I.
A takarékosság elve a természetben. Szervezetünk energiája. Lelkünk változásai. Képzetvilágunkról. A lelki tünemények localisatiója. Az agysejt tulajdonságai. Képzeteink különfélesége. Képzeteink, fogalmaink különböző agysejtekben vannak elhelyezve. A feledés menete. A tanulnivágyás agyszerkezeti szükséglet, mely kielégítésre vár. A talentumok eredete és képességeink különbözősége. A szellemi erők gyűjtéséről.
A magyar természettudományi irodalom egyik legszebb értekezésében1) azt bizonyítja Greguss Gyula, a kiváló természettudós és morálphilosophus, hogy az erő, illetve a munka kimélése egyik főtörvénye a természetnek. Miután pedig a gyönyörű példák egész sorával igazolta állítását, végre arra utal, hogy nemcsak a természet, de a józan ész, az igazság szeretete is ezt az elvet sugallja az embernek: «ne fecséreld az anyagszert, az erőt, a munkát feleslegesre, élj a lehető legegyszerűbb eszközökkel, járj a legrövidebb, bár legnehezebb uton, az egyenes uton»!
Ha Greguss Gyula még élne s haladásunkat tovább is figyelemmel kisérhette volna, éles szeme bizonyára azt a pazarlást is észreveszi, mely szellemi, kedélyi életünk világában történik s érdekes példáit még avval is megtoldhatta volna, hogy: a ki azt tanulja, a mire agyidegrendszere, vagy szervezete nincsen berendezve; a ki nagy kínnal olyat tanul, a minek hasznát soha sem veszi; a ki szellemi fegyverekkel akarván magát felvértezni, kínos munkája után úgy találja, hogy testileg és lelkileg csak gyengébb lett s az élet küzdelmeire alkalmatlanabb; a kit emésztő, hiú vágyai, izzó szenvedélyei, akaratának szánandó vergődése idő előtt emésztenek fel: az mind szellemi erőket, sőt életet pazarolt!
Lelki erőről lévén szó, mindenekelőtt ezen erő fogalmát, keletkezését, szervezetünkhöz való kötöttségét, szóval lelki életünk mechanismusát kell lehető röviden, de a mai tudomány álláspontjának megfelelően megmagyaráznunk. Erre vonatkozólag pedig a lélektan és segédtudományainak adatait kell figyelembe vennünk. Lelki erő alatt itt szervezetünknek azt az élő erejét értjük, mely mindenféle munkát, mozgást létesít. Ha izmokat mozgat, akkor izommunka, ha mint gondolkodás nyilvánul: szellemi munkának nevezzük. Ugyanazon agyvelőből indul ki mind a kettő, ugyanaz az energia más helyen és más alakban. Mosso, Ch. Féré kisérletei bizonyítják, a mit különben mindenki saját magán tapasztalhat, hogy testi fáradság szellemi fáradságot idéz elő és szellemi fáradság testi fáradsággal jár. Semmi sem történhetik az egyikkel úgy, hogy a másik meg ne érezze. És a mint a legkiválóbb psychológusok egyike Höffding2) mondja: «Minél több energiát fordít az egyén a reactió egyik nemére, annál kevesebb marad a másikra».
Féré3) kisérletei bizonyítják, hogy kellemes ingerek hatása alatt, tehát örömben, jókedvben munkaképességünk fokozódik, míg minden kellemetlen érzelem és indulat ezen energia apasztásával jár. Így tesz a túlbő táplálkozás is, mely az energia jó részét az emésztésre pazarolja.
Egész szervezetünk berendezése mutatja, hogy fizikai és szellemi munkára vagyunk teremtve, mindkét nemű munka tehát életszükséglet, egészségünk, örömünk forrása. Mi ezen munkák közül azonban itt csak a szellemi munkával s az ahhoz szükséges szellemi erők gyűjtésével és pazarlásával akarunk foglalkozni.
Ha ezen munkánk fonalán itt-ott szellemi energiáról szólunk, ezen tisztán csak szellemi erőket értünk s az energia szót csak a közhasználat miatt az erő fogalma helyett veszszük igénybe.
