Andor és András

Szilasi Szinger úrnak Andrássy-úti palotájában vagyunk. A palota – melyet egyébként sok művészi ízléssel és előkelő pazarlással rendezett be a gazdája – fényesen ki van világítva és zsúfolva emberekkel. A földszinten van a nagy ebédlő is, a híres Munkácsy-képpel. Az emeletre nyilik a fehérstukkós terem – ott most táncolnak – és több férfi- és női szalon, könyvtár, dohányzó.

A palota zsúfolva van emberekkel. Akik fenn vannak az emeleten, azok lekivánkoznak a buffet-be; akik lenn vannak, azok minden áron föl akarnak menni a táncterembe – a lépcsőn tehát folyton tolonganak, meg-megrekednek az összekapaszkodott párok.

A házigazda a lépcső legfelső fokán áll. Igen energikus fejü, eszesarcu ember.

A háziasszony kellemes, gömbölyü és még mindig csinos hölgy. A haja, a szeme, a szája és a ruhája csakúgy ragyog a gyémánttól, a jókedvtől és az egészségtől. Szingerné arról nevezetes, hogy az egész világegyetemet és mindazt, ami benne foglaltatik, kedvesnek és érdekesnek találja, mindenkit és mindent szeret és dicsér és megvan az az érthető vágya: bár őt is mindenki szeretné és dicsérné. Ha szegény asszony volna, talán el is érhetné a vágyát; így azonban a háza tisztelői magállapodtak abban, hogy Szingerné igen korlátolt elméjü hölgy. Ez a hit annyira mély és erős, hogy Szingerné a legelmésebb mondásokkal sem cáfolhatja meg. Ha elmésséget mond, – ami igen gyakran esik, – annyit koncedálnak csak a tisztelői, hogy a vak tyúk is találhat búzaszemet.

Szinger Pista a család egyetlen fia. Jelenleg huszárönkéntes. Blazirt, szomoru, gőgös, amellett uralkodásra és erőszakoskodásra termett és arcán viseli az Isten kegyelméből való legitimitásnak ama vonásait, amelyeket a degenerált Paleológ-dinasztia utolsó sarjadékának arcán látunk. Mindenki gyűlöli; az utcán és mulatóhelyeken olykor vadonat idegen emberek minden érthető ok nélkül merényletet követnek el ellene. Neki magának valami nérói gyönyörűsége telik az általános népszerütlenségben.

Szinger Ada – jelenleg éppen bostont táncol – külsőleg inkább az édesapja leánya. A haja bronzszínü, a szája keskeny és hideg, a szeme azonban, amelyet rendszerint le szokott sütni, tüzes, elmés és gonosz. Miként a fivére, ő is már benne született a nagy vagyonban, tehát arisztokrata természet, de még nem degenerált. Apja és anyja természetesen imádják, de semmiféle lelki közösségben nem tudnak vele élni. A leány a ház egyetlen úrnője. Az apja csak afféle nagyeszü és ennélfogva nagy kegyben álló uradalmi tisztje a leányának, az édesanyja kedves, de gyöngédségi rohamával gyakran terhes dadája Adának. Pista szamár. Minden Adáé és minden Ada kedvéért van itt; a palota, a vendégsereg, Kapuváry András és Gombos Andor is.

A két fiu, Andor és András, észrevétlenül bolyong a sokadalomban. Andor bemutatta Andrást a háziúrnak, aki kezet fogott vele, bár alkalmasint Andorról se tudta, hogy kicsoda. A háziasszony kiváncsian, boldogan és szeretettel mosolygott rájuk, de aztán tüstént másra mosolygott kiváncsian, boldogan és szeretettel.

Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik. Az egész társaság legkevésbbé sem imponál neki. Ő megszokta már, hogy senki se vegye észre, és azért mindenkivel észrevéteti magát. Mindenkit ismer, láthatólag jussa van mindenkinek a bizalmához, bár senki se tegeződik vele. András viszont az első pillanattól fogva halálos zavarban van. Soha életében nem volt még ilyen fényes helyen, nem látott ilyen előkelő urakat és szép hölgyeket, annyi ékszert és rendjelet egy rakáson. Úgy érzi, hogy ő itt fölösleges, hogy a viselkedése félszeg és a külseje nevetséges. A zavara már-már valóságos merevgörccsé fokozódik, amikor a fehérterem nagy tükrében váratlanul megpillantja önmagát. Ekkor meggyőződik róla, hogy elegáns és csinos fiu és ez egyszerre visszaadja neki önbizalmát.

Andor (a terem egyik sarkában áll Andrással). A keringő előtt be foglak mutatni Szinger Adának. Egyre azonban figyelmeztetlek: ne udvarolj neki!

András. És miért ne?

Andor. Neked, mint jóbarátomnak elmondhatom: mi szeretjük egymást.

András. Ugyan –?

Andor. Kérlek, ne nevess ezen! Tudod, hogy meglehetősen cinikus fráter vagyok, de van a lelkemben egy zug, amely szent és szűzies és amelybe még soha senki nem tekintett bele.

