TERMÉSZETTUDOMÁNYOS SZOMJUSÁG.
Imádott szülőfalum, a szép Pest, az a város, ahol nem lehet elégszer elmesélni a párisi néger világfi esetét. A párisi néger világfi abban a korban élt, amikor Sagan herceg, a divatkirály, legszebb sikereit aratta. A néger hihetetlenül gazdag volt és versenyzett Sagan herceggel előkelőség, főként pedig divatos öltözködés dolgában. Sagan herceget boszantotta, de a jó párisiakat mulattatta ez a fekete legény, akinek a frakkjai, cilinderei, mellényei és redingotejai méltán vették fel a versenyt a herceg ruhatárával. Fájdalom, a dicsősége nem tartott sokáig. Egy napon ugyanis valami borzasztó történt vele. Premiére volt a nagy operában és a néger az utolsó percben érkezett haza, hogy frakkba vágja magát. Nagy sietve felöltözött, el is vágtatott az operába, megjelent rendes helyén a földszinten, de nem telt bele öt perc, az egész közönség őt nézte, bizonyos moraj, sőt elégületlenség tört ki, a nyugtalanság egyre nagyobb lett, ugy, hogy az előadás is majd hogy meg nem akadt. A feltünésnek, amit a szép néger keltett, igen egyszerü oka volt. A szép néger ugyanis annyira sietett az öltözködéssel, hogy elfelejtett nadrágot huzni. Ugy tiz perc mulva ő maga is észrevette ezt a jelentéktelen öltözködési hanyagságot, fölkelt és méltóságteljes léptekkel hagyta el az opera nézőterét. A közönség tapsviharral kisérte ki, a négert pedig nem látták többé Párisban. Az esetet pedig az utókor számára az idősb Dumas jegyezte fel annak tanulságául, hogy elegáns embernek születni kell. Bizonyos ideig birja a versenyt a parvenü, de egyszer csak mégis kitör belőle a meztelenség, amit apáitól örökölt.
Ilyenformán vagyunk mi az ugynevezett sexuális kérdéssel. Mi mindig vagyunk valamivel ilyenformán, nekünk állandóan örömet okoz az, hogy egy-egy ponton elcsipjük az európai hyperkulturát, vagy annak valamelyes kinövését és büszkélkedünk vele, mint a néger a frakkjaival. Mintha mindig ezt mondanók: „nem is olyan nagy kunszt ez a haut-gout-ja a legnyugatibb, kissé rothadó, de épen a tönkremenetelében pikáns illatu és kábitóan foszforeszkáló kulturának, tudjuk ezt mi is.“ Most a sexuális kérdés taglalásának uj módszerére mondogatjuk büszkén, hogy: tudjuk ezt mi is. Megjegyzendő, hogy odakünn, ahonnan mi a divatjainkat hozatjuk, már lemenőben van a napja ennek a piaci tudomány-ágnak, odakünn már nem olyan „fontos“, nem olyan „égető“, nem olyan „fájdalmas“ ez a kérdés, mint nálunk. De mi büszkén verjük a mellünket, hogy modernek vagyunk, sexuálisak vagyunk, nyiltak és bátrak vagyunk, taglalunk és tárgyalunk, nem vagyunk mi holmi elmaradott, szemérmetes Balkán, hanem bizony szép, büszke, pikáns nyugat vagyunk, mert sexuálitás dolgában nem adhat nekünk előnyt semmiféle nép a világon. És akármerre mégy, mindenütt boldog és szabad embereket látsz, akik azt hiszik, hogy most már el van intézve minden, a sexuális kérdés többé nem pornográfia, hanem szociologia és természettudomány, és ime, legnagyobb meglepetésedre azt fogod látni, hogy mig eddig a természettudományba nem akart belekapni Pornicsek albiróné a Belvárosból és Fidibusz Ilona a Terézvárosból, hiába hivta őket a Természettudományi Társulat ingyen a szép, érdekes felolvasásokra a tenger faunájáról és a Föld őskori növényzetéről, addig most nincs természettudományosabb albiróné az egész Veres Pálné-utcában és nincs szociológusabb Ilonka az egész Aradi-utcában, mint épen ők, – miért? – miért?? – miért??? – csak azért, mert most mindaz, amire néhány évvel ezelőtt az albiró azt mondta a feleségének, hogy „ez már mégse illik tisztességes asszonyhoz“, és mindaz, amiért Ilonka az édes-büvös leányszoba rózsaszinü derüjében halk, de elhatározott anyai pofonokat kapott, az most mind természettudomány és szociologia, felvilágosodás és modernizmus, az most mind illik, divat és muszáj. Ha nem hölgyekről volna szó, azt kellene mondanom, hogy mégis csak szemtelenség azt az érzést, amely ezt a hallgatóságot a természettudomány és a szociológia karjaiba kergette, összetéveszteni a tudományszomjjal.