Ennek a lelki, vagy szellemi erőnek mibenlétével, magyarázatával tudvalevőleg a lélektan foglalkozik. A kisérleti, a modern lélektan és segédtudományai révén, milyenek a psychophysika, physiologia, anatomia, pathologia, psychiatria, a hypnotismus már sok olyan ismerethez vezetett, melyek lelki életünkre, különösen az agyvelő és a lelki élet közötti viszonyra vonatkoznak. Ma már tudjuk, hogy az agyvelő fizikai, chemiai elváltozásai, az agysejtekre ható különféle belső és külső ingerek, a vérbe ható különféle elemek mint opium, alkohol, chloroform, sőt a vér hőfoka, a szervezetünkbe jutó különféle méreg, egyes szerveink abnormis működése, agysérülések és agybántalmak: csodálatos elváltozásokat idéznek elő a lélekben.
Tudvalevő dolog, hogy a lélekzetvétel, a szívműködés akadályai nemcsak öntudatunk világosságát zavarják, hanem kényszerképzeteket, félelmet, remegést teremtenek. Ha vérünk hőmérséklete csak két fokkal emelkedik már a félrebeszélés, lázas álom, visió tüneményei mutatkoznak. A vérbe jutott alkohol, mint valami bűvész, gondolatokat varázsol elő, érzelmeket, indulatokat korbácsol fel s a lélek mélyén alvó állati vadságot felszínre hozza, hogy mindent elpusztítson. A vérbe került epe, mint Maudsley, Anglia híres elmegyógyásza mondja: sötét gondolatokat támaszthat s a vér anyagcseréjének bajai a lélek izgalmát egész a deliriumig fokozhatják.4) A chloroform az érzékenységet, az öntudatot veszi el, az opium édes álmokat, visiókat vált ki.
A hypnotismus csodálatos tüneményei az ember testét, lelkét egyszerű géppé degradálják, megfosztják judiciumától, akaratától, érzéseitől s a medium a szó igazi értelmében játéktárgyává lesz a hypnotisálónak.
A lélektan segédtudományai segítségével ma már nemcsak azt tudjuk, hogy az agyvelő kéregmezeje a lelki működések székhelye, hanem a lelki folyamatoknak az agyvelőben való elhelyezéséről is sok ismeretünk van. Mosso, Hitzig, Munk, különösen pedig Flechsig5) kisérletei és vizsgálatai óta a lelki tünemények localisatiójáról is beszélhetünk. Ismerjük pl. a különféle testrészek mozgásainak székhelyeit, pontjait. Tudjuk, hogy a látás mezeje a nagy agy hátsó részén a nyak felett van. A kéregmező e helyének megsérülése látási zavarokat, vakságot idézhet elő. Ismerjük a hallás, szaglás, izlés centrumait. Broca Pál óta tudjuk, hogy a beszéd centruma a nagy agyféltekének baloldalán van és hogy ezen hely betegsége a beszéd és írás különféle betegségeit (aphasia) a szósüketség mindenféle faját idézi elő. A szellemi erőknek ezen helyhez kötöttsége tehát ma már a tudomány alapvető kérdései közé tartozik.
Az agyanatomia, agyphysiologia és biologia egy lépéssel tovább is vezetnek. Azt tanítják, hogy minden életfolyamat lényegét, magát az életet s így a lelki életet is a sejtben, az agysejtekben kell keresnünk. Ezekben az agysejtekben van minden mozgató és minden szellemi energia elhelyezve. Meynert vizsgálatai szerint az agyvelőben 1000 milliót, Waldeyer szerint 1600 milliót meghaladó sejt van felhalmozva s ezek mind finom idegszálakkal vannak egymással összekapcsolva. Az agysejtnek Meynert szerint három tulajdonsága van: felfogja, megérzi és megtartja az ingert.6)
A lélektan továbbá arra tanít, hogy midőn a különféle ingerek érzetekké lesznek, egyúttal valami nyomot, mondjuk valami emlékképet hagynak az agysejtben és ezt képzetnek (Vorstellung) nevezzük. Életünk folyamán érzékeink útján, tapasztalás, tanulás révén millió és millió ilyen képzet alakul meg bennünk, bizonyos képzetek ismét complicáltabb összképzetté, mintegy jelképpé alakulnak s ezt fogalomnak nevezzük. Ezek a képzetek és fogalmak együttvéve alkotják lelkünk, memoriánk világát. Mint a számjegyekkel számolunk, úgy a képzetekkel és fogalmakkal gondolkodunk. Ébren, alva, vizióban, őrületben, hypnosisban, szóval az öntudat összes tüneményeiben ezen képzetek és fogalmak egymás után következő soraival találkozunk.
