Ugyanis arra nézve, hogy az emlitett hulla Solymosi Eszter holtteste lehetett, kiemelkedőbb bizonyitékul szolgálnak: 1. A hullán talált ruhanemüek azonossága, a Solymosi Eszter által eltünésekor viselt öltözetdarabokkal. 2. A hulla karjára kötötten talált kendő festéktartalma megegyezik az eltünést megelőző s már előadott tény körülménynyel. 3. Solymosi Eszter szemeinek és hajzatának szine megegyezik a hulla szeme és az egyetemi tanárok által a hullán kimutatott hajcsonkok és szőrzetmaradványok ugy a szempilla szinével. 4. Az egyetemi orvostanárok, valamint a közegészségügyi tanács véleménye sem zárja ki azt, hogy a hulla oly életkoru nőszemélyé lehet, a milyen az eltünt Solymosi Eszter korának megfelel. 5. A hullán eszközölt hosszusági mérettel ellenkező és Solymosi Eszterre vonatkozó határozottabb adat csak Solymosi Zsófi ama bemondásában merült föl, hogy eltünt testvére neki szeméig ért s e szerint annak testhossza a hulláétól különbözött. Ez adat pontossága azonban megbizható nem lévén, Solymosi Eszter testi térfogatának egyéb méretei pedig hiányozván: nincs kizárva, hogy a Solymosi Eszter állitólagos magassága, valamint szélessége és a hullán eszközölt mérték közti különbözet a halál és a vizben fekvés által előidézett változásnak tulajdonitandó. 6. Nincs eldöntve teljes bizonyossággal, hogy Szakolczai Julcsa által a hullában feltaláltnak állitott, és Zurányi Kálmán tanu által részletesen leirt heg valóban meg volt-e a hulla lábán vagy sem? Eme heg állitólagos fenforgása a hullának Solymosi Eszter holttestével való azonossága mellett bizonyit. 7. A budapesti szakértők az országos művegyész által a hulla ruházatából kivont zsiranyagról megállapitották, hogy a ruhák egy előre ment rothadásban levő hulláról származtak.
Viszont arra nézve, hogy a dadai Csonka-Fűzesben talált hulla nem az eltünt Solymosi Eszter holtteste, a következő felötlő bizonyitékok merültek fel: 1. A felismerési eljárás alkalmával sem az anya, sem a testvérek, sem a legközelebbi ismerősök az eltünt leány holttestére reá nem ismertek. És bár a fölismerést a hulla állapota, az eljárás módja gátolta is, mindazonáltal volt a hullának egy ismertetőjele, mely arra enged következtetést, hogy a hulla nem volt azonos Solymosi Eszter holttestével. Ugyanis az egyetemi tanárok megállapitották, hogy az alsó fogsorban a hulla egyik foga, szélével fedte a másikat. Eme jel, ha Solymosi Eszternél meg volt volna, az anya előtt alig maradhatott ismeretlen. – 2. A hulla kezein és lábain a bonczolók által észlelt finomabb bőr; továbbá az egyik lábujjon talált tyukszem, a hosszu, ápolt körmök. A szakértői leletet az egyetemi orvostanárok csalódásnak jelzik; melyet szerintük a felhám hiánya, illetőleg a fedetlen körömágyak idéztek elő. De maguk is megengedik, hogy a felhám az általuk később eszközölt vizsgálat megejtéséig elpusztulhatott. Másfelől a körmöket illetőleg nem foroghat fenn csalódás lehetősége, ha azok az ujjak hegyét meghaladják. Azonkivül a bonczolást foganatositott szakértők határozott leleteivel és amaz állitásaival szemben, hogy a kérdéses körmök tényleg tulhaladták az ujjakat: az egyetemi tanárok véleménye csak mint elvont feltevés mérlegelhető. Továbbá a közegészségügyi tanács ama kijelentésével, hogy nem valószinü a hullának 14 napnál s talán még néhány napnál hosszabb ideig a vizben való léte, nemkülönben ama kinyilvánitásának: »valószinübb, hogy az illető életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezitláb«, egyszersmind döntött a felett is, hogy a jelen esetben nem fogadta el a maczeráczió elméletét oly keretben, mint az az egyetemi tanárok véleményében foglaltatik. Ebből folyólag nagyobb valószinüség van a mellett, hogy nem hiányzott a végtagokról a felhám. Ugyanazért a hullavizsgálat körül elsőizben eljárt szakértők fentebb felhozott lelete is a mellett tanuskodik, hogy a hulla nem lehetett Solymosi Eszteré, kinek végtagjain az érintett jelenségek, foglalkozásmódjához képest nem fordulhattak elő.