Természetesen, itt meg kell állanom néhány percre és kötelességszerüen védekeznem dr Mandel Ibolyka levelével szemben, aki holnap „egy modern leány“ aláirással levelet fog nekünk irni abban az értelemben, hogy modern létünkre hogy beszélhetünk ilyen gunyosan erről a szent és tudományos mozgalomról, és hogy vajon mi is amaz elmaradottak közé tartozunk-e, akiket nem ihletett meg az áramlat, amely nyugatról jön, fuj, viharzik. Meg kell mondani, hogy igazi nagy elragadtatással méltányolnók ezt a tudományszomjat, ha a tudomány összes ágaira kiterjedne és ha ebből a szomjuságból a sexuális életre csak épen annyi jutna, amennyi érdeklődést a sexuális élet kérdése a tudomány egyéb kérdései közé sorolva és a maga rangfokozatába beosztva megérdemel. Meg kell mondani Ibolykának, hogy mégis csak gyanus az, hogy például a légzőszervek betegségei iránt megdöbbentően kevés érdeklődés zug Budapest tudományszomjas leánytársadalmában, holott tudtommal sexuális élet nélkül még csak megvan az ember valahogy, de légzés nélkül igen kevesen birják ki napokig. Meg kell mondani Ibolykának, hogy igaza van: joga van minden leánykának kiválasztani a maga számára épen azt a tudomány-ágat, amely őt érdekli és mi nem kötelezhetjük sem őt, sem Ilonkát arra, hogy a Rysokephalus cimü élősdi-rák embriológiájával foglalkozzék, mikor ő dr. Disznó hires német egyetemi tanár szerelemtanát óhajtja bemagolni, csak azt kell megjegyeznünk, hogy feltünő az, mikor egy városban ezer meg ezer leány és asszony egyszerre, mintha összebeszélt volna, egyazon tudományágra veti magát. Higyje el, ép ily feltünő volna és ép ily hosszu cikk megirására adna alkalmat az is, ha ugyanaz a sok ezer hölgy, aki most dr. Pikáncs előadásaira jár és dr. Nemy vaskos köteteit falja, mind, mind például váratlanul a növénytanra vetette volna magát. Képzelhetik, mennyire feltünő, hogy mind nem a növénytanra, hanem épen, véletlenül, a gusztusok meglepő találkozásával a nem-tanra rohantak csillogó szemmel, a tudományra éhes modern észlények féktelen fanatizmusával, sőt, ami a legboszantóbb, a félreértettek, az ostobaságból-kigunyoltak, szóval a mártirok allürjeivel. Meg kell mondani Ibolykának, hogy ezt a mozgalmat nyugaton nem a nagy tudósok inditották, és még az a kevés nagy tudós is, aki odaadta magát a mozgalomnak, hamar kiugrott belőle. A mozgalmat részint könyvkiadócégek szervezték, akik horribilis üzleteket csináltak egy Forel jóhiszemü és tudományos életének eredményeiből, akik Bloch Ivánt nagyobb buzgalommal terjesztették, mint az angol bibliatársulat a bibliát, részint pedig tönkremenőfélben levő német hangversenyrendező cégek, amelyek már a jobb zenészeket, énekeseket és költőket nem kapták meg és igy elkezdtek szegénysorsu egyetemi tanárokkal kereskedelmi, akik egy-egy ilyen pseudo-tudományos pikáns felolvasásért két-háromezer márkát kaptak és egy szezonban husz-harmincezer márkát keresvén, utóbb maguk is hinni kezdték, hogy szent emberi missziót teljesitenek. Igy került néhány előkelő német tudós, akinek a helye a kórházban, a laboratóriumban, a tanteremben vagy az iróasztalánál volna, a hangversenytermek pódiumaira, hogy nekivadult és elhanyagolt ál-Nórák és a pubertás meleg viharait élő kis lányok előtt – minden teketória nélkül kimondhatjuk – izgató előadásokat tartson. Már most az ilyen tudományos hangverseny értékben és érdekességben csak nyert az által, hogy férfiakat is bocsátottak be a terembe és ez ujitás révén elvitathatatlanul fölvette a pikáns mozi jellegét