Ezek a képzetek, mint mondottuk az agyvelőhöz, különösen pedig a sejtekhez vannak kötve. A psyche oda van tehát lánczolva ahhoz, a mit anyagnak nevezünk. Hogy lényegileg mi az az emlék, az a képzet, az még mindig rejtély. Egy ily sejtnek tulajdonképen két főeleme van, ú. m: a mi felfogja és megérzi a hozzávezetett ingert, vagyis a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan psyché és az inger maga. Ez az inger bizonyára molecularis változást idéz elő a sejt anyagán s a sejtnek, illetve sejteknek ezen állapotát nevezzük képzetnek. Nem is akarjuk itt e matafizikai kérdéseket tárgyalni. Mi itt nem a végső, az ez idő szerint megfoghatatlan okkal, hanem a hozzánk közelebb eső okokkal s azoknak tapasztalatilag kimutatható következményeivel akarunk foglalkozni.
Ilyen hozzánk közelebb eső tapasztalati tünemény az, hogy ezek a képzetek tisztaságra, hűségre, intensitásra, minőségre, értékre, állandóságra nézve nagyon különbözők. Alapjában véve a körülöttünk levő világot ábrázolják, annak ilyen vagy olyan jelölői, ámde nagyon különbözők. Némely képzet olyan, mint valamely kitünő olajfestmény, mely az eredetit minden színével hűen adja vissza, más már csak olyan, mint egy halvány aquarell, míg más csak színtelen krétavázlat. Az egyik mindvégig megtartja színeit, a másik hamar megfakul. Az egyiket mindennap látom lelki szemeimmel, a másikat ritkábban, némelyik többé soha sem kerül a szemem elé. Az egyik kép vezéri, commandánsi szerepet visz, egész gondolatsorokat indít, szabályoz, elnyom, a többiek engedelmeskednek. Vannak képzeteink, melyeknek rendkívüli becset, értéket tulajdonítunk; az ily képzetek sérelme, conflictusa élethalálharczra, öngyilkosságra képes indítani. Más képzetek érzelmeinkkel, indulatainkkal majd semmi összefüggésben sincsenek. Mindez tehát azt mutatja, hogy képzeteink mindenféle tekintetben különbözők. Tehát még képzeteink birodalmában sincs egyenlőség. Ezek között is hatalmasok és szegények, erősek és gyengék vannak és van subordinatió a legnagyobb mértékben. Nincs itt nyoma a szabadságnak és békének, örökös harcz világa ez.
Gondolataink, érzelmeink, vágyaink, ösztöneink, a mint azt mindenki tudja, folyton harczban vannak egymással. De még a legbékésebb elemek, az emotióktól nem kisért képzetek, tehát a tiszta, úgynevezett hideg gondolatok is az állandó harczot mutatják. Csak az érvényesül egy pillanatra, a melyik a legerősebb, a mely a legtöbb más képzettel van társulva. Ezek az ő segítői, az ő protektorai, ezek segítik be az öntudatba.