Mindezek szerint, egyenlően nyomatékos okok forognak fent ugy arra, hogy a szóban levő hulla Solymosi Eszteré, mind pedig arra, hogy nem Solymosi Eszteré. Éppen azért határozott és minden kétséget kizáró következtetés azokból nem is volt vonható. A kétség folytán ugy ama föltevés, hogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált hulla azonos Solymosi Eszter holttestével, mint annak ellenkezője: a bizonyitási eljárás anyagához viszonyitandónak mutatkozik. Akár az egyik, akár a másik volna is eme feltevések közül igazolva, bizonyitékot a vádbeli cselekmény tekintetében nem képezne. Nem pedig azért, mert ha a hulla Solymosi Eszteré, határozottan tanuskodik a hulla az ellen, hogy a nevezett leány oly módon vesztette életét, mint Sarf Móricz állitja. Viszont ha a hulla nem Solymosi Eszteré: akkor az még az iránt sem szolgáltat bizonyitékot: hogy Solymosi Eszter valóban meghalt; mert a hullán talált ruházatok magokban véve nem elegendők annak bizonyitására sem, hogy közvetlenül Solymosi Eszter hullájáról kerültek. Sőt eme ruhák a vádbeli cselekmény ellenkezőjét bizonyitják: mert nincs rajtok vérnyom. És e szerint maguk a ruhák is czáfolatot szolgáltatnak arra nézve, hogy a vádbeli cselekmény azon módon követtetett el, a mint azt Sarf Móricz előadta. Minthogy tehát Sarf Móricz vallomása büntetőjogi értékkel nem bir, sem az a mellé csoportositott adatok, jelenségek és körülmények annak sulyt nem kölcsönözhetnek; minthogy a tisza-dadai Csonka-Fűzesben talált női hulla a vádbeli cselekménynyel határozottan összefüggésbe nem hozható: ezeknél fogva tehát nem állapitható az meg, hogy Solymosi Eszter személye ellen a kérdéses napon és helyen a vádbeli cselekmény elkövettetett. Ugyanazért ez indokokból a kir. itélőtábla helybenhagyta az elsőbiróságnak Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár és Taub Emánuel vádlottakra vonatkozó itéletét. A bűnpártolás tekintetében az elsőbiróság itéletének indokait a kir. itélőtábla elfogadta.
Kelt Budapesten, 1883. évi deczember hó 22-ik napján.
Vajkay Károly, s. k.
alelnök.
Széll Farkas, s. k.
előadó.
III.
(A magyar királyi Kuriának, mint legfőbb biróságnak itélete s annak indokai.)
1442/1884. B. szám. Ő Felsége a király nevében. A magyar kir. Kuria gyilkosság büntette, illetve abban való részesség miatt vádolt Svarcz Salamon, Bukszbaum Ábrahám, Braun Lipót, Vollner Herman, Sarf József, Junger Adolf, Braun (másnéven Brenner) Ábrahám, Lusztig Sámuel, Veiszstein Lázár, Taub Emánuel, – és bűnpártolás miatt vádolt Fogel Amsel, Smilovics Jankel, Herskó Dávid, Grósz Márton és Klein Ignácz ellen a nyiregyházai kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1883. évi augusztus 2-án 2844. szám alatt, – a budapesti kir. itélőtábla által pedig özv. Solymosi Jánosné sértett fél felebbezésére 1883. évi deczember 22-én 40881. szám alatt elintézett bűnvádi ügyet, özvegy Solymosi Jánosné sértett fél felebbezése folytán az 1884. évi április hó 1-től 4-ig tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vevén, következőleg
Itélt:
A budapesti kir. itélőtáblának itélete annak vonatkozó s az elsőbirósági itéletből elfogadott indokainál fogva, és alábbi indokokból is helybenhagyatik.
