volt, az országos közegészségügyi tanács pedig azt, hogy a hulla nem ily hosszu ideig volt a vizben, határozottan meg nem állapithatónak mondja, de nem tartja valószinünek, hogy a hulla 14 s talán ennél is egynéhány nappal tovább lett volna a vizben. Megállapitották a bonczoló-orvosok, hogy a hulla haja és szőrzete mesterségesen lett eltávolitva és kijelentették, hogy a lábak és kezek alkotása azoknak és a körmöknek gondos ápolása nem szólhatnak a mellett, hogy az elhunyt egyén életében durvább munkával foglalkozott volna vagy czipő nélkül (mezitláb) szokott volna járni, de mindezek bizonyitják, hogy könnyebb életmódot folytatott s igy minden valószinüség szerint nem azon osztályhoz tartozott, mely durvább házimunkával foglalkozik.
Az egyetemi tanárok véleménye szerint a haj és szőrzet nem mesterségesen lett eltávolitva, a lábak és kezek alkotásából és az első bonczoláskor már teljesen hiányozni kellett körmöknek állapotából épenséggel nem lehetett következtetni, hogy a hulla könnyebb életmódot folytató és lábbelit folytonosan viselő osztályhoz tartozott volna; az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint ugyan sokkal valószinübb, hogy a haj és szőrzet mesterségesen, pl. borotvával távolittatott el, de a kihullás lehetőségét sem zárja ki, valamint azt sem, hogy a körmök már az első bonczolás előtt hiányoztak. Valószinübbnek mondja ugyan, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb, de az ellenkezőt nem zárja ki.
Ezek szerint a bonczolást teljesitett orvosok által megállapitott Solymosi Eszter koránál több évvel magasabb életkor bizonyitottnak nem tekinthető, azon jelenségek pedig, melyek az eset ismert körülményei mellett annak kétségtelen bizonyitására szolgálnának, hogy a hulla nem volt Solymosi Eszteré, nincsenek kellően kimutatva.
Ily jelenség lett volna az első bonczoláskor megállapitott általános vérszegénység és az abból eredett halál, a halálnak a bonczolás előtti beálltának rövid ideje (legfeljebb 10 nap), a hullának, mint ilyennek a vizbe alig 3–4 nappal a bonczolás előtt jutása, a nemi közösülésnek nagymérvbeni gyakorlása; ellenben az egyetemi tanárok által megállapitott 14–17 éves életkor a vizben létel heteken át, a haj letörése és kihullása, a hullaáztatás (maczeráczió) folytán kihullott körmeinek a bonczolás előtti hiánya: az országos közegészségügyi tanács véleménye szerint sem zárható ki; ezek pedig oly jelenségek, melyek figyelemmel arra is, hogy a hulla Solymosi Eszter kétségtelen ruháiban találtatott, megengedhetővé teszik, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré lehetett.
Zurányi Kálmán és Szücs János tanuk vallomása szerint a hulla jobb lábán sebnyom volt látható, erről a bonczjegyzőkönyvben emlités téve nincsen, és a bonczolásnál alkalmazott szakértőknek a végtárgyaláskor tett előadása szerint a hulla jobb lábán jelentkezett folt lemosás és posztóval történt dörzsölés után elenyészett a nélkül, hogy annak helyén a lábon észrevehető jel maradt volna hátra. Bebizonyitottnak nem vehető tehát, hogy Solymosi Eszter anyja és Szakolczai Julcsa tanu által emlitett tehéntaposásnak nyoma a hulla lábán mint hegedt seb és különösen ismertető jel meg lett volna.
Az orvosi szakértők véleménye tehát és a felismerési eljárás eredménye nem nyujtanak biztos támpontot arra nézve, hogy a hullának Solymosi Eszterével való azonossága vagy nem azonossága teljes határozottsággal megállapitható legyen.
Áttérve Smilovics Jankel és Herskó Dávid vádlottak vallomására, ezen vádlottak egy hullának a Tiszán történt usztatását a vizsgálat folyamán beismerték és beismerő vallomásukat a törvényszék előtt a hitelesités alkalmával megtartották, azonban figyelemmel egyrészt arra, hogy a szakértők véleménye alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kérdéses hulla Solymosi Eszteré volt, másrészt pedig arra, hogy nevezett vádlottak első kihallgatásuk alkalmával hullacsempészetről mit sem tudtak, hogy Herskó Dávid, Matej Ignáczczal, Smilovics Jankel pedig Herskó Dáviddal lett szembesités után tették későbbi beismerő vallomásukat, mindketten pedig utóbb ebbeli vallomásukat visszavonták; továbbá tekintve, hogy Smilovics Jankel a hullacsempészet czélját különféleképen adta elő, hogy nem egyezik meg Herskó Dáviddal azon körülményre nézve, hogy Kerecsenynél, hol értekezhetett Herskó Dáviddal, a hulla átadása és szállitása felől, sajkán, ennek tutajához bement-e, ugy a mint ő állitotta, vagy pedig a partról Kerecseny mellett elhaladt és ki sem kötött s Herskó Dávidnak zsidóul odakiáltva, a mint Herskó Dávid elbeszélte. Ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskónak, hol történt a pénz átadása, és először arra nézve is különbség volt vallomásukban, hogy Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett. Smilovics azonkivül beismerő első vallomásában azt állitotta, hogy a hullát felöltöztetve hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leirta, a mi pedig meg nem egyezik azzal, a mit Herskó Dávid állit, hogy a ruha Tisza-Eszláron alól a ladányi oldalon adatott rá a hullára.
Mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek következtetni, hogy mindkét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte, főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a végtárgyalásnál tett előadása szerint a kérdéses hullát, a melyről, midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajtól hátramaradt azon tutaj felé, melyen ő és Matej Ignácz voltak alkalmazva. A hulla a tutaj alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a Csonka-Fűzeshez vitetett, hol a füzesben fennakadt; a mely előadást támogatja azon körülmény is, hogy Herskó Dávid 16 tutajostársa közül sem a hulla átadását, s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál, sem végre a hulla felöltöztetését az egy Matej Ignáczon kivül senki sem látta; legfőképen pedig az, hogy Smilovics Jankelt a végtárgyalás alkalmával Veil Sámuel tanu megtekintvén, felismerte benne azon egyént, kivel neki mult évi junius 11-én, akkor t. i., mikor Smilovics Jankel beismerése szerint Szent-Mártonban és Tárkányban a hulla szállitása és ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben dolga volt. Veinstock Ignácz tanu is bizonyitja, hogy Smilovics mult évi junius 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; idejárul, hogy Fogel Amsel, ki Smilovics állitása szerint a hulla szállitására megbizást és pénzt adott, tanukkal igazolja, hogy m. év junius 6 vagy 7-én Smilovicsnak Kerecsenyben a hullaszállitásra megbizást nem adhatott, mivel azon időben távol Váriban fát terhelt, honnan emberei állitása szerint sehova sem távozott, mig a terhelés befejeztével onnan el nem indultak. Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszenyben, miként Bayer Herman tanusitja, csak mult év junius 2-án állott meg.
Végre Smilovics Jankel azt állitotta, hogy a hullát mult évi junius 11-én Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottaktól vette át, kiknek tagadása ellenében nincsen semmi bizonyiték, hogy ők a mondott napon Szent-Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitünvén, hogy Klein Ignácz, Antal Mátyás kocsiját mult évi pünkösd előtt, május havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, a mely idő alatt a T.-Eszlár-Szentmártoni utat oda és vissza meg nem tehette.
Matej Ignácz tanunak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet igazolására bizonyitéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15 tutajostárs vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla szállitását körülményesen elbeszélte ugyan, de Huszton a községi előljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgálóbiró előtt a hullaszállitás történetét visszavonta. E mellett ő is több körülményt különféleképen adott elő. Először azt állitotta, hogy az 56 frtot Herskó Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesitésekor pedig előbbeni előadása helyreigazitásául Herskó Dáviddal megegyezőleg Kerecsenyt jelölte meg, a hol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Herskó Smilovicstól pénzt nem is kaphatott, az emlitett összeget meg nem kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állitotta, hogy az 56 frt Tokajban lett neki kifizetve. Állitása szerint Smilovics Jankel gúzsnál fogva huzta a vizben a hullát, Smilovics és Herskó állitása szerint pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt.
Cserés Andrásné tanunak Groszberg Leon és feleségére tett terhelő vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állitása szerint Groszberg Leonné a hullafelöltöztetés napján alkonyatkor már visszatért volna a ruhák átadása végett tett utjából, Matej Ignácz vallomása szerint pedig a ruha átadása oly későn történt, hogy a sötétség miatt ő az átadó asszonyt fel nem ismerhette. Azonkivül nem valószinü, hogy Groszberg és neje, kiknek érdekükben állott e titkot megőrizni, nevezett tanu előtt, ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk lévén, hogy a zsidó beszédet megérti.
Ezeknél fogva figyelemmel arra is, hogy a gyilkosság vádja Svarcz Salamon és társai ellen nem lévén bebizonyitva, a gyilkossági tett elpalástolására vonatkozó bűnpalástolásról sem lehet szó; és hogy a hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön bebizonyitva, ugy a beismerésben volt Smilovics Jankelt és Herskó Dávidot, mind pedig a folytonos tagadásban volt és immár Smilovics Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsel, Grósz Márton és Klein Ignácz vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenteni kellett.
Kelt Nyiregyházán, 1883 augusztus hó 2-án.
Kornis Ferencz, s. k.
kir. tszéki elnök.
Simon Viktor, s. k.
kir. tszéki t. jegyző.
II.
(A budapesti királyi itélőtáblának mint másodbiróságnak itélete s annak indokai.)
Ő Felsége a király nevében!
