A rablólovag: Szinjáték három felvonásban

Kürt (nagyon komolyan): Igen. Az.

Emma grófnő: Oh… én egy hozzáértő embertől azt hallottam, hogy a házasság a társadalom alapja addig, míg az asszony örököst nem ajándékoz az urának; azután arravaló, hogy az asszony nyugodtan… kereshessen másokat.

Kürt: Ez így is van, grófné.

Emma grófnő: Így van? És… mégis… Akkor hát…

Kürt: Ez így van grófné, ott, ahol az asszony örököst ajándékoz az urának. De (emelkedő hangon) nincs úgy ott… nem lesz úgy ott… nem erre való a házasság ott… ahol… ahol…

Emma grófnő (gúnyosan): Ahol?

Kürt (megelégeli a dolgot, teljes kötekedő jókedvvel): Ahol… (Más hangon.) Hány gyerekünk lesz nekünk, Anna?

Anna (bosszús mosolygással kapja vissza a fejét).

Kürt (sürgeti): Hány lesz, Anna? Legalább?

Anna (nem akar válaszolni).

Kürt: Legalább?

Anna (félrefordítja a fejét, halkan): Legalább négy.

Kürt (a grófnéhoz fordul, ilyen mozdulattal: ime).

Emma grófnő (fölszisszen; végignézi őket és kisiet).

Kürt (szeretetreméltóan utat nyit neki).

Viktor gróf (előlép a háttérből): Most már csak én vagyok hátra. Nekem is van némi mondanivalóm és pedig… ez… (fölemeli a kezét és pofon akarja ütni Kürtöt).

Kürt (megkapja a kezét, megcsavarja, úgy, hogy Viktor sziszegve kénytelen megfordulni): Ohó… fiatal úr… Fiacskám, éppen te… hiszen megeszlek…

Viktor gróf (vonaglik a kézszorítástól).

Anna (fölugrik): Eressze el Kürt, eressze el, eressze el rögtön.

Kürt (ellódítja a kezét és összevont homlokkal készül újra szembeszállni vele).

Anna (közbeveti magát): Ne bántsa őt… bántotta magát, Viktorka? Fáj? No adja ide a kezét én majd megsímogatom… én nem engedem magát… (előre vonja).

Viktor gróf: Én nem félek tőle.

Anna: Tudom, Viktorka, maga bátor, és kedves és jó. Maga jó volt hozzám és én szeretem magát.

Viktor gróf: Őt szereti. Nem tartja meg azt, amit nekem igért.

Anna: Viktorka… hát azt akarta volna, hogy én rossz asszony legyek?

Viktor gróf: Nem… Azt nem… De miért nem vár én rám?

Anna: Oh Viktorka, öt év múlva… két év múlva majd megérti ezt is… majd örül akkor annak, hogy senki sem vár magára és hogy különösen hozzám semmi köze sincs.

(Kint Emma grófnő hangja: „Viktor“.)

Anna: Viktor, hívják. Búcsúzzon el tőlem, de ne haraggal, barátsággal, szeretettel. Igen?

Viktor gróf (remegve): Igen. Anna… én…

Anna: Én nagyon hálás vagyok magának Viktorka. (A homlokát nyújtja neki.)

Viktor gróf (meg akarja ölelni).

Anna (elhárítja): Nem… nem úgy… (A homlokát nyújtja neki.)

Viktor gróf (megcsókolja a homlokát): Én… én… (vad keserűséggel) tudom… most már… mi lesz ennek a vége…

Anna: Szent Isten… Viktorka…

Viktor gróf: Most már hiába minden…

Anna (rémülten): Viktorka…

Viktor gróf (indulóban): Én most már…

Anna: Mit akar?…

Viktor gróf (mély szomorúsággal): Elmegyek Stefi bácsival a Folies Bergéresbe. (Kirohan.)

Anna (elneveti magát).

HATODIK JELENET.

Anna, Kürt, Galambos.

Galambos (ugyanazon az ajtón besiet): Egyedül vagy már Anna… Nem? Ez az úr… Én nekem most a gróffal el kell mennem.

