Abafi

Minden jó regénynek, novellának, elbeszélésnek kell egy fő képzetet fölfogni, s azt bebizonyítani.

Ha ez helyesen történik, akkor áll elő az erkölcsi hatás, mely vagy egyenes (direct) vagy fordított (indirect).

Ha a rény eleven, igéző színekkel festetik, s annak megkedveltetése által az olvasó követésre buzdíttatik: akkor az erkölcsi hatás egyenes.

Ha egy gonosztevőt állítunk elő, s ennek élet- s világszerű, találó rajzát adhatjuk, s ezáltal a gonosz ellen undorodást idézhetünk elő: akkor a hatás fordított. Óhajtjuk a rényt, mivel a szerzőnek sikerült velünk a gonoszt, a gyávát, az aljast megutáltatni.

Mind a két neme ezen erkölcsi hatásnak, művelt, gondolkozó olvasó előtt el nem hibázza foganatját; ő az egyiket, mint a másikat föl tudja fogni, de a műveletlen vagy fölületes, ki csak a történet folyamával foglalatoskodik, s annak irányával, czélzásával, psychologiájával keveset vagy semmit gondol: annál kétségen kivül a második, azaz fordított erkölcsi hatás hamarább s hihetőbben van elveszve, mint az első, azaz egyeneshatás, s így ott, hol nagyobb része az olvasó közönségnek nem igen sokat olvasott, az író, ha szándéka tiszta, előbb czélt ér: ha munkáiban egyenes erkölcsi hatást törekszik előidézni.

Nálunk, hol a magyar írónak kevés olvasója van, és ezen kevés is, szerfölött különböző fokán áll a műveltségnek, a legfinomabb tapintat sem biztosíthatja őt arról, hogy munkája köztetszést nyerjen.

Egy része az olvasó közönségnek a legműveltebb külnemzetek literaturájával ismeretes; ennek következőleg kivánati magasbak: más része keveset és rosszat olvasott; ezzel az írónak nehéz magát megértetni. Van végre egy neme azon zavart agyúaknak, kik mindent valami képzelt mintába szorítni, vagy egy, fejökben alakult rendszerhez akarnak mérni; kik nem foghatják meg, s nem akarják megfogni, hogy a költő azon perczben szűnik az lenni, melyben röptét korlátok szorítják, Mindenütt avult nézetekre, ferde itéletekre s fonák fogalmakra akad az író: s munkájának legjelentőbb oldalai el vannak veszve.

Neki azon kell jelenben lenni, hogy olvasót szerezzen, s így inkább a külső élettel kell bibelődnie, mely a nagyobb résznek ízléséhez szól, mint a belsővel, mely csak a műveltebb gondolkozó olvasót mulattatja.

Az erkölcsi hatást a költő vagy a valóságos világból, vagy egy képzeltből, a létezőnél jobb- vagy rosszabból meríti. Vannak, kik egy világot teremtenek, mely nem volt, nem is lesz. Tervök csalódáson alapúl, s egy szeszélyes utópiának képzelt eseményeiből kivánnak erkölcsi hatást előteremteni.

A gondolkozni szerető olvasóban semmi sem törheti vagy zavarhatja meg az erkölcsi hatást inkább, mint az a gondolat, hogy a mit olvasott, az csak könyvben van és nem lehet úgy, a valóságos világban.

Más írók az életet, a világot úgy fogják föl, mint az valóban létezik. Az ő életök nem regényélet, az ő személyeik nem regényszemélyek, hanem hív rajzai azon létező világ eseményeinek s személyeinek, melyben élünk, s melyek köztünk járnak,

A valódi világban nem egyszer győz egy gonosztevő, nem egyszer tiszteltetik; s hányszor látja alacsony fondorságainak sikerét: míg a derék, a becsületes, a rényes eltiporva, elfeledve közfigyelmetlenségnek s talán megvetésnek van kitéve.

A valóságos világban költői igazságtélel (poetische Gerechtigkeit) nincsen; de vannak örök igazságok, melyek, ha ezerszer győz a gonosz, ezerszer bukik a rény: örök igazságok maradnak; s melyekben bár mint folyjon s végződjék egyeseknek sorsuk: mély erkölcsi tan létezik.

Ezen erkölcsi tan nagyobbára fordított (indirect) vagy közvetett, s fogalma mélyebb psychologiát kiván, mint egy költött, mesterkélt világ vízenyős eseményeiből meritett, tetszőleg egyenes erkölcstani.

Ezen utóbbi költött világban az igazságtétel sohasem marad el, vagy igen ritkán. A rény többnyire jutalmat nyer, a gonosz bűnhödik: s ha néha körülmények, görög fatum, vagy akármi egyébb szerencsétlen végét okozza egy rényes személynek, tüstént követi azt annak szigorú bűnhödése, ki e szerencsétlenséget előidézte. Ez egy futó s felületes tekintetre s némely elméknél bír hatással, de veszélyes magvát hordja a romlottságnak méhében. Mert a rény képzetével a siker képzetét, a gonoszéval a bűnhödés képzetét szokja meg az elme egybekapcsolni: így az elsőt nem önmagáért szeretni, az utóbbit nem önmagáért utálni.

A valóságos világnak folyamából merített egyenes vagy fordított erkölcsi tan, mindig biztosabb, mert valóságon, nem csalódásokon alapul.

Még azon esetek is, melyekben a gonosz kivívja a győzedelmet a rény felett, mély gyakorlati erkölcsi tant foglalnak magokban. Felülegesség kétkedhetik ezen; mélység vissza fog ezen igazságra vezetni.

Lehet-e például szebb jelenet, mint a rényt ellenekkeli küzdés közben követni? S ha megbukik, ha tisztelet, siker, szerencse helyett gyalázat, vesztések, szerencsétlenség követi is; már azon keserű érzés, mely az olvasót meglepi, azon boszankodás, mely szívét szorítja; bizonyítványa egy mély erkölcsi hatás munkásságának.

Ha a gonosztevőnek tetteit siker, szerencse követi: ő ezerszerte gyűlöletesbbé válik-előttünk. Magánosan áll akkor körülásítva undokságától, utáljuk, s boszankodunk egyszerre reá: s így a hatás kétszeres. Ha megbukik egy gonosztevő, némi szánakozás vegyül boszankodásunkhoz, s az erkölcsi hatást gyengíti; vagy boszúállás gyönyörét idézvén elő, szívünket vesztegeti meg.

E rövid vizsgálatnak következménye az, hogy a valóságos világból, vagy egy ahhoz hasonlóból merített világ- s életszerű képek mindig biztosabbak, de hogy ezeknek helyes fogalmába ugrani nem lehet, erre készülni kell, s az ábrándozáshoz szokott olvasót s nem-olvasót – nagy ideje már a fellegekből leköltöztetni.