XXXI.
A hajót könnyü volt kibérelni. Egy négyevezős göröghajót kiválasztottak az Aranykürtben s megfogadták Tekirdagig, amely Konstantinápolytól egy napi út. Adtak neki sárga zászlót és két arany foglalót. Délután jókor ott állt már a hajó, ahova Gergely vezette s napenyészet előtt két órával felvonta a sárga zászlót.
Gergely ezután sietve a korcsmába ment. Felzavarták az álmából a törököt s azt mondták neki, hogy az aga a sárga zászlós hajó elé rendelte. Álljon ott a parton.
A török még mindig részeg volt Sárközinek kellett vezetnie. Ment a jámbor, ment a sárga turbánban. Azt se tudta, reggel van-e, este van-e, csak annyit jegyzett meg, hogy a bég odarendelte a partra valami hajó elé.
Gergelyék szanaszét szóródva csöndesen lappangva mentek utána.
Ha elfogadta a bég az ajánlatot, akkor amint a hajóra lép, ők is azonnal ott teremnek. Ha pedig a bég nem mer vagy nem tud cselekedni, akkor ám ő lássa, hogyan értik meg egymást a sárgaturbános atyafival.
Az első kérdés az volt, hogy hozza-e a bég Török Bálintot?
Ezt Cserhánra bizták. Nem közölték vele, hogy Bálint úr szökésre indul, csak azt, hogy a szultánhoz vezetődik, s mégegyszer látni akarják. A jel az volt, hogy ha megpillantja a béget, a két katonát és Bálint urat, fölnyullászkodik az utcasarkon a vadszőlőre, mintha egy levelet akarna szakitani. Ezt Mekcsey körülbelől ezer lépésnyiről megláthatja, s inthet a társainak.
Ők megint ezer lépésnyire járkáltak a part felé. Gergely dervisnek volt öltözve, Éva cigányleánynak, Jancsi persa kereskedőnek, Matyi kurd perecárusnak. Mekcsey halárusnak.
Éva ott guggolt Matyi mellett, és perecet evett.
Pontosan a kitüzött időben fölemelte Mekcsey a halas fatálat a fejére, és megindult a part felé.
Ez volt a jel.
Jancsi elsápadt. Gergely kipirult. Talán mindnyájan reszkettek.
S megindultak egymástól száz-kétszáz lépésnyire a part felé.
A hajó ott állott A szél erősen lobogtatta a kénsárga zászlót. A hajó tulajdonosa egy fiatal görög hagymakereskedő a hajó kormányrudjánál olvasgatta a napi bevételét.
És a hajó előtt ott állott bután a török, a bagoly képü. A fején sárga turbán. Mögötte ott ült a parton Sárközi és mosta a lábát a zöld tenger-vizben.
– Jön, – mondotta Jancsi Gergely mellett elmenve. – Istenem segits.
Gergely visszapillantott. Látta a béget, amint gyalog sétálva jött a fehérfejü magyar urral. Mögöttük két dárdás, fehérturbános katona.
A bég visszafordult és valamit mondott a katonáknak, mire ezek megfordultak.
Jancsi megindult sebes lépésekkel a hajó felé, de amint Gergely mellett el akart menni, ez megragadta a köpönyegét:
– Várj!
A bég meg Bálint úr ment lefelé békén.
Elmentek a kurd pereces mellett anélkül, hogy akár erre, akár a mellette ülő cigányleányra egy pillantást vetettek volna.
Bálint uron látszott, hogy ámul és bámul. A bég vidám volt. Egyre fecsegett.
Amint leértek a parton, a sárgaturbános török haptákba vágta magát.
A bég ebben a pillanatban visszafordult. A kardja elővillant. Visszafelé intett vele. Azután vércsemódon rohanta meg a sárgaturbános katonát.
Az már attól lerogyott a jámbor, hogy a bég a vállára csapott. Nem is védekezett.
Amint a bég leteperte a földre, körülbelül ötven katona rohant elő a bokrokból és házakból.
Először is a turbános katonát kötözték meg, aztán a cigányt. Majd a hajóra ugráltak fel, s lekapták a lábáról a fiatal görögöt is.
Mindenkit megkötöztek, aki csak a hajón volt.
Cserhán a nagy dübörgés és lárma közepette ott termett és sikoltozva könyörgött Sárköziért. Őt is megfogták és kötelet vetettek a kezére.
*
A nap éppen leereszkedett a keresztény városrész mögött, mikor Gergely a Konstantinoszlop mellett visszafordult. A hivei mind ott jöttek a nyomában. Porosak voltak és lihegtek.
Gergely megtörölte izzadó homlokát, és azt mondta Jancsinak:
– No úgy-e, hogy nem jó sietni!
Azzal elvegyültek az utcai néptömegben.