KULTURA és TUDOMÁNY
AZ ANGOL IRODALOM TÖRTÉNETE
ÍRTA VOINOVICH GÉZA
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
AZ ANGOL IRODALOM TÖRTÉNETE
ÍRTA
VOINOVICH GÉZA
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
E munka először Egyetemes Irodalomtörténet III. kötetében jelent meg 1907-ben, de csak az újabbkori rész, a renaissanceon és reformatión kezdve. A régibb angol irodalom történetét ott Petz Gedeon írta meg. Teljesség kedvéért itt röviden ezt a kort is áttekintjük, az érdeklődőt egyszersmind Petz Gedeon ottani kitünő munkájára utaljuk.
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
ELSŐ RÉSZ: KÖZÉPKOR.
Taine Hyppolit az irodalmakat a népek érzése, gondolkodása, egész lelki fejlődése tükrének nézi, erkölcsi történetének; s példaképpen francia létére az angol irodalmat elemzi, mely szinte megszakítás nélkül virágzik, mert e nép ‚egész élete folytán igazán gondolkozott és igazán írt’.
I. A LEGRÉGIBB EMLÉKEK ÉS AZ Ó-ANGOL KORSZAK.
A szigetországban a pogány-kor óta folyvást virítnak a költészet virágai.
Mikor a 400-as évek elején a római hódoltság megszünt, a kelta őslakosság törzsei egymás között hadakoztak; e csatákat megénekelték a bárdok, köztük Merlin (VI. század). Voltak alliteratiós varázsigéik, rhythmusos közmondásaik, törvényeik, jövendöléseik; a nép közt prózai mesék szárnyaltak (mabinogion).
A kelta törzsek testvérharcában a skótok és piktek ellen a britek az Északi-tenger melléki anglik, szászok, jütek népét hívták segítségül. E harcokban vívta ki a kelta-részen mesés hírét a későbbi mondák Artus királya, lovagkörével.
A szerencse a hódítóknak kedvezett; megtelepültek; anglik, szászok a VIII. században a be-becsapó dánok ellen Egbert alatt egészen összeolvadtak. Ők adtak e földnek nevet, lakóinak új nyelvet. Ez ó-angol nyelvben alig van kelta nyom, több a latin, van némi dán, alapjában germán. Magukkal hozták ős-mondáik magvait. E mondák hőseit emlegeti az ó-angol nyelven legrégibb dal, a XI. században feljegyzett Deor panasza. Itt maradt fenn a legrégibb germán hős-monda, a Widsith (= Úti) ének, melynek vándorénekese megfordult Ermanaricus gót királynál, a burgund Gunthernél, Italiában Alboinnál; Atillát is említi s Hagent. Későbbi nevek utólagos betoldások; földrajza ősidőkre vall. – Volt egy Waldere (Walther) ének is. Mindezek germán mondák rokonai.
Eredetiség és terjedelem dolgában a Beowulf-eposz emelkedik ki, bár ez is idegenben, dán földön játszik.
A dán király udvarában a vitézek javát sorra leöldösi egy szörny, Grendel, s elhurcolja a tengerbe; nem tudnak ellene tenni. Végre egy idegen hős jön az udvarba, ez Beowulf; lakoma után fenn virraszt az álomra dőlt vitézek közt; midőn a gonosz megjelen s egy vitéz vérét kiszívja, Beowulf ráront puszta kézzel s karját vállban kiszakítja. A szörnyeteg anyja bosszut áll: éjjel megint elhurcol egy vitézt. Beowulf utána megy a tengerbe, megöli és visszatér hazájába. Idő multán otthon, a geatok földjén (Götland) király lesz. Aggkorában egy sárkány ront országára, mely kincset őriz barlangjában; Beowulf szembe száll vele, megöli, de harapásába ő is belehal, miután maga elé hozatta a kincset s gyönyörködött benne. Testét máglyán égetik el s halmot emelnek fölébe.
Pogánykori mythikus eposz. Grendel a viharos tengert jelenti, mely a partokat szaggatja s hideget hoz; a világosság és kikelet legyőzi, ősszel azonban ezt pusztítja el a tél sárkánya; kincse az elvetett mag, melyet a föld mélyébe rejt, de a tavasz kihozza onnan. E tengeri mythosz dán vonatkozását azzal magyarázzák, hogy oly ősi korból ered, mikor a germán népek közkincse volt. Később egy hős-monda olvadt belé. Toursi Gergely krónikájában ráakadtak Beowulf vitéz királyra, a VI. század közepén; a szigetre be-becsapó dánok vihettek magukkal róla szóló énekeket; de van az eposznak eredeti ó-angol része is. Előadásában sok az ősi gondolat-rhythmus.
Ezzel ki is hal a pogányság költészete.
Szent Patrick már a IV. században meggyökereztette a keresztyénséget Irországban; a nagy szigeten is terjedt, 597-ben Aetelberth király felveszi a keresztséget.
Új irányt vesz az érzés, a gondolkodás, az irodalom.
Beda venerabilis (✝ 735) latin nyelvű nagy munkásság mellett János evangéliumát fordítja a nép nyelvére, ezen írja meg sírversét. Nagy Alfréd király (849–900) vallásos műveket fordít, köztük Beda egyháztörténetét s Boethius Vigasztalásait. Alfric apát (✝ 1120 körül) homiliákat ír, a biblia nagy részét lefordítja s angol-latin szójegyzéket állít össze.
Ezzel indul meg a próza-irodalom.
A versekben a bibliai történetek szólalnak meg s a lyrában keresztyén felfogás. Egy egyszerű pásztor-ember, Caedmon, szózatot hall, hogy mondja el népe nyelvén a teremtés történetét; szót fogad, szerzetbe is lép (✝ 680). Himnusa a legrégibb vallásos költemény ó-angol nyelven. A VIII. században Cynewulf vándor-énekes, aki később szintén kolostorba húzódik, számos vallásos verset ír, himnusok mellett az apostolok cselekedeteit, legendát a vértanu Julianáról, ki hitét semmi fenyegetésre el nem hagyja, meg Helena császárnőről, ki a szent keresztfát megtalálta.
A lyrát is a keresztyén hit hatja át. A vándor költemény szerzője elkesergi, hogy elvesztette barátját, rokonait, mindenét s most a puszta tengert nézi egymagában. «Mulandók a javak, a barátság, maga az ember; boldog, ki az örökkévaló atyában keres vigasztalást.» A tengerész a magánosságot panaszolja tengeri útjai közben, de vágya mindig csak kiviszi a hullámokra, hiszen a szárazföldön is mulandó az öröm, ott is leselkedik betegség, öregség; a mennyei boldogságot kell keresni. Egy másik versben a lélek szemére veti a testnek, hogy bűnei kárhozatba sodorták; a test a lelket okolná, mert ő a gondolkodó, de nem tud szólni, mert a férgek marcangolják.
A mondákból kikopik a babonás pogány elem. A X. század küzdelmeiről már históriás énekek szólnak, így Aethelstan harcáról a normannok ellen (937) s egy másik ilyen csatában Byrthnoth vezér haláláról a X. század végén.
II. KÖZÉP-ANGOL KORSZAK.
A normannok sűrű beütései Hódító Vilmos hastingsi győzelmével (1066) állandó hódítássá változtak. Ő ül a trónra s alatta az angolokkal fajrokon, de elfranciásodott normannok jutnak uralomra: övék a fő hűbérek, az egyházi méltóságok. Az új előkelőségek francia minstrelek énekeit hallgatják a maguk csatáiról. Az udvar, az állam nyelve a francia; ezt tanítják a kolostori iskolákban, ez adja a lovagi élet, művészet, tudomány kifejezéseit; rányomja bélyegét az angol mondattanra. E korban némi hézag támad az angol irodalom fejlődésében, ami még csak egyszer, Chaucer halála után ismétlődik.
Normandia elszakadásával (1203) megszűnik a francia kapcsolat; angolszászok és normannok egy nemzetté egyesülnek a Magna charta szabadságbiztosítéka alatt (1215). Uralkodó fajuk erélye kiirt minden ellenállást; e korba esik az az esemény, melyet Arany János A walesi bárdokban megénekelt.
1. Vallásos költészet.
A normann uralom alatt jobbára a nép közt élő papok művelik a nép nyelvén az irodalmat. A középkori latin és francia versek mintájára átveszik a mértéket és rímet, így a Poema morale, egy rímes prédikáció, hetes jambusokban. Ezt követi több kisebb ének, Krisztus követését ajánlva. Ily mértékben van írva rímtelenül az Ormulum homilia-gyűjtemény is, melyből tízezer sor maradt fenn. Megírják versben Becket Tamás életét s az ir szent Brendanusét. Egy Cursor mundi című eposz 24,000 sorban a világ történetét mondja el futtában, a teremtéstől az utolsó ítéletig, a biblián kívül francia versekre is támaszkodva.
A yorki származású Richard Rolle (✝ 1349) ötezer verspárt ír a világ bűnösségéről A lelkiismeret tövise címen, III. Ince pápa munkája nyomán; latinul is megírja. A nem tisztán egyházi tanító-költemények is bibliai példákat sorolnak elő a Tisztaság és Türelem dicséretére. Kiemelkedik ezek közül A gyöngy című, melyben egy atya holt leánya sírján elszenderül, s őt csodaszép országban látja viszont, üdvözülten. A visió általában keresztyén szellemű. Ilyen William Langland régi módi, rímtelen költeménye, Vision of Piers the Plowman, melyet a fekete halál pusztitásai láttán írt, 1362.
A szerző álmában látja a megszemélyesített Egyházat, ki az igazság keresésére buzdítja, azután végignézi a Vesztegetés és Álnokság házasságát. A Lelkiismeret azt hirdeti, hogy nem a szentek sírjait kell fölkeresni, hanem az igazságot. Az emberek kívánnák is ezt, de nem tudnak eligazodni. Egy földműves, Péter, előbb megmunkálja földjét, de azután elvezeti őket az Igazság tornyához, hol munkás, jámbor életre biztatják őket.
E vers a hitet nem külsőségekben, hanem munkás szeretetben látja, elítéli a zarándoklást, péterfillért; ezekkel a reformáció hírnöke. Népszerűségét mutatja, hogy számos utánzata sarjadt. Wiclifre (1320–1384) is hatással volt, ki az ó- és új-testamentumot saját nyelvén adta a nép kezébe s megindította a reformációt.
2. Lovag-epika és népballadák.
A világi költészet anyagát is papok őrizték meg krónikáikban. Godfréd monmouthi püspök (✝ 1154) a latin nyelvű Historia Britonumban a briteket krónikások szokása szerint Aeneasnak Brut nevű ivadékától származtatja, ki a szigetet óriásoktól foglalja el. Könyvébe sok mondát sző be, kivált Artus királyt s környezetét rajzolja élénk színekkel; ezzel megmenti a kelta képzelet mondakincsét. E mondák oly költőiek, hogy Wace normann költő átdolgozza franciára (Brut d’Angleterre címen, 1154); ezt pedig Layamon worcesteri lelkész 1205 körül verses krónikájában visszafordítja angolra. E vándorlás közben Artur király a keresztyén lovagok mintaképévé válik s legyőzetése ellenére is nemzeti hőssé, lovagkörével együtt, akik kerek asztal körül ülnek, hogy ne legyen elsőbb s alsóbb hely. E krónikákból később önálló lovagi énekek sarjadnak, így a Morte Arthur, valószínűleg Hugh of Eglintoun skót lord műve (1381); a király eltünéséről, akit hű népe visszavár, Sir Thomas Malory regényt írt a XV. század derekán. E mesekincs örökéletűvé lett: Spenser beszövi Arturt eposzába, Milton hőskölteményt tervez róla s azt Tennyson meg is írja.
A dán harcok idejére mutat a Havelok s a Horn-monda.
Mind a kettő dán királyfi. Az elsőt atyja halála után egy halászra bízzák; az elviszi Angliába; nagy erejével kitűnik, hozzáadják a rabul tartott angol királylányt s ő mindkettejök trónját megszerzi. Hornt a saracénok elől sajkában kiteszik a tengerre; megmenekül, egy király felnevelteti; hőstetteket visz véghez, a királylány belészeret; erre a király száműzi, később visszatér a lányért; a király is beleegyezik házasságukba; de míg Horn visszahódítja királyságát, hitvesét egy álnok barátja saját várába ragadja. Hegedős képében bejut a várba, megöli a hűtlen barátot s hazaviszi feleségét.
E mondák francia nyelven is éltek, de a nevek germán eredetök mellett szólnak. Jártak mondák a Warwickbeli sárkányölő Guyról, aki Colbrand dán óriást legyőzi; Hamtouni Bevir királyfiról, aki, mint Hamlet, megállja boszúját apja gyilkosán, akihez anyja hozzáment; e házasságtörő mese alkalmasint francia eredetű. Szivárogtak be idegen mondák, Nagy Károly, Roland mondaköréből, de termettek hazaiak is, mint Oroszlánszívű Richardról. A XIV. század derekáról fennmaradt egy népi vándor hegedős neve, Minot-é, aki egykorú eseményeket foglalt versbe, mint Tinódi. Nagyobb költemény szólt, melyet többen Laglandnak tulajdonítnak, II. Richard királyról, aki rossz tanácsadóira hallgat s nem látja a nép nyomorát.
A nép ajkán is szálldostak dalok a skót bércek között, balladás költemények is, történeti vagy regényes eseményekről. Erőszakos, vérengző kor nagy és szilaj, tragikai szenvedélyei szólnak belőlük. A Robin Hoodról szólók mythoszokkal kapcsolatosak, Hood erdei dæmont jelent; később vette magára nevét a normann-hódítás után (mint nálunk 48 után) bujdosásnak eredt, szegénylegénnyé vált vitézek egyike. Szegények oltalmazói, boszújok állói, sheriffek megtréfálói, az erdő ‚törvényen kívül álló’ lovagjai. A történeti tárgyúak vérengzők, old heroic Ballads, mondja Percy; így az otterburni harcról szóló, melyet chevyi vadászat címen is megénekeltek; skótok harca az angolok ellen; a skót Douglast nyíl járja át, mire Percyt úgy ütik át dárdával, hogy ‚hátán kiáll a kopjaszál’; husz-száz skótból 55 marad életben, másfélezer angol ijászból 53. Ez éneket Philipp Sidney mindig megindulással hallotta. Némely ballada egészen meseszerű, csak az újabb kutatás akadt rá történeti alapjára, mint a 18 változatban fennmaradt Sir Patrick Spens történetében, melynek eseménye a XIII. század végén történt. Hatalmasak az érzések a regényes tárgyú költeményekben is. A dióbarna lány minden veszedelembe követi kedvesét; a szerelem a halálban sem szakad meg; a szerető visszajő kedveséért (Sweet Williams Ghost); ezen alapul Bürger Lenorája, Arany Bor vitéze; a legény is utána hal kedvesének, mint Margitnak Vilmos; a templomba temetik őket, egyikből hársfa nő, másikból rózsa, s összefonódnak, mint a két kápolna-virág Kádár Kata balladájában. A meggyilkolt gyermek felszól anyjához a kútból. Vannak oly balladák, melyek Shakespeare egyes darabjaival rokonok (Leir király három lánya). A szenvedély ereje e balladákat jobbára tragikaivá teszi, gyors menetűek: nagy eseményeket aránylag röviden foglalnak össze. Néha egész eseménysort érintenek, a döntő jeleneteket világítva meg, ezért hézagosan. Gyakori a párbeszéd, mint az egész angol költészetben; a szereplők maguk tárják föl lelkük állapotját. Az Edward című merőben anya és fiú párbeszéde; a fiú kitérő válaszaiban a bűntudat leplezése látszik, de belebonyolódik, bevallja tettét, hogy megölte apját, anyja felbujtására, kit végül elátkoz: egész lélektani rajz. E régi költemények gyűjteményét először Percy Tamás püspök adta ki, Reliques of the ancient english Poetry címen, 1765-ben (l. alább).
3. Chaucer.
E jobbára névtelen irodalomból egy költő neve magaslik ki termékenység, eredetiség es művészet dolgában egyaránt: Geoffroy Chaucer. 1340 körül született, valószínűleg Londonban, hol atyja, nagyatyja bort mért vagy borral kereskedett. A gyermek 57-ben III. Edward egyik menyének udvarába került apródnak, ott ismerte meg Lancaster (Gaunt) János herceg, későbbi pártfogója. 1359-ben a franciaországi hadjáratban foglyul esik. Ezután a király szolgálatába áll s a királyné egyik hölgyét veszi feleségül, aki utóbb Gaunt János neje mellé kerül. 1366-ban ismét megfordul francia földön; megismerkedik a francia irodalommal; Guillaume de Lorris és Jean de Meung Rózsa-regényét kezdi fordítni, versekben. Gaunt hercegnő halálát francia mintára, de eredeti versekben gyászolja el, álmában egy bús lovaggal találkozva, aki a fehér szépséget (Blanche) siratja. Francia példát utánoz ABC-je is, egy himnus, melynek versszakai sorra az abc betűivel kezdődnek. 1372–73-ban egy évet tölt küldetésben Olaszországban, hol később is megfordul, ezután Petrarcából fordít, Dante s főkép Boccaccio hatása érzik munkáin. Küldetése sikeréért naponta egy kancsó bor jár neki a király pincéjéből, majd a gyapjú- és bőrszállítmányok felügyelője lesz a londoni kikötőben, mi nagy jövedelemmel, de nagy elfoglaltsággal is jár. Mégis ez időben szedi versbe Szt. Katalin legendáját, fordítja Boethiust prózában s ír Boccaccio nyomán szabadon egy nagy költeményt hétsoros Chaucer-strophákban: Troilus and Cryseide. Edward király halála után többször jár külföldön az ifjú II. Richard házassága ügyében s a lakodalomra írja szellemes versét, a Madarak országgyűlését (Parlement of Foule, 1382), melyben Szt. Bálint napján a madarak párt választanak maguknak; egy szép sast, több kérője közül, egy ifjú királyi sas; ez jelképezi az ifjú párt. A hálás királyné közbenjártára a költő helyettest állíthat hivatalában, így több szabad ideje van. Ekkor írja A Hír csarnoka (The House of Fame) költeményét.