Minden erőnek lényege az, hogy hatni, érvényesülni akar. Ilyen az erős képzet is, mely hatni, érvényesülni akar, azaz be akar jutni az öntudatba. Az ily képzet azzal mutatja erejét, hogy gyengébb társait valósággal kiszorítja az öntudatból s mindig csak maga akar ott lenni, minduntalan az öntudatba jő. És épen az, hogy az öntudatban mindenféle más képzetekkel találkozik, mintegy megismerkedik, társul velök. Ez a gazdag associatió is neveli hatalmát. Legjobban neveli azonban a képzet erejét, hatalmát, ha már keletkezésekor, mondjuk születésekor vágyainkkal, ösztöneinkkel, érzelmeinkkel, indulatainkkal jő összeköttetésbe, ha tehát maga is valamely emotióval együtt születik, vagyis valamely szervezeti emotiónak lelki kifejezője. Ilyenek mindazon képzetek, melyeket valamely öröm, vagy fájdalom, égő vágy kisér. Az ily képzet az őt kísérő hangulatra, emotióra támaszkodva valóságos zsarnokká válhatik lelkünk világában. Ő akar vezetni, ő akar ítélni, ő akarja a tetteket végrehajtani. Az ily képzetnek tehát nagy ereje, energiája van. Az ily képzetnek ereje nemcsak abban nyilvánul, hogy gyöngébb társait hamar kiszorítja az öntudatból, hanem abban is, hogy az ily képzet nehezen megy feledésbe, mindig rendelkezésünkre áll. Minél több képzettel van associálva, annál hatalmasabb.
Más képzetek, a gyengék mindennek az ellenkezőjét mutatják.
Hogy miért lesz valamely képzet erőssé, vagy gyengévé, annak oka a gazdag associatión kívül agyvelőnk és szervezetünk velünkszületett berendezésében keresendő. E tekintetben a gyomor, bél- és szívműködés is határoz, ezek is erősítik, vagy gyengítik a képzet erejét. Azt mondhatjuk tehát, hogy szervezetünk örökölt berendezése ad színt, erőt, élénkséget, állandóságot a felvett képzeteknek.
Ez az oka annak, hogy képzeteink, gondolataink ugyanazon dolgokról is különbözők, hogy az egyik így, a másik úgy látja a világot, hogy az egyiket mótorként hajtják emotiói, a másik erőtlenül, kedvetlenül mozog.
Különbség van azonban magok között az erős képzetek között is. Van olyan képzet, melyet csak erős figyelem, hajlandóság tett erőssé és van képzet, mely erejét az őt kísérő emotiónak, indulatnak köszöni. Ez a képzet intensitásra nagyobb lehet az előbbinél, de más a logikai gondolkodásunkban való szerepe. Minél több emotio, indulat kísér valamely képzetet, annál jobban gátolja a logikai, a rendes, nyugodt associatiót, gondolkodást. Az erős emotióval, mondjuk indulattal kisért képzetek nem társulnak a logikai associatio, hanem az indulat zsarnoki parancsa szerint, a miért az indulat nagysága az öntudat világosságával, vagyis a belátással, a józan ítélettel fordított viszonyban van. Másrészt azonban épen ezen erősen színezett képzeteinkben, gondolatainkban rejlik boldogságunk, örömünk, vagy boldogtalanságunk, ezek teszik az életet értékessé, ezek teszik tűrhetővé, mert a minden színezés nélküli képzetek ezekre nem alkalmasak. Az ész miatt, mondja Petőfi, akár megfagyhatnánk, de szívünkben felmelegít a láng. Ezek az érzelmektől kisért képzetek, mondjuk emotióval járó képzetek, a melyeket közönségesen érzelmeknek neveznek, adják ezt a felmelegítő lángot.
