I.
A budai vár egy kihalt utcájában, Mulleroy Alvin gróf cs. és kir. táborszernagy palotája előtt vagyunk. Az épület jezsuita-stílusban emelt, egyemeletes szürke ház; a palota elnevezésre való igényeit a kapu fölött levő kis üvegtető jelképezi. Az utcán strázsáló baka sétál fel-alá. Öt lépést tesz jobbra, aztán mereven és szögletesen, mint az automata, megfordul és balra tesz öt lépést. Olykor óvatosan felsandít az emeletre, hogy nem nyílik-e ablak, mert a táborszernagy úr néha le szokott rá nézni, hogy elég mereven csinálja-e a fordulatot.
A nyitott kapu alacsony bolthajtása alatt ül Vendelin, a portás, pipával a szájában, német ujsággal a kezében. Az udvaron – ez az udvar szakasztott olyan négyszögletes, sivár és mocskos, mintha kaszárnyaudvar volna kisebbített kiadásban – nyeregszerszámot tisztogat a lovász. A lovász ingujjban van és kockás utisapkát visel a fején. Pucolás közben halkan dudolja: Grűsz Gott, Herr Brezina, hat er g’sagt…
Vendelin. Szakra! Szakra!
A lovász (németül). Mi baj, Vendelin úr?
Vendelin. Szakra, hogy fog megint mérgelődni az excellenc! Hermanstadtban két katonatiszt megvagdalt egy cibilt.
A lovász. Meghalt?
Vendelin. Nem, de ujságíró! Ebből szép szósz lehet.
E pillanatban valaki belép a palotába. Egy nagyon fiatal, nagyon vékony, nagyon csinos és nagy gonddal öltözött fiu. Ez Kapuváry András. Zavartan néz körül, a lányos arca vérvörös lesz, amint megszólítja Vendelint.
András. Én Kapuváry András vagyok, a Magyar Szabadság kiküldött tudósítója. Kérem, jelentsen be a táborszernagy úr ő nagyméltóságának.
Vendelin. Nix ungrisch!
András (ugyanezt elmondja debreceni németséggel).
Vendelin. Na, ez nem rossz! A kegyelmes úrral akar beszélni? Mért nem mindjárt a császárral?
András (megszeppenve). Kérem, névjegyet is hoztam a szerkesztő úrtól, aki személyes ismerőse a kegyelmes úrnak…
A nyitott kapu alacsony bolthajtása alatt ül Vendelin, a portás, pipával a szájában
Vendelin. Bánom is én! Mondja meg a szerkesztőjének, ha beszélni akar a kegyelmes úrral, akkor írjon neki, mert ennek az a módja.
András (némi habozás után egy forintot vesz ki a zsebéből).
Vendelin. Csak tartsa meg a forintját, magának nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem. Ajánlom magamat!
A lovász (tendenciózusan énekli). Grűsz Gott, Herr Brezina, hat er g’sagt, hat er g’sagt…
András (megsemmisülten zsebre teszi a forintját. A szégyentől, a haragtól, a keserűségtől remegve megy ki az utcára. Magában szól:) A portástól nem kérhetek elégtételt – ő párbajképtelen. De provokálni fogom a táborszernagyot… Majd megkérem Péterffyt, hogy legyen szekundánsom, ő tartalékos huszárhadnagy… Vagy sértő levelet írok neki, hogy ő legyen kénytelen provokálni… Ha gyávának nevezném a lapomban –? A szerkesztő mindig olyan dolgokat bíz rám, amelyeket lehetetlen megcsinálni… Nem, ez nem nekem való mesterség! Ha tudtam volna, hogy így lesz, inkább főbe lőttem volna magamat idejekorán… Ámbár talán most se késő még?
E pillanatban robogó bérkocsi áll meg a palota előtt. Alacsony termetü ember szökik ki belőle. Malaclopó köpenyeget visel, alatta bársonygalléros szmokingot és puhamellü sárga selyeminget. Az orrán szemüveg, a göndörhaju fején köcsögkalap van.