Kürt: Dehogy megy el, öreg úr… Jó, hogy idejött.

Galambos: Igen… én itt kint vártam…

Kürt: Anna, az apját nem engedjük el a gróffal.

Galambos: Nem… az nem lehet… nekem el kell mennem…

Kürt: Dehogy kell.

Galambos: De igen. El kell.

Kürt: Ugyan, miért kellene… Mi majd más embert faragunk magából, öreg úr. Ej, emelje föl már a fejét egy kicsit… Legyen már bátrabb egy kicsit… Tudja mit… próbáljon meg egyszer már szemtelen lenni egy kicsit a gróffal, majd meglátja, micsoda öröm az. Érezze már szabad embernek magát.

Galambos (elvonja, halkan): Nem… azt nem lehet… Nekem nem lehet… a grófnak nyugtája van tőlem… sok nyugtája…

Kürt: Miféle nyugtája? Mi az? Hogy van az, hogy történt az?

Galambos: Az úgy történt, hogy Anna egyszer írt a nevelőintézetből pénzért. Én nekem nem volt pénzem. Pedig kellett. Angolul tanult. És… akkor kölcsönvettem a gróf pénzéből. A gróf észrevette és nyugtát iratott velem… Hogy sikkasztottam. És azóta… mindig… mindig… egyre, egyre… (jelek).

Anna (eddig hallgatva nézte a dolgot): Apám… azt mondta, hogy először… én miattam?

Galambos (bólogat).

Anna: Szegény apám. És én… (Meg akarja csókolni a kezét. Galambos nem engedi.) De a nyugták nincsenek meg már apám. A gróf nekem adta őket és én elégettem őket.

Galambos (alig tud szólni): El… el… Hát akkor én… mehetek, ahová akarok…

Anna: Igen.

Kürt: Nem. Azt azért nem. (Galambos megdöbben.) Csak nem akar elmenni tőlünk? Én most elveszem Annát… itt marad velünk… pihen vagy gazdálkodik, ha akar. Mi volna akkor, ha vagy ötven holdon maga gazdálkodnék?

Galambos: Maga… én magam?

Kürt: A maga ura volna… csak a jó Istennek tartoznék számadással. A maga ura… senki se parancsolna… senkire se kellene ügyelni…

Galambos (remegve, szinte sírva): A magam ura.

Kürt: Ohó, – ezt megcsináljuk, öreg úr. Más emberré teszem én magát. Majd megtanítom én rá. Félesztendő mulva rá sem ismer magára, olyan keményen, olyan fönt hordja a fejét. Fogjon rögtön hozzá. Mondja utánam: fütyülök a grófra…

Galambos (remegve rázza a fejét).

Kürt: Mondja: fütyülök.

Galambos (előbb habozik, azután fölujjongva): Fütyülök a grófra.

Kürt: No látja. Majd megy ez.

Galambos: Jaj Istenem… jön valaki… hátha a gróf… Én mégis félek a gróftól.

Kürt: Fél? Tudja, mit öreg úr, sétáljon most le itt hátul nyugodtan az erdőbe. Addig, míg a gróf el nem ment, ki se jőjjön.

Galambos: De a gróf…

Kürt: A gróffal én ezt majd elintézem. A gróf most maga nélkül fog elutazni. No menjen… menjen… (Bíztatva.) Ne féljen már… a mindenségét, mert mindjárt megeszek még néhány grófot… Ahá, itt jön egy.

Galambos (a közeledő László gróf láttára rémülten siet el).

Anna (szótlanul megsimogatja a Kürt kezét).

Kürt (László gróf felé fordul).

HETEDIK JELENET.

Anna, Kürt, László és Ferenc grófok.

László gróf (sietve Kürthöz): Azért jöttem, hogy az elutazásunk előtt megmondjam neked, hogy én most már természetesen letelegrafálom a banknál az utalványozást.

Kürt (merően nézi).

