XXXI.
Gergely a hintó mögött lovagolt.
A fakezü Cecey elől ment az öregekkel, a fiatalok hátul.
Gergely ott lovagolt Zoltay és Mekcsey mögött egy hízásnak indult vöröses szőke ifjuval, akinek még az induláskor bemutatta magát.
– Fürjes bátyám, – szólt egyszer az ifjunak. Én csak most kerültem Budára, hát nem ismerek úgyszólván senkit.
– Mire van szükséged öcsém? Szivesen adok, ha tudok.
Azt hitte pénz kell a fiúnak.
– Egy kis dolgom akad éjfélkor a Szent-György-téren.
– Miféle? – kérdezte amaz elnevetve magát.
Mert most meg azt hitte, hogy a fiúnak szerelmi találkozója lesz.
Megrázta nagy vöröses szőke haját, és szinte kiáltva mondta:
– No lám!
– A dolog nem éppen nevetséges, felelte Gergely, de nem is valami komoly.
– Szóval: szív.
– Nem a: kard.
– Csak nem verekszel tán?
– Kivel?
Gergely az előtte lovagló zöld selyematlaszba öltözött Mekcseyre mutatott.
Erre Fürjes nagyot nézett, és elkomolyodott.
– Mekcseyvel?
– Vele.
– Hallod ez fenegyerek ám!
– Én se vagyok libapásztor!
– Ez már németet is vágott!
– Hát én meg majd őt vágom!
– Tudsz vivni?
– Hét éves koromban kezdtem.
– Az már más.
Azzal kinyujtotta a kezét, és megtapogatta Gergely karján az izmokat.
– Nem vastag, mondotta, jobb ha megkérleled.
– Én? Már hogy kérlelném meg!
– Megver, – mondotta Fürjes aggodalmasan.
– Hogy lehet ilyet előre tudni! – felelt hetykén Gergely.
A mellét kifeszitve pillantott az előtte lovagló Mekcseyre, aztán azt mondta Fürjesnek:
– Hát lesz tanum ugy-e bátyám?
Fürjes a vállát vonogatva felelte:
– Hiszen ha csak tanu kell, hát szivesen, de ha valami baj lesz…
– Mi lenne?
– Már akármi, de én aztán helyetted, miattad nem verekszem.
A menetben mozgolódás és zúgás támadt.
Értelmetlen kiáltások, paripák hánykolódása. A nyakak mintha megmerevedtek volna: mindenki a várra nézett.
Hát lám ott lengett a budai kapun három nagy lófarkas zászló. A templomokon, tornyokon is. A kapunál pedig alabárdos török őrség turbánozik a magyar helyén.
– Elveszett Buda! – üvölti egy kisérteti hang.
S tőle mint az átszálló széltől megborzong az egész tömeg.
A fakezü Cecey az.
Senkise felel. Az arcok sápadtak. És a némaságot még dermesztőbbé teszi egy müezzin éneke, aki a Boldogasszony temploma tornyáról messze-búgó hangon illalláhozza az esti imát.