40881. B. 1883. szám. A budapesti kir. itélőtábla gyilkosság büntette, illetőleg abban való részesség miatt jogerős vádhatározattal vád alá helyezett Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, és bűnpártolás miatt vád alá helyezett Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz elleni bűnügyet, melyben a nyiregyházai kir. törvényszék 1883. évi augusztus hó 2-án 2844. szám alatt felmentő itéletet hozott, özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezés folytán és hivatalból is 1883. évi deczember hó 22-én tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vevén, következőleg
itélt:
Az elsőbiróság itéletét a kir. itélőtábla helybenhagyja.
Indokolás.
Jelen ügyben hozott elsőbirósági felmentő itéletben ugy a kir. ügyészség, mint vádlottak megnyugodtak; egyedül özv. Solymosi Jánosné élt felebbezéssel. Mindenekelőtt az vizsgálandó tehát, van-e özv. Solymosi Jánosnénak felebbezési joga? Az elsőbiróság özv. Solymosi Jánosné részéről bejelentett felebbezést vissza nem utasitotta, s irásban benyujtott indokait 1883. évi 2948. sz. a. kelt végzésével fölterjeszteni rendelte. Eme tényei által kifejezést adott annak, hogy özv. Solymosi Jánosnét a felebbezésre jogositottnak tartja. A fölebbezés emez elfogadásához csatlakozik a kir. itélőtábla is, mert a kir. Curia 1882. évi junius hó 5-én tartott teljes üléséből 9. sz. a. kelt döntvényében azt mondotta ki, hogy a kir. törvényszék hatósági körébe tartozó büntetendő cselekmény miatt inditott bűnvádi ügyben az alsóbbfoku biróságok által hozott felmentő itélet, vagy megszüntető határozat esetében a magánjogi elégtételre jogositott közvetlenül sértett vagy kárositott, a mennyiben az ebbeli elégtétel iránti igényét bejelentette, és arról le nem mondott, ha a kir. ügyész nem felebbezett, jogositva van a fölebbezési perorvoslatot, a kir. ügyészre nézve fennálló feltételek mellett és hatálylyal használni.
Ebből folyólag, miután kétség sem férhet ahhoz, hogy özv. Solymosi Jánosné mint anya, az elbirálás tárgyát képező vádbeli cselekmény által kárositottnak tekintendő; és miután ama kérvényében, melyet a tárgyalásnál való képviseltetése iránt beadott, erre vonatkozó igényét bejelentette; és végre – miután jelen ügy különben is hivatalból felülvizsgálandó: nincs ok arra, hogy a nevezett panaszos fölebbezése visszautasittassék.
Hivatalból pedig azért volt a jelen ügy felülvizsgálandó, mert a jogérvényes vádhatározat gyilkosságra, – tehát olyan büntettre irányult, mely a fennálló törvénykezési gyakorlat szerint akár felmentő, akár büntető itélet esetében hivatalból való felülvizsgálat tárgyát képezi.
A vádhatározatnak másik tárgyát képező bűnpártolás pedig a nevezett föbenjáró büntettel való szoros összefüggése miatt vált szintén hivatalból felülvizsgálandó.
Az ügy ezen teljes megvizsgálásánál feltünt, hogy a közegészségügyi tanácsnak a bizonyitási eljárás fontos adatát képezhető véleménye indokolva nincs. Egyéb hiányok is mutatkoztak. Minthogy azonban a kiegészitéstől most már eredmény nem várható: a kir. itélőtábla a következőkben az ügy érdemleges vizsgálatába bocsátkozott.
Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman a kir. törvényszék 1882. évi ápril hó 16-án 1430. sz. a. kelt végzésével azért helyeztettek vád alá, hogy Solymosi Eszter tisza-eszlári hajadont 1882. évi április hó 1-én a tisza-eszlári zsidó templomban előre megfontolt szándékkal megölték, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel pedig azért, hogy Solymosi Eszternek előre megfontolt szándékból való megöletését szándékosan előmozditották, végre Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz azért helyeztettek vád alá, hogy előbb emlitett vádlottaknak segitséget nyujtottak arra nézve, hogy az irányukban folyamatba tett büntető eljárásnak, sikerét meghiusitsák. A vád képviselője a vádbeli cselekmény állitott belső indokának hiányából, már a végtárgyalás kezdetekor reámutatott a vád tarthatatlanságára; az eljárás befejeztével pedig határozottan kijelentette a vádtól való elállását. A királyi itélőtábla eme vádtól való elállás miatt sem tarthatta magát felmentettnek azon kötelezettség alól, hogy a jogerőre emelkedett vádhatározattal meginditott ezen ügyet hivatalból fölülvizsgálja.
Ezt téve: az ügy elbirálásánál döntő kérdésül azt tekinti: hogy a vádbeli cselekmény Solymosi Eszter élete ellen elkövettetett-e vagy nem? A bizonyitási eljárás e tekintetben két kiemelkedő terhelő adatot tartalmaz. Egyik Sarf Móricz vallomása; másik a tisza-dadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius hó 18-án talált hulla.