László gróf: No hiszen ez természetes, te többet kaptál, mint amire igényed lehetett, amit ti itt kaptatok, az tökéletes végkielégítés, utána lehetetlen, hogy még egy óriás összeget kapj. Igazán szeretném tudni, miért…

(A Kürt nyugodt nézése alatt egyre nagyobb zavarban, egyre nagyobb igyekezettel mondja ezt.)

(Lent kocsirobogás.)

Kürt (szó nélkül sarkon fordul, az ablakhoz megy és lekiált): Gróf úr! (Visszafordul.)

László gróf (idegesen remegve): Kérlek, ne kezdd most az egészet előlről… csak nem akarod most… elhitetni velem… hogy mindent elmondasz…

Kürt (mozdulatlan arccal áll).

László gróf: Hát felelj már, kérlek. Ugy-e, nem akarsz neki szólni?

Kürt (mozdulatlan arccal hallgat).

László gróf: Hát mondd már… hiszen őrültség volna tőled… mindent kockára tennél; az istenfáját, felelj már…

Kürt (nem szól).

László gróf: Hiszen jó… én nem bánom… velem lehet beszélni… megállapodhatunk… méltányosan… Akarod ezt? Mondd, akarod?

Kürt (nyugodtan a veranda felé fordul, nagy lélekzetet vesz).

László gróf: Mondjuk: a negyedrészét.

(A terraszon megjelenik Ferenc gróf.)

László gróf: A felét. – háromnegyedrészét.

Kürt (a nagy lélekzetvétel után a közeledő, de az ajtón még át nem jött Ferenc gróf elé): Gróf úr…

László gróf: Hát az egészet. Csak ne szólj neki. Nem szólsz?

Kürt: Az egészet.

László gróf: Igen… (félhangon, elfordulva); fulladj meg beléje…

Kürt (Ferenc grófhoz): Gróf úr… Anna kéri, adjon rá módot, hogy elbucsúzzék öntől. És én kérem, engedje meg, hogy egy kéréssel forduljak önhöz; bizonyára nem tagadja meg: – engedje át nekünk Galambos Jánost.

Ferenc gróf: Én a személyzetemet soha nem szoktam elbocsátani.

Kürt: Én teljesen igazat adok önnek ebben a határozottságban, de erre az egy esetre mégis azt kell kérnem, hogy kivételt tegyen és azt kell remélnem, hogy kivételt tesz.

Ferenc gróf: Miért?

Kürt: Mert méltányolni fogja, hogy nekem… végre is kellemetlen… ha a menyasszonyom… a feleségem apja idegen szolgálatban van… idegen birtokon… Én most az Alföldön akarok birtokot venni… egy részét átadnám neki… kérem ne tagadja meg ezt a szívességet tőlünk, gróf úr.

Ferenc gróf (egy gőgös mozdulattal jelzi, hogy beleegyezett).

Kürt: Köszönöm. (Ránéz Annára, hogy most rajta a sor.)

Anna (Ferenc gróf felé közeledik).

Ferenc gróf (gőgös megindultsággal): Isten vele, Anna.

Anna (halkan): Kérem, ne búcsúzzék tőlem így… több szeretettel… a régi jóságával…

Ferenc gróf (valamivel melegebben): Isten vele, Anna.

Anna: Még mindig nem elég jó.

Ferenc gróf (meghatva): Isten vele, Anna.

Anna: Ez jó. De nem elég. Csak „Isten vele“? És nem viszontlátásra? Nem akar engem soha többé látni? Nem jön el ebbe a házba, amelyet nekem ajándékozott?

Ferenc gróf (ránéz egy gőgös fejmozdulattal).

Kürt (gyöngéden, de kissé kötekedve): De Anna… ne csinálja ilyen ügyetlenül a dolgot. Hát hogyan jöhetne ide a gróf úr… olyan szerény társadalmi helyzetü emberekhez, mint mi, minden igazi ok és alkalom nélkül. Adjon rá alkalmat. Hívja meg a gróf urat az első fia keresztelőjére. Keresztapának. Azt a meghívást azután elfogadhatja.

Anna (ijedten néz Ferencre, de Ferenc nem haragszik. Félénken): Igaz? Elfogadná?

Ferenc gróf (harsányan): El.

