XXVI.
Alvó házak és alvó utcák. Csak a kutyák csaholnak időnkint. Séhol egy emberi lélek.
A hold apró faházakat világit meg. Mind egyforma ház. Egyemeletes. Két rostélyos ablak az emeleten, de csak farostélyos. Ezek a hárem-ablakok. Aztán közben egy-egy kőház és megint a faházak végtelen sora.
Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen legyenek. A házban gyermek sir és férfi hang hallatszik. Aztán egy női hang. Persze az ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő kiáltja:
– Csitt adta fattya! Hunyadi jön! (Hunyadi gelijor!)
A gyerek abban a szempillantásban elhallgat. Utasaink sietve haladnak tovább.
Még nincs éjfél, mikor a holdvilágos csillagos tenger ragyog fel egy kanyarulatnál a szemök előtt.
A cigány ismét hallgatózik, azután igy szól:
– Itt csónakba kell ülnünk, ha ugyan találunk csónakot, s megkerüljük a Jedikulát. Mert a Jedikula tulsó részén van az a kocsma.
– Hát itt is iszik a török? – kérdezte Gergely.
– Abban a kocsmában iszik, – felelte a cigány. – Van egy belső szoba, ahol csupa török iszik.
Ide oda járkált a homokos parton, végre egy cölöp mellett csónakot talált.
Ebben a pillanatban egy kis barnaruhás női alak denevérként suhant ki egy utcából, le a parton a cigányhoz.
A cigány meglepetten néz rá.
– Te vagy Cserhán?
A vajda leánya volt.
– Hol vannak a delik? – kérdezte lihegve.
A cigány a házsor árnyékára mutatott, ahol Gergelyék hallgatózva állottak.
A leány odafutott. Megragadta Éva kezét és igy szólt:
– Veszedelemben vagytok! Egy hollóképű aga jár a nyomotokban húsz katonával.
Éva Gergelyre nézett. Nem értette, amit a leány beszél.
– Folytasd, mondotta Gergely a leánynak.
– Nálunk volt az aga, – folytatta a leány, – alig hogy ti elmentetek. Összevissza kutatták az összes sátorokat, és karddal ütötték az apámat, hogy mondja meg hol vagytok? A barlangba is bementek.
– És ti a nyomunkba vezettétek őket?
A leány a fejét rázta:
– Két okból nem. Az egyiket nem mondom meg. (És itt Évára nézett.) A másik ok az volt, hogy Sárközi veletek jött, s talán megölték volna.
– Elég őszinte vagy, – szólt Gergely nevetve, – mink már találkoztunk velök.
– De jönnek! A nyomotokban vannak! Jertek hamar! Fussatok!
– Üljetek a csónakba, – mondotta Sárközi.
– A tengert a hold süti, – felelte a leány.
– Mindegy, – felelte Gergely. – Több csónak itt nincs. Ha meg is látnak, idő telik belé, mig csónakot keritenek.
Ezt mondva, megindult a csónak felé.
A hold megvilágitotta a tengert, s a magas bástyafalat, amelynek közepén négy torony négy hegyeskalapu csipkésgalléru vastag óriásként sötétlett bele az éjjeli világosságba.
Mikor a csónakhoz értek, fegyvercsörgés hallatszott az utcából.
– Jönnek! – szólt megriadva a leány.
A békák nem ugrálnak gyorsabban a vizbe, mint a mi utasaink a csónakba,
– A csónak szük! – kiáltja Gergely.
De a szava beleveszett abba az üvöltésbe, amely a parton felhangzott.
A leány is a csónakba ugrott. Mekcsey elkapta a cigánytól a két evezőt, s egyetlen roppantással leszakitotta róluk a szijjakat.
– Üljetek le, – mondotta hátrafordulva.
– Taszítsd el a csónakot! – kiáltotta Gergely.
Mert a csónak mellel a parton feküdt.
– Még nem, – felelte Mekcsey.
S fölemelt lapáttal várta a törököt, aki a társait száz lépéssel is megelőzve nyargalt feléjök.
– Gyere csak dervis! – mondotta dühösen Mekcsey, – gyere!
Jumurdsák azonban látva a fölemelt lapátot, visszahökölt. Csak a leeresztett handsár villogott a kezében.
– Gyere no! – kiáltott rá ujból Mekcsey.
S nemhogy eltaszitotta volna a csónakot, hanem még kiugrott belőle, és neki szaladt a lapáttal Jumurdsáknak.
