IV.
Monostory fölállott a mindennapi tarokkpartijától és menni készült. Jeney Ödön azonban, aki a szoba ajtajában várt rá, föltartóztatta.
– Kedves Pista, – mondta neki hanyag korrektséggel, – szabad egy félórádat igénybe vennem?
– Parancsolj velem, – felelte Monostory udvariasan és gyanakodva.
Beültek egy fülkébe. Jeney lesütötte a szemét, zavarodottan játszott a gyufatartóval, amely előtte állott az asztalon, azután hirtelen mozdulatot tett, elpirult és így szólt:
– Bocsáss meg, – én nem birom tovább ezt a szívtelen és alávaló tapintatot. – Három hete, hogy mindennap feljársz ide és eddig egyetlenegy ember egyetlenegy szóval sem emlegette. Diszkréció! Uri emberek vagyunk! Nyugalom! A szomszédod haldoklik? Csak hidegvér! Fuj!
– Mit akarsz? – kérdezte Monostory összevont szemöldökkel.
– Azt akarom neked mondani, hogy ott mindenki látja rajtad, hogy mire készülsz. Itt mindenki pontosan tudja, mennyi pénzed maradt. Mindenki látja, hogy úgy élsz, ahogyan azelőtt szoktál. Mindenki pontosan kiszámította tehát már az első napon, hogy hány heted van még, és a tarokkpartnereid legföljebb két-három játéknyi tévedéssel meg tudnák mondani, melyik partie lesz az, amelyből már hiányzol, mert a játékban meggátolt az, hogy az éjszaka főbe lőtted magadat. A kedves öreg urak. A finom, tiszta öreg urak.
Monostorynak vonaglott az ajka. Hallgatott, azután fölemelte a fejét.
– Mit kinzol te engem! – kiáltott föl tompított hangon, de forró keserüséggel. – Mit zavarsz! Mit nyugtalanítasz! Hagyjál békében megdögleni.
– Ez az, – felelte Jeney. – Jól van. Ez az, amit én nem tudok. Én nem vagyok olyan förtelmesen tapintatos, én nem vagyok olyan becstelenül diszkrét, én tapintatlan vagyok, én indiszkrét vagyok, én ezennel kijelentem, hogy tudom, hogy tönkrementél, beszélni akarok veled arról, mik a terveid és… és fölajánlom neked a szolgálataimat arra…
Monostory egy heves mozdulattal fölállott. Ott akarta hagyni Jeneyt. A Jeney szeme könnybe lábadt. Monostory megállott. Jeney halkan mondta:
– Pista, miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy itt akarsz hagyni? Miért szégyenítesz meg engem azzal, hogy beszélni sem akarsz velem a sorsodról? Azt akarod, hogy utólag szégyeljem, hogy tizennyolc évvel ezelőtt elfogadtam a támogatásodat és a pénzedet?
Monostory habozva állott, a vállát vonogatta, az ajkát harapdálta; azután lesütött szemét ráemelte Jeneyre, sötét szemének hideg és kemény tekintete ellágyult és lassan visszaült a helyére.
– Hát mit akarsz? – kérdezte halkan.
– Mondd meg nekem, – felelte Jeney buzgón és meghatva, – mit akarsz csinálni?
Monostory fanyarul huzta el a száját.
– Minek kérdezed? – mondta fájdalmasan.
– Nem! – kiáltotta Jeney. – Nem! Ne mondd azt, hogy egyszerűen főbe akarod magadat lőni. Hiszen különben már eddig is főbe lőtted volna magadat. Nem tetted. Bocsáss meg, kénytelen vagyok nyiltan beszélni róla: helyes és pontos fogalmazásban tehát a dolog így hangzik: adtál magadnak hat hetet, ha addig semmi sem történik, akkor főbelövöd magadat. Igy van?
– Körülbelül így.
– No látod. Minthogy pedig rajtunk áll, hogy történjék valami…
Monostory fáradtan legyintett egyet.
– Pardon, – mondta Jeney, – az első gondolatom a képviselőséggel, igaz, rossz volt. Azóta beláttam. Nem azon kell kezdeni. Majd azon végzed. Előbb újra vagyont kell szerezned.
Monostory csöndesen fölnevetett.
– Ne nevess, – mondta Jeney, – neked annyiféle tehetséged van…
Monostory eddig lesütött szemmel ült. Most fölnézett, fölemelte a fejét és félbeszakította Jeneyt. Rátette a kezét a karjára.
– Bocsáss meg, – mondta gyöngéden, – ne folytasd. Tévedsz: nekem semmiféle tehetségem nincs. Várj csak, ne szakíts félbe, én megmondom neked, hogy áll a dolog: nekem semmiféle tehetségem nincs… én csak tehetség vagyok… Minden lehetőség, minden vágy, minden sóvárgás, minden szomjuság és irdatlan sok erő… csak éppen semmi fegyelem, semmi szerénység, semmi egyszerüség, semmi alázatos és makacs munka… ha minden sorompó mindig kinyilt volna előttem, úgy vonultam volna be, mint… mint soha még egy király… de soha arra erőm nem volt, hogy a sorompót összetörjem, vagy a lakatja kulcsát megszerezzem, vagy… Isten nevében, ha másképpen nem megy, átbujjak alatta. Nem lettem semmi. Nem leszek semmi. Tehetség vagyok. Úr vagyok. Magyar vagyok. Elpocsékoltam az életemet. Meg kell halnom.
– Nem hiszem. Nem igaz. Kisebb tehetséggel, mint a tied, de ugyanazzal az ősi, uri átokkal megverve elindultak mások is és…
Monostory félbeszakította:
– Te? Az más. Ti… ti idejekorán mentetek tönkre. A ki közülünk idejekorán tönkre megy, az boldogul. De én mostanig otthon maradtam a vármegyémben és…
Vállat vont:
– Talán ha az apám husz évvel ezelőtt lőtte volna főbe magát…
Vonogatta a vállát:
– Akkor talán én is egy nagy biztosító társaságnak lennék most az igazgatója.
Jeney energikus mozdulatot tett:
– Ha megengeded, – mondta, – ne is beszéljünk erről többet. Hanem válaszolj erre: hajlandó vagy-e mához egy hétre eljönni hozzám és megismerkedni Hollódi Arturral?
Monostory meghökkenve és elgondolkozva nézett rá:
– Hm… Hollódi…
Sötét szemének a tekintete lassan megváltozott. Elcsúszott Jeneyről, belemélyedt valahová a messzeségbe és nedves és lágy lett és bizonytalanul reszkető.
Jeney megindultan nézte. Várt. Amikor a Monostory tekintete remegve, küzködve és ingadozva készült visszatérni hozzá, akkor gyorsan megszólalt:
– Meg is mondom neked röviden, miről van szó. A Hollódi bankja, vagyis Hollódi újra alapít valamit: egy kis intézetet, amelyből nemsokára óriási vállalatnak kell lenni: mezőgazdasági export, a Balkánt is belekapcsolni… tőle majd meghallod. Én beszéltem neki rólad… természetes, hogy a társadalmi poziciójának a javitására is gondol, ezt nevetséges volna előtted elhallgatni… de egyébként: körülbelül te látszol a legalkalmasabb embernek arra, hogy azt a nagy vállalatot megteremtsd, amelyre Hollódi gondol.
Monostory nehezen, halkan lihegett. A szeme újra elfordult a messzeségbe; az arca sápadt volt és a homloka verejtékezett. Jeney sokáig várt, de végre könnyedén megkérdezte:
– Hát rendben van? Eljösz?
Monostory lassan visszafordította rá a tekintetét. A szeme körül karikák voltak, a pillantása nehéz és fáradt volt.
– Hát eljösz? – kérdezte még egyszer Jeney.
– El, – felelte halkan és nehezen Monostory.