Anna (szégyenkezve): Akkor… meghivom… az első fiam… keresztelőjére.

Ferenc gróf (pattogva): Köszönöm. Elfogadom. Itt leszek. Viszontlátásra. (Megfordul. Kimegy.)

László gróf (izgatottan sietve): Most pedig be kell látnod…

Kürt (fenyegetően, de nyugodtan): Megint kezded.

László gróf: Be kell látnod…

Kürt: Semmit sem látok be.

László gróf: Az a pénz végre is…

Kürt: Engem illet. Meggátoltam Cserháti Ferenc gróf házasságát Galambos Annával. De ha nem illetne meg, olyan ember vagyok én, aki valamit, ami a markomban van… itt van… kieresztek. Ugyan menj! (Fanyarul:) Nézd, lent várnak. A többiek már ott vannak, még lekésel.

László gróf: Nagyon szép; most te dobsz ki engem innen.

Kürt: Óh, szó sincs róla, legyen szerencsénk minél tovább…

László gróf: Köszönöm; nem kérek a szíves vendégszeretetedből. De végre is be kellene látnod, hogy vannak határok. Te azzal kezdted, hogy tőlünk százezer koronát el… el… el…

Kürt (nyugodtan): Elraboltam.

László gróf: Hát igen: elraboltál. És most befejezed azzal, hogy bennünket egészen ki… ki… ki…

Kürt: Kifosztalak.

László gróf: Hát… hát… igen… Hát ez csak nincs rendben? És jó, én nem bánom, legyen a pénz a tied, de legalább a birtokról mondjál le.

Kürt: A birtokról? Arról legkevésbbé. Az kell nekem legelsősorban.

László gróf: Te gyönyörü hasznát fogod venni ennek a birtoknak. Ott van a szőlő… hadd lopják békében…

Kürt (élezetten): Hadd lopják? Csak próbálják meg. Az én szőlőmet? Majd megmutatom én.

László gróf: De hiszen ez a szegény-ötöd. Ez jár nekik.

Kürt: Mi? Jár? Az – én – szőlőmből. Próbálja meg elvenni, aki azt hiszi, hogy jár neki, majd meglátja mit kap. Aki még nem kapott ötven srétet az oldalába, majd kap itt.

László gróf: Úgy? De hiszen te öt dollár napszámot fogsz nekik fizetni.

Kürt: Ki? Én? Öt dollárt? Öt botot.

László gróf: Ah… és a bérükért még meg is kell dolgozniok talán?

Kürt: De meg ám. Zizegni fog itt a munka, úgy megy majd. Ég majd itt a munka, sustorog… Én vigyázok rá; én nézek a körmére mindenkinek… itt ropognia kell a munkának, itt nem lesz naplopás, a naplopóval én bánok el majd.

László gróf: Ohó… hát mégis van kötelesség?

Kürt: Van bizony… az első az, hogy dolgozzék meg az, aki tőlem pénzt kap.

László gróf: És a végén… vannak a társadalomnak alapjai… amelyeket meg kell védeni?

Kürt: Vannak: a vallás, a család, a tulajdon. Az enyém. Vannak bizony és jaj annak, aki föl akarja a kezét emelni ellenünk.

László gróf: Óh… hát ez gyönyörü változás… Eszerint gyarapodni fogsz… Az az egy reményem van, hogy a kártyaszobában majd annál gyakrabban találkozunk.

Kürt: A kártyaszobában? Ki vagyok én, hogy kártyázzam? Dolgozni fogok én, a birtokommal törődöm én, a családomnak szerzek én… Ki vagyok én, hogy kártyázzam? Züllött exisztencia? Gróf?

László gróf (bosszusan): Ez kitör belőled mindig. A plebejus-gyűlölet az…

Kürt: Az arisztokrácia ellen? Hányszor mondjam még neked, hogy nincs semmi a világon, amit joban tisztelek, mint az arisztokráciát.

László gróf: Nem nagyon mutattad meg.