A dervis visszafutott.
– Siess! – kiáltotta Gergely.
Mekcsey nyugodtan ballagva ment vissza a csónakhoz, s egyetlen lökéssel elválasztotta a parttól.
Eközben odaérkezett még valami tiz török, s bősz üvöltésük kisérte a csónak lengedezését.
De csakugyan nagy volt a teher. A csónak széle alig arasznyira állt ki a vizből. Mozdulatlanul kellett ülniök, hogy a csónak ne himbálódzék.
Amazok a parton eszeveszetten futkostak, hogy csónakot keritsenek.
– Hova menjünk? – kérdezte Mekcsey a cigányt.
A cigány a csónak túlsó farán kuporgott, s annyira vacogott a foga, hogy alig birt felelni.
– Kerüljük meg a várat, – mondotta.
– Mi van a váron túl?
– Semmi.
– Erdő, mező?
– Kertek. Bokros helyek.
A cigányleány felsikoltott:
– Csónakot találtak!
Csakugyan csónak indult el a partról. A csónak tele volt katonával. Hatan ültek benne, de csak két evezőjük volt nekik is.
A többi török ugylátszik szétfutott, hogy másik csónakot is keritsen.
– Hányan vagyunk? – kérdezte Mekcsey.
– Nyolcan, – felelte hamar a cigány.
Ő már akkor számot vetett a mennyiséggel.
– Csak hatan, – felelte Mekcsey, – mert te meg a leány nem vagytok harcosok.
Jancsi kivonta a kardját; Éva is, Matyi is. Csak Gergely motozott a zsebében.
– Elegen vagyunk, – felelte Mekcsey, – én majd az evezővel dolgozok.
– Nem harcolhatunk, – szólott Gergely. – Ha utólérnek bennünket, mind a két csónak felfordul. Azt ajánlom, evezz Szkutari felé.
– Hát ki nem tud úszni.?
– Én nagyságos úr, – felelte reszketve a cigány.
– Hát kapaszkodjál a csónak orrába, ha éppen felfordul.
– Nem úgy lesz az Pista, – szólt Gergely nyugodtan. – Csak evezz te a túlsó part felé, hogy ahol már derékig érő viz van, megvethessük a lábunkat.
– Hát aztán.
– Nézd én összecsomóztam itt két font puskaport. Ezt megvizesitem, és meggyujtom. Mihelyest közel érnek, odavetem közéjök. Akkor aztán ugorj ki a csónakból. Utánad én, aztán a Jancsi, aztán a Matyi. A törökök olyan zavartak lesznek, hogy könnyen elbánhatunk velök.
S odanyujtotta a cigánynak a taplót meg az acélt:
– Csiholj cigány!
Mekcsey szó nélkül kanyarodott az ázsiai part felé. De messze voltak még: egy óránál is tovább kellett evezniök. Csendesen ültek a csónakban. Mekcsey Matyival fölváltva evezett. Olykor-olykor lebocsátotta az evezőt és a vizet mérte, azonban itt még mély volt a viz, sehol sem érte el az evezőlapát.
A törökök ezalatt folyton kiáltozva jöttek utánok.
– Perzevenk dinini szikeim! – kiáltotta az egyik.
– Perzevenk batakdsi! – kiáltotta a másik.
Amire Gergely is visszakiáltott:
– Perzevenk kenef óglu! Hersziz aga! Batakdsi aga!
Belenyult a tengerbe, és a térdén ujjnyi vastagságú fekete tésztává gyúrta a puskaport.
– No most Évám, a közepébe egy kis szárazat.
Éva kicsavarta a portartó szaru dugóját, és száraz puskaport öntött a lepény közepébe.
Gergely behajtotta a lepényt, s golyóvá formálta, belecsavarta a kendőjébe; csak egy nyilást hagyott, hogy a puskapornak tüzet adhasson.
– Föld, – mondotta Mekcsey a tenger közepén, ahogy lebocsátotta az evezőjét.
Jól dolgozott a fiu. Az a távolság, amely a törökök indulásakor közöttük volt, alig kisebbedett. S a törökök csónakja annyira lehetett, mint amennyire egy erőskaru ember el tudja dobni a lapos követ.
– Ég-e a tapló? – kérdezte Gergely.
– Ég, – felelte a cigány.
– No csak tartsd. Te meg Mekcsey evezz most lassabban, s úgy forditsd a csónakot, hogy oldalt kerülj.