Indokok:
A m. kir. Kuria mindenekelőtt kiemeli, hogy ezen gyilkosság és ezzel kapcsolatos bűnpártolás miatt inditott bűnvádi ügyet a fennálló büntető gyakorlat és a m. kir. Kuriának, mint legfőbb itélőszéknek 1881 évi márczius 5-én V. sz. a. hozott döntvénye alapján hivatalból is felülvizsgálat alá veszi.
A sértett fél felebbezésében kifejezett ama kérelem: hogy a Csonka-Fűzesben, a Tiszából kifogott hullára vonatkozólag a közegészségügyi tanács véleményének indokolása utólag beköveteltessék, teljesithető nem volt: mert jóllehet e vélemény indokolása annak idején bekivánandó volt volna, a kir. Kuria mindazonáltal az ügy körülményeinél fogva, ezen mulasztást nem tartja oly lényegesnek, hogy ennek beszerzése nélkül a bűnügy alaposan el nem biráltathatnék.
Az ügy érdemét illetőleg:
Miután az alsóbbfoku biróságok által kifejtett érvek szerint törvényszerüen be nem bizonyittatott, hogy Solymosi Eszter 1882 április 1-én előre megfontolt szándékkal öletett meg; miután továbbá vádlott Svarcz Salamonnak a vizsgálat folyama alatt 1882 julius 20-án a kir. törvényszék szine előtt önkéntesen tett, azonban a törvényszék által el nem fogadott, s az el nem fogadás kijelentése után a vádlott által is azonnal visszavont azon beismerése: hogy vádlott az őt kigunyoló Solymosi Esztert haragjában, de ölési szándék nélkül, annak fejére mért ökölütéssel fosztotta meg életétől, a vizsgálat más irányba lett tereltetése s a visszavonás után következetesen tagadó vádlott ellenében kellő bizonyitékot nem nyujt; – miután végre a végtárgyalásra megidézett számos tanunak, özv. Solymosi Jánosné és rokonainak határozott előadásaik szerint a Tiszából 1882 junius 18-án kifogott hulla nem Solymosi Eszter hullája, s ennek ellenkezője bebizonyitva nincs, s ezek szerint egyáltalán meg nem állapitható az: hogy Solymosi Eszter életét vesztette: sem a gyilkosság, sem az emberölés vádja bebizonyitottnak nem vehető.
A mi a vádbeli hullacsempészet kérdését illeti, a Tiszából kifogott kérdéses hullán kétségtelenül Solymosi Eszter ruhái találtatván, azonkivül a hulla kézcsuklóján egy kendőben papirba takart és szorosan odakötött festék is felfedeztetvén: mindezek bizonyitékul szolgálnak arra: hogy az emlitett ruhanemüek s a kendőbe helyezett festék, idegenek által azon czélzattal voltak a hullára adva, illetőleg kötve, hogy a gyilkosság kideritésével foglalkozó hivatalos közegek, a hulla iránt tévedésbe ejtessenek. Miután azonban az ezen cselekménynyel terhelt vádlottak ellenében az: hogy a fennebbi cselekményt ők követték el, részint azért, mert némelyikének azon előadása: miszerint a vizsgálóbiró előtt tagadásban lévén, a csendbiztosnak adattak ki, s ez őket bántalmazások által kényszeritette a bevallásra, a vizsgálat adatai által támogattatván, vallomásaik visszavonása indokolatlannak nem vehető, részint mivel más vádlottak tagadásával szemben az ellenmondásokba keveredett Matej Ignácz tanuskodása alapján a törvényszerü bizonyiték a hullacsempészetre nézve beszerezhető nem volt: a kir. itélőtábla felmentő itéletét ezen, valamint az erre vonatkozó alsóbb birósági indokoknál fogva e tekintetben is helyben kellett hagyni.
Kelt Budapesten, 1884. évi április hó 4-én.
Lukács, s. k.
Andrássovits Béla, s. k.
előadó.