és tudományos értékét. Igy lassan, de biztosan igen szép társasjáték lett belőle, és most már csak abban különbözik a pornografikus olvasmányoktól, hogy az ember nincs egyedül, amikor az idegeire hatni engedi dr Disznó német egyetemi tanárt, hanem mellette ül egy kipirult arcu modern leány, vagy egy elborult szemü, meg nem értett asszony. Meg kell mondani Ibolykának, bármennyire szabadság-ellenesen és haladás-ellenesen hangozzék is ez, hogy az egész mozgalom nem egyéb, mint a tisztességes elemnek a terrorizálása divatos jelszavakkal. Hisz itt Pesten már annyira vagyunk, hogy az igazi haladott és modern ember már ki se meri nyitni a száját a sok harsogó mű-modern miatt, mert a felületesek, a terroristák, a tudatlanok, a frakkba öltözött, de nadrágot huzni elfelejtett négerek az utcán ujjal mutatnak rá, hogy: itt megy a konzervativ ökör. Ma már itt, a müveletlenségnek, a tudatlanságnak, a rendszertelen kultura-habzsolásnak ebben a káoszában nagyobb bátorság kell bizonyos konzervativizmushoz, mint az anarchiához. Ha egy szemtelenül és aktualitás nélkül feltolakodott apró részletkérdésben nem vagy rögtön a legszélsőbben radikális, akkor rögtön levelet kapsz Ibolykától, hogy halj meg és temettesd el magad, mert tulajdonképen a mult században kellett volna élned és csak tévedésből kerültél abba a korba, amelyben Ilonkának kinyilott a szeme.
Hát nem, tisztelt hölgyeim, ez se nem tudomány, se nem haladás. Ez az egyik részről a terembérletre és a jegyárusitásra alapitott igen jó üzlet, a másik részről pedig mohó kihasználása annak az alkalomnak, hogy egy-két év óta minden tisztességes nő elmehet nyilvánosan csiklandoztatni az idegeit anélkül, hogy ezért bárki megróhatná őt, mert most az jár pórul, aki őt ezért megrója. Most itt – bizonyos, hogy már nem sokáig, de fájdalom, mégis tovább, mint például Bécsben – az az erkölcstelen, aki nem akarja belátni, hogy ez a misszió, komolyság és tudomány; az a szemérmetlen, aki nem tartja a világ legfontosabb kérdésének a sexuális kérdést. Pedig ha egyszer amugy istenigazában kisexuáliskodhatná magát az a tudós a közönsége előtt, azzal kellene kezdenie, hogy a szemérmesség igen lényeges és természettől belénk oltott kelléke a sexualitásnak, és hogy a szemérmességet nem a prüdéria tulzói találták föl, hanem maga a derék anyatermészet, amely ebbeli véleményének kétségbevonhatatlan jelekkel adta bizonyitékát, jelekkel, amelyek az igazi tudomány lapjára tartoznak, tehát sem itt, sem a koncertteremben nem tárgyalhatók. Erős a hitem, hogy sem dr. Disznó bécsi professzor, sem dr. Ibolyka pesti kulturlány nem fogja megváltoztatni a világ rendjét még abban a kis részletében sem, hogy vannak dolgok, amik magukon viselik örök időkre a négyszemköztiség kötelező bélyegét. Ideig-óráig divat lehet az, hogy nyilvánosan pertraktáltassanak ezek a dolgok, de mire itt egy uj és egészséges társadalom rendje fog kialakulni és mind a bécsi professzor, mind Ibolyka már rég a temetőben fog aludni, akkorra már egészen bizonyos lesz az, hogy a természet nem minden ok és szándék nélkül rendezte be a szerelmi életet épen két személy és nem három, vagy négy számára. Addig is, nem valami rettenetes baj, ha a tanárok és a kisasszonyok kimulatják magukat, csak azt az egyet ne akarják velünk elhitetni, hogy ez tudomány. És amennyiben mégis tudomány, hát tanulják meg előbb a többi, alapvető tudományokat, mert ugy találnak járni, mint a legfelül emlitett néger, aki a meztelenségből egyszerre a párizsi divatra ugrott át.