Abafi

A szép Cristierna e közben gyorsan közeledett Kolosvárhoz. Mihelyt a határokba lépett, azonnal tapasztalá azon lovagi szellem mutatkozását, mely akkor távolléte mellett is Európa műveltebb tartományaiban sehol otthonosabb nem volt, mint Erdélyben. Magyar őszinte szívesség tevé a lovagi tisztelkedéseket a szépnem iránt érdekesbbekké. Minden helységben, minden nyughelyen újabb meglepetések várták a fejedelmi hölgyet, kinek szelid erkölcsétől s már hírében ismert szépségétől jóltevő következményeket jóslottak az erdélyiek a nyers, habozó, túlságig változékony Zsigmondra. Megérkeztének estéjén egész Kolosvár ki volt világítva; több sorban fénylettek az akkori kisebb ablakokból a mécsesek s néhol a világítónak szeszélye kiáltó színekre mázolt képekben, vagy a történet jelességére czélzó írásokkal kívánta örömét kifejezni.

A fejedelmi csarnok minden tereme s szobája pompásan ki vala bútorozva s a szem mindenütt nehéz selyem- s bársonyszöveteken nyugvék. Aranynyal áttört kárpitok, aranyozott székek, aczéltükrök, török szőnyegek voltak mindenütt láthatók s a falak kamukáin sárkányok s griffek bámultak ezer vegyületben a nézőkre.

Erdélynek völgyeiből ide gyűltek a tehetősb családok s vetekedve kívánták az óhajtott fejedelemasszonynak rövid ott mulatását kellemessé tenni.

Nagy körtisztelkedés előzé meg a pompás vacsorát, melynek alkalmával Erdélynek hölgyei mutattattak be Cristiernának. Ezek közt volt Gyulafiné, a szép Mikola Margit; s első megjelenése azon kellemes benyomást idézé elő a Cristierna szemeiben, melyet Margit sehol sem hibázott el megtenni. A fejedelmi nő középnagyságú, finom termetű hölgy volt, arczéle nemes, római; fürtjei selyemsímák s világos szőkék, szemei gyönyörű vágásúak s égszínűek valának. Egész tartásában feltünt azon nyugodt önbizalom s szerénység, mely nem ereszkedik le máshoz, de azt emeli gyöngéd figyelemmel föl magához. Mindenkivel szólott, a férfiakkal többnyire latinul, mely nyelven ha nem tökéletesen, de igen csinosan beszélt; a nőkkel francziául, használván néha azon szavakat, melyeket útjában a magyar nyelvből sajátjává tőn.

Elvégződvén így azon körtisztelkedés elfogadása, mely egyes kérdésekben s rövid feleletekben áll: a fejedelmi nő Mikola Margittal, Kornis Gáspárral, Keresztúrival s másokkal beszélgetett. Valami oly szelid és hódító volt egész alakján elöntve, hogy ezen első megjelenésekor soknak megnyerte szívét, még azoknak is, kik a fejedelemnek más nőt óhajtottak Olaszhonból. Az akkoron számos olasz Zsigmond udvarában, nemzetének egész műveltebb hódolásával kivánta a fejedelemasszonynak kegyét sajátává tenni, kinek azonban kiválólag nyájasb maga alkalmazása az erdélyiek iránt, feltünő volt.

Abafi ezen ünnepen nem volt jelen. Sokan úgy vélték, hogy vagy átall a fejedelem előtt megjelenni, kinek neheztelése még emlékében van, vagy nem akarja magát újabb tőröknek kitenni s ily nevezetes alkalommal ez által figyelmet gerjeszteni.

Margitnak mindjárt feltünt távolléte s Betlen Farkastól tudakolá őt, ki maga sem tuda egyebet mondani, mint hogy néhány nappal ezelőtt vadászaton látta barátját épen s egészségesen.

Bátori azon közidőt, melyet a szép Cristierna másokkali beszélgetéssel töltött el, használni kívánván, Margithoz közeledett s az est nagyobb részét velei társalkodással töltötte. Lehet, hogy a lelkes nő ezen alkalmat használta a fejedelmet Olivér iránt megengesztelni! annyi bizonyos, hogy Betlentől – kit Zsigmond bátorságaért s azon regényes szellemért, mely őt oly érdekessé tette, szenvedhetett – tudakolá hollétét.

Betlen újra erősíté, hogy őt a vadászaton látta.

