A teve és a patkány.
(A Felső-Indus vidékéről.)
Egyszer egy teve megszökött a gazdájától. Ment, mendegélt magában úttalan-utakon, jobbra-balra, mindenfelé s amint ment, húzódott utána a kötőfék. Arrafelé járt egy patkány. Mit gondolt, mit nem a patkány, megkapta a kötőféknek a végét, aztán hirtelen a teve elé szaladott, mintha vezette volna. Mondotta is magában:
– Lám, milyen erős vagyok én! Egy tevét vezetek!
Hát csak mentek, mendegéltek, hanem egyszer egy nagy folyamnak a partjára értek. Ott a patkány megállott. Nézett jobbra, balra, előre, hátra, de menni tovább nem mert.
– Na, eredj tovább, – biztatta a teve.
– Nem merek ám, – mondotta a patkány – mert mély a víz nekem!
– Ugyan, – mondotta a teve – nem mély víz az, legfeljebb térdig ér.
Azzal szépen be is ment a vízbe a teve, be egészen a közepére. Ottan megállott s visszaszólt a patkánynak:
– Na, látod, hogy csak a térdemig ér a víz?
– Meghiszem azt, – mondotta a patkány – csakhogy nagy különbség van a te térded meg az én térdem között. Tudod mit, teve? Gyere vissza, felülök a hátadra s vígy át a vizen.
A teve vissza is jött, de azt mondta a patkánynak:
– Hallod-e, patkány, valld meg a hibádat. Lásd be, hogy önhitt voltál s igérd meg nekem, hogy szerény leszel ezután. Akkor aztán átviszlek a vizen.
Bezzeg hogy a patkány megigérte.
Azzal szépen felült a teve hátára s általmentek a víznek a másik partjára.
Itt a vége, fuss el véle.