II.
Az Oceán-kávéház.
A kávéház budapesti mór motivumokkal tarkított félig bizánci, félig barok ízlésben van berendezve. A padmaly képeit neves, de rosszhírü művészek festették. A márványoszlopok közt hatalmas tükrök és bronz kandeláberek pompáznak. A pénztárosnő arany ikonesztázion alatt ül. Az asztalokon rengeteg magyar és külföldi lap, amelyek között blazirtan turkál a törzsvendég. A pincérek igen elegánsak; a vendégekről ez nem állítható. Tizenkét krajcár a fekete kávé, amelyet ezer gyertyaerejü villamos lámpák fénye mellett iszik meg az ember. Senki sem képes megérteni, hogyan élhet meg a kávés. Igaz, hogy a kávés maga sem érti és a kávéház ennélfogva sűrűn cserélgeti a gazdáját. A pincérek, a vendégek és a pénztárosnők mindig ugyanazok, de minden évnegyedben új kávés hajlong az ajtó mellett. Az új kávés többnyire valami trafikos vagy ruhatisztitó, aki egy-két ezer forintot takarított meg és akit elcsábít a fényes üzlet. Ha túlad a kis pénzén, megint új trafikos vagy ruhatisztító lép az örökébe. Szóval, az Oceán olyan üzlet, amely a gazdáiból táplálkozik és mivel igen nagy üzlet, tehát sok gazdát fogyaszt.
A nagy tükör alatt van az írók asztala, amely önmagát – és ez a kornak szóló keserü szemrehányás – a Bolyhos-Asztal-nak nevezi. Tagjai olyasmit képzelnek magukról, hogy ők ádáz harcban vannak a társadalommal, de különösen az irodalommal. Ennek a harcnak vannak vezérei és névtelen hősei, győzelmei és vereségei, árulói és martirjai. A harci lárma olykor betölti a kávéházat és megrészegíti a küzdőket. Igen fáj nekik, hogy sem a társadalom, sem az irodalom nem akar róla tudomást venni, hogy ők harcban vannak vele. Az asztal álmainak tárgya egy nagy napilap alapítása, „amelyben mindent meg lehet írni“. Egyelőre az asztal tagjai különböző pénzszerző sajtóvállalatok tüzérségi ütegeibe vannak beosztva, mint névtelen közlegények.
Most négyen ülnek az asztal körül: három ujságíró és egy fiatal ügyvéd. Az ügyvéd jó családból való, vagyonos fiu, amellett szerény, okos és művelt ember. Egyetlen hibája, hogy nagyon kedveli az ujságírókat. Ezek viszont mélységesen lenézik őt, az embert és mesterségét egyaránt nagyképünek és nevetségesnek találják, olykor azzal is gyanusítják, hogy titokban uzsoráskodik.
Gombos Andor belép a kávéházba. Frakkban van. Az ajtóban egy ismeretlen egyén fogadja mély meghajlással. Andor visszahökken, valami rút gyanu fogja el, hogy a hajlongó egyén az ő hajdani szabója. A főpincértől megtudja aztán, hogy ez az új úr.
Andor (a bolyhos asztalhoz lép). Adj Isten! Nem járt itt Kapuváry András?
A főbolyhos. Gomboska, maga undorító azzal a Kapuváry Andrással. Hét hónap óta mindig vagy maga keresi őt, vagy ő magát. Mikor fognak már végleg egymásra találni?
Andor. Gyerekek, én nem értem, hogy tudtok nyugodtan ülni. Olvastátok a Heti Lapok-at?
Az albolyhos. Ki olvassa egyáltalában a Heti Lapok-at?
Andor. Egy verse van benne Andrásnak – egy verse…
A mellékbolyhos. Szerelem vagy hazafiság? Életuntság vagy játszi humor?
Andor. Én elég cinikus fráter vagyok, nem fogok tüzet egykönnyen, de lelkemre mondom, ilyen verset nem írtak Arany János óta.
A FŐBOLYHOS. Gomboska, maga undorító azzal a Kapuváry Andrással. Hét hónap óta mindig vagy maga keresi őt, vagy ő magát!…
Az albolyhos. Miért éppen Arany óta? Miért nem Petőfi óta?
A főbolyhos. Mondja, Gomboska, de komolyan: igazán elolvasta maga Aranyt meg Petőfit?
Andor. Kedves mester, ön egészen hülye lett, amióta tőkepénzes. Adjon nekem holnapig tíz forintot!
A főbolyhos (a lapja olvasásába mélyed).
Andor (leül). És ilyen embernek, mint Kapuvárynak, riportot kell csinálni! Igazán gazember az egész magyar sajtó.
Az albolyhos. Hát én nem csinálok riportot? És te nem csinálsz? És ő nem csinál? Mindenki azt csinál.
Andor (meggyőződéssel). Én riportot csinálok, mert azt tartom, hogy csak a riporter az igazi ujságíró. Te pedig ne hasonlítsd össze magadat Kapuváryval. Annak a fiunak van esze és szive, az hisz, szeret és érez.
