MÁSODIK RÉSZ.
Mikor a függöny felgördül, hasonló színpadot látunk, mint az első felvonásban. A különbség csak az, hogy jobbról-balról, egészen elől, keskeny, magasba nyuló vasszerkezetek látszanak, s a háttérben, pontosan az első felvonásbeli fekete függöny helyén vérvörös függöny van.
I. KÉP.
Jobbról besiet Draghignazzo, balról ugyanakkor a Magister. A színpad közepén találkoznak.
Magister. Nos?
Draghignazzo. Megjöttek.
Magister. Sértetlenül hozták ide? Nem történt az úton semmi baja?
Draghignazzo. Nem. Azt mondják, nem igen akart jönni, hát a hátukra vették.
Magister. A szép régi ördögtradició! Most hol vannak!
Draghignazzo. A tornácon. Várják parancsaidat.
Magister. Vigyék a laboratóriumba, vizsgálják meg, vegyék fel róla a kellő adatokat.
Draghignazzo. Már ez is megtörtént, mester. Minden rendben van.
Magister. Akkor megkezdődik a munka. Menj, várjatok parancsra.
Draghignazzo jobbra kiszalad.
Magister balra megy, kikiált a színfalak mögé. Jelentem felségteknek, hogy a kísérleti ember megérkezett. Ha nincs kifogásuk, méltóztassanak helyeiket elfoglalni.
Künn megszólal az Ördöghimnusz, az udvar bevonul a színpadra, a lépcsőn lemegy a zenekarba és elfoglalja helyét. A zene elhallgat.
Magister tapsol. Fel a függönyt!
A vörös függöny felemelkedik. Látjuk a gépet. Lomhán fordul a lendkereke. Sistereg, zug. Kéményeiből halvány, izzó füst száll. Kékes villanyszikrák pattognak fölötte.
Magister büszkén mutat rá. Íme a malom, felség!
Adjutáns rövidke szünet után, mely alatt az udvar megbámulta a gépet. Őfelsége véleménye szerint a gép külseje impozáns.
A gépen, már akkor, mikor a vörös függöny felhúzódott, láthatóak voltak őrhelyeiken Libicocco, Ciriatto, Farfarello és Barbariccia. Hajladoznak, olajoznak, lassan mozognak a gépen, mint gépkezelő munkások.
Magister. Köszönöm. Gondoskodni fogunk, hogy őfelsége a gép belsejét is láthassa. Sorba ki fogjuk nyitogatni a gépezetet takaró vaslemezeket, bele fogunk látni a szívébe a malomnak, s őfelsége figyelemmel kísérheti a gépezet működését. Harsányan kiált. Rubicante!
Rubicante jobbról megjelenik, parancsra vár.
Magister. A babákat!
A babák menete, Mima kivételével jobbról bevonul, Scarmiglione és Cagnazzo kíséri őket. A babák megállanak a gép előtt.
Magister vezényelve. Be a malomba!
Scarmiglione. Mind a helyére!
Cagnazzo. Mozduljatok, előre!
A babák felmennek a gépre és annak titkos nyílásaiban egyszerre mind eltünnek.
Scarmiglione miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja kijelölt őrhelyét.
Cagnazzo miután a babák eltüntek, felszalad a gépre, elfoglalja kijelölt őrhelyét.
Magister harsányan kiált. Hozzátok be Mimát!
Mima jobbról megjelenik, Rubicante és Graffiacane kíséretében. Megáll a színpad közepén.
Magister. A helyére!
Graffiacane. A helyedre!
Rubicante. Éledj! Mozdulj!
Mima lassan felmegy a gépre, egy pillanatra megáll egy titkos nyílás előtt, majd hirtelen eltünik a nyílásban.
Graffiacane felszalad a gépre, elfoglalja őrhelyét.
Rubicante felszalad a gépmesteri hídra.
Meglehetős sötét van a színpadon. A gép már elcsöndesedett, most lassan jár, nesztelenül.
Magister harsányan. Felség, most, hogy úgy mondjam, meg van töltve a gép. Most benne vannak a kövek a malomban. Vezényelve. Munkások! Mindenki a helyén van?
A gépen levők. Igen!
Magister. Vigyázz! Csönd és figyelem! Pillanatnyi szünet után. Jöhet az ember!
Calcabrina és Alichino behozza Jánost, aki nem szívesen jön, rémült és csökönyös. Hármuk mögött jön Malacoda, aktákkal a kezében.
János rémülten. Jaj, jaj, végem van! Édes uramisten, hova jutottam!
Calcabrina. Csönd!
Alichino. Kuss!
János. Édes uramisten, hol vagyok!
Magister. Ön ugyan mástól kérdezi, de majd én fogok felelni: a pokolban van.
János. Jaj, jaj, isten segíts!
Magister. Ne féljen, ne ordítson, ne fohászkodjék. Egy óra mulva otthon lesz a rakott káposztánál.
János. De hát mit akarnak velem? Miért hurcoltak ide? Ébren vagyok, vagy álmodom? Élek, vagy meghaltam?!
Magister. Legyen szíves befogni a száját. Ne legyen kíváncsi.
János siránkozik.
Magister. Ha ön nem hajlandó befogni a száját, befogjuk mi. Fogjátok be a száját!
Calcabrina és Alichino megkapják, kezükkel betapasztják a száját, János elhallgat.
Magister. Malacoda! Megvizsgáltátok?
Malacoda előlép. Igen, mester. Átadja neki az aktákat, sorban. Ez itt a Röntgenképe. Ez a vérnyomás-vizsgálata. Ez a Wassermann-lelete. Ez a nedveinek vegyvizsgálata. Ez a hőfoka. Ezek az electrocardiogrammjai. A csomó többi részét is átadja. És ez is mind vizsgálati eredmény.
Magister igen gyorsan nézegeti, lapozgatja az aktákat. A Röntgen-képen egy kis szívtágulás látható. Felkiált a gépre. Szívmozgató áramok száztizennégyről száztizenötre! Tovább lapoz az akták közt. Átlagos hőmérséklet… szóval melegvérű ember… Felkiált a gépre. Hűtőkészülék negyvenöt! Lapoz. Vérnyomás… igen… Felkiált a gépre. Kis turbina vissza, kettő és egynegyedre! Aktába néz. Wassermann negatív. Felkiált a gépre. Higanyoszlopot kikapcsolni. Gyorsan átlapozza a hátralevő aktákat. A többi nem lényeges. Visszaadja Malacodának az aktákat.
Malacoda hátrahúzódik és láthatatlan kéznek kiadja a színpadról az aktacsomót.
Magister a két ördöghöz, aki Jánost fogja. Eresszétek el! Calcabrina és Alichino elereszti Jánost, és mind a kettő felszalad a gépre, elfoglalja őrhelyét.
Magister. Figyeljetek jól. Mindenki a helyén van?
Mindazok, akik a gépen vannak. Igen!
Magister. Felséges uram, most az következik, hogy a gépet be kell igazítanunk ennek az úrnak az egyénisége szerint. Most úgyszólván mértéket veszünk róla. Felkiált a gépre. Vigyázz!
Mindazok, akik a gépen vannak. Kész!
Magister Jánoshoz. Hány éves?
János. Harminckettő.
Magister a gépre. Áttétel huszonhét, tizennyolc! Jánoshoz. Sík földön született, vagy hegyen?
János. Alföldön.
Magister a gépre. Légritkaság kettő! – Vallásos?
János. Igen.
Magister. Turbina nyolc, át az ötre! – Szereti a pénzt?
János. Hát… Jó ha van.
Magister. Váltócsap tizennégy! – Szülei élnek?
János. Az édesanyám.
Magister. Szereti?
János. A legjobban a világon.
Magister. Főáram, nagykör, negyven! – Volt Párizsban?
Magister. Négyes kapcsoló, hatezer ampére! – Jó tanuló volt?
János. Tiszta kitünő.
Magister. Hatos át a kettőre! – Volt szerelmes?
János. Szerelem… hát kérem…
Magister. Ne dadogjon. Volt szerelmes? Sírás, csók, ablak alatt séta, fájdalom, öröm, levél, ágy, vágy?…
János. Nem, kérem.
Magister. Ön a fára mászott a szép grófné előtt.
János. Igen, kérem.
Magister. Miért tette ezt? Nem bizott az érzékeiben?
János. Hát… kérem… emberek vagyunk… ami biztos, az biztos.
Magister. Félt az érzékeitől.
János. A bujasággal nem harcolni kell, hanem futni előle. Az egyházatyák is ezt tanítják. A bibliai József is futva maradt tisztán.
Magister felszól a gépre. A kompresszorok be! A nagy kazán alá tizenhatezer kalória! – Ön a feleségének zöldköves gyűrűt igért.
János. Igen.
Magister. Köszönöm, készen vagyunk. Az udvarhoz. Ha parancsolják, elkezdhetjük.
Adjutáns. Méltóztassék!
Rubicante telefonál fenn a gépen. A nagy kazán alá tizenhatezer kalória.
Malacoda. Kompresszorok rendben?
Rubicante. Rendben.
Magister. Malacoda, a munkazubbonyomat! Leveti a frakkját.
Malacoda láthatatlan kéztől hosszú, vérvörös munkaköpenyt vesz át és felsegíti a Magisterre. A frakkot kiadja a színpadról.
Magister. Fogd meg!
Malacoda megfogja János karját.
Magister felszalad a gépre, a gépmesteri hídra, a kapcsolótáblához. Még csak egyet, felséges uram! A gépen igen érzékeny jelzőkészülék van. Egy nagy csengő. Ahányszor az ember, akit a gépbe teszünk, rosszat cselekszik, a csengő automatikusan megszólal. Minden aljasságra megkondul. Ezért neveztem el aljasságjelzőnek. Méltóztassék figyelni, azonnal be is mutatom egy példával, hogy hogyan működik. Malacoda!
Malacoda. Parancs, mester!
Magister. Mondj egy mondatot, amelynek a végén valami aljasság van. Várj. Belekapcsollak a sugárba. Rávilágít.
Malacoda. A szülék felnevelik a gyermeket, testi és lelki táplálékot adnak neki, de ha a gyermek felnő és eltávozik a szülei házból, ha érdeke úgy követeli, bátran fordulhat szülei ellen is, mert érdeke ellen senkisem tartozik tisztelni apját és anyját. Megkondul a jelzőharang.
Magister. Kifogástalanul működik. Leveszi Malacodáról a fénysugarat. Tehát indulunk. Rubicante! Play?
Rubicante aki a gép másik oldalán, a másik kapcsolótáblánál áll. Ready!
Magister. Bekapcsolás!
A gépen levő munkásördögök mind megmozdulnak és a géphez nyulnak.
Magister harsányan vezényelve. Fütők, előre!
Jobbról-balról beszalad a színpadra hat-hat, összesen tizenkét apró ördögfióka. Vérvörösbe öltözött kis gépészinasok. Néhányan kis vastalicskán szenet tolnak be. Akiknek közülük nincs talicskájuk, felszaladnak a gépre és a két nagy kémény alatt sorban egymás mellé kuporodnak, úgy ülnek ott, mint madarak az ágon. Halványan izzó piros fény világítja meg őket. Rubicante «nyisd ki» vezényszavára a talicskások egyszerre ugyanabban a pillanatban nyitják ki a kis vasajtókat, melyek mögül a tűztorkokból rettenetes tűz világít ki. Egy-egy lapát szenet dobnak a torkokba. Aztán hirtelen, Rubicante «csukd be» vezényszavára egyszerre becsapják a vasajtókat. Elfoglalják kijelölt helyeiket, lekuporodnak talicskájuk mellé.
Fiókák karban, valamennyien.
Lobog a tűz,
Robog a tűz,
Hejj! Hejj!
Magister harsányan vezényelve. Indulunk! Vigyázz! Előre! Nagyot mozdít egy emeltyúkaron.
A gép megindul. Pattog, szikrázik, füstöl, sistereg, dübörög. A nagy lendkerék lassan, lustán fordul. Színes fénysugarak villognak a gép különböző részein. Ez az egész zaj és mozgás lassan elcsöndesedik és meglassudik
János rémülten bámulva ezt. Jaj, jaj! Uram segíts
Magister harsányan. Fogd meg! Fel a malomra!
Malacoda megragadja a rémüldöző Jánost, bal szélről a gép talapzatára, az emelvényre állítja. Ő maga felszalad a gépre, a Magister mellé.
Meglehetős sötét van a színpadon. A gép elcsöndesedik, lassan jár. A munkásördögök mozdulatlanul állnak helyeiken, csak Magister, Malacoda és Rubicante dolgozik, igen kis mozdulatokkal, fenn a kapcsolók, emeltyűk, kerekek közt.
II. KÉP.
A gép bal szélső vas fedő-táblája nagy dübörgéssel eltolódik helyéből. Helyén világítani, majd kápráztatón kezd ragyogni, szikrázni egy ékszerészkirakat.
János bámulva nézi ezt, előtte áll. Szent isten, mi ez… Nézd csak már no! Olvassa a felírást. «Ékszerész…» Bámulja a kirakatot. Hatvanmillió… nyakék… fülbevaló… hetvenmillió… gyémánt, arany, zafir, topáz… gyűrű… húszmillió… gyöngy… az is gyöngy… kétszázmillió… fekete gyöngy… háromszázmillió… Hogy ragyog! Nézni se birom. Az embernek belefájdul a szeme. Jaj de fényes, de gyönyörű. Höj, haj… smaragdgyűrű… zöldköves smaragdgyűrű… és mennyi! Egész sor. És még egy sor. Kettő, három, hat, nyolc sor. Mind csupa zöldköves gyűrű. Jaj ha ezt látnád, édes Ilonkám! Éppen ilyet akartam venni neked édesem! De hát hol veszi az ember a pénzt az ilyesmihez! Hogy örülnél neki édes Ilonkám, drága jó feleségem! Tizenhárommillió. Harmincnégymillió. Hát ha száz évig dolgozom is… Lesz nekem valaha tizenhárommillióm, hogy ezt megvehessem neked? De fáj érte a szívem. Hát lehet ennyi pénzt keresni? Hát lehet valaha ennyi pénzhez jutni!
Magister harsányan. Igenis, lehet! Nekifekszik a gépezetnek. Áttétel tizennégy! Kapcsold!
Rubicante. Kész!
Magister. Lassan fordítsd. Lassan indítsd. Sötétben bocsásd rá az áramot. Lassú átmenettel a fénysugarat. Nagyon ügyelj a finom hanglemezekre.
Rubicante. Úgy vigyázok rájuk, mester, mint a szemem világára.
Magister. Megvan?
Rubicante. Parancs szerint.
Magister. Vigyázz. Előre! Berregés, dörgés.
A kép hirtelen elsötétül. Dübörgés.
III. KÉP.
A gépnek az ékszerészkirakat mellett levő része megnyílik és baccarat-asztal ugrik onnan elő. Zöldfényű lámpa világít. Körben állnak frakkos játékosok.
Croupier. Mindenki tett? Nincs tovább.
Első játékos. Kérek!
Kártya repül.
Első játékos. Kilenc!
Croupier a háta mögött álló Jánoshoz. Ön nyert. Pénzt olvas. Öt, hat, hét, nyolc, tíz és tíz, az húszmillió. Nagy köteg pénzt nyom a markába.
János. Én, kérem? Hát mi ez?
Croupier miközben a többi játékosnak is fizet. Ön megnyerte a tétet, ne kérdezzen annyit. Gyerünk tovább. Tessék tenni. Mindenki tett?
János. Dehát én ezt mért kaptam, kérem? Ez nekem nem jár! Visszadobja a pénzköteget az asztalra.
Játékosok. Psszt!
Croupier. Mindenki tett, nincs tovább!
Első játékos. Kilenc!
Croupier. Nyert. Jánoshoz, újra pénzt olvasva. Ön megtette az egész húszmilliót. Ön ismét nyert. Fizet neki. Húsz, harminc, és tíz, az negyven. Tessék. Dupla köteget nyom a markába. A többi játékosnak tovább fizet. Huszonöt… hatvan… tessék.
János csodálkozva. Negyvenmillió! Dehát kéremalássan…
Croupier türelmetlenül. Ne tessék zavarni a játékot, tessék csöndben maradni. A játékosoknak tovább fizet. Nyolcvanöt, tizenhat…
János. Dehát kérem, én nem akarok kártyázni! Minek tömik belém ezt az istentelen sok pénzt! Itt van, egyétek meg! Az újabb köteget is visszadobja az asztalra.
Első játékos. Kilenc!
Croupier Jánoshoz. Ön megint nyert!
Második játékos. Kitünően játszik!
Első játékos. Merészen játszik!
Croupier pénzt olvas. Negyven és negyven… nyolcvanmillió! János markába nyomja. Gyűrű, smaragdgyűrű, nyolcvanmillió, Ilonka. A játékosokhoz. Tessék tenni! A szín lassan sötétedik. Mindenki tett? Sötét van, az egész látomány eltünik. Mindenki tett? Nincs tovább.
Sötét van, csak Jánost látni halványan megvilágítva, amint ott áll, két kezében két hatalmas köteg bankóval.
A lendkerék szikrázik és fordul.
János ezalatt. Milliók… milliók… Hogy történt ez? Mi történik itt velem? A fejem forró. A szám kiszárad. A kezem reszket. És ez a csomó pénz. Milliók…
IV. KÉP.
A gépnek János közvetlen közelében levő vasfedője nagy dübörgéssel kinyílik. Aranybrokátos szalónfal egy darabkája látszik, melyen aranyozott falikar ragyogva világít. Arany fotelben ül Mima, dekoltálva, isteni szépen, legyezi magát. János bambán áll mellette, két kezében a pénzkötegekkel.
Mima mintha egy beszélgetést folytatna. Nincs igazad, édes szívem. A pénz nem piszkolja be a szerelmet. Igen, volt idő a multban, mikor pénz és szerelem két külön dolog volt. De ma… mikor egy asszonynak csakhogy tiszta lehessen, milliók kellenek… És lásd, én imádlak, szeretlek… és az uram szegény, neki nincsenek meg az anyagi eszközei, hogy engem, aki szép és fiatal vagyok, méltón lásson el… És tudod, hogy őt gyűlölöm, és téged szeretlek, mert tiszta vagy, romlatlan, erős és szenvedélyes, mint egy lovag… te forró szerelmem, te… hát bánom én, hogy pénzt adsz, hát kevésbé szeretlek azért? Hiszen ugyis arra költeném, hogy neked tessem, violaszín fátyolharisnyára… habos ingre… selyemköntösökre… amiket leszaggass rólam… hogy elcsábítsalak végre… hogy megtörjelek végre, hogy felgyújtsalak ebből a férfi-szüzességedből… te drága… Ne resteld, add ide azt a pénzt.
János. Nekem nem kell. Nem is az enyém. Ha úgy vágyódik rá… boldog vagyok, hogy segíthetek az embertársamon. Mind a két köteg pénzt átadja neki.
Mima. Oh, köszönöm, köszönöm! A keblébe rejti a pénzt. Tudom, hogy nem szerelemből adod. Nem szeretsz. Jóságból adod. Még nem szeretsz. De ezen a pénzen megveszlek. Szeretni fogsz.
János. Mindenkit szeretni kell, aki szenved.
Mima feláll. Engedd meg, hogy megköszönjem.
János. Már megköszönte.
Mima kezet akar neki csókolni. Te jóságos!
János elhúzza kezét. Ugyan! Férfinak… kezetcsókolni!
Mima. Hát a homlokodat. Közeledik hozzá.
János. Nem jár érte semmi, még egy szó sem.
Mima idegesen. De nekem kell, hogy egy csókkal köszönjem meg. Ne alázz meg!
János. Nem… az bűn!
Mima. A hálának a csókja bűn? Megalázol. Fájdalmat okozol. Pénzt adtál és megvetsz. Nem vagyok testvéred, akivel jót tettél?
János. Testvérem. Istenem… hol vagyok?… Mi ez?
Mima. Megalázol?
János. Nem… nem.
Mima homlokon csókolja. Köszönöm, köszönöm, hogy a méltóságomat visszaadtad. Megcsókolja a szemét. A szemedet… azt a szomorú, szép szemedet…
János védekezve. Ne, ne… elég…
Mima csókolja. Nem, nem elég! Nekem nem elég! A szádat! Megcsókolja a száját.
János. Istenem! Megégetsz! Mi ez?
Mima csókolja. Szeretlek… csókollak… végre csókollak… szeress engem…
János. Szikrázik az ajkad! Megégetsz!
Mima. Csókollak! Forróbban csókolok, mint a feleséged?
János. Oh! Fájdalmasan kiált fel. Jaj, a feleségem!
Magister kárörvendően, harsányan. Most mássz a fára, ha tudsz!
Fiókák kórusban visítanak. Hejj! Hejj!
Mima. Ne gondolj a feleségedre. Részegedj meg a számtól. Érzem, hogy ízlik, te szemérmes férfi, te… ölelj meg. Oh, de forró a szád!
János. Bocsáss el! Meggyulladok!
Mima. Égsz már. Olyan vagy mint a tűz. Kívánsz? Nagyon kívánsz?
János. Oh milyen rettenetes bűn! Ki vagy te? Megcsaltál! Befontál. A jóságommal visszaéltél… nem vagy hálás… csupa érzékiség vagy!
Mima érzékien. Kívánsz?
János kínlódva, lihegve. Nem!
Mima. Ne hazudj! Hazudni bűn. Kívánsz?
János fájdalmasan kiált fel. Istenem, de magamra hagytál!
Mima. Kívánsz?
János. Kívánlak! Most, ebben a percben igen… de tudom, hogy bűn… hogy meg fogom bánni… csak a testem kíván… most, ebben a percben… a bűnös testem!
Mima kacéran. Szebb vagyok mint a feleséged! Na hazudj!
János. Szebb vagy.
Mima. Forróbb vagyok.
János. Forróbb vagy.
Mima. Izgatóbb vagyok! Ne hazudj!
János. Megbolondítasz!
Mima. Te forró legény!… Na? Kell még a feleséged? Kell most a feleséged? Ne hazudj!
János. Most… most nem kell… most… most csak te…
Mima. Most megcsalod!
János. Megcsalom! Megcsalom! Vadul megcsókolja.
Megkondul a jelzőharang.
Magister fenn a gépen. Hurráh! Az első rosszaság!
Fiókák. Hejj! Hejj!
Magister. Rakjatok a tűzre!
Rubicante. Nyisd ki!
Talicskások és a többi fiókák, akik a tűztorkok közelében vannak elhelyezve, raknak a tűzre.
Ezalatt tart a nagy, néma csók.
Rubicante. Csukd be! Hatalmas csörrenéssel csapódnak be a vasajtók.
Csönd.
Mima miután szétváltak egymástól. Ha tisztességes ember vagy, elhagyod a feleségedet.
János. Nem… azt nem…
Mima. Tudod milyen aljasság az, együtt élni egy nővel, ha az ember mást szeret?
János. Ne bolondíts!
Mima. Ilyen aljasságot akarsz elkövetni? Hogy fogsz a szemébe nézni? Hogy fogsz az ágyába feküdni? Birod azt? Elhagyod! Elhagyod!
János fájdalommal. Elhagyom…
Mima. Mert szeretsz.
János. Soha… ilyen égőt… ilyen illatosat… ilyen bűnöset nem öleltem. Te boszorkány. A nyelved mint a gyík… a hajad, mint a napsütött bazsalikom illata a réten… forró nyári délben… meleg és édes…
Mima. És édesem… sok pénzt hoztál, rengeteget hoztál, nyolcvanmilliót…
János. Már meg is olvastad?
Mima. Mialatt olyan hosszan csókoltál… jaj de jó volt… mialatt az a hosszú csók volt… itt a keblemen gyorsan megolvastam. De szerelmem, ez kevés. Még kell. Sok kell.
János. Hozok még!
Mima. Hol veszed?
János. Ott, ahol ezt vettem. A kártyaasztalon. Szenvedéllyel. Megyek vissza… nyerni… milliókat… neked!
Mima diadalmasan. Kártyázni mégy?
János. Kártyázni megyek!
Kondul a jelzőharang.
Magister. Hurráh!
Fiókák. Hejj!
Mima. Na most menj, menj, szívem, szent isten, minden pillanatban jöhet az uram!
János elbódul. Még csak egy csókot. Még ölelj meg egyszer. Nem tudok elválni tőled.
V. KÉP.
Még egy vasfedő nyílik, ezáltal a szoba megnagyobbodik, függöny látszik. A függöny mögül megjelenik Alfonz, csinos, elegáns, hideg és gonoszarcu fiatal férfi. Vár, míg a nagy csók véget ér. János meglátja és harcrakészen néz rá.
Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte csók volt!
János izgalommal. Ön a férje?
Mima gyorsan. Hála istennek, nem. Még csak az kellett volna. Ez a legjobb barátom. Szenvedélyesen. A legjobb barátom. Bemutatja. Alfonz!
János kezet fog Alfonzzal.
Mina. Szeresd Alfonzot, édesem, szeresd nagyon. Hogy jöttél be ilyen titokban?
Alfonz. Hátul, a tapétaajtón.
Mima. Hogy megijesztettél. Jánoshoz. Szeresd Alfonzot, ő neked is jó barátod lesz.
János. Én mindenkit szeretek.
Mima. Én nem. De őt szeretem. Ő minden bajból mindig ki fog segíteni bennünket. Ő gonosz, okos, ügyes, hideg, aljas és szép.
Alfonz. Ön most a szeretője a nagyságos asszonynak?
János. Én őt sajnáltam és ő felkorbácsolta az érzékeimet. Azt a piszkos szót visszautasítom!
Alfonz. Szereti.
János. Most igen.
Mima elejti a pénzköteget. Jaj! Leesett a pénzem.
Mind a hárman lehajolnak a pénzért.
Alfonz. Milliók és milliók. Ezt a sok pénzt ön adta neki?
Mima igen gyorsan. Nem ő adta, nem tőle van. Esküszöm.
János. De igen, én adtam.
Mima szemrehányóan. János!
János. Nem hazudhatom.
Alfonz. Nem hazudhatik?
János határozottan. Nem.
Alfonz. Inkább lovagiatlanul közhírré teszi, hogy pénzel egy férjes asszonyt?
János. Tiszta érzéssel adtam. Nem akarok érte semmit. Hazudni pedig nem tudok.
Mima. Majd megtanulsz, ha engem akarsz szeretni!
Élesen szólal meg az előszobacsengő.
Mima rémülten. Csöngettek! Ez az uram! Bujj el!
János. Nem bujok el, mert nem vétettem semmit.
Ujabb csöngetés.
Mima. Bújj el, az istenért, tönkre akarsz tenni? Alfonz, segíts!
Alfonz. Jőjjön ide a függöny mögé… Megfogja a karját, hátrahúzza a homályba.
VI. KÉP.
A gép bal szélső vasfedője elmozdult helyéből és helyén világítani kezd egy előszobaajtó üvegje. Az üveg mögött látni a férj árnyékát. A szín jobbszéléről az emelvényen végigsiet egy szobalány és kinyitja ezt az előszobaajtót.
Férj belép. Haragosan. Meddig kell csöngetnem, hogy kinyissa?
Szobalány. Mindjárt jöttem, nagyságos úr.
Férj. Mit csinálnak itt velem? A kulcsot nem akarják ideadni, váratnak az ajtó előtt. Mi folyik itten? Mi történik itt?
Szobalány sírvafakad. Én nem tehetek róla, nagyságos úr. Sírva megy el balfelé, eltünik a gép egy sötét oldalnyílásában.
Az előszobaajtó elsötétedik.
Férj Mima felé megy.
Mima hamisan, tettetett közvetlenséggel. Jóestét édesem. Te csöngettél olyan sokáig?
Férj izgatottan. Miért nem nyitjátok ki rögtön az ajtót?
Mima. Ne légy oly ideges, te engem agyonkínozol, én megölöm magamat.
Férj. Mit várattok az ajtó előtt? Mi történik itt? Hetek óta történik itt valami a házamban! Érzem, szagolom, tudom. Te megváltoztál. Nyugtalan vagy. Sose vagy itthon. És ruhák, új ruhák, harisnyák! Egy szegény ember felesége izgató selyemharisnyákban!
Mima. Te bolond vagy! Kikérem magamnak! A lábát mutatja. Ez a rongy? Ez műselyem! Mercerizált pamut!
Férj. Ez igazi selyem!
Mima. Esküszöm boldogságomra, az életemre, a te boldogságodra és életedre, hogy műselyem. Te bolond vagy. Én ezt nem fogom türni.
Férj. Hallgass! Most is ez a tétova nézés, ez a rémület a szemedben. Ki volt itt?
Mima. Senki!
Férj. Ki van itt?
Mima. Te őrült vagy! Itt nincs senki. Béla, te egészen kijöttél a sodrodból, esküszöm mindenre, ami nekem szent, hogy itt nincs senki!
János váratlanul előlép.
Mima… csak ez az úr…
Alfonz előlép.
Mima… és Alfonz. Hirtelen. Csak ez az úr és Alfonz. Esküszöm, nincs itt senki más.
Férj. Kicsoda ön?
János. Jánosi János vagyok.
Férj. Hogy kerül ide?
Alfonz bátran. Velem jött. Én hoztam.
János. Nem igaz.
Mima szándékoltan odébb lép, láthatóvá válik a földön egy nagy pénzköteg.
Férj meglátja ezt. Mi ez a pénz? Felveszi a földről. Megöllek!
Mima. Ez nem az enyém. Mi közöm hozzá?
Férj. Hát kié?
Mima. Alfonzé.
Férj gunyosan nevet. Alfonzé? Nálad ennyi pénz? A századrészét se bízza rád soha senki! Hacsak nem loptad…
Alfonz. Az enyém. Jánosi János úrtól kaptam.
Férj. Ki ez az úr?
Alfonz. Jó barátom. Iskolatársam. Fiatal politikus, azért hoztam ide, hogy bemutassam neked.
Férj Jánoshoz. Ön adta ezt a pénzt? Milliókat?
János bátran. Én adtam.
Férj. Kinek adta?
Mima aki János mellett áll, titokban, gyorsan, suttogva. Az istenért, ha van szíved, ments meg a szégyentől és a haláltól!
Férj sürgetőleg, erősen. Kinek adta?
János rövid habozás után, Alfonzra mutatva. Ennek az úrnak adtam!
Kondul a jelzőharang.
Magister diadalmasan süvítve. Hazudott!!!
Fiókák kórusban. Hazudott! Hejj! Hejj!
Kis szünet. A férj leteszi a karosszékre felsőkabátját és kalapját.
Férj Alfonzhoz. Hát kérlek alássan. Beszéljünk őszintén és nyersen. Te hazudsz és ez a gazember is hazudik. Te most meg akartad menteni ezt az asszonyt. De már nem lehet. Én mindent tudok. Ez az ember a szeretője. Régóta figyelem ezt az aljasságot. Jánoshoz. Gazember! Valld be! Szereted a feleségemet!
János. Becsülettel fogok felelni. Én ezt a szép hölgyet mélyen megsajnáltam. Nem tagadom, hogy a bűnös érzékeim kívánják őt. Ha ez az?…
Férj. Igenis, ez az.
János. Akkor szeretem.
Férj. Gazember! Öklével az arcába üt.
János védekezik.
Mima felsikolt.
Alfonz közibük lép.
Az egész egy pillanat.
Férj fájdalmasan ordít fel. Aljas banda vagytok mindnyájan! Még találkozunk! Hirtelen felkapja felsőkabátját és kalapját a karosszékről, elrohan balra, eltünik a bal szélső sötét nyílásban.
Kis szünet.
Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte ütés volt.
Mima. Megszégyenített téged… megalázott téged édesem… jóságom… Ráborul.
János mély, fájdalmas szégyenérzettel. Belehalok a szégyenbe.
Alfonz hidegen, élesen. Vagy ő hal bele.
János csodálkozik. Ő?
Alfonz hidegen. Ilyen az élet. A sajnálatból pénz lesz, a pénzből csók, a csókból pofon, a pofonból párbaj, a párbajból halál. De ez a halál lehet az övé is.
János. Hogy én megöljem szegényt?
Alfonz. Sajnálja?
János. Nagyon.
Mima hirtelen, hiszterikusan. Ha nem verekszel meg vele, én kinevetlek, megutállak, lenézlek… és talán még én is megütlek. Tönkretettél és nem állod meg a helyedet.
János elszántan. De megállom a helyemet.
Mima. Kiállsz vele.
János. Kiállok.
Mima. Rácélzol és rálősz.
János. Igen.
Jelzőharang. Sötétség. A vasfedő becsukódik.
Magister diadalmasan süvít. Megbarátkozott a gondolattal, hogy embert öljön.
Fiókák. Embert akar ölni! Hejj! Hejj!
A gép zártan áll, minden vasfedője be van csukva.
Magister. Tisztelettel kérek csöndet és figyelmet, míg a párbaj lefolyik. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a golyók úgy repüljenek, ahogy kiszámítottuk. Rubicante, vigyázz! Kapcsolás: kettő, hat tized. Feszültség mennyi?
Rubicante. Nyolcszáztíz, huszonkettő.
Magister. Főkapcsoló, egy fordulat, előre!
Berregés, dörgés. Aztán csönd. Aztán két pisztolylövés hallatszik.
Magister. Nos?
Rubicante telefonál. A mester pontos jelentést kér a párbajról. Köszönöm. Átszól a magisterhez. A golyók pontosan repültek. A földi ember könnyű sebet kapott.
Magister. Akkor mehetünk tovább. Vigyázz. Előre!
VII. KÉP.
A gép egy fedő-táblája dübörögve nyílik. Karosszékben ül János, bekötött homlokkal. Mellette áll Alfonz.
Alfonz. Hiszen hallottad.
János. De mikor kikísérted, kint mit mondott?
Alfonz. Ugyanazt, amit bent. Néhány napig maradj nyugodtan. A golyó nem sértette meg a csontot. Semmi az egész.
János. Te hűséges jó barát! Mellettem álltál a párbaj nehéz órájában. Most is itt ápolsz, mintha a testvéred volnék.
Alfonz. Mindnyájan testvérek vagyunk. De most másról van szó. Mi lesz az asszonnyal?
János izgatottan. Hol van most?
Alfonz. Ne izgasd magad. Visszament a régi lakásba, megpróbálja megkapni az urától a ruháit és az ékszereit. De nem hiszem, hogy megkapja. Az ura gyűlöli. Koldussá akarja tenni.
János. És mindez miattam történik.
Alfonz. Szeret téged. De szegény. Egy szál ingben áll a világban. A rokonsága előkelő és befolyásos. Ezért rettenetes a helyzete most. Kidobott asszony.
János. Édes, szép, mártir angyalom.
Alfonz. A részvénytársaságod megalakul. Holnapután vezetem be a Kátai vasrészvényeket a tőzsdére. Ha ez sikerül…
János. Ha sikerül… fényben fürösztöm ezt a drága nőt… A világ királynőjévé teszem!
Alfonz. Egyelőre csak koldussá tetted.
Mima belép.
Mima. Cicám, drágám, kutyám, paripám, hogy vagy? Jobban vagy? Megcsókolja. Dohányszagú vagy. Hát szabad cigarettáznod? Az uram kilökött. Egy inget nem engedett elhozni. Pöröljem be? Azért se pörölöm be. Súlyos a sérülésed?
Alfonz. Nem.
Mima. Hála istennek. Autotaxira nem volt pénzem. Konflison jöttem. A konflisban sírógörcsöm volt. Imádlak. Az ezüst retikülömet se adta ki. Volt egy zománc bonbonniérem, Párisban vettem, kilencszáznégyben, aránylag olcsó volt, azt se adta ki. Ugye a golyó nem érintette a csontot? Borzasztó lett volna, ha a csontot érinti. Egy fagylaltot ettem, úgy odavoltam. Émelygett a gyomrom az izgalomtól. Szeretsz?
János. Imádlak.
Mima. Előbb azt hittem, hogy a hal volt rossz, amit tegnap ettünk. De csak idegesség volt. Kilökött nő vagyok. A válópört beadta. A hajtűimet sem tudtam megkapni tőle. Az anyámnál lakom. Nagyon szépen lakik. De konyhaszag van a lakásban. Imádlak. Tudod, a konyha belenyílik az előszobába. Milyen sápadt vagy. Így szép vagy. Te, a kocsiban olyan rosszul voltam, igazán azt hittem, hogy halmérgezés. Szeretsz?
János. Meghalok érted.
Mima. Az nem sikerült, hála istennek. De most tenni kell valamit. Keservesen sírva fakad. Ezt rendezni kell. Én nem élhetek így tovább egy napig sem. Alfonz, mondd meg, mit kell tennem. A bátyám főispán, a nagybátyám államtitkár, mit csináljak egy ingben az utca kövezetén?
Mima. A pénzzel nem érek sokat. A becsületem! A pozicióm!
János. Mindenem a tiéd.
Alfonz. Feleségül fogod venni. Ez kötelességed. Elfordul és a szemét törli.
János. Miért remeg a hangod? Miért fordulsz el?
Alfonz. Mert én is szeretem.
Mima idegesen. Alfonz, ne komplikáld a dolgot. Nagyon kérlek.
János. Nem komplikálja, sőt egyszerűsíti. Drága jó barátaim, testvéreim legyetek egymáséi. Mély fájdalommal. Én lemondok.
Alfonz. Hogy képzeled, hogy én a boldogulásának útjába állok?
János. Ha szereted…
Alfonz. Szeretem, de koldus vagyok. Koldusabb, mint ő.
János. Én gazdagokká teszlek benneteket.
Alfonz. Az nem segít rajtam. Ő téged szeret.
Mima idegesen, türelmetlenül. Minek komplikálod, te buta, minek komplikálod?
János Alfonzhoz. Hogy fáj a szívem most érted, te jóságos, hű barát… Mimához fordul… és teéretted, aki olyan régen szereted ezt a fiút! De nem birom, gyönge vagyok… belepusztulok, ha nem rabollak el tőle! Mimához. Én elviszlek, elveszlek, mert megbolondulok érted… mert tönkretettelek és meg akarok részegedni attól, hogy hogyan emellek fel a porból a csillagokig… légy az enyém!
Mind megmozdulnak. Levélhordó jön.
Levélhordó. Ajánlott levél. Jánosi János úr.
János. Én vagyok.
Levélhordó. Tessék aláírni. Átad egy levelet és feléje nyujtja a könyvet.
János átveszi a levelet, aláírja a könyvet.
Levélhordó. Jónapot. A könyvet visszaveszi, elmegy.
János bámulja a borítékot.
Mima. Milyen furcsán nézed. Ismerős írás?
Mima. Hát… még emlékezel rá? Még megvan?
János. Az utolsó kis maradványai vannak még meg. Annyi esztendő. Szerettük egymást. Ő oly jó és derék.
Mima ráborul Alfonzra. Meghasad a szívem. Hisztérikusan… nem töltöttem be a lelkét egészen, maradványokról beszél, felesége van. Meghalok ebbe. Görcsösen ragadja meg Alfonzot. Féltékeny vagyok, szerelmes vagyok, éhes vagyok!
János. De édesem!
Mima. Ne nyulj hozzám! Dicsérd a feleségedet! Háziasabb mint én. De szárazabb a szája mint az enyém. Nem olyan síma a bőre a derekán. Nem olyan forró mint én. Te nem tudod úgy csókolni, mint engem, mért haraptad meg tegnap a mellemet, ha még van más asszony, akire gondolsz?!
János. De szerelmem!
Mima türelmetlenül, idegesen. Alfonz, vigyél magaddal.
János. Nem engedlek, nem, nem!
Mima Alfonzhoz. De vigyél! Én nem birom ezt! Hetek óta ez a zaklatott élet… és soha egy nyugodt éjszaka az ágyamban… a megnyugtató férfi mellett. Már tizedik napja, nem tudom, mi az, férfi. Éhes vagyok, szomjas vagyok, fiatal vagyok és ő leveleket kap! Vigyél magadhoz, csókolj, amíg elájulok.
János. Ne őrjíts meg, te boszorkány!
Alfonz szenvedéllyel. Ha megölellek, meghalunk bele mind a ketten!
János nagyon szenved, leborul Mima lábához. Ne gyötörj! Miért kínozol?! Felkiáltva. Mi ez? Kőrisbogarat ettem, hogy ordítanak az érzékeim és ég a lágyékom utánad! Ordítva. Én elhagyom a feleségemet!
Csönd.
Mima. Kelj fel.
János felkel.
Mima. Add ide a zsebkendődet.
János zsebkendőjét átadja neki.
Mima. Megtörülöm a szemedet. Egy ilyen nagy legény. És sír. Egy ilyen szép nagy legény. Szeliden simogatja. Milyen forró a szemed a sírástól. Mutasd azt a levelet.
János a felbontatlan levelet feléje nyujtja.
Mima. Nem, nem. Csak bontsd ki te.
János felszakítja a levelet.
Mima. Mit ír?
János miután belepillantott a levélbe, eltakarja az arcát.
Mima türelmetlenül. Mit ír?!
János. Hogy térjek vissza hozzá… mindent megbocsát… hogy gyerekünk fog születni… teherben van… kínlódik…
Mima Alfonzhoz, nagyon fájdalmasan, de gyorsan. Kérlek, vigyél. Vigyél, nem birom. Jó, hogy nem küldtem el a kocsit.
János. Én boldogtalan életem!
Mima gyorsan, türelmetlenül, fájdalmasan. Kérlek, vigyél, ezt már nem óhajtom hallani, ezt az apai drámát. Jánoshoz. Gratulálok, fiam, menj haza pelenkát mosni, én belepusztulok, de odadobom magam ennek a csirkefogónak és tépje össze a testemet, az életemet ez a gazember, ez a szép, hideg gazember, pusztuljon el az ölemben, de kábítson el mint a morfium és csókoljon a halálba. Isten veled, te, papa. Sírj tele egy pelenkát.
János felkiáltva. Miért kínozol?
Mima. Nem kívánhatom egy apától, hogy a feleségét és a gyerekét elhagyja.
János nagy meggyőződéssel. Hát lehet azt?!!
Mima. Tudom, hogy nem lehet. Alfonz szájához közelíti a száját. Itt az én vigasztalásom. Tudom, hogy nem lehet. Miért nem borotválkoztál, te lump? Úgy szursz.
János. Egy kis idő… majd kieszelünk valamit, mindennek megvan a módja.
Mima. Gyerünk innen, ezt nem tudom hallgatni. Azonnal meg fogsz borotválkozni. Készüljünk fel erre a forró elpusztulásra. Hiszen te tanítottál sikoltani… gyere! Tizedik napja nem tudom, mi az: férfi, pedig engem nem így szoktattak. Az uram unalmas volt, de megbízható. Jánoshoz. Isten veled, te apa. Majd sürgönyözd meg, hány kiló a gyerek.
János. Ne kínozz!
Mima. Nem lesz olyan szép gyerek, mint amilyent én tudtam volna neked szülni! Mindenesetre sürgönyözzél.
János a lábához borul. Én nem birom! Te látod a lelkemet, én uram isten, engem megmérgezett a testi szerelem! Maradj itt, te bálvány, te…
Mima titokban int Alfonznak, hogy távozzék.
Alfonz lábujjhegyen elsompolyog.
Mima megcirógatja az előtte térdelő János fejét.
János. Én… én esküszöm, hogy elhagyom érted a feleségemet és a szegény kis gyerekemet… esküszöm… Átöleli a lábát.
Mima diadalmasan mosolyog.
Jelzőharang.
A vasfedő becsukódik.
Magister diadalmasan süvit. Aljas lett!
Fiókák kórusban. Aljas lett! Hejj! Hurráh! Hejj! Hejj!
Hirtelen sötétség.
Magister. Vagyok bátor felhívni felséged figyelmét arra, hogy még tizenöt perce sincs, hogy ezt az embert őrli a malom, és máris: hazudott, házasságot tört, emberre lőtt, elhagyta a feleségét és megtagadta gyermekét.
Adjutáns. Őfelsége el van ragadtatva!
Magister lelkesen. És ez még semmi, felséges uram!
Adjutáns. Lássuk tovább!
Magister vezényelve. Rubicante! Át a másik kapcsolóra. Harmincnégyezer Ampére! Két fordulat! A felső kazánban a tűzre!
Rubicante. Nyisd ki!
Fiókák csak fenn, a gép felső részén raknak a tűzre.