ANDRÁS… A portástól nem kérhetek elégtételt – ő párbajképtelen. De provokálni fogom a táborszernagyot…
Vendelin éppen be akarja csukni a kaput, amikor dörgő hangon rászól a cilinderes: Megálljon! Nem hallja?
Vendelin. Mi az?
A cilinderes. Minek csukja be a kaput, amikor látja, hogy be akarok menni? Na? Szaladjon azonnal és jelentsen be az öregnek. Egy-kettő!
Vendelin. Csakhogy az nem megy olyan könnyen. Ha beszélni akar a kegyelmessel, akkor írjon neki.
A cilinderes (hidegen). Hallja, barátom, tartsa meg magának a bölcseségét és tegye meg azt, amit mondtam, mert különben úgy ki fogják magát innen lódítani, hogy a lába se éri a földet. Kongassa meg azt a harangot!
Vendelin (vállat von, majd habozva megkongatja a vendégharangot). Majd meglássuk, mit szól hozzá a komornyik úr!
Komornyik (megjelenik az emeleti lépcsőn). Vasz iz, Vendelin?
Vendelin. Ez az úr azt mondja, hogy beszélni akar a kegyelmessel!
A cilinderes. Nem én akarok beszélni a kegyelmessel, hanem ő akar beszélni velem. Megtettem neki a szivességet, hogy feljöttem, de ha tetszik, el is mehetek megint.
Komornyik. A kegyelmes várja az urat? Nekem nem szólt erről semmit.
A cilinderes. Ez az ő baja! Jónapot!
Komornyik. Tessék egy percig várni. Kit jelentsek be?
A cilinderes. Gombos Andor szerkesztő urat.
Öt perc telik el. A komornyik újra megjelenik és fölvezeti Gombos Andort az emeletre. Újabb negyven perc telik el. Andor úr lejön az emeletről, vastag szivarral a fogai között. Vendelin udvariasan megemeli a kalapját és Andor egy gavalléros mozdulattal húsz krajcárt ad neki.
Vendelin. Kezeit csókolom, nagyságos úr!
Komornyik (leszól a lépcsőn). Vendelin, csukja be a kaput, de hamar és ne eresszen be többé senkit!
András (aki folyvást a kapu előtt állott és növekedő ámulattal nézte végig a történteket, magában szól). Ej, most már tudom, hogyan kell ezekkel bánni! (Elszántan a kapuhoz lép.) Hé!
Vendelin (becsapja a kaput András orra előtt).
A cilinderes alias Andor (a kocsija előtt áll és felhúz egy pár igen mocskos keztyűt, amely valaha fehér volt. Közbe gonosz hidegvérrel elnéz András feje fölött. Jól tudja, hogy az most majd megpukkad az irigységtől és ebben neki nagy gyönyörüsége telik).
András (hirtelen elhatározással Andorhoz lép s megemeli a kalapját). Engedje meg, hogy bemutassam magamat, én Kapuváry András vagyok…
Andor. Gombos! Látásból már ismerem a kollega urat és örülök, hogy személyesen is megismerhetem. (A kocsishoz.) Hajts utánam, kedvem van egy kis gyalogsétára.
András. Ha nem volnék a terhére –
Andor (magában). A jó fiu akar valamit.
András (naiv őszinteséggel). Igen kellemetlen helyzetben vagyok –
Andor (elneveti magát). Azt meghiszem!
András. A szerkesztőm megbizott, hogy interjuvoljam meg a táborszernagy urat –
Andor. A nagyszebeni botrány ügyében –
András. Az interju azonban nem sikerült s most nem tudom, mit szól majd hozzá a szerkesztőm.
Andor. A szerkesztője e pillanatban szivesen tenne száz forintot egy ellen, hogy Alvin bácsi önt kidobatta a palotájából.
András. Hát akkor miért küldött ide?