– Örülök – mond a fejedelem nyájas mosolylyal – ha leventéink edzik erejöket s bátorságukat; lehet, hogy rövid napon komolyabb alkalom fogja azt szükségessé tenni, mint vadászat.

– Erdélynek fiai – viszonzá Betlen azon szép férfias tartással, melyben kecs és méltóság párosultak – örülni fognak, ha Nagyságod őket csatákra vezetendi s bizonyos vagyok benne, Abafi barátom nem lesz az utolsók egyike, ki a Bátori-ház s Erdély java mellett fegyvert fog.

– Igen, akarjuk – szólt Bátori nevetve – hogy igazat mondjon kegyed. Inkább szeretjük őt – folytatá gúnymosolylyal – buzogánynyal kezében, mint a szószéken látni, hol nem igen látszik helyén lenni.

Betlen csöndesen állt a fejedelem előtt s úgy látszék, hogy felelni akar; de ez folytatá:

– Holnap, reménylem, hogy a lovagi Betlen nem fog hibázni a sorompók közt. Jeles kelevézhajítók vannak vendégeink között: a fiatal Zamojszki s amott ki Kornisnéval beszél, Szápai Kázmér; ezektől a babért elragadni igen szép volna.

– Nagyságos uram! – felelt Betlen, a kelevézjátékra be vagyok irva s az egyik csapat vezérségével tisztelt meg.

Bátori jóváhagyólag intett fejével. – Sajnálom – jegyzé meg bosszúsággal arczkifejezésében – hogy a nemes játékból ki kell maradnom, nem a legjobban érzem magamat s Bucella minden hevesebb mozgást eltiltott. – Ezzel nyájas főhajtás után a közel álló Lugosihoz fordult a fejedelem.

A teremnek egyik oszlopa mellett a szép Zsombori Juditot látjuk, deli tagjain szalmaszín bársonyváll s szoknya foly le gazdag ezüst hímzéssel s egy remek mívű párta, drága kövektől s gyöngyöktől csillogva, őt valamivel magasbnak láttatja, mint a minő valóban. Ő ezen este közfigyelmet gerjesztett. Mellette állt Bánfi János, magas, halavány ifjú, szép magyaros vonásokkal s nagy barna szemekkel. Diószín dolmánya, az akkoron divatos, nehéz selyem kamukából volt, arany törökös levelekkel áttörve; aranyozott, vert ezüst, kék kövekkel gazdagon terhelt készület pótlá ki a zsinórozást s öltözete egyjét tevé azon apáról fiúra szálló díszöltözetek közül, melyek minden időben szépek maradnak. Violaszín nadrág zsinórozás nélkül s zöld egyszerű topánka egészíték ki öltözetét.

Beszélgetésök tárgya Cristierna volt. – Úgy látszik – mond Bánfi fél suttogó hangon – hogy a mi kedves fejedelemnénk nem oly vidám s boldog, mint új nő közönségesen szokott lenni; a mint hallom, a fejedelem maga is, nem azon szorgalmas előző, ki oly szelid teremtéssel el tudná távol honát felejtetni.

– Fejedelmek – mond Judit részvevő tekintetet vetve Cristiernára – nem olynemű férjek, mint más emberek. Őket titkos érdekek, családi viszonyok vezetik nőjeik karjai közé; várhatni-e Zsigmondtól, ki virágról virágra száll, kit minden szép hölgyi szem rövid lobbanásba hoz, hogy példás férj legyen?

Bánfi gondolkozni látszott.

– Margit – mond kis szünet után – még most is érővé teszi azon hatalmát, melynek Bátori mindig hódolni látszott.

– Hibázik Bánfi, ha ezt hiszi Margitról; nincs nő, ki kevésbbé számító lenne, mint ő. Azon felsőség, melyet gyakorolni látszik, önkénytelen s lehet észrevenni, hogy ő a fejedelmet soha sem keresi, sőt közelítését oly természeti egykedvűséggel fogadja, mely őt minden gyanútól fölmenti; ő más iránt is ilyen.

– Az tagadhatlan – viszonzá Bánfi – ő mindig nyájas; maga a szép fejedelemasszony is, a mint látszik, igen örömest mulat vele.

– Én – mond Judit – nem a legjobb napokat jóslom Cristiernának, egész lénye különböző a fejedelemétől; nem igen remélhetni köztök valaha azon gyöngéd viszonyt, kölcsönös bizodalmat s engedékenységet, mely egyedül képes házasokat boldogítani. A fejedelem változékony fog maradni végig; s azt hiszem, egynek azon hölgyek közül, kiket meg szokott különböztetni, nem sokba kerülne őt angyali hölgyétől elidegenítni.