Álmában Venus templomában terem, onnan kilépve sivatagban találja magát, majd egy sas fölragadja Fáma házába, ki a hírnevet osztogatja, kénye szerint, néha érdemetleneknek; maga hol kicsi, hol nagy. A költő nem vágyik hírnévre, elviszik hát egy folyvást forgó lugasba, hol a hírek nyüzsögnek s minden szót, suttogást meghallani; éltök tartamát Fáma szabja ki s Aeolussal fuvatja szét a világba. E lármában a költő felriad. Jelképes önéletrajz ez: a szerelem kora után sivatagba jut, de a költészet szárnya hírre emeli, bár ez is szeszélyes. – Hálából s hódolatul a királynénak írta Legendáit a jó asszonyokról, Boccaccio Híres női példájára, a maga régi módján álomba keretezve, melyben Ámor szemére veti, hogy sokszor kisebbíti a nőket; Alceste védelmére kel s vezeklésül egy könyvet rendel nála a jó asszonyokról és hamis férfiakról. A tervezett 20 helyett csak tízről készült el az ének.
Híre és a királyi kegy emelte. 86-ban a parlament tagja, de még ez évben fölkelés tör ki Richard ellen, hívei elvesztik állásukat, Chaucer is. Három év multán a király építkezéseinél (Westminster, Tower) felügyelővé teszi, ezentúl mégis nehéz viszonyok közt él, pedig az új király, Lancaster János fia, IV. Henrik, fel is emeli nyugdíját, de azt már csak néhány hónapig húzza. 1400-ban, október 25-én meghalt.
Utolsó éveiben írta főművét, a Canterburyi meséket (C. Tales). Akkoriban április havában nagy zarándokutak voltak szokásban, így Becket Tamás sírjához is, Canterburybe. Egy ilyen csapattal találkozik a költő Southwarkben, a Tabard fogadóban, közéjök áll, a fogadós szintén; ez veti fel az ötletet, hogy mindenki mondjon el odamenet két történetet, visszafelé is kettőt s akié legjobban tetszik, lakomával tiszteljék meg a Tabardban. Harmincan utaznak, de a 120 elbeszélésből csak 24 készült el, pedig régebbi munkáiból is vesz föl; sorukban is hézagok vannak. A keretes elbeszélés mintája Bocaccio, de felülmúlja abban, hogy alakjaiban nem egy társadalmi osztályt rajzol, hanem számos, csaknem minden réteget. Van a csapatban lovag, nyalka fiával, szentéletű falusi pap s víg kedvű kolduló barát, jogtudós, oxfordi diák, földesúr s kis gazdálkodó, orvos, ki részt kap a patikus hasznából, ács, szakács, meg molnár, aki nem hagyja el dudáját. Mindnyájan valódi emberek, kiket a költő jól megfigyelt vonásokkal tud jellemezni. Az apácafejedelemasszony csínnal viseli rendje öltönyét, ajaka nem hagy nyomot kelyhe szélén, franciául úgy beszél, mint a stratfordi iskolában; az agyafurt kolduló barát csuklyája tele van ajándékokkal; csak úgy dül a szó a bathi özvegy némberből, akinek már öt férje volt. Mind a maguk nyelvén beszélnek s elmondott történeteik illenek jellemökhöz. A mesélést a lovag kezdi, Bocaccio Teseidejéből fordított történettel; két fogoly vitézről, kik egy királylányba szerelmesek és megvínak érte, mint Szilágyi és Hajmási. A molnárban nem áll a szó s belekap a maga nyers történetébe az ácsról, kit felesége lóvá tesz. Erre másvalaki, aki ács volt, olyan történettel vág vissza, melyben egy molnár jár pórul. Ennyi élet van az alakokban. A prior este egy kis fiúról mond mesét, akit a zsidók megöltek, de még haldokolva is szent éneket énekelt; halálát a szent Szűz ki is deríti. Ez nyomott hangulatot kelt, mire