Sarf Móricz a Nagyfaluban felvett vallomási jegyzőkönyv szerint azt adta elő, hogy az ő apja, Sarf József 1882. évi április hó 1-én déli 11–12 óratájban, az utczáról hivta be lakásukba az ott elhaladó Solymosi Esztert a végett, hogy az asztalról vegye le a gyertyatartókat. Solymosi Eszter e hivásnak engedelmeskedett, bement Sarf József lakásába, levette a gyertyákat az asztalról, egy székre felállva feltette a sifonra. Midőn az öt gyertyatartót felrakta, akkor bement oda egy koldus zsidó (Vollner Herman), a ki Solymosi Esztert behivta a zsidó templomba, a kit kezén fogva a szobából kivezetett. Sarf Móricz szülei a szobában bentmaradtak, ő kiment a zsidó koldus és Solymosi Eszter után az udvarra, látta, hogy azok bementek a templomba; kevés idő mulva a templomból jajgatást hallott. 3–4 segélykiáltást, oly formán: »emberek! segitség!« Ekkor oda szaladt a templomajtóhoz, próbálta kinyitni, de zárva találta; azután benézett a kulcslyukon, melyben nem volt benne a kulcs; és látta, hogy a leány a földön feküdt egy ingben, ruhái az asztalon voltak. A leányt a téglási (Braun Lipót) és tarczali (Bukszbaum Ábrahám) idegen metszők és a zsidó koldus (Vollner Herman) a földön lenyomva tartották. Svarcz Salamon tisza-eszlári metsző épen akkor vágta meg a nyakát, a rendes asztali késnél valamivel hosszabb és sokkal szélesebb pengéjü késsel. Egy vágást tett a nyakán s azután a másik két metsző és a koldus zsidó felemelték a leány testét, Svarcz Salamon egymásután két veres cserép tányért tartott feje alá s abba vért csorgattak, azután a vért egy nagy fazékba öntötték. Mikor a vért kicsorgatták: felöltöztették a leányt. Azalatt, mig a leányt felöltöztették, a belső templomból kijött még hozzájuk Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Veiszstein Lázár és Junger Adolf, ezek is körülállották a leány testét, mialatt azt öltöztették.
Sarf Móricz eme vallomását a tárgyalás során beható keresztkérdések után is, lényegében fenntartotta, – és szivósan ragaszkodott ahhoz, hogy látta, midőn Solymosi Esztert a zsidó templomban megölték.
Sarf Móricz eme vallomásához a bizonyitási eljárás során következő jelenségek és körülmények csoportosultak:
1. Solymosi Esztert gazdasszonya Huri Andrásné 1882. évi április hó 1-ső napján délelőtt 10 és félóra tájban küldötte Kohlmájer József boltjába festék bevásárlása végett, s a szomszédságban lakó Csordás Gáborné és Lánczi Gáborné szintén megbizták a leányt, hogy a nevezett boltban egyiknek patkószeget s a másiknak szintén festéket vegyen. A szóban levő bolt Tisza-Eszlárnak Ófalu részében van, hova Solymosi Eszternek az Ujfalu részből akép kellett megtenni az utat, hogy ugy menet mint jövet Sarf József zsidó egyházfi lakása mellett és a zsidó templom közelében kellett elhaladnia.
2. Lánczi József és Hrabár Gyula tanusitották, hogy Solymosi Eszter délelőtt 10–11 óra tájban haladt Ófalu felé. Látta a nevezett leányt már Ófaluban nénje: Solymosi Zsófi és annak gazdája Rozenberg Herman, Kohlmájer József bizonyitja, hogy Solymosi Eszter a kérdéses napon, ebéd előtt félórával csakugyan megjelent boltjában, veres és kék festéket vásárolt és onnan kevés időzés után távozott; Solymosi Zsófi a visszatérő Solymosi Eszterrel ismét találkozván, látta, hogy kendőjében vitte a bevásárolt tárgyakat, Hajdu József szintén látta a leányt 11–12 óra közt Ófaluból a Lánczi József szegletéig menni, de nem látta az ott levő gáton átmenni, Szabó Juliánna, Tanyi Gábor ugyanazon időtájban látták a Pap József malma előtt elhaladni; Jakab János kevéssel délelőtt látta Lichtman József háza előtt elsietni, mig Tapasztó Miklós arról tett tanuságot, hogy még nem volt dél, midőn látta – nemcsak az emlitett gátig, de azon is áthaladni.
3. A vizsgálat gyakorlati szemle utján megállapitotta, hogy Solymosi Eszternek – gazdasszonyától fél 11 órakor kiindulva, s beszámitva a boltban és nénjével töltött időt, a zsidó templomhoz 11 óra 47 perczkor kellett érkeznie.