Andor. Hogy a kiadója előtt az ön élhetetlenségével mentegesse magát. Ha ő azt hinné, hogy az öreg hajlandó szóba állani a sajtóval, akkor nyakra-főre rohant volna föl maga.
András. Ön ismeri a grófot?
Andor. Alvin bácsit? Futólagosan. Egyszer írtam róla – az erdélyi hadgyakorlatok alkalmából, – akkor bebizonyítottam, hogy tökfilkó. Ha nem lett volna olyan erős a protekciója, a cikkem megjelenése után tüstént elcsapták volna… Ma újból meggyőződtem, hogy nem intelligens ember.
András (ámulva). Nem –?
Andor. Ha én egy évig kénytelen volnék Kinában élni, merő kiváncsiságból is megtanulnám a kinai nyelvet. Ez az úr tizenöt esztendő óta lakik itt és egy szót se tud magyarul. Ha beszélni akar az ajtaja előtt posztoló bakával, hát tolmácsra van szüksége. Lehet az ilyen embert intelligensnek nevezni? Bizonyára nem.
András. A generális várta önt?
Andor. Dehogy! Ezt csak a cselédek kedveért mondtam. Nagyon le fogja ma még hordani a cselédeit, hogy bejelentettek, de ahhoz már nem volt bátorsága, hogy maga elutasítson. Alvin bácsi ugyanis gyűlöli a sajtót, de fél is tőle. Nem nagyon bátor ember.
András. S nyilatkozott a nagyszebeni esetről?
Andor. Hogyne! Váltig arra kért, hogy ne írjunk semmit, közbe pedig elfecsegett mindent, amit tudott, még a hivatalos titkait is elfecsegte. Az ilyen indiskrét ember nem is követelhet diskréciót s én mindent meg fogok írni.
András (fájdalmas irigységgel). Az Igazság-ba fogja megírni?
Andor. Nem dolgozom már az Igazság-nak. Azt szőröstül-bőröstül megvette a kormány s én kiváltam a szerkesztőségből. Majd megírom egy másik lapnak. Bár mostanában nem érdemes dolgozni egyiknek sem, az összes lapok szatócskezekben vannak. Jövő esztendőre talán magam alapítok egyet – a pénz már együtt van – akkor majd megmondjuk a Magyar Szabadság-ra is az igazat.
András (sértetten). Pedig a mi lapunk független lap.
Andor. Én önöknél mindent értek, csak egyet nem: hogyan lehetséges az, hogy a kiadójuk még mindig szabad lábon van? Ha nem halt volna meg Mátyás király és nem volna oda az igazság, akkor az önök kiadója Illaván ülne, a szerkesztőjük pedig a hülyék intézetében. Mióta van ön a lapnál?
András. Három hónap óta.
Andor. Ilyen későn kezdte?
András. Én most húsz esztendős vagyok.
Andor. Én huszonkettő, de hét esztendő óta vagyok ujságíró. Négy évvel ezelőtt már kormányt buktattam.
András (a meglepetéstől dermedten). Ön –?
Andor (nyugodtan). Én. Az ellenzéki képviselők, akik között nincs egyetlen intelligens ember, azt képzelik, hogy ők buktatják a kormányokat. Pedig azokat az utca buktatja és az utca én vagyok. Szokott ön politikával is foglalkozni?
András. Nem igen.
Andor. Tehát írói hajlamai vannak? Fiatal koromban magam is írtam néha verset, de most már felhagytam vele. Szamárság! Magyarországon csak egy jogosult szépirodalmi műfaj van, a társadalmi regény. Ha volna időm, írnék egy regényt, abban bemutatnám a magyar glóbuszt olyannak, amilyen. A képviselőházat, az akadémiát, a bankokat. Magyarországon csak kétféle ember van: olyan, aki lop és olyan, akitől lopnak. Az előbbiek a zsiványok, az utóbbiak az együgyüek.
András (megbotránkozottan). Kell még egy harmadik emberfajnak is lennie.