András. Komolyan beszélsz, Andorka?

Andor. Ez egyszer igen és kérlek, te is végy komolyan.

András (kissé meghatottan kezet szorít Andorral). Rendben van! És régóta szeretitek egymást?

Andor. Három esztendő óta. Ada akkor még csak tizenötesztendős volt, de külsőleg már olyan, mint ma, csakhogy rövidebb szoknyát viselt. Én tanítottam meg korcsolyázni és egyszer megcsókoltam a fülét a villamos lámpákon túl. Azontúl ő követelte mindig, hogy menjünk túl a lámpákon, mivel ott jobb a jég… Én más nőt sohasem szerettem életemben, csakis őt. A szinésznövendékekkel szoktam ugyan néhanapján szemtelenkedni, de azt jóformán csak a tisztesség kedveért teszem, nem meggyőződésből. Én alapjában véve a nőkkel szemben nevetségesen naiv gyerek vagyok, pedig te bizonyára szörnyen romlott embernek tartottál.

András. Dehogy tartottalak annak!

Andor. De az egész világ annak tart.

András. Hogyisne! Mindenki naiv fiúnak tart!

Andor. Az emberek szamarak és én semmit sem adok arra, amit ugatnak. Neked azonban elmondom, hogy Adához való szerelmem valami különös, félelmetes és szokatlan érzés.

András. Csak nem –?

Andor. Talán azért, mivel degenerált fajtából származom. Most példának okáért, ha nézem, amint ott áll a terem túlsó végén, oda szeretném magamat vágni a parketre és sírva tudnék fakadni. Nem kivánok tőle semmit, de mindig körülötte lenni, valakit megölni érte vagy meghalni érte…

András. Nem képzeled, mennyire banális vagy, Andorka! És ő is szeret?

Andor. Te ezt lehetetlennek tartod, pedig igazán szeret. Nem képzeled, mennyire misztikus a lelke!

András. Beszéltetek már házasságról?

Andor. Természetesen! Megszöktetem, mihelyt biztos pozicióm és jövedelmem lesz, az pedig meglesz egy félesztendő mulva.

András. De hiszen ő nagyon gazdag?

Andor. Csakhogy az apja nem adja ám, csak nagyon gazdag zsidóhoz. Ha szegény embert akar, akkor a keresztények közt válogat.

András. Hát keresztelkedj ki!

Andor. Gyermek! A kikeresztelkedett zsidó csak a keresztények szemében megy némileg keresztényszámba – zsidók közt nem.

András. Te Andor, ahogyan azt a leányt én nézem, az soha életében nem fog megszökni senkivel.

Andor. Értesz te ahhoz, gyermek? De most beszélek vele… (Adához lép.) Jó estét, Ada nagysád!

Ada. Jó estét! Maga is itt van?

Andor (fojtott hangon). Valamit kell magának mondanom! Fontos dolog!

Ada. Most nem érek rá… Vagy mondja hamar – vigyázzon!

Andor (a fölindulástól remegve hallgat).

Ada. Na –?

Andor (mást gondol). Be fogom magának mutatni egy jóbarátomat, Kapuváry Andrást.

Ada. Ujságíró –?

Andor. Író, de csak passzióból. Gazdag ember, az apja főispán, az öreg Kapuváry gróf a nagybátyja – azt hiszem, adoptálni fogja… Ott áll a pálmák alatt!

Ada. Az a csinos magas fiu? Már kérdeztem, hogy kicsoda, de senki se tudja. Tud táncolni?

Andor. Ő mindent tud! (Odainti Andrást. Bemutatja.)

Ada (táncközben Andráshoz). Maga mindig ilyen keveset beszél?

András (vérvörös lesz).

Ada. Hanem jól táncol, az bizonyos! Magának jóbarátja Gombos?

András. Nagyon jó barátom!

Ada. Furcsa kis ember – mi?

András (meglepetésében nem tud válaszolni).

Ada. Ott jön Koller báró – táncra akar vinni. Jőjjön, táncoljunk még egy fordulót, hadd mérgelődjék!

András (tánc közben). Mért nem kedveli Koller bárót?

Ada. Mért mondjam ezt el magának?

András (egyszerüen). Igaz, semmi oka rá. És engem tulajdonképpen nem is nagyon érdekel. Helyben vagyunk!

Ada. Megint jön Koller! Jőjjön, menjünk le a buffetbe!

András. Szívesen.

Ada (a buffetben). Mindig ilyen keveset szokott beszélni? Hozzon egy ananász-szeletet! És most mondja el, hogyan tetszik magának a társaságunk… Tud mulatni ilyen nagy vásáron? Én nem. Az ilyen bált nem magunknak, hanem a vendégeinknek rendezzük… Ők mulatnak, mert megszólnak bennünket, de nekünk még ez a mulatságunk sincs… Nézze, én felháborítóknak találom őket! Különösen a házi keresztényeinket gyűlölöm! Ne ijedjen meg, ez nem szól magának; maga ma nem is tudta, hová megy és most se igen tudja, hol van.