Kürt: Nem hát. Miféle arisztokraták vagytok ti? Örökké kapkodtok… mentegetődztök… igazolni akarjátok magatokat… hogy így meg úgy… ne tartsanak benneteket ilyennek meg olyannak… Mit bánom én, hogy milyennek tartanak? Vagyok. Hatalom vagyok. Úr vagyok. Az öreg úr még megjárja. De ti! Miféle arisztokraták vagytok ti, hogy még velem sem tudtatok elbánni. Hogy nélkülem nem tudtatok boldogulni. Hogy ti nem tudtátok meggátolni az öreg gróf házasságát, ami mindent elvitt volna, ami a tietek.

László gróf: Nem tudtuk… Hát mit kellett volna tennünk?

Kürt: Elrabolni azt a lányt. Megölni. Megmérgezni. Mit tudom én. De még ahhoz is én rám volt szükségtek, hogy… hogy kiderüljön, hogy egy húszéves lány nem szerelmes egy hatvanéves emberbe.

László gróf: Te azért ne tégy nekünk szemrehányást. Te itt birtokhoz jutottál… megtértél. Te irántunk ezért csak hálás lehetsz. Neked mégis tisztelned kell az arisztokraciát.

Kürt: Te még mindig nem érted, mi történt itt.

László gróf (kissé fölindultan): Az történt, hogy te… bennünket ki… ki…

Kürt: Kiraboltalak. Az történt, hogy itt egy új arisztokrácia keletkezik. Az történt, hogy én itt most dinasztiát alapítok. Ez a birtok… Ez a jelentéktelen kicsi… kicsi… birtokocska: ez a kicsi, kicsi kezdet… most jön a nagy szerző munka… még, még, még hozzá, minden birtokot, ami elérhető. Az Anna-villa az eredet; a családi fészek; az ősi vár. Innen indulunk el és meghódítjuk az országot.

László gróf (gúnyosan): Az ősi vár. Nemes módon jutottál hozzá… gyönyörü dinasztia-alapítás ez.

Kürt: A te ősöd kereskedőket rabolt ki. Az én ősöm ezt elmulasztotta, én kénytelen vagyok grófokat kirabolni. Írva van, hogy Cserháti Ubul kóbor lovag egy lengyel karavánt fosztott ki, mielőtt a cserháti várat megépítette. Én titeket fosztottalak ki. Egyre megy. A vár megvan. Benne vagyok. (Lentről kiáltás: László.)

Kürt (a hátráló Lászlónak egyre nagyobb lendülettel): Most összeszedek mindent, amit a kezem elér… és a fiaim folytatják ezt a munkát és a dédunokáim grófok és hercegek, zászlós urak, nádorispánok és hercegprimások lesznek… és megeszik és magukba olvasztják azt, ami belőletek megmarad.

(Újabb kiáltás: László!)

Kürt (folytatja): És legendák szállnak közöttük a családalapító ősről és kegyelettel zarándokolnak el az ősi fészekbe, az Anna-villába és övék lesz az ország, a hatalom és a dicsőség. – Egy új arisztokrácia keletkezett. Dinasztiát alapítottam. Ős lettem. Ez történt.

László gróf (fogcsikorgatva kihátrál előtte a terraszra).

Kürt (utána néz).

László gróf (eltünik).

(Kocsirobogás, autó.)

Kürt (visszanéz Annára).

(Nagy szünet.)

Kürt: Elmentek.

Anna (nem felel).

Kürt: Kifüstöltük őket.

Anna (megbotránkozva csóválja a fejét).

Kürt: Kiraboltuk őket.

Anna: Kürt… maga… maga!…

Kürt (mámorosan): Anna… egyedül maradtunk. Anna… az urad vagyok, Anna! (Egy parancsoló mozdulattal magához, maga elé hívja.)

Anna (nem mozdul).

Kürt: Anna! (Az előbbi mozdulat.)

Anna (megcsóválja a fejét és most ő ismétli meg ezt a mozdulatot. Maga elé parancsolja Kürtöt.)

Kürt (habozik egy másodpercig; azután megindul egyre gyorsabban, odalép elébe és az Anna újabb mozdulatára kitárt karral letérdel elébe. Átkarolja.)

(Függöny.)