XXII. KÉP.
Az erdőszélen. Ugyanaz a kép, mint az első felvonásban. Csakhogy most már beesteledett. Holdvilág. A harang szakadatlanul szól, szeliden, most már mintha távolból hangzó estharang volna.
János ülve alszik a padon.
Ilonka hangja messziről. János! Édes uram!
János nem felel, alszik.
Ilonka hangja közelebbről. János! Édes uram!
Nincs válasz.
Ilonka belép balról. Nézz csak, elaludt. Nem csuda. Nagy szeretettel. Annyit fáradt szegény egész nap.
Marcsa parasztcseléd, Ilonka mögött belép balról. Szinte kár felkölteni, olyan édesen alszik.
Ilonka kedvesen. Megállj csak Marcsa… fel ne riasszuk. Majd úgy költjük fel, hogy öröme legyen benne… hogy kellemes legyen az ébredése. Hozd ki csak, fiam, a káposztásfazekat. De vigyázz, mert forró, meg ne égesd magad!
Marcsa kiszalad balra.
Ilonka. Édes, jó, derék uram… isten áldja meg még ezt a kis álmodat is!
Marcsa balról boldogan jelenik meg a fazekkal, kendőben fogja, mert forró. A fazék gőzölög.
Ilonka. Add ide. Átveszi tőle a fazekat. Ez az ő legkedvesebb illatja… evvel fogjuk felkölteni… Letérdel eléje és kedvesen az orra alá tartja a fazekat. A hold élesen világítja meg ezt a kis jelenetet, János arcára, Ilonka arcára és a fazékra süt. A fazékon bádogfedő van.
Ilonka halkan, Marcsához. Nyisd ki!
Marcsa lekapja a bádogfedőt a fazékról.
A káposzta dúsan gőzölög a holdfényben.
Ilonka. Csukd be!
Marcsa visszacsapja a fazékra a fedőt.
János mint aki mély álomból ébredezik. Káposzta… káposztaillat! Felébred. Rakott káposzta… Mi az? Feltámaszkodik, a szemét törli.
Ilonka nagyon kedvesen, nagyon jóságosan. Ébredj édes, jó uram, itt van a te jó vacsorád, a te jó rakott káposztád, a szívemmel csináltam neked, gyere, gyere szépen utána, gyere csak az illatja után… ott benn vár a tiszta terített asztal… gyere csak szépen… gyere, gyere… gyere csak szépen… Elindul a fazékkal balra.
János. Hogy elaludtam ebbe a jó levegőbe… Ejnye, ejnye… Már harangoznak is…
Ilonka. Gyere, drágám, gyere. Csalogatja balfelé a fazékkal, mint ahogy kukoricával szokták vezetni a baromfit.
Elballagnak balra, elől Ilonka a fazékkal, utána János, leghátul boldogan mosolyogva, Marcsa.
A szín egy pillanatig üres. Az estharang szakadatlanul szól.
A vörös függöny összecsukódik.
A harangszó elhallgat.
Malacoda magasra emelt orral, az eltünt kép után szaglász. Mély meggyőződéssel. Húszmillió évet adnék az életemből egy kis rakott káposztáért! Földhözvágja a nagyítóüveget és kisiet jobbra.
Függöny.