XXV.
Még a persa gyászmenet el se vonult, Gergely megfogta Évának a kezét, és megindult. Belefurakodott a tömegbe. Útközben szólt a cigánynak meg Mekcseynek:
– Jertek! Baj van!
Akkor aztán Mekcsey vette át a vezérletet. Széles vállaival utat tört magának a sürün álló népcsoporton. Amazok odaát nem nyomakodhattak a szent meneten keresztül. Egyrészt a rendtartó katonák nem engedték volna őket, másrészt az a sok handsár, amelyet ma a vallási düh villogtatott, mind ellenök fordult volna.
A mahomedánusok meg a sziiták különben is gyülölik egymást. A sziiták azt tartják, hogy Mohamed csak bitorolja a prófétaságot. A törökök meg azt tartják, hogy a persa nép eretnek és becsület nélkül való.
Végre sok nyomakodás és lökdösődés után kibontakoztak a néptömegből, s egy mellékutcába érkeztek, amely sötét volt.
– Fussunk! – szólt Gergely. – Az agát láttam meg Jumurdsákot.
És megindultak a sötétben. Futottak. Legelől a cigány futott, pedig azt se tudta, hogy miért kell futni. Végre is egy alvó kutyacsoportba szaladt bele, s felbukott. Egy kutya felsivalkodott, a többi ijedten robbant széjjel.
Mert tudni kell, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Itt vagy nincsenek udvarok, vagy ha vannak a házak tetején vannak; hát a kutya nem fér el sehova. Ezek a vörös-szőrü rókaformáju ebek százával lepik néhol az utcákat. A török nem bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya kölykezőben van, a kapuja mellé vet egy rongyot vagy gyékény-darabot, hogy segitsen rajta. Ezek az ebek tartják tisztán Konstantinápolyt. Még a mi időnkben is, – magam láttam, – hogy a négyszöglete s bádog szeméttartókat minden török a kapuja mellé üriti. A szemetet a kutyák megeszik. Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak, nem is vadak ezek az ebek. Akármelyiknek pattint az ember, hálásan és örömmel csóv álja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne lehetne simogatni.
A cigány elesésére megállt az egész társaság, és Gergely elnevette magát.
– Ördög vigye el magát Sárközi, – mondotta, – minek fut ilyen bolondul?
– Ha kergetnek, – felelte a cigány feltápászkodva.
– Nem kerget itt már senki. Hallgatózzunk.
Az utca csendes volt. Csak a távolból hallatszott még a perzsák vad üvöltése.
Egynehány percig csendesen voltak. Várták, hogy jönnek-e a nyomukban?
– Én már nem futok tovább, – szólt Mekcsey elszántan. – Ha valaki rámtámad, beleszúrom a dákosomat.
De nem jött senki.
– Nyomunkat vesztették, – szólt Gergely. Hát cigány barátom, hol hálunk?
– A hold mindjárt felkel, – szólt a cigány. Nekem van egy ismerősöm, akinél meghálhatunk. Hanem az egy kicsit messze van még: a Jedikula mögött.
– A Jedikula mellett megyünk el? – kérdezte Jancsi.
– Ott, – felelte a cigány. Egy nyillövésnyire van az a kocsma.
– És azt mondod: kisüt a holdvilág.
– Kisüt. Sietnünk kell. Az a kocsmáros görög. Az a mi orgazdánk. Jópénzért ruhát is ad.
– Nem lehetne-e körülnéznünk a Jedikulát? – kérdezte remegő hangon Jancsi.
– Az éjjel?
– Az éjjel.
– Lehet, ha éppen olyan sietős, – felelte a cigány. – Csak le ne füleljenek bennünket.
Azzal megindult a fiuk előtt. Ovatosan átlépte a heverő kutyákat, s hogy a hold kisütött, mindenütt azon az oldalon ment, amelyik árnyékban volt.