4. Özv. Lengyel Istvánné a kérdéses napon kora délután a házának tőszomszédságában levő zsidótemplom felől 3-szori kiáltást hallott, olyformán, mintha azok a föld alól jönnének. Özv. Fekete Jánosné a templomból délelőtt 10–11 óra közt hazafelé ment, a zsidó templom felől sirást hallott és a templomajtónál két zsidót látott állani.
5. A lánya keresésére indult anyát, özv. Solymosi Jánosnét, ugy Sarf József, mint neje azzal biztatták, hogy lánya megkerül; volt ilyen eset már Nánáson is, akkor is a zsidókat gyanusitották.
6. Gyanus körülménynek tekintette a vizsgálat azt is, hogy éppen abban az időben több napig idegen metszők voltak Tisza-Eszláron s ott ismeretlen koldus zsidó család ezekkel egy időben tartózkodott; hogy a zsidó templomban ugyanaz éjjel, szokatlan időben gyülekezet tartatott; továbbá Solymosi János arról tett tanuságot, hogy éjjel 1 órától ½2-ig különböző csoport zsidó 3–4 izben ment Grósz Márton istállójának háta mögötti zsidó templom felé; Cserés Andrásné pedig a tárgyalás során azt tanusitotta, hogy az emlitett időtájt Groszberg Leó udvarában csoportosultak a zsidók és ott Groszberg Leó tördelve kezét jajgatott: »istenem, mit cselekedtünk!« majd villa, ásó kapa után kiabáltak.
7. Solymosi Eszter eltünése utáni napokban Sarf József kisebbik fia, Samu, szavakat ejtett el egy magyar lányról, kit »a metsző bácsi megvágott«.
8. A vizsgálat az 1882. évi május 19-én foganatositott szemle alkalmával a zsidó templom előpitvarában a földet ugy találta, hogy a frissebb tapasztás nyomait mutatja. Ugyanakkor özv. Lengyel Istvánné háza tövében a zsidó templom kertjében 57 cm. hosszu és 57 cm. széles és 51 cm. mély frissen hányt gödröt talált, mely valami edény elhelyezésére észleltetett alkalmasnak. Azonkivül a Sarf József lakásában levő fürdőhelyiségben egy gödör találtatott, mely az első szemle alkalmával nem volt ott.
9. Lichtman József 1882. évi május 29-én özv. Solymosi Jánosnét, ennek előadása szerint, 1000 forinttal kecsegtette, ha éjjel haza érkezendő leányát nem tagadja meg. Hasonló módon, bár kisebb összeg emlitésével kecsegtette Einhorn Józsefné is.
10. Ugyancsak özv. Solymosi Jánosné előadása szerint Róth Borbála zsidó asszony nála megjelent, magát keresztény nőnek adta ki; az eltünt Solymosi Eszter ingét babonás czélokra való hivatkozással akarta tőle kicsalni.
Azonban mindeme körülmények nem önállóan, hanem csak Sarf Móricz vallomásához viszonyitva birhatnak bizonyitó erővel. – Első sorban tehát az vizsgálandó: van-e Sarf Móricz érintett vallomásának büntetőjogi értéke? A kir. itélőtábla ugy találta, hogy Sarf Móricz vallomása a bizonyitás értékét nélkülözi. És pedig először: kora, valamint egyéb személyes tulajdonai és viszonyai miatt. Ugyanis nevezett tanu életkora hiteles anyakönyvi kivonattal meg nem állapitható, de az e tekintetben beszerzett bizonyitékokból annyi kétségtelenül kiderül, hogy 12-ik életévét tulhaladta ugyan, de a 16-ikat még be nem töltötte. Kétely forog fenn az iránt is, hogy terhelő vallomását szabad akarattal s elfogultság nélkül tette-e? Mert az előnyomozat alatt csendbiztosnak adatott át, ez által saját lakhelyére szállittatott, hol az eljárás szabályai szerint meg nem engedett időben kikérdezés alá vétetett. Továbbá 1882. évi augusztus hó 23-tól, a végtárgyalás ideje alatt is a közigazgatási hatóság gondozása illetőleg a megyei várnagy felügyelete alatt állott. Végre a mint ezt az elsőbirósági itélet is kiemelte, a tárgyalás során vallása és hitsorsosai, tehát a vádlottak iránt is, megvetést és gyülöletet tanusitott.