Csak arra vigyázz, hogy belénk ne ütközzenek, hanem inkább mellettünk rohanjanak el, ha éppen nagyon nekünk jönnek.
– Majd kitérek, ne félj.
– Mikor már csak tiz lépésnyire leszünk, a cigány csuszszék le a csónak orráról a vizbe, a cigányleány is. Te is talán Éva, de csak abban a pillanatban, amint én a tüzet átdobtam. Nekik nem szabad észrevenniök, hogy itt csak derékig ér a viz. Hadd uszszanak!
Egyet szoritott még a kendőn s a fogaival is huzott rajta. Aztán folytatta:
– Ha a tűz kiveti őket a csónakból, te Mekcsey mégis maradj itt a csónakban az evező lapáttal. Mink ketten Jancsival a vizbe ugrunk, és az úszókat beretváljuk. Ha nagy lesz a zavar, akkor te Matyi a csónakjukat iparkodjál megragadni, s amelyik belekapaszkodik, azt vágd.
– Hát én? – kérdezte a cigány.
– Ti hárman a csónakunkat tartsátok, hogy Mekcsey föl ne düljön.
Aztán Éva füléhez hajolt, és belesugta:
– Te a csónak túlsó oldalán ereszkedj a vizbe, s bukj alá, nehogy a puskapor megüsse az arcodat. Azután kapd el a másik evezőt, és azzal üsd a törököt, amelyik közeledbe ér. Az evező mégis csak hosszabb, mint a kard.
A törökök észrevették, hogy a két csónak köze fogy. Diadalüvöltésük jelezte, hogy bizonyosra fogják a győzelmet.
Mikor már csak harminc lépésnyi volt köztük a távolság, Mekcsey ledugta a lapátot.
– Derékig ér a viz, – mondotta.
– Hát akkor álljunk meg, felelte Gergely.
S fölállott.
– Add ide a taplót, – mondotta a cigánynak.
Azzal átkiáltott a törököknek:
– Mit akartok?
– Majd megtudod! – felelték ezek farkasnevetéssel.
Gergely odaadta a taplót és kendőt Évának, s fölvette a csónak zsámolyát. Feléjök dobta.
A zsámoly nagy loccsanással esett a csónak elé. Az evező török, hogy viz loccsant hátulról a nyakába, abba hagyta az evezést, és visszanézett, hogy mi loccsant?
A csónak magától jött közelebb.
Mikor már alig tizenöt lépésnyire volt, Gergely odaérintette a puskaporhoz a taplót. A por vörös izzással sistergett.
Gergely csak egy pillanatig várt vele. Egy jól irányzott mozdulattal beledobta a török csónakba.
– A törökök már kivont karddal állottak ekkor, de hogy ez a tüzes sárkány átrepült, szétmozdultak. A következő pillanatban mintha tüzi szökőkuttá változott volna a csónak, aztán meg háromöles láng csapott fel nagy puffanással közöttük.
A török csónak felfordult.
A hat török hatfelé kapva loccsant bele a tengerbe.
– Rajta! kiáltotta Gergely.
Azonban a szemük káprázott az elvillant fénytől.
Egyik se látott semmit. Egy perc is bele telt, mig Gergely megpillantotta az első törököt, amelyik a csónakjukba kapott, s egy nagy rántással Mekcseyt kilóditotta.
Gergely rácsapott a karddal, s érezte, hogy a kardja keményet ért.
– Üssétek őket! – kiáltotta
De azok is csak félvakon dolgoztak.
Mikorra megjött a szemök ereje, Mekcseyt látták erős birkozásban egy vállas törökkel.
Gergely erre is rávágott és fejen találta. A török erre neki fordult, és az öklével ugy vállon ütötte Gergelyt, hogy a fiu majd elesett. De ekkor meg Mekcsey kapaszkodott a törökbe. Megragadta hátulról a nyakát, és belenyomta a vizbe. Tartotta mig csak bugyborékolt.
Ezalatt Jancsi is megtette a magáét: neki esett annak a töröknek, aki már egyet kapott Gergelytől. Addig vagdosta, döfködte, mignem a török a vizbe dőlt. Matyi meg egymaga két törököt szúrt agyon a vizben.
A hatból kettőnek sikerült elusznia a veszedelemből. Az egyik Szkutari felé vitte az életét. Olyan volt a vizen, mint valami sárgadinnye. A másik a zsámolyt a hasa alá fogva úszott nagy igyekezettel vissza Stambul felé, s ez meg olyan volt, mint valami úszó kutya.