Arany mesekönyv

(Újgörög mese.)

Volt egyszer egy szegény ember, de olyan szegény, hogy még csak annyi pénze sem volt, hogy olajat vegyen a lámpásába s meggyujtsa az ő szentjének. A szegény ember mit gondolt, mit nem, hogy lámpást gyujthasson az ő szentjének, eladta egyetlenegy fiát egy gazdag basának. Szép volt, okos gyermek volt a fiú s annyira megtetszett a basának, hogy amikor nagyra nőtt, elhatározta, hogy egyetlen leányát feleségül adja neki. A gyermekek szerették is egymást, jobban, mintha igazi testvérek lettek volna. Ha az egyiknek egy dinnyéje volt, a világért meg nem ette volna: megosztotta a másikkal.

Szép volt a basa leánya is, szép és okos leány. Híre ment az egész országban a szépségének, az okosságának. S egyszer csak mi történt? Jött egy hatalmas, gazdag basa s megkérte a leány kezét a fia számára. A leány apja bizony ingadozni kezdett. Gondolta magában: – Mégis csak jobb gazdag emberekkel atyafiságba keveredni, mintha egy szegény ember fiának adja a leányát s oda is igérte a leány kezét.

Amikor ezt a szegény fiú meghallotta, hej, nagy búnak eredett szegény feje! Nagy bújában, bánatjában otthagyta a basa palotáját, kiment a mezőre, ahol a basa juhnyája legelészett, ottan felöltözött juhászruhába s attól kezdve a juhokat őrizgette. Minden nap elhaladott a basa palotája alatt a nyájával, aztán leült egy nagy platánfa alá s, amíg a juhai legeltek, csak nézett, nézett nagy szomorúan a világba. Nézte, nézte, hogy hulldogálnak a levelek a platánfáról. Egyszer, amint ott üldögélt a fa alatt, a basa leánya kinézett az ablakon s lekiáltott:

– Hé, juhász, gyere fel hozzám!

A juhász felment a palotába, de amikor az ajtón benyitott, megállott az ajtó mellett, nem mert rálépni a szőnyegre.

– Gyere beljebb, – mondotta a leány – ne állj meg az ajtó sarkában. Gyere, ülj ide mellém a diványra.

– Hogy mennék én oda, hogy ülnék én a diványra, – mondotta a legény, – nem látod, hogy bocskor van a lábamon? Csak nem piszkolom be a szőnyeget!

Akkor a leány kiszaladott a szobából, behozott egy pohár vizet, ebbe a pohár vízbe titkon beledobta a mátkagyűrűjét és kínálta a legényt:

– Igyál, juhász!

– Nem iszom, – mondotta a legény – hogyan érinteném én meg a szájammal ezt a szép poharat? Még bepiszkolnám!

Hiába beszélt a leány, hiába kinálta, erőltette, a legény nem ivott a vízből! Megharagudott a leány erősen s kiszidta a legényt a palotából, de másnap reggel ismét ott ült ez a platánfa alatt. Nézte, nézte, hogyan hulldogálnak a levelek a fáról. A leány meg ismét lekiáltott hozzá. Mondotta neki:

– Gyere fel, juhász! Tegnap megbosszantottál, de azért csak gyere fel. Húzd le a bocskorodat, ülj mellém a diványra.

A legény lehúzta a bocskorát, felment a palotába, leült a leány mellé a diványra, aztán elkezdettek beszélgetni. Beszéltek erről, arról, mindenről, aztán a leány ismét megtöltötte a poharat vízzel, titokban beledobta a mátkagyűrűjét. Kinálta a legényt:

– Igyál, juhász, igyál!

De a legény azt mondotta:

– Nem iszom, félek, hogy bepiszkolom a poharat.

– Egyébtől félsz, te legény! Bizonyosan attól, hogy méreg van a vízben, úgy-e? Na, nézd, először én iszom belőle! – Kiitta a víznek a felét, aztán a másik felét odanyujtotta a juhásznak.

– No, nesze, idd ki utolsó cseppig.

A juhász most ki is hajtotta a poharat az utolsó cseppig s a gyűrű a szájába esett.

– Hát ez mi? – kérdezte a juhász. – Mit jelent ez?

Hej, szörnyen megharagudott a leány, hogy még most sem tudja, hogy mit akar ez jelenteni! Haragos szavakkal kiszidta a palotából, de a juhász magával vitte a gyürüt s amikor lement a nyájához s leült ismét a fa alá, lánccal az övéhez kötötte a gyűrűt, aztán szép csendesen hazaterelte a nyáját.