De kifogás alá esik nevezett tanunak vallomása annak belső tartalmánál fogva, mert nem határozott. Ugyanis első kihallgatása alkalmával azt adta elő, hogy atyja (Sarf József) hivta be a leányt. Később azt állitotta, hogy ő hivta be atyja rendeletéből. Továbbá ellentétes nyilatkozatokat tett arra nézve is, hogy az általa állitólag szemlélt tény alkalmával Solymosi Eszter milyen helyzetben feküdt és hogy ingén vér volt-e? Kifogás alá esik vallomása, mert nem is valószinü. Ugyanis a vallomása által terheltek előre nem tudhatták, hogy Solymosi Eszter Ófalu felől fog jönni, s mert igy vádlottak Solymosi Eszter megölésére tervszerü előkészületeket nem tehettek, holott a vádbeli cselekményt tervszerü előkészület nélkül végre nem hajthatták. Valószinütlen vallomása azért is, mert a zsidó templom járt út szélében esik és sem az idő, sem a hely a vádbeli cselekmény elkövetésére nem volt alkalmas. Nem valószinü továbbá azért, mert saját állitása szerint, a midőn egy óra mulva az esemény szinhelyére visszatért és Vollner Herman utasitása folytán a templomajtót becsukta: sem vérnyomokat, sem hullát nem talált. A templomban a hulla elrejtésére szolgáló hely nem lévén, vélekedése szerint a hullát az ablakon át kellett a tetteseknek az ott levő szalmaboglyába elrejteni, holott a vádbeli cselekmény vérnyomok nélkül nem volt elkövethető, a szalmaboglya pedig a hulla elrejtésére nem szolgálhatott. – Ugyanis a szalmaboglya átkutattatván, a büntettre mutató nyomok abban nem találtattak. De különben is Bátori Gábor és Bátori Gáborné tanusitása szerint sokkal kisebb volt, semhogy a zsidó templom ablakát elfödte volna és igy a nevezett tanuk, vagy családjukhoz tartozók, kik a kérdéses időben otthon és gyakorta a ház előtt tartózkodtak, a közvetlen szomszédságukban levő zsidó templom amaz ablakát láthatták, mely alatt az érintett boglya volt. Nem valószinü tehát, hogy ezen boglyát választhatta volna valaki bűnjel elrejtésére.
De kifogás alá esik végre Sarf Móricz vallomása azért is, mert némely kideritett ténykörülménynyel ellentétben áll. Ugyanis Bukszbaum Ábrahámot illetőleg Varga Katalin és Ziszman Jakab családtagjainak tanuságtétele által bebizonyult, hogy nevezett vádlott a Sarf Móricz által mondott helyen és időben a vádbeli cselekmény elkövetésénél közre nem működhetett. Ellenkezik továbbá a kinyomozott ténykörülménynyel Sarf Móricz ama vallomása is, hogy az a kendő, melyben Solymosi Eszter, a festéket vitte: sárga volt, mert ezen kendő szine feketének és fejér pettyesnek bizonyult. Végre azért, mert a végtárgyalás elrendelése és 1883. évi julius 17-én foganatositott helyszini szemle alkalmával, az eszközlött kisérletek alapján az elsőbiróság megállapitotta, hogy Sarf Móricz a zsinagóga pitvarában, az általa tanusitott tény utánzásaként a szereplőkül felállitott egyéneket vagy éppen nem, vagy homályosan láthatta, ugy, hogy azokat, bár névszerint ismerte, megnevezni nem tudta; megállapitotta továbbá, hogy a megöltnek állitott leány vérének a csuporba öntés iránt eszközölt jelenetezését éppen nem észlelte.
Áttérve most már ama jelenségekre és körülményekre, melyek Sarf Móricz terhelő vallomása mellé csoportosulnak, ezek abból a szempontból mérlegelendők, vajjon nyujtanak-e önmagukban bizonyitékot arra, hogy Solymosi Eszter ellenében, a Sarf Móricz által előadott időben és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett?
A vizsgálat és vádhatározat elfogadta alapul Huri Andrásné amaz előadását, hogy Solymosi Eszter fél 11 órakor indult el hazulról Kohlmájer boltjába. Azonban Huri Andrásné emez előadása, tekintettel arra, hogy ő e tekintetben tudomásának alapos okát nem adta és a tárgyalás során előzőleg nyilatkozott amaz időre nézve, midőn Solymosi Eszter keresésére indult, biztos alapul el nem fogadható. A többi tanuk is, kik Solymosi Eszterrel a kérdéses időben találkoztak, illetőleg azt a Kohlmájer boltjából visszatérőben látták, az órának meghatározását részint a déli harangozáshoz, részint az ebéd idejéhez, sőt Tapasztó Miklós a lóetetés idejében számitották. Ezen számitások különfélesége és ingatagsága tehát nem zárja ki azt, hogy az időpont meghatározásánál tévedésben lehettek. Erre mutat Solymosi Zsófi vallomása, ki azt az időt, midőn Solymosi Eszterrel a Kohlmájer-féle boltból való visszatérésekor találkozott és beszélt, vizsgálati vallomásában déli 12 órát megelőzőnek állitotta, a tárgyalás során azt adta elő, hogy ebéd után volt, de még nem mult egy