WeRead Powered by ReaderPub
A vizözön és egyéb elbeszélések cover

A vizözön és egyéb elbeszélések

Chapter 21: AZ AJTÓ
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A collection of short narratives that combine vivid mountain and rural scenes with portraits of dominant, solitary figures who seek to command or withdraw from the landscape. Several tales follow outdoor excursions interrupted by the sudden appearance of a physically imposing recluse whose presence unsettles a group, and another traces the construction of a fortress-like mountain retreat intended to secure privacy and authority. The stories examine tensions between solitude and intrusion, human ambition and natural setting, and often use precise description and ironic observation to depict character, landscape, and social behavior.

AZ AJTÓ

A lány ásítozva járt a műteremben és hangosan, kihívóan mondogatta:

– Unatkozom!… Unatkozom!…

Tass, a festő elfehéredett arccal kelt fel és odalépett a lányhoz.

– Te, – mondta neki – te, meg akarsz csalni!… Megfojtalak!

A lány vállat vont. A festő fogta a kalapját és elment a képeit megnézni.

A tárlaton egy barátja sietett elébe.

– Te, – kiáltotta nagy örömmel – Rachelt megvette a miniszter, a Gladiatorokat pedig Weisz Antal…

Tassnak felderült az arca. Bement az irodába: a Gladiatorokért mindjárt megkapta a pénzt. Jókedve támadt. Csettintgetett az ujjával és az utcán kocsiba ült. Az emberek az út szélén – úgy gondolta – felé intenek:

– Ni, Tass, a híres festő…

Tele volt jókedvvel, bízással, megbocsátással. Otthon örömriadallal törtetett be a lányhoz:

– Nagy ünnep, – kiáltotta bolond jókedvvel – pénz van a háznál…

– Mi történt?

– Megvették Ráchelt, a Gladiatorokat…

– Látod, – mondta a lány – mert én is rajtuk vagyok.

– Buta vagy – mondta mély meggyőződéssel a művészi önérzetében érintett festő.

… Az volt a lány: buta, de felségesen szép. Lusta párductermet, klasszikus görög fej, mély zöld szemek. De tudatlan volt, önző, elrontott, elkényeztetett. Tass, akinek állandó modellje volt, feleségül vette volna már, ha nem félt volna attól, hogy az esküvő után otthagyja egy napon. Igy állandóan pokoli féltékenység kínozta a festőt és mindennap veszekedtek.

… Leültek ebédelni. Tassnak jókedve volt, pezsgőt hozatott. Ebéd közben bejött a szolgája:

– Egy ember akar beszélni a nagyságos úrral.

– Jőjjön ide.

Egy lerongyolódott alak állított be. Lesütött szemmel, félénken és óvatosan lépett be az ajtón a szőnyeges szobába.

– Gyuri! – kiáltotta Tass meglepetten – megint itt vagy?

A fiatalember nem válaszolt semmit, csak az ajka remegett.

– No, nem tesz semmit, Gyuri. Ülj le, ebédelj velünk.

A lány kíváncsian nézte az idegent. Tass bemutatta őket egymásnak:

– Az öcsém!… A ház úrnője!…

A fiú leült az asztalhoz és enni kezdett. Tass biztatgatta, a lány pedig nagyranyitott szemmel nézte. Gyuri mohón evett, éhesen falt fel mindent, amit elébe tettek. A hosszú éhezés látszott a sovány arcán és az evésén.

A fekete kávénál azt mondta Tass:

– No, Gyuri, most beszéld el, mi történt megint veled.

… A fiú elbeszélte. Az történt, ami minden évben meg szokott történni vele. A család szerzett neki valami állást, egy ideig jól viselte magát, azután felébredt benne a szabadságnak és a vándorlásnak csodálatos módon beléoltódott szomja, a hivatalban összeveszett mindenkivel és azután nekivágott az országútnak. Most itt van, tele megbánással és jó elhatározásokkal.

Tass nevetett:

– Egy félév mulva újra az országútra kerülsz… Nem értem, hogy a mi sűrűvérű családunkba hogyan került a te cigánytermészeted.

A fiúnak is jobb kedve támadt, mikor látta, hogy a bátyja nem haragszik. Elbeszélte az útját. Ezuttal sokat szenvedett. Brassótól Budapestig nagy út gyalog; és hideg volt és nem volt mit ennie…

Tassnak megtelt szánalommal a szíve.

– Gyere no, – mondta az öccsének – adok ruhát.

Bementek a másik szobába. A lány elgondolkozva nézett utánuk.

Mikor kijöttek, azt mondta Tass:

– El kell mennem egy órára. Mulassatok addig.

Elment. A fiú zavartan ült az új ruhákban és a lány kigyuló szemmel nézte. Lustaságát, vadságát izgatta és vonzotta a szabadságnak ez a koldus és lerongyollott hőse, érezte, hogy hozzá, a pincelakások leányához az országutaknak ez a fia való. Tetszett neki a fiú sápadt, kiéhezett, megsoványodott arca és két égő, nagy szeme.

– Beszéljen – mondta neki.

A fiú csendesen beszélni kezdett, azután hevesen folytatta, szinte lázban beszélt:

– Három hét óta nem is láttam asszonyt…

A lány kitárta felé a karjait.

… Tass csendesen nyitotta ki az ajtót. Nem vették észre. A festőnek öccse sovány, elkínzott arcára esett a pillantása és a szívét újra a forró szánalom öntötte el. A fiú megölelte a lányt és benne nem ordított fel mindig lázas féltékenysége. Gazdagnak érezte magát, jónak; és jó szíve úgy érezte, hogy abból a bőségből, amelyben él, két kézzel kell adnia szegény, kiéhezett öccsének. A fiú karjai szorosan kulcsolódtak a lány körül és Tass csendesen, halkan, óvatosan újra behúzta az ajtót.