András. Hát vannak felekezeti előitéletei?

Ada. Nincsenek. De úgy tapasztaltam, hogy a keresztények, akik közibénk járnak, mindig akarnak valamit. Vagy asszonyt, vagy pénzt, vagy mit tudom én mit. A társaság kedvéért nem járnak ide. Maga nem akar semmit, mert még nagyon fiatal. Később majd maga is akar valamit. Ha pedig nem akar, majd elmarad tőlünk. Én ezt sajnálom. Maga tetszik nekem, mert olyan, – hogy is mondjam, – olyan ártatlan arca van, mint egy jó kis leánynak. Pedig a szemén látom, hogy esze is van. Szeretném, ha ilyen okos és szelid barátnőm volna, mint maga, bizony Isten nagyon tudnám szeretni! Baj, hogy fiunak született. Ámbár én a leányokat is gyűlölöm. Most megyek és megigazítom a hajamat. Ha megvár itt, visszajövök, aztán elmondom magának, hogy miért nem szeretem Koller bárót… Ugy-e megvár? (Eltünik egy gobelin mögött.)

Andor (odalép Andráshoz, sápadtan, a gúnyos keserűségtől reszketve). No, gratulálok, cimbora!

András. Mihez?

Andor. A nagy pártihoz! Ezt jól csináltad.

András. Andorka, én tüstént végigváglak a buffet-asztalon!

Andor. Csak ne szerénykedj, galambom. Láttam, amit láttam.

András. Utálatos vagy! Kétszer azt mondtam neki, hogy igen és egyszer azt, hogy nem. Egyébként ő tartott szóval.

Andor. Hiszen ez kell nekik: az ilyen fagyos szent. Aki ég, lángol, gitározik, kibeszéli a lelkét, azt kutyába se veszik. Én ismerem őket! Megengedem különben, hogy te most még semmit se értesz az egészből. De én azt mondom neked: Ada szeret! Vagy szeretni fog! Erről egyiktek sem tehet. Aki egymás mellett lát titeket, az rögtön tudja, hogy egymásért és egymásnak születtetek. Ez az igazi Wahlverwandtschaft – a fizikum rokonsága! Én nem is haragszom rád. Sőt ő rá sem. Csodálnám, ha kettőnk közül nem téged választana. Ha én leány volnék, én se magamat választanám. Hanem azért ma be fogok rugni szilasi Szinger úr ex-apósjelöltöm pezsgőjéből.

András (Andor fülébe súgva). Ökör vagy! Esküszöm, hogy ökör vagy!

Andor. Azért kedvellek ám!

Kovács i. szerkesztő (– az I. betü mögött tudvalevőleg az Izor név szokott szerénykedni – erősen bepezsgőzött állapotban az asztalhoz lép). Nekem is egy pohárral, Gomboska!

Andor. Teremtőm, hát maga hogy szökött ki a tokjából?

Kovács. Miféle tokból?

Andor. Úgy hittem, hogy magát lapzártakor tokba csukják, mint használat után a hegedüt. Én legalább még sohasem hallottam, hogy másutt is látták volna, mint az íróasztalánál, orrával a papirt szántva.

Kovács. Hjah, nagy dolgok történtek. Szilasi Szinger ma megvette a lapunkat.

Andor. Szőröstül-bőröstül? Ebből valami nagy panama lesz. Szinger úr nem elégszik meg azzal, hogy pausálét szerezzen a kereskedelmi banktól.

Kovács. Új formában jelenünk meg, mint minden párttól független, szabadelvü napilap.

Andor. Kinek kell ma a szabadelvüség?

Kovács. A kutyának se. Éppen azért kell lapot csinálnunk, hogy kellessük. A reakció minden téren megindult. Az előbb is valami gentryhuszár összeszamarazott és én egy pofont igértem neki.

Andor. Csak nem?

Kovács. Gomboska, akar hozzánk szegődni? Maga nélkül nem is akarok lapot csinálni. Pénz nem számít, van annyi, mint a polyva. Adok magának hatvan forintot.

Andor. Száz forint előleg?

Kovács. Addig éljen maga!

Andor. És milyen címmel léphetek a lap kötelékébe?

Kovács. Ha akarja, lovas tábornoki címmel. Majd a rendőri riportot fogja csinálni. Ott megy az a gentry, akinek egy pofont igértem!

Andor. Hiszen az Szinger Pista, a házigazda fia!

Kovács. Az baj!

Andor. Nem baj, majd kiegyeztetem magukat békésen. Szerencséje magának, Izor bácsi, hogy nem gróf, mert ifjabb Szinger úr huszezer forintért nem adná, ha párbaja lehetne egy gróffal. De magával ki fog egyezni. Gyere, András, füleljük le a fiatal urat!

András (halkan). Nem mehetek, meg kell itt várnom Ada ő nagyságát…

Andor. Hiszen az ott ül már régóta Koller báróval!

András (megpillantja Adát, aki egy szőnyeges zugban ül és csillogó szemmel hallgatja a báró suttogását). Akkor – gyerünk!