Említettük, hogy ezek a különféle fajú és erősségű képzetek agysejtjeinkben vannak elhelyezve, localisálva. Ezek a sejtek aztán és így képzeteik is valamilyen módon össze vannak kötve egymással, illetve valamilyen módon felidézhetők, az öntudatba hozhatók. Ez tudvalevőleg az úgynevezett képzettársítás. A psychologusok egy része ezt a sejteket összekötő rendkívül gazdag idegösszeköttetéssel magyarázza. Egyesek azonban másként magyarázzák ezt az associatiót. Így Jendrássik E. orvosprofessor, hírneves ideggyógyászunk is abból indul ki, hogy a gondolkodás egyes elemei, az úgynevezett emlékképek, fogalmak, szavak a leghatározottabban vannak localisálva agyvelőnk sejtjeiben. Szerinte az idegelemekben ugyanazon energiaátalakulások mennek végbe, mint a szervetlen világban. De ezek az idegsejtek ő szerinte nincsenek egymással összekötve, nincs köztük continuitás, vagy contactus, hanem az ideginger inductio által terjed tovább. Az idegrendszer, úgymond, egymástól független sejtekből áll. Agysejtjeink mint valami resonatorok hatnak egymásra.7)
Az agysejtek óriási nagy számából, a feledés különféle fajaiból, az agysérülés és más bajok után beálló lelkitüneményekből, különösen az úgynevezett kiesési tünetekből azt kell következtetnünk, hogy a különféle képzetek és fogalmak különféle agysejtekben, tehát az agykéreg különböző helyein vannak elhelyezve. Csak így lehet azt megérteni, hogy valaki egyszerre egész évek történetét felejti el végkép, vagy egy egész nyelvet, tudományt (pl. a mathematikát), írást, olvasást, vagy csak bizonyos szavakat, betűket felejt el. Ma már számtalan klinikai észlelet van erre vonatkozólag és az emlékezet betegségeinek már egész irodalma van.8) Hogy csak egyetlen érdekes példát említsünk Jendrassik E. orvostanár írja, hogy egy tót agyvelősérülés után elfelejtette anyanyelvét s csak magyarul értett. Egy másik betege elfelejtett minden igét és határozót.
Ismeretes dolog, hogy bizonyos elmebajoknál így pl. a paralysisnél határozott sorrendben mennek feledésbe a képzetek. Az alkoholistánál is pl. legelőször az erkölcsi világrend képzetei és fogalmai, a kötelességérzet homályosodnak el. Maga az alkohol, opium felkelt, vagy elnyom bizonyos képzeteket. Elmebajokban is gyakori az az eset, hogy a képzetvilágnak egy bizonyos speciális köre egészen kiesik az emlékezetből, azaz egy időre, vagy örökre feledésbe megy. Az úgynevezett kettős öntudat tüneményei azt bizonyítják, hogy a betegség e fajánál az egyén két világban, két képzetkörben él, természetesen felváltva egymás után, úgy, hogy az egyikben nem tudja azt, a mit a másikban tud, és ez évekig húzódhatik.
Érdekes itt felemlítenünk azt a tényt is, hogy az emlékezet általános gyengülésénél az emlékképek bizonyos rendben tünnek el az emlékezetből. A legújabb keletű képzetek, fogalmak legelőször tünnek el; így az évek eseményei visszafelé, pl. egy 90 éves ember emlékeiből a 89., 88., 87., 60. évek eseményei mennek feledésbe. Sőt a beszédrészek is bizonyos sorrendben tünnek el; legelőször a tulajdonnevek jönnek, aztán az elvont fogalmak, utánuk a melléknevek, ezek után az igék, erre az indulatszók, végre a taglejtések. Ez a fejlődésnek épen fordított sorrendje. Ezen fordított sorrendben pusztulnak a növények alkatelemei is. Ribot ezt regressiónak (visszafejlődési törvény) nevezi.
Mindezekből tehát azt kell következtetnünk, hogy képzeteink különböző agysejtekben vannak mintegy elraktározva, hogy sejtjeink mint egy accumulator ingerekkel vannak telítve. Memoriánk birodalmában, hogy népszerűen fejezzük ki magunkat, a képzetek el vannak raktározva, ezért az alábbiakban az újabb képzetek felvételét képletesen kifejezve szellemi erők elraktározásának fogjuk nevezni. Ne téveszszen meg azonban ez a népszerű kifejezés. Ez csak azt akarja kifejezni, hogy képzeteink valamilyen módon el vannak helyezve az idegelemek közt, de hogy miképen, azt nem tudjuk. Csak egy bizonyos, hogy az agykéreg különböző helyein vannak.
Nézzük meg tehát közelebbről ezt a raktárt s az elraktározás munkáját, hogy a szellemi energiapazarlást s annak átkos következményeit megérthessük.