Andor (naivan). Miért gondolja?
András. Én példának okáért nem lopok.
Andor. Mennyi fizetése van a lapnál?
András (zavartan). Egyelőre csak harmincöt forintom van.
Andor. Akkor tehát a második osztályhoz tartozik, azokhoz, akiktől lopnak.
András. Az együgyüekhez?
Andor. Igenis. Minden szerkesztőségben van egy ember, aki elvégzi az egész munkát. A Magyar Szabadság szerkesztőségében ön ez az ember. Ön a többiek helyett is dolgozik, önt meglopja mindenki, a kiadótól kezdve, az utolsó riporterig mindenki. Ez az ország ma a szabad lopás országa és ennek a zsidóság az oka.
András (megsemmisülten hallgat).
Andor. Önt Kapuvárynak hívják?
András. Annak.
Andor. Ez nem jó név, szerénytelen hangzásu, meglátszik rajta a magyarosítás.
András (megbotránkozottan). Az én nevem nem magyarosított név.
Andor (gúnyosan). Talán a kedves nagyapját is Kapuvárynak hívták? Kapuvár talán az önök családi dominiuma volt?
András (tüzesen). Igenis, Kapuvár a mi családi dominiumunk volt és a Mátyás-korabeli dédapámat is Kapuvárynak hívták.
Andor (zavartan). Hát ön nem – izraelita?
András. Római katolikus vagyok.
Andor. Úgy? Akkor bocsánatot kérek… Én azt hittem, hogy már mindenki izraelita.
András (némi fölénnyel). Ön az?
Andor (bizonyos méltósággal). Az vagyok, még pedig nem csak véletlenül, de meggyőződésből. A zsidóság ennek a nemzetnek a kovásza. Ha mi nem volnánk, önök már régen becsukhatták volna a boltot. Hová megy ön most?
András. A lakásomra s onnan a szerkesztőségbe.
ANDOR (… gonosz hidegvérrel elnéz András feje fölött. Jól tudja, hogy az most majd megpukkad az irigységtől és ebben neki nagy gyönyörüsége telik.)
Andor. Kapuváry bácsi, mondok magácskának valamit. Menjünk estére az orfeumba. Nekem jó emberem az öreg Eisbart, majd szerzek tőle páholyt. Eljön?
András. Szívesen mennék, de nem hiszem, hogy eleresszen a szerkesztőm.
Andor. Hogyis ne! Ha elviszi neki az interjút, biztosan elereszti. Oda fogom magának adni az interjút. Legalább megpukkad az Igazság, ha benne lesz a Magyar Szabadság-ban. Szenzációs dolog, mondhatom, az öreg Alvin úgy vallott, mint a parancsolat. Persze nem szabad elmondania, hogy tőlem kapta.
András. Hogyan, át akarja nekem adni –?
Andor. Igen, ha kartelre lép velem. Ami híre önnek van, azt ideadja nekem, én pedig odaadom a magamét. Egyelőre nekem nem kell semmi, mert nincs állásom, de majd ha lesz, akkor hasznát fogom venni az ön értesüléseinek. Most azonban el kell válnunk. Fölnézek egy percre Szilvásy báróékhoz, akik földieim. Egy óra mulva találkozunk az Oceán-kávéházban, majd átadom önnek a kész interjút, ott lemásolhatja. Estére pedig elmegyünk az orfeumba. Ha esetleg nem volna ma pénze, az nem baj, van nálam elég. Máskor majd ön fizet. Viszontlátásra Kapuváry bácsi!
Andor (a kocsiba ül. A kocsishoz:) Dob-utca 72/b! (Magában morfondiroz:) Megpróbálom Schwarz bácsival, hátha ad húsz forintot. Ha nem ad, ami valószinü, akkor itt a felöltőm meg az órám. Úgyis meleg van mostanában és mivel nincs foglalkozásom, nem is vagyok időhöz kötve. Hanem ez a Kapuváry igazán derék fiu! Nagyon derék fiu!