óra; végre kijelentette: nem tudja, mennyi idő volt. És habár Rozenberg Rózsi amaz előadására, hogy délután egy óra volt, midőn Solymosi Eszterrel annak nénje Solymosi Zsófi találkozott, sulyt fektetni nevezett tanu koránál fogva nem lehetett; habár Frenkel Sámuel az az előadása, hogy Huri Andrásné a kérdéses alkalommal két izben küldötte Solymosi Esztert a többször megjelölt boltba, mint nem saját tapasztalaton alapuló, figyelembe nem is vehető: a fentebb kiemelt ingatag alapra fektetett tanuvallomások alapján nem lehetett bizonyitottnak tekinteni, hogy Solymosi Eszter Ófaluból oly időben távozott, hogy a zsidó templomhoz érkezhetett abban az időpontban, mely összeesik a Sarf Móricz előadásában foglalt amaz időponttal, midőn szerinte a vádbeli cselekmény végrehajtatott; annál kevésbbé pedig, mert özv. Solymosi Jánosné az eltünés után kevés napok mulva (április 4-én) a szolgabiró előtt azt adta elő, hogy leánya délelőtt 9–10 óra között tünt el, a mint ezt a szolgabiró jelentése alapján közzétett körözvény tanusitja. Sőt e tanuvallomások által az sincs kételyt kizárólag eldöntve, hogy Solymosi Eszter a zsinagóga, illetőleg Sarf-féle lakház mellett a Kohlmájer-féle boltból visszajövet egyáltalán elhaladt-e? Mert abban az irányban látta ugyan több tanu haladni, mely a Kohlmájer boltból gazdasszonya Huri Andrásné házához vezet és a zsidó templom mellett visz el; a tanuvallomások utalnak arra, hogy sietett, hogy a bevásárlott tárgyakat kellő időben kézhez adhassa; a bizonyitási eljárás semmi jelenséget nem tüntet föl, hogy oka volt utirányát megváltoztatni; ifju életének nem voltak oly mozzanatai, melyek szökésre, vagy öngyilkosságra késztethették volna; igazolva van, hogy öröm várta otthon: tehát jogos alapon nyugszik az a következtetés, hogy hazaindult, és igy a Kohlmájer-féle boltból a zsinagóga mellett kellett elhaladnia. Azonban arra nézve, hogy a tiszai védgáton, melyen keresztül az Ófaluból Ujfaluba vivő gyalogút vezet: valóban áthaladt, és uti irányát valamely véletlen közbejötte miatt nem változtatta-e meg, egyedül Tapasztó Miklós fentebb érintett vallomása szolgáltat adatot, mely vallomás hitelessége ellen azonban aggály merült fel, minthogy nevezett tanu a vizsgálat első napjaiban, más kérdésben ugyan, de ez ügyet illetőleg kihallgattatott, mégis Solymosi Eszter személyére vonatkozó eme jelentékeny tudomását fel nem emlitette; másrészről a védelem kifogásolta, hogy lóhátról is észlelhette volna Solymosi Eszternek az emlitett gáton való áthaladását; az e tekintetben tartott szemle pedig nem nyujt erre nézve biztos támpontot.
A mi azokat a jelenségeket illeti, hogy özv. Fekete Jánosné és özv. Lengyel Istvánné a zsidó templom felől sirást, illetve segitség kiáltást hallottak: ezek a vádbeli cselekménynyel összefüggésbe nem hozhatók. Özv. Fekete Jánosnénak különben is módositott vallomása azért nem, mert azt adta elő, hogy 11 óra volt, mikor hazaérkezett, utközben pedig testvéréhez is beszólott; tehát az az egyetlen sirás forma hang, mely a zsidó templom felől fülébe csapódott, Solymosi Esztertől nem eredhetett, a kit Sarf Móricz előadása szerint Vollner Herman 11 és 12 óra közt vezetett a templomba. Ezekhez járul, hogy Sarf Móricz 3–4 segélykiáltásra lett figyelmessé, annak következtében ment a templomajtóhoz. Ha tehát eme segélykiáltások utolsóját hallotta volna is özv. Fekete Jánosné: akkor, a helyett, hogy a tanu előtte ismeretlen két zsidót látott a templom ajtaja előtt állani, Sarf Móriczot kellett volna ott megpillantania, ki a kulcslyukon nézte, midőn éppen elmetszette a kés Solymosi Eszter nyakát.
De özv. Lengyel Istvánné vallomása sem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel. Mert a vizsgálat során azt adta elő, hogy a tőszomszédságában levő zsidó templom felől kora délután, háromszori kiáltást hallott, olyan formán, mintha azok a föld alól jöttek volna; továbbá, hogy Sarf József neje, a mióta Solymosi Eszter eltünt, többször felkereste tanut, ámbár azelőtt nem szokott odajárni és kérdezősködött: vajjon áthallatszik-e hozzájuk a beszéd, vagy kiáltás a szomszéd zsidó templomból? Ennek módositásául a tárgyalás során azt vallotta, hogy a kérdéses kiáltás már estefelé történt, jól hangzott, s ugy tünt föl, mintha a kapuból kiáltott volna tanunak, hogy jőjjön ki; továbbá, hogy Sarfné nála a fentebbi módon, sohasem kérdezősködött. Ugyancsak a tárgyalás során a vizsgálat alatti vallomásában foglalt eltérést akkori betegségével mentegette.
