Az egyszeri királyfi

Fejérre meszelt parasztszoba. Boglyakemence, magosra vetett tornyos nyoszolya, három tulipántos láda, alacsony asztal, körülötte magoshátú kis székek. A falon aranyos kis tükör, aládugva két barkaág. Cifra sublát. Az ajtó felett virágos tányérok. Az ajtó mellett kulacs lóg a falon. Az egész egy nagy gazda tiszta szobája, csakhogy minden duplán szép és diszes benne. Az ajtó – a sugólyukkal szemben – nyitva van, kilátni rajta az udvarba. A kerítés arany léceire csudaszép szilkék vannak borítva. Gyönyörű kis kert, tulipántos vályú, aranyos kútágas. Kétfelől az udvaron fák, amelyeken óriási ragyogó almák, szilvák, barackok csüngenek. A fák alatt pici virágágyak. Az egész udvaron valami dicsőséges világosság. A kis kertben guggol a királyleány egy virágágy előtt, locsolgat arany locsolójából s halkan énekel:

A királyfi az ablak előtt ül, lekönyököl a párkányra, néz kifelé a virágos cserepek fölött az elhúzott firhangok között. Egyszer-másszor sóhajt. A királyleány a kertben tovább dudolja a melódiát. Egyszer csak beszalad a nyitott ajtón egy kis csirke. Utána nagy csetepatéval jön a királyné, aranyos nyelű meszelőt ráz a kezében. A királyné parasztasszony, de korona van a fejében.

A királyné. Ssss… ssss… ejnye erre-arra macskanadrág! Hol az a kutya csirke! Mán megint beszaladt a tiszta szobába! Tán leesne a gyémántos gyűrű az ujjatokról, ha betennétek egyszer a házajtót! Ssss… ssss… űzi a csirkét. Hogy nem tudtok vigyázni te! Ssss… ssss… csapkod a meszelővel a csirke felé, azután csalogatni kezdi. Pipipipi kis csibém, pipipipi… a királyfihoz fordul, