V.
S mig ez az ember kialudta ronda orgiájának mámorát, Flóra elmerülve a jövő tervelgetésében, meghányta-vetette, miként is tehetné meg a leggyöngédebben, amit tenni akart, hogy ne sértse a férfi önérzetét s ne tegye ki magát annak, hogy amit ad neki, azt büszkeségében visszautasítsa. Végre megtudta. Felöltözött, kocsiba ült s fölkeresett egy közjegyzőt. Ott formaszerinti adásvevési szerződést állíttatott ki, mely szerint ő eladja, Hernyány György pedig megveszi a bácsligeti ötszáz holdas birtokot, kastélylyal, fundusinstruktussal egyetemben. Egyszersmind elismerte a vételár hiány nélkül való átvételét.
Mikor az irás a kezében volt, olyan boldognak érezte magát, hogy ott a kocsijában elkaczagta magát. S valósággal kéjelgett a gondolatban, hogy ime nyujtott valamit szerelmesének, amit az vissza nem is utasíthat, mert hát erre mulhata szüksége volt, megválasztatása érdekében.
Mikor hazaért, éppen ott találta barátját, Helley Antalt. A karjába sietett s szenvedélyesen magához szorítva a gróf arczát, sirva, nevetve mondogatta:
– Olyan boldog vagyok, olyan nagyon boldog vagyok!
– Nyilatkozott? kérdezte a gróf, valamiképen lecsitítva Flóra áradó örömérzetét.
– Szeret! kiáltott ez boldogan, szeret, szeret és én olyan boldog vagyok.
– És – úgy mondta, hogy hihet neki?
– Nőül akar venni.
A gróf fölállt, megragadta Flóra kezeit s meghatottan szorongatta.
– Becsületes ember, szólt, most már én is oszthatom örömét.
Ugyan melyik ember, aki Helley gróf lelkitisztaságának csak tizedrészével nézi a világot, a kinek fogalma sincs az aljas önérdek feneketlenségéről, nem mondotta volna Hernyányról: becsületes ember! Dr. Bertalan, vagy Hiéna Péter, ha Flóra elmondja neki a történteket, bizonyára csufosan kaczagott és azt mondta volna: a becstelen! Mert sülyedt lelkével rögtön átlátott volna a szitán s tisztában lett volna azzal, hogy aki olyan nőt, mint Flórát, feleségül akar venni, az már nagyon kétségbeesett existencia, aki az utolsó szalmaszálba kap. De Helley Antal nem láthatott benne mást, mint a hatalmas érzelemnek becsületes diadalát az előitéleten s tiszteletet is érzett a fiatal ember iránt, aki ily bátran és egyenesen szembe mer szállni a közfelfogással.
– És most mi lesz?
– Titok, egyelőre titok. Györgynek előbb rendeznie kell a viszonyait. Azt mondja, valami akar lenni előbb, hogy méltó helyet biztosítson nekem a társaságban.
Helley gróf el volt bűvölve.
– Szégyenlem magamat, – szólt őszintén, – szégyenlem magamat e fiatal emberrel szemben. Megvallom, hogy tudatomban természetesnek találtam volna, ha félrevonulnak s valami rejtett zugban, vagy idegen országban élvezik boldogságukat. De hogy ennyire erős legyen, s nyiltan, emelt homlokkal nézzen a világ szemébe, megvallom, hogy ehhez a gondolkozásnak oly nemessége kell, amelylyel szemben eltörpül az én önérzetem. Ön boldog lehet, Flóra, igazán boldog lehet.
Kellett-e több, mint ennek a félistennek az elismerése? A Helley gróf magasztalása Hernyány György alakját szinte glóriával övezte s most már megremegett a szive: Istenem, hát megérdemlem-e az ő szerelmét? És megeredt a szava és mesélt, mesélt a grófnak Hernyányról, az ő nagy jelleméről, az ő férfiasságáról és szerelme mélységéről és a gróf hallgatta áhitattal, tisztelettel s nemes lelkéhez árnyéka sem fért a kétségnek.
– És most, kedves barátom, az ön segítségére szorulok, hogy teljesen boldog legyek. Hernyánynak poziczió kell, szerezze meg neki.
– S miféle?
Flóra hamiskásan kaczagott.
– Nem tud semmit, hadd legyen képviselő.
Helley gróf homloka elborult.
– Nem az olyan kiváló egyéniségeknek való, mint ő. Keserűen fog csalódni, mint magam.
– Ó nem, nem. – Szólt Flóra, Hernyány fiatal, folytatni fogja az ön művét.
– S oda fog jutni, ahová én.
– Ne féltse őt, barátom, ki tudja? Hátha sikerül neki, ami önnek nem sikerült. Aztán, ha nem is bizonyos, a közérdeket csak nem szabad megfosztani egy ilyen embertől!
– Az igaz, – szólt a gróf meggyőzve, adja isten, hogy úgy legyen. De kérdés még, vajjon osztja-e politikai meggyőződésemet. Az ellentáborban nekem nincs kellő befolyásom.
– Azt nem tudom, – szólt Flóra is elgondolkodva. Ezt meg kell még tudnom.
– Ha meggyőződésével nem ellenkeznék, épp meg volna a kedvező alkalom. Megüresedett egy mandátum, melyet nekem ajánlottak föl. Én természetesen visszautasítottam, de ha ajánlhatnám Hernyányt, megválasztanák, akár csak magamat.
– Meg kell tudnunk a politikai meggyőződését.
Ebben egyeztek meg. És ha a falaknak életük volna, ezek a falak, melyek között Hernyány György is lélekzett, kaczagtak volna e két teremtés isteni naivságán.