A természet úgy alkotta szervezetünket, hogy minden functiót, melyet valamely egészséges szervünk végez, örömmel, kéjjel jutalmaz. Egészséges szerveink tehát vágynak a nekik megfelelő functiók, ingerek után. Tagjaink mozogni kivánnak, a szem fénysugárra, a fül hangra, a száj ízre, a láb mozgásra vár. Agyvelőnk is várja, lesi a neki megfelelő ingereket, vagyis az érzeteket és a képzeteket. A kiváncsiság, a tanulni, tudnivágyás, a gondolkodásra való törekvés tehát olyan agyszerkezeti szükséglet, mely kielégítésre, vagyis képzetfelvételre, képzetcombinatiókra, gondolkodásra vár.
A szellemi erők és képességek előbb említett localisatiója mutatja, hogy a kéregmező különböző területei különböző ingerek felvételére vannak alkotva, disponálva. De ez a disponáltság különböző embereknél ugyanazon területen is igen különböző lehet. Míg bizonyos agysejtcsoport sejtjei az egyiknél kitünően veszik fel az ingereket, hűen tartják meg, élénken correspondálnak egymással, másnál mindez már nehezen megy. Ime a tehetségek, talentumok eredete, magyarázata. Csakis ebből lehet megmagyarázni, hogy ugyanaz az ember különböző képességű a szellemi élet különböző területein. Ezen tények magyarázzák meg, hogy miért oly hibásak, sőt ügyefogyottak a lángelmék oly dolgokban, melyekben a közönséges ész oly könnyen és biztosan tud eligazodni. Olyan a nagy kéregmező, mint egy óriási nagy földterület, melyen különböző termőképességű földek vannak; itt-ott kitünő termőföld, amott rossz talaj, majd közepes minőségű részek.
Gondolkodásunk egész menetét, különösen a talentumokat Jendrassik E. úgy magyarázza,9) hogy agysejtjeinket a különböző ingerek úgy felhangolják, mint valami resonatort. Szerinte a gondolkodás lényegében reflex, mint a tropizmusos tünemények, csakhogy ezeknek a reflexeknek az útját nem közvetetlen pályák jelölik ki, hanem a már meglevő resonatorgyűjtemény s e resonatorrá vált idegsejtek érzékenysége. A birtokban levő emlékképek és a sejtek ingerelhetőségi foka magyarázzák meg lelkünk tulajdonságait. Genius az, úgymond, kinek érzékeny resonatorai már megszólalnak, a mikor más halandó hasonló sejtjei még némán maradnak. Képzeteink felvételét, feldolgozását képletesen lelki emésztésnek is nevezhetjük. Ezen felvétel, feldolgozás valóban nagyon hasonlít a gyomornak azon magaviseletéhez, melyet a különböző ételekkel szemben tanusít. A gyomornak azt a tulajdonságát, hogy bizonyos ételeket örömmel fogad be, könnyen emészt, másoktól irtózik, veleszületett dispositiónak nevezhetjük. Ilyen különböző dispositiója van az agyvelőnek is a különböző ingerek iránt.
Szeretünk bizonyos képzeteket, ismereteket felvenni, félünk, sőt írtózunk másoktól. Jól esik az egyik, megterhel a másik. Gyarapít az egyik, fogyaszt a másik. Lelkünk részévé válik az egyik – fölösleges teherül marad a másik, tehát épen úgy, mint a közönséges ételek.
Ha egész agyvelünk, mondjuk az egész kéregmező az ő milliónyi sejtjeivel, e sejtek különböző energia készletével át volna tekinthető, akkor egyuttal azt is láthatnók, mihez van és mihez nincs talentumunk, mit fogunk tanulni eredménynyel és mit nem. Akkor tudnók, hogy hova mit lehet vetni és mit nem. Akkor láthatnók azokat a rossz földeket is, a hová hiába vetnek s megértenők, hogy miért nincs mindenütt aratás, a hol vetettek és miért pusztul el néhol minden vetés?!
Ha az eddig előadottakból a szükséges következményeket levonjuk, akkor a szellemi erők gyűjtésére vonatkozólag a következőkhöz jutunk.