a vendéglős Chaucerhez fordul: meséljen ő, az ő arcából jókedv néz ki. Sir Topas történetébe fog, aki az álmában látott tündérkirálynőbe szeret, keresésére indul, óriással vív, mindez a lovagi költészet parodiája, de nem tetszik, a fogadós félbeszakítja, így azután épületes történetet mond el prózában. Ennyire mozgalmas a társaság, így hozzá vannak szőve a történetek a kerethez. Mondanak történeteket Liviusból, legendát, a diák Griseldis sorsát Petrarca után, tréfákat Ovidiusból s fabliaukból, egy állatmesét is a rókáról és Chantecler kakasról. A költő előadása jellegzetes és eleven, üde. Jó megfigyelő, humora is van. Alakjaiban századának valóságos arcképcsarnokát festette meg s művelődéstörténeti képét is.
Ő volt az első költő, kit a Westminster Poets Corner-jébe temettek.
Utánzói közül John Lydgate (1370–1450) válik ki; szerzetes, prior; főmunkája a Temple of Glass, a Hír csarnoka módjára itt Venus a szerelmet osztja. Megrendelésre dolgozik: így ír a későbbi V. Henriknek 30,000 verssort Trójáról; VI. Henrik parancsára Szt. Edmund életét; 36,000 sor a Falls of Princes. – Thomas Hoccleve (v. Occleve) V. Henrik évdíjas költője, az ő számára írja a Fejedelmek tükrét (1412) Chaucer-strophákban.
Chaucer hatása sokáig érzett; Shakespeare is merített belőle (Troilus, A két veronai ifjú), Dryden és Pope is; a Prioresse elbeszélését feldolgozta Wordsworth.
4. A skótok.
A XIV. század elején Skócia egy időre politikai önállóságra jut, mely I. Jakab angol királyig (mint skót: VI. Jakab) tart; ezalatt részben önálló, részben legalább külön irodalma van.
Barber szerzetes (✝ 1395) Bruce Róbertet énekli meg, a vak Harry pedig Wallace-t, a skót szabadság védelmezőit. A szent-andrewsi apátúr versbe szedi Skócia egész történetét.
Az udvari költészetet I. Jakab skót király (1394–1437) kezdte meg, aki túszul az angol udvarban élt s ott írt jövendőbelijéhez Chaucer hatása alatt egy nagy költeményt, a Királyok könyvét (Kings Quair). Henrison is Chaucert folytatja, Testament of Cresseid versével. Épp úgy a Palice of Honour, Gawain Douglas (1475–1522) püspök műve, az első skót humanistáé, csakhogy itt nem a hír, hanem az igazságos Isten osztja jutalmát. William Dunbar (1460–1528) ferencrendi szerzetes, főkép az udvar eseményeit, ünnepélyeit énekli meg, így a király házasságát A tövis és a rózsa (The Trissil and the Rois) versében, A madarak gyűlése módján.
Május királynéja egy kertbe vezeti, hol a Természet uralkodik, megkoronázva az oroszlánt, a tüskebokrot is, mely védelmet ad s csak a rózsát állítja fölibe; az előbbi kettő a skót címerben van, a rózsa a királynét jelenti. Később az özvegyen maradt királynét vigasztalja verssel. Még egy nagy költeményt írt, Az arany pajzsot (The Goldyn Targe), melyet az Okosság tart elébe a szépség nyilai ellen, míg a Jelenlét (a kedvesé) el nem vakítja. Írt A hét főbűn táncáról is, vaskos humorral.
David Lindesay (1490–1560) Dunbar életében került az udvarba, a királyfi nevelője volt, szatirákat írt az udvari tányérnyalókra s az egyház ellen; maga is a reformáció híve. Egy moralitása is van a három rend (lovagok, papok, polgárok) ellen.
Vele véget ér a külön skót irodalom, mely úgy is Chaucer nyomán járt. Skócia összeolvadt Angliával, irodalma is ezével.