XX.
Az aranyszarv olyanforma széles viz, mint a Duna. Öble ez a tengernek, s kürt alakjában nyulik fel Konstantinápoly közepén, meg túl is rajta az erdőkig.
Utasainkat egy rozzant halászcsónak hozta végig ezen az öblön. A csónak orrán Gergely ült, akinek legtörökebb volt a ruhája, közepén Mekcsey, akiről szintén piroslott a törökség; a többi a csónak belsejében foglalt helyet.
A lenyugvó napfényben aranyoszlopokként tüntek fel a minarék tornyai, s aranygolyókként a templomok kupolái. A tengerben mindez vísszatükröződött, s a bámulat kiáltásaira fakasztotta a mi ifjainkat.
– Alomvilág ez! – szólt Éva, amint ott ült a Gergely lábánál.
– Álomnál is szebb, – felelte Gergely, – de olyan ez lelkem, mint a mesebeli kastély: kivül pompás, belül szörnyetegek és elátkozottak lakják.
– Tündérváros! – szólalt meg Mekcsey is
Csak Jancsi ült csendesbúsan a csónakban. Szinte jól esett a szemének, hogy az épületek e rengeteg pompája között valami feketeséget is láthat.
– Micsoda erdő az ott? – kérdezte a cigányt, balfelé mutatva. Ugynézem csupajegenyefa. De milyen feketék erre a jegenyefák! No jól megnőttek.
– Nem jegenyefák azok, – felelte a cigány, – hanem csiprusok. Nem erdő azs ott, hanem temető. A pérai törökök feksenek benne.
Konstantinápoly.
(Török Bálint idejéből. Ma is ugyanilyenek a főépületek, de a tornyok száma sokkal kevesebb.)
Jancsi összerázkódott. Arra gondolt, hogy hátha az ő apja is ott fekszik már valamelyik ciprus alatt.
Gergely észrevette ezt, és hogy másfelé terelje a Jancsi gondolatait, igy szólt:
– Olyan város ez, mint Buda a Duna partján, csakhogy itt két Buda van, vagy inkább három.
– Én se gondoltam, hogy ilyen dombos város ez, – felelte rá Mekcsey. Azt gondoltam olyan sík mint Szeged, vagy Debrecen.
– Könnyü volt ezeknek ilyen szép várost épiteni, – szólt Éva is. Rablóváros Összerabolták ezt a várost a világ minden részéből. Vajon a mi királynénk butorai melyik házban vannak?
– A Mátyás királyét akartad mondani lelkem, – felelt rá Gergely.
Mert nem szerette ezt a királynét; s igaza is volt, hogy azok a butorok, amelyek Buda várában voltak, nem Lengyelországból kerültek oda.
A nap már leszállt, mikor a hidhoz érkeztek. A hidon lehetett látni, hogy nagy a tolongás.
– Ma sokan lesznek a gyászünnepen, – szólt a kaikos.
Amire Gergely azt mondta:
– Mi is arra jöttünk.
Jancsi erre újra megborzongott, és sápadtan nézte a kavargó embertömeget, amely a hidon át Stambulba nyomakodott.