Az albolyhos. Aj!
A főbolyhos. Gombos úr, ki fogjuk innen vezettetni.
Andor (hizelegve veregeti a főbolyhos térdét). Kedves mester, tíz forintot! (Kínos szünet után.) Kapuváryban megvan a nagy alkotók naivitása. Shakespeare is naiv volt.
A főbolyhos. Elolvasta maga Shakespearet?
Andor. A naivitás! Az alkotó, szűzies naivitás! Mi nem vagyunk naivok egy cseppet sem. Mi mindent tudunk, mindent értünk, keresztül látunk minden szitán, éppen azért kell nekünk egész életünkön át riportot írnunk. Kedves mester, ön példának okáért a világ legokosabb embere. A kaszirnő is azt tartja. Ön sokkal élesebb eszü, mint volt Kisfaludy vagy Vörösmarty, éppen azért az ön heti csevegései, amelyekkel a Magyar Szabadság hasábjait be szokta mocskolni, egyszerüen utálatosak. Holnap egyébként elmegyek Gyulai Pálhoz és felolvasom neki Kapuváry két versét. Ha nem ajánlja be rögtön a Kisfaludyba, akkor –
Az albolyhos. Akkor –?
A főbolyhos (tíz forintot tesz az asztalra). A dolog ugyanis annyiban van, hogy Gombos súlyosan megterhelt egyén. A nagyapja házizsidaja volt valami úriembernek és Gombos is a házizsidóság titkos perverzitásában szenved. Figyeljétek meg, Gombosnak mindig van egy keresztény barátja, akiért rajong, akiért lót-fut és akit kiszolgál. Ő ezt önzetlen barátságnak nevezi, pedig ez átöröklött rabszolgahajlama neki. Egyszer meg is járta már. Kitudódott ugyanis, hogy az úriember, aki mellett ő akkor a házizsidó szerepét játszotta, maga is kikeresztelkedett izraelita. Gombos nagyapja, az öreg Gomperz, megfordult a sírjában…
Andor (zsebre teszi a tíz forintot). Kedves mester, ha ingyen megerőlteti a kis csirkeelméjét, hogy fogja majd holnap megírni a Magyar Szabadság heti csevegését?
Az ügyvéd. Én elolvastam a Kapuváry versét, mondhatom, nagyon tetszett…
A főbolyhos (megvetően végigméri).
A mellékbolyhos. Nem kisebb polgári per az, uram!
Andor (élesen). Ügyvéd úr, jegyezze meg magának: Kapuváry úr nem szorult az ön védelmére!
Az ügyvéd (békülékenyen). Hiszen csak úgy mondtam…
Mind (kétségbeesetten összenéznek, mintha azt akarnák mondani: Micsoda állat!)
Andor. Gyerekek, Kapuváry nekem fölolvasott egy részletet a drámájából is.
Az albolyhos. Jambusokban, remélem?
Andor (elszántan). Igenis, jambusokban! Nevettek ezen? Majd pukkadni is fogtok még! Én is nevetségesnek találtam eddig a verses drámát, mivel elavultnak tartottam a műfajt…
A mellékbolyhos. Halljátok? Ő műfajról beszél! Hol késnek az önkéntes mentők?
Andor. De most azt mondom nektek, a fiu rácáfolt a mi kávéházi bölcseségünkre. Az én ösztönöm csalhatatlan! Wekerlének is én mondtam meg, hogy miniszter lesz belőle és most föl merném tenni az életemet egy pikkoló kapuciner ellenében, hogy Kapuváry egypár esztendő alatt oly magasra fog emelkedni, ahová mi el se látunk a vakondokszemünkkel.
Az albolyhos. Oly magasra, hogy meg sem ismeri többet a fullajtárját, aki az útját egyengette.
Andor (gondolkozás után). Meglehet. De a jövő Petőfi fullajtárjának lenni: az is valami!
A főbolyhos (szinte meghatottan). Nini, hiszen Gombos komolyan beszél? Pincér, hamar a Heti Lapok-at! Hadd lám már azt a verset!
A főbolyhos belemerül a rövid vers olvasásába. Mind elhallgatnak az asztalnál. Andor figyeli az olvasó arcát; közbe belesápad az izgatott várakozásba.
Andor. Nos –?
A főbolyhos (az asztalra teszi a lapot és vállat von).
Andor. Kedves mester, igen kérem, ne dícsérje előttem a verset, mert ha megdícsérné, akkor biztos volnék benne, hogy rossz. Én ugyanis régóta tudom, hogy ön olyan irigy természetü, akár az eb.
A főbolyhos (komolyan). Pedig, fiam, ez jó vers!
Andor (megdöbbenve). Komolyan mondod, öreg?
A főbolyhos. Jó vers!
Andor (sugárzó arccal). Nos, mit mondtam? Arany óta az első igaz tehetség. Ámbátor, ha azt mondom: Arany óta – ez csak egyike azoknak a nyomorult koncesszióknak, aminőket a legtisztességesebb ember is kénytelen tenni az Akadémiának. Nekem van Aranyról egy külön véleményem, egyszer majd meg fogom írni –
E pillanatban Kapuváry András belép a kávéházba. Az új úr mély meghajlással fogadja.