– Ez – mond Bánfi egy finom mosolylyal – alkalmasint közbenjárás nélkül is meg fog történni: ha igaz, a mit hallok.

– S az volna? – szólt Judit, reá függesztve tekintetét.

– Egy gyöngéd titok, melyről nem örömest szólok, főként hölgy előtt – mond Bánfi jelentő arczkifejezéssel. – A viszony köztök aligha valaha több leend, mint testvéri.

– Úgy megkimélem a közléstől – felel Judit hirtelen közbe szólva s könnyű pirulattal tekintve föld felé. – Csáki Gizellát – folytatá, el akarván fordítni a beszélgetés tárgyát – holnap fogják a fejedelemnének bemutatni.

– Egészen egészséges tehát?

– Igen, kissé halvány még, de szép; oly szép, minél szebb nem lehet! A fejedelemné néhány hölgyet óhajt az elsőbb családokból maga körül; aligha Gizella ki fogja kerülhetni választását, pedig ő nem örömest válna meg a Mikola-háztól; Margitban ott testvért, barátnét s anyát lelt egyszerre.

– S Gyulafiné is, úgy hiszem, nehezen tudná őt nélkülözni, bár vigasztalhatlan nem maradna… Abafi sokszor van a Mikola-háznál s Margit az ő szemeiben a hölgyek elsője.

– Magam is azt hivém – jegyzé meg Judit – hogy azon tisztelet, melylyel Abafi iránta viseltetik, nincs egészen szerelem híjával; de később meggyőződtem arról, hogy Abafi valóban nem érzi azon gyöngéd indulat hatalmát Margit iránt.

– Oh – mond Bánfi – a szerelem egy Proteus, ezer alakba öltözik; s megvallom, mindig veszedelmesbnek hiszem, ha kezdete lassú s más alakot vesz fel, mint például tisztelet vagy barátság. Azon neme a hirtelen szerelemnek, mely pillanat munkája, sokszor hirtelen is lobog el.

– Az igaz szerelem – mond Judit némi magasztaltsággal – legyen évek vagy pillanat műve, egy és örök!… s ha szűnik… nem volt soha szerelem!

Többen közeledtek e pillanatban az érdekes párhoz. A beszélgetés közönséges lőn: a fejedelemasszony útjáról, a holnapi lovagjátékokról, a terem eddig ismeretlen fényű s ízlésű bútorairól s diszítményeiről folyt a beszéd változtatva. Itt-ott a szögletekben fontosb érdekek s országos viszonyok jövének szóba. A mellékteremben megzendült a hanga s a fiatalság egyenkint a gazdagon világított mellékosztályokba vonult.

A fiatal Zamojszki, a Bátori-háznak rokona (mert bátyjának neje Bátori Gizella volt), a fejedelemnéhez járult s őt lassú lengyelre szólítá fel.

Keleti öltözete még emelé az érdekes leventének termetét. Majd bokáig érő, redőkbe szedett s derekához gazdag hímzésű pánttal szorított kurtkája, a legszebb hófehér selyemszövetből volt, mellén sűrű, apró arany gombocskákkal; ezen fölül volt az úgynevezett lengyel kontus öltve s ennek hasított ujjai lógtak vállai mögött: a felső öltözet égszín bársony volt s gyöngéd hattyú-torok folyá körül. Kezében tartá könnyű süvegét égszín bársonyból, keskeny hattyú-torok prémzettel, melynek lekonyuló teteje négyszögű volt.

A fejedelmi nőnek deli tagjait almaszín selyem kamuka öltözet, gyönyörű hímzésekkel folyá körül; a főkötőjébe szúrt boglárok gyémántoktól ragyogtak s hófehér nyakát nagy keleti gyöngyök számos sorai keríték.

Ezen első párt követék a fejedelem Mikola Margittal s többen különböző öltözetben, melyek közt feltünők voltak még azon német lovagok, kik a fejedelemasszony kiséretében érkeztek Kolosvárra s kik közt Zobel s Tattenbach közfigyelmet gerjesztének, mint több tornában győzedelmeikről nevezetes lovagok.

Bucella, az orvos, egyszerű fekete olasz öltözetében; Bazili, egy olasz festő s több idegen adá a jelenetnek részint árnyát, részint tarkaságát.