Egyéb támogató adat hiányában Sarf József ama példázata sem képez gyanujelt, melyet özv. Solymosi Jánosné előtt a nánási esetre vonatkozólag tett. Mert igaz ugyan, hogy ama nyilatkozat tétele előtt senki sem állitotta azt, hogy Solymosi Eszter eltünésével a zsidók gyanusithatók és bár Solymosi Jánosnénak és Solymosi Gábornénak a tárgyaláson tett vallomásaik szerint Sarf József eme példázata költötte föl bennük a vádbeli cselekmény elkövetésének gyanuját; mind azáltal sem ezen példázatnak, sem Sarf József és Vollner Herman elejtett azon nyilatkozatának, hogy Solymosi Eszter eltünése miatt reájuk baj háromolhatik, nem lehet több jelentőséget tulajdonitani, mint csak azt, hogy olyan eset ismétlésétől tartottak, mint a nánási volt.
De nem szolgálhat gyanus körülményül az sem, hogy a kérdéses időben Tisza-Eszláron több idegen metsző és egy koldus zsidó család is megfordult. Mert noha Cs. Nagy Jánosné és Csuga Dánielné négy idegen metsző megjelenését állitja, a bizonyitási eljárás folyamán kiderült, hogy akkor Tisza-Eszláron csak két idegen metsző tartózkodott, u. m.: Svarcz Salamon és Braun Lipót. Ellenben Bukszbaum Ábrahám, a ki harmadik volna, abból az okból jelent meg Tisza-Eszláron, mert azt hitte, hogy ott kántorság van üresedésben.
Végre, hogy a zsidó koldus család is valóban koldulás végett időzött ugyanott, arra nézve ellenadatok nem merültek föl.
Nem hozható összefüggésbe a vádbeli cselekménynyel a templomból éjjel kisugárzó világosság sem. Ugyanis már a vizsgálat során beigazoltatott, hogy Einhorn József és Ziszman Jakab közt a pálinkamérés körül fennforgott vitás ügy kiegyenlitése czéljából gyült össze a zsinagóga előcsarnokában Lichtman Jakab, Groszberg Leon, Römer Jakab és a két vitás fél, kik ott eme kérdéssel 10–11 óráig foglalkoztak.
Nem fogadható el gyanu jelenségül a Solymosi János, ugy Cserés Andrásné előadásában foglalt csoportosulás; mert Solymosi János a Solymosi Eszterrel való testvéri kötelék miatt, Cserés Andrásné pedig vádlottak iránt hangoztatott ellenszenvénél fogva, aggálytalan tanuknak nem tekinthetők. De különben is, ha eme csoportosulások igazolva volnának: a vádbeli cselekménynyel való összefüggésök hiányzik.
Sarf József kisebbik fiának, Samunak elejtett szavai sem érdemelnek figyelmet, nevezett fiunak fejletlen voltánál és ebből folyólag a fogalmak értelem nélküli összezavarásánál fogva.
A zsinagóga előpitvarának földjén észlelt frissebb tapasztás, ugy a templom kertjében és a fürdőhelyiségben talált gödör gyanujelenségül szintén nem szolgálhatnak. Mert az emlitett frissebb tapasztás miként keletkezését Sarf József megfejtette, azt adván elő, hogy az ott tanult iskolásgyermekektől származott. Ennek ellenkezője és egyáltalában a vádbeli cselekményre való vonatkozása pedig be nem bizonyittatott.
Hasonlóképen van a dolog a jelzett két rendbeli gödörrel.
A mit továbbá Lichtman József, Einhorn Józsefné és Róth Borbála által özv. Solymosi Jánosné irányában tanusitott viselkedést illeti: arra nézve a vádbeli cselekménynyel való összefüggés hiányát már a vizsgálat, illetőleg a vádhatározat megállapitotta.
A bizonyitási anyag másik kiemelkedő adata a tiszadadai Csonka-Fűzesben 1882. évi junius 18-án talált női hulla. Özv. Solymosi Jánosné eme hulla balkezére kötött kendőnek hason párját a hulla feltalálásánál nyomban felmutatta, később ugyancsak általa a hullán talált öltözet-darabokon létező foltok megfelelő darabjai szintén felmutattattak. Azonkivül a hullán talált minden öltözetdarabot s emlitett kézikendőt ugy özv. Solymosi Jánosné, mint hozzátartozói s az eltünt leány közelebbi ismerősei ugyanazonosokul találták a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal és kendővel.
A hullára nézve azonban felmerült az a kérdés, hogy vajjon az Solymosi Eszter holtteste-e vagy sem? Eme kérdés tisztábahozatalára az elsőbiróság a felismerési eljárás keresztülvitele mellett nem érte be a szakértő bonczolók, majd az egyetemi orvostanárok véleményeivel, hanem az eltérő szakvéleményeket a közegészségügyi tanács felülvéleménye alá bocsátotta. A kérdés megoldása azonban a felmerülő ellentétes adatok miatt nem sikerült.