V.
János velök ment a sűrűig. Itt leszálltak a lóról. János visszavezette a három lovat a faluba, ők pedig gyalog mentek tovább a szikláig.
Ez a szikla az országút mellett állott. Körülbelül öt ember magasságú volt s a tetejéről végig lehetett látni az országutat egészen a vadkörtefáig, ahol a pap immáron elrejtőzött.
A török egy nyaláb lombos ágat tört le a fákról és a sziklát úgy bástyázta körül a lombokkal, hogy ők ketten mindent láthassanak onnan, de alulról senkise gyanithassa, hogy ott emberek rejtőznek.
– Amoda is rakjunk lombot, – mondotta Gergely a szikla északi oldalára mutatva.
– Minek?
– Hát ha a szultán erre elment, akkor megfordulunk és utána nézünk.
A nap akkor kelt. Az erdőt harmat boritotta. A távolban felporzottak az első lovasok.