1. A szellemi, vagy lelki erőket általában azon képzetek, fogalmak s ezekből alakult gondolatok képezik, melyek a) igazak, azaz az élet valamely valóságos viszonyát, tényét fejezik ki, b) melyek többi gondolatainkkal szoros kapcsolatban, associatióban vannak, tehát bármikor rendelkezésünkre állanak, c) a melyek nyomán lelkünkben kisebb-nagyobb emotiók keletkeznek, vagyis melyeket érzelmek kisérnek.
2. A mely képzet, vagy gondolat nem igaz, a mely gondolat nincs kellőleg társítva többi gondolatainkkal, a melynek az élet különféle viszonyaiban, vagy pályánkon semmi hasznát sem veszszük, nem igazi lelki erő, hanem sokszor csak gátoló akadály.
3. Minél nagyobb emotió, tehát érzelem, indulat kisér valamely gondolatot, annál inkább hajt valamely cselekvésre, annál inkább megindítja az akarat mozdonyát, de annál kisebb a logikai értéke, mert az indulat nagysága a józan észszel, a belátással fordított viszonyban áll.
4. Az emotióktól, vagy érzelmektől kevésbbé kisért, színezett, vagyis a tiszta gondolatokra a logikai gondolkodásnál, az igazság keresésénél, a tiszta tények megállapításánál, az emotiótól kisért gondolatokra az élet élvezeténél, a tettek végrehajtásánál, a kitartó munkánál van szükségünk.
5. Minél nagyobb mértékben mozdítja elő valamely gondolat a köznek tökéletesedését és boldogulását, annál értékesebb, minél több egoismus van benne, annál értéktelenebb.
6. A szellemi erőknek legnagyobb részét, tehát különösen azokat, melyeket erős érzelmek nem kisérnek általában érzékeink révén, szemlélet, tapasztalás, tanulás útján szerezzük. Ezen erők gyűjtése a megfigyeléssel kezdődik. Minél nagyobb a figyelem és érdeklődés, annál tisztább, intensivebb lesz a képzet, a gondolat. Ez az érdeklődés azonban már veleszületett tulajdonság.
7. A szellemi erők gyűjtésének ellensége mindaz, a mi szervezetünk egészségének, munkabirásának ellensége. Ilyen legelőször minden testi betegség, lehangoltság, továbbá minden lelki baj, a bánat, szomorúság és a félelem.
8. Minden szervezetben bizonyos mennyiségű élő erő, energia rejlik. Ez az energia a különböző szervek, működések szerint nagyon sokféle. De minél több munkát, energiát fordítunk egy irányban, annál kevesebb jut a többi iránynak; így pl. minél több izommunkát végzünk, annál kevesebb jut a szelleminek.
9. Mérsékelt testi munka, izommozgás javára van a szellemi erők gyűjtésének is.
10. Minthogy bizonyos irányú gondolkodás bizonyos agyterületeket fáraszt ki, azért időnkint foglalkozásunk változtatására kell gondolnunk. Krafft Ebing szerint10) két óra hosszánál tovább egy bizonyos irányú szellemi munkát nem volna szabad folytatni.
11. Aki használható, sőt értékes szellemi erőket gyűjt, az nemcsak magának, de a világnak is dolgozik, az az emberiség közboldogulását is előmozdítja.
12. A hajlam, érdeklődés és figyelem már korán megmutatja azt az irányt, amelyben eredményesen fogunk gyüjthetni; veleszületett dispositio nélkül azonban semmire sem fogunk mehetni.
Hogy azonban a szellemi erők gyűjtése révén, hogy fog egész lelkünk kialakulni, mit fogunk, mennyit fogunk gyűjthetni és milyen eredménynyel, hogy fog a tanulás, a tapasztalás fonalán egész lelkünk és jellemünk kifejlődni: az mind az örökléstől függ. Minthogy pedig a szellemi erők gyűjtését az öröklés tana nélkül nem fogjuk megérthetni, a következő fejezetben a szellemi erők örökléséről kell a szükségeseket elmondanunk.