Andor. Ott jön a fiu! Nem talál ide! (Fölkel, Kapuváryhoz siet.) Gyere az asztalunkhoz, a fiúk boldogok lesznek, ha megismerhetnek, valamennyien nagy tisztelőid… Egy emberre vigyáznod kell azonban – ott ül az asztal végében, – valami uzsorás fiskális, az nem tartozik közibénk…
Bemutatás. András igen nyájasan fog kezet mindenkivel, kivéve az ügyvédet, akit Andor utasítása szerint csak hűvös meghajlással köszönt. A szerény, de biztos modora, meg a leányosan szép arcra tüstént megtetszik mindenkinek, leginkább az ügyvédnek.
Andor. Éppen rólad beszéltünk, vagyis inkább a versedről. A bolyhos mester azt mondta – pedig a mester ugyancsak kemény kritikus, – hogy a te versed irodalmi szenzáció. A világ még sokat fog róla beszélni.
A főbolyhos (akadémikus fölény hangján). Bocsánat, én nem azt mondtam! A szenzáció szót semmi esetre sem használtam. A jó versnek nem is szabad szenzációsnak lenni, mivel a szenzáció szóval az erős, de rövid hatásokat szoktuk jelezni. A Kapuváry úr verse sokkal művészibb munka, semhogy ezzel a jelzővel illetni lehetne.
A FŐBOLYHOS
Az albolyhos (közbevág). Ugyan mennyi honoráriumot fizetett a szerkesztő?
Andor (egy gyilkos pillantást vet a bolyhosra, egy második pillantással pedig mintegy a társaság nevében bocsánatot kér Andrástól). Kapuváry nem ír pénzért, neki passziója az írás – ő nem szorult rá.
András (naiv hangon). Óh, nagyon is rászorulnék!
Andor (előkelően). No igen, mert független szeretnél lenni a családodtól – (a társasághoz) Kapuváry édesatyja főispán volt.
András (fülig pirulva). Az édesanyám özvegyasszony és igen szűk viszonyok közt él…
Andor (egy utolsó vakmerő kisérlettel meg akarja menteni a barátja arisztokratikus nimbusát). Úgy nézzetek erre a fiatal úrra, hogy ugyancsak viharos mullja van. Sokat költött, tengerpénzt vert el lóversenyen, szeparéban – mit tudom én hol… Most persze bekövetkezett a hét sovány esztendő…
András. Igazán nem értem, honnan veszed ezeket. Valami ellenségem terjeszthet rólam ilyeneket.
Andor (magában). Micsoda borju!
András. Én sohasem költhettem, az iskoláimat is stipendiumokkal végeztem.
Andor (a stipendium szó hallatára vérvörös lesz).
A főbolyhos (a stipendium szó hallatára atyai jóindulattal néz Andrásra). Hallom, a kollega úr most egy igen érdekes drámán dolgozik?
András. Próbálkozom a darabírással, de most oda jutottam, hogy nem tudok se előre, se hátra menni. A redakció is sok időmet veszi el.
Andor. Ki fogunk valamit eszelni, hogy ellehess redakció nélkül is.
A főbolyhos. Persze, az jó volna! Nagyon érdekelne, ha részletesebben megismerhetném a drámai terveit, föltéve, hogy ez nem ellenkezik az elveivel.
András (elpirulva). Óh, én örülök, ha valaki meghallgat türelemmel.
Andor (növekedő féltékenységgel). De hiszen mi ma még társaságba megyünk! Gyerünk! Gyerünk!
Búcsúzás. András mindenkivel melegen kezet szorít, csak az ügyvéddel nem. A főbolyhos fölszólítja Andrást, hogy szerencséltesse máskor is az asztalukat.
Andor (mialatt a pincér rájuk adja a kabátjukat). Miféle szerencsétlen ötlet tőled, hogy ezeknek a drámádról beszéltél?
András. Miért ne? A főbolyhos eszes embernek látszik.
Andor. Az? Állat! Makkot neki, nem gyöngyöt! (Indulás közben.) Megkaptad már a versedért a honoráriumot?
András. Még nem.
Andor. Vigyázni kell az öregre, ő egy trabukkó szivarral szokta kifizetni az embereket. Majd együtt megyünk hozzá és akkor meg fogja érteni, hogy veled nem teheti azt, amit másokkal szokott. Tőlem nagyon fél. Tőlem mindenki fél. Megbocsáss, hogy beleavatkozom a dologba, de ti gyaurok nem tudtok bánni a pénzzel. Jó fiúk vagytok, de valamennyiteket örökös gyámság alatt kellene tartani… (Az ajtóban álló új kávésban most véglegesen megismeri a volt szabóját, akivel még némi leszámolni valója volna – most hirtelen felgyűri a kabátja gallérját és gyorsan kioson az utcára.)