XLIII.
A török csakugyan megszökött.
Varsányi, aki az asszony után egy órára jött be a várba, elmondta, hogy a basák még egy ostromot akartak, de a janicsárok mikor ezt tudatták velök, a basák sátora elé csapkodták le a fegyvereiket, s dühösen kiáltozták:
– Ha mindnyájunkat felakaszttattok is, nem harcolunk tovább! Allah nincs velünk! Allah a magyarokkal van! Isten ellen nem harcolunk!
Achmed pasa ott a sereg szine előtt sirva és a szakállát tépve szidta Ali pasát:
– Alávaló nyomorult, – üvöltötte a szeme közé, – rossz akolnak mondtad Eger várát, juhoknak a bennök levő népet, most vidd a császár elé ezt a gyalázatot magad!
És csak a kérlelő bégek közbevetődésén mult, hogy a két pasa össze nem verekedett a hadsereg szine előtt.
A tisztek között is nagy volt a hiány. Veli béget ágyon vitték el a harctérről, Dervis béget is félig agyonverten találták meg éjjel a falak alatt.
Olyan félelem volt a táborban a magyarok iránt, annyi volt a tüzben és fegyverben sebesült, hogy mikor a pasák kiadták a topcsiknak a visszavonulásra való parancsot, a többi még a reggelt se várta be, hanem éjjel a sátorokat, podgyászokat ott hagyva utnak indult.
Varsányi szavára leirhatatlan öröm szállotta meg a várbelieket. Az emberek táncoltak, a süvegüket a földhöz csapkodták, a török lobogókat kitűzték, az ágyúkat kilőtték.
Márton pap a kezében levő keresztet az égnek tartva, az öröm őrjöngő hangján kezdte énekelni a zsoltárt:
– Te Deum laudamus!
A harangot kiemelték a földből s a gerendát, amelyen függött, két oszlopra téve, megkonditották.
Bim-bam-bim-bam szólt vigan a harang, s ahogy Márton pap a piac közepén a keresztet tartva énekelt, köréje térdelt a nép, maga Dobó is.
Azután Nagy Lukács felkiáltott:
– Menjünk utánok!
Ahány ló volt, arra mind katona ugrott, s utána! kirobogtak Maklár felé a török után.
A gyalogosok meg a sátorokba rohantak. Tömérdek puskaport, golyót és fegyvert hoztak. A sátorokat még hetek mulva is hordották.
Estére valamennyi lovas zsákmánytól roskadozva tért vissza a várba.
A vár népéből háromszáz halott pihent már lenn a közös sirban, s nyolcszáz sebesült feküdt még szanaszét szénán szalmán a vár belsejében.
A főtisztek is mind sebesültek. Dobó, Bornemissza, kezén lábán; Zoltay fekszik; Mekcsey tetőtől talpig a sebek és ütések gyüjteménye, Fügedy három fogával áldozott Mahomednek. Buzogánynyal ütötte ki valamelyik török, de vigan szenvedte, mert megszünt a fogfájása.
És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony, csak egyetlen egy: a cigány.
Sukánnak az utolsó jelentése igy hangzott:
– Nagyságos főkapitány úr, jelentem, hogy a várba lőtt ágyúgolyókat mind összeszedtük és megolvastuk.
– Mennyi?
– Hát ha azt nem számitjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt hiján tizenkétezer.