Következő reggel a leány bement a szüleihez s mondotta nekik:

– Nektek egyetlenegy leányotok van s egyetlen leányotokat két embernek igértétek oda. Én pedig azt mondom nektek, hogy azt tegyétek, amit én akarok, mert másképen szörnyű halálnak halálával halok meg. Mondjátok meg a basának, adjon a fiának ezer piasztert, én is adok a juhásznak ezret, menjen mind a kettő világgá, s amelyik ezzel a pénzzel több pénzt szerez, az legyen az én uram.

Amikor a szülei látták, hogy a leány nem tréfál, szóltak is a basának, hogy adjon a fiának ezer piasztert, hadd menjen, próbáljon szerencsét. A basa bele is egyezett. A leány is adott ezer piasztert a juhásznak s a két ifjú elindult világgá. A basa fia nagy kisérettel indult útnak, harminc lovas vitéz kisérte s rengeteg sok holmit vittek magukkal. A juhász gyalogszerrel indult. A hátán volt egy tarisznya, a tarisznyában egy kevés kenyér, így indult világgá. Hanem azért egyszerre érkeztek egy városba, mégpedig Janinába.

Ott a basa fia beült egy vendégfogadóba, élt nagyúri módra. Reggelre elköltött háromszáz piasztert, ebédre százat, vacsorára ezret, amikor aztán elmult két-három nap, mondotta neki a juhász:

– Jó lenne, ha tovább mennénk s megmutatnók hogy melyik szerez több pénzt.

– Nem megyek én, – mondotta a basa fia – jól érzem én itt magamat. Eredj csak te, szerezz, amennyi neked teszik, mit bánom én.

Elindult a juhász egymagában, ment hegyeken völgyeken, erdőkön-mezőkön által. Egyszer aztán egy nagy hegynek az aljában megállapodott. Fáradt is volt, szomjas is volt szörnyen, nem tudott tovább menni. Leheveredett. Amint ott hevert, egyszerre csak jön egy öreg ember. Megáll mellette, kérdi:

– Hát te, fiam, hol jársz, merre jársz?

– Adj egy csepp vizet, – mondotta a juhász – olyan szomjas vagyok, úgy eltikkadtam, hogy beszélni sem tudok.

– Nézd, fiam, emitt van egy forrás, eredj, igyál ebből, – mondotta az öreg ember.

A legény feltápászkodott, elment a forráshoz s ámbátor szörnyen szemetes volt annak a forrásnak a vize, ivott belőle. Aztán elbeszélte az öreg embernek az ő történetét. Elmondotta, hogy miért indult világgá.

– Hát mennyi pénzed van? – kérdezte az öreg ember?

– Éppen ezer piaszter, – felelt a legény.

– Na, fiam, nesze, adok neked még ezer piasztert, menj el ebbe s ebbe a városba, ott aztán kérdezősködjél az után a kávéház után, amelyik kávéház gazdájának majma van. Ott kérdezd meg a kávéház gazdájától, hogy mennyiért adja neked a majmát. Bizonyos lehetsz abban, hogy amikor megnézi a ruhádat, a szemed közé kacag s azt mondja majd, hogy kétezer piaszterért neked adja. Te abban a pillanatban vedd ki a kétezer piasztert, olvasd le tanuk előtt s ha nem akarja a majmot általadni, eredj törvényre s panaszold be.

A legény úgy tett, ahogy az öreg ember tanácsolta. Elment a városba, felkereste azt a kávéházat, hát csakugyan ott volt a majom. Megigérte a kétezer piasztert, tanuk előtt oda is igérte a gazda, de, amikor leszámolta a pénzt, nem akarta általadni. Hát, jó, elmentek törvényre s bezzeg, hogy a törvény neki ítélte a majmot! Azzal szépen fogta a majmot a legény s elment vissza az öreg emberhez.

– Na, fiam, látom, hogy megszerezted a majmot, – mondta az öreg ember – de hát ennek a fele az enyém, most már osszuk el.

– Úgy van, ez az igazság, – mondotta a legény.

Az öreg ember kést vett elő, kettéhasította a majmot a fejétől a farkáig, két egyenlő részre. Az egyik felét adta a legénynek, a másik felét megtartotta magának. De a legény a felét sem akarta megtartani, eldobta.

– Ha egy róka húsáért ötszáz piasztert kapnék s a bőréért egy piasztert, – mondotta a legény – még akkor sem kapnám vissza a pénzemet, mert hiszen ez a fele hús éppen két róka.

Nevetett az öreg ember s mondotta:

– Jó, jó, gyere csak velem, menjünk be a kunyhóba.

Bementek. Ott ételt, italt vett elé az öreg ember, megvendégelte a legényt, aztán kivette a majomnak az agyát, abból csinált valami kenőcsöt s azt odaadta a legénynek:

– Na, fiam, nesze, tedd el ezt a kenőcsöt. Ezzel már most világnak mehetsz. Aki vak emberrel találkozol, annak a szemét ezzel a kenőccsel kend be, egyszeribe megjön a szemevilága. Ne szabd meg előre, hogy mit kívánsz a vak embertől, elégedjél meg azzal, amit fizetnek majd neked.

A legény megköszönte az öreg embernek nagy jóindulatát, azzal elbúcsúzott tőle, ment, mendegélt s addig ment, amíg a tenger partjára ért. Nem messze a tenger partjától volt egy sziget. Éppen akkor indult el egy nagy csónak, abba beleült, hogy menjen át a szigetre, de amikor a szigetre átment s fizetnie kellett volna a csónakosnak, csak akkor jutott eszébe, hogy egy fillér sincs nála. Pedig négy tallért kellett fizetni az átszállításért.

– Na, bizony, ha nincsen pénzed, – mondotta a csónakos – vissza is viszlek oda, ahonnét elindítottalak.

Indult is vissza a csónak, de amint ment visszafelé a tengeren, egyszerre csak meglát egy vak embert a legény. Megszólítja:

– Ha kifizeted az átkelésnek az árát, meggyógyítlak, visszaadom a szemed világát.

– Csak gyógyíts meg, – mondotta a vak ember – ne félj, nem leszek háládatlan.

Azzal bekente a vak embernek a szemét s íme, abban a pillanatban megjött a szeme világa! Kapott ezért ötven piasztert, abból kifizette a csónakosnak a négy tallért s ez meg szépen általvitte a szigetre. Itt aztán elindult a legény, ment erre, arra, mindenfelé, bejárta az egész szigetet s ahány vak embert csak talált, azokat sorban mind meggyógyította. Ettől is kapott valamit, attól is kapott valamit, nem törődött vele, hogy mennyit. Egyszer aztán hallja, hogy egy rettentő gazdag ember van a szigeten, aki már huszonöt esztendeje nem lát; aki a világnak már minden csudadoktorával gyógyíttatta magát s azok mind nem tudták helyrehozni a szemevilágát. Most is éppen hallotta, három doktor van nála, gyógyítják, kuruzsolják, de hiába. Ment a legény egyenesen a gazdag ember palotájába, ottan jelentette magát, de a cselédek nem akarták beereszteni. Azt mondották neki:

– Mit akarsz te? Itt van a világ három leghíresebb doktora, azok sem tudnak semmire menni.

El akarták kergetni, de addig erősködött a legény, hogy mégis csak beeresztették. Ahogy bement a gazdag emberhez, elémondotta: ki s mi ő, hogy s mint jutott a csudaorvossághoz, engedje meg, hogy kenje meg a szemét. A vak ember meg is engedte s íme, ahogy egyszer bekente, kezdett nyiladozni a szeme világa. Bekente egymásután hatszor s íme, látott tisztán, tökéletesen.

– Na, édes fiam, – mondotta a gazdag ember – huszonöt esztendeje, hogy nem láttam Isten áldott napját. Ezt neked köszönhetem. Úgy sincs gyermekem: fiamnak fogadlak. Minden vagyonom legyen a tied.

– Köszönöm, – mondotta a legény – de nekem vissza kell mennem az én hazámba, mert van ott egy leány, akinek én megigértem, hogy feleségül veszem.

– Hát, fiam, ha nem maradhatsz itt, adok én neked annyi pénzt, amennyit csak elbírsz.

Azzal a tarisznyáját, övét megtöltötte színarannyal, aztán elkisérte a legényt a tenger partjára. Ott a tengerparton hatvan hajója volt a gazdag embernek. Kérdezte:

– Akarod-e, hogy mind a hatvan hajót neked ajándékozzam?

Mondotta a legény:

– Ha nekem ajándékozod, köszönettel fogadom.

Azzal felszállott az egyik hajóra, elindult, utánament a többi s meg sem állott, amíg ki nem kötött a tenger partján.

Ment egyenesen az öreg emberhez, ottan megosztozott vele, harminc hajót adott az öreg embernek, harminc hajó maradott neki. Akkor kiürítette a tarisznyáját is, ki az övét is és ami pénz ebben volt, azt is becsületesen megosztotta az öreg emberrel. Amikor szépen megosztoztak, megköszönte a legény az öreg embernek minden jóságát s nagy hálálkodással elbúcsúzott tőle, hogy menjen vissza a menyasszonyához. Visszafelé mentében betért abba a városba, ahol a basa fiától elvált. Hej, Istenem! Milyen állapotban volt a basa fia! Tartozott az egész városnak. Már nem is adott neki senki semmit. Éhezett, szakadott le a rongy róla. De a legény kifizette a basa fiának minden adósságát, felöltöztette szépen, hanem elébb kikötötte:

– Csak akkor fizetem ki minden adósságodat, akkor öltöztetlek fel, ha megengeded, hogy a pecsétemet rásüssem a homlokodra.

– Ne, azt ne tedd, – mondotta a basa fia – ne gyalázz meg. Süsd a pecsétet a hónom alá, ahol nem látják az emberek.

– Jól van, – mondotta a legény – hát a hónod alá sütöm.

Megmelegítette a pecsétet s rányomta a basa fiának a hónaaljára. Azzal Istennek ajánlotta s ment vissza a menyasszonyához.

Hanem, amíg a tengeren ment hajóival, a basa fia lóra kerekedett s három nappal hamarább ért haza. Rögtön ment a leány palotájába s azt hazudta, hogy a juhász meghalt a tengeren, ne is várjanak rá hiába, tartsák meg a lakodalmat. A leány apja csakugyan belé is egyezett; készültek is a lakodalomra erősen. De éppen az nap, amelyre a lakodalmat tűzték s a basa fia s a nagy vendégsereg felmentek a palotába, aznap kötött ki harminc hajójával a legény. Nagy híre ment ennek, hogy megérkezett egy ifjú, akinek harminc hajója van.

Egyszeribe lementek a tenger partjára. Lement a basa is, sokan csődültek össze s merthogy látták, hogy valami igen gazdag ember lehet az, akinek annyi hajója van, meghívták a lakodalomra nagy tisztességgel. Nem ismerték meg a legényt, merthogy olyan szép, aranyos, gyémántos ruhába volt öltözve. Ki gondolta volna, hogy a juhászlegény legyen az? Éppen kezdődött a lakodalom, amikor a legény aranyos, gyémántos ruhájában belépett a palotába. A leány csak ránézett, megismerte azonnal a legényt. Felugrott az asztal mellől, szaladott a legény elé, nyakába szökött.

– Ihol van, ihol van az én édes mátkám!

Hej, lett egyszerre nagy felfordulás a palotában!

– Hiszen te azt mondtad, hogy meghalt ez a legény! – förmedett a basa fiára a leány apja.

– Te mondtad azt? – kérdezte a legény. – Tudjátok-e, hogy mi van ennek a hóna alatt? Mutasd csak meg!

Egyszeribe lehúzták róla a drága köntöst, nézték a hónaalját s íme, rajta volt a juhászlegény pecsétje. Bezzeg, hogy kikergették a palotából a basa fiát, de a vendégsereg ottmaradt s megtartották a lakodalmat a juhászlegénnyel. Mikor azonban a vendégsereg eloszlott s a juhászlegény a feleségével visszavonult a szobájába, egyszerre csak kopogtat az ajtón valaki.

– Ki vagy? – kérdezte a juhászlegény.

– Én vagyok, – válaszolt valaki.

A juhászlegény megismerte a hangjáról, hogy ez az öreg ember. Egyszeribe kinyitotta az ajtót.

– Na, fiam, eljöttem osztozni. Eddig is becsületesen megosztoztál velem, már most tudod-e, hogy a feleségednek is a fele az enyém? Éppen úgy el kell osztanunk, ahogy elosztottuk volt a majmot.

A juhászlegény megdöbbent. Arca elfehéredett, mint a fehér vászon, de nem szólt semmit. Elővette a kését és végig akarta hasitani a feleségét, de az öregember megragadta a kezét. Mondotta neki:

– Állj meg! Csak a hűségedet akartam próbára tenni. Ne bántsd a feleségedet. Tudd meg, hogy én az Isten angyala vagyok, aki öreg ember képében járok a földön. Én vagyok az, akinek a te édesapád lámpást akart gyujtani s minthogy nem volt olajravalója, téged eladott a basának. Azóta kisérem minden lépésedet, azóta védlek, óvlak téged mindenütt, amerre jársz. Élj hát csak tovább a te feleségeddel békességben, boldogságban!

Azzal az öreg ember eltűnt és a fiatalok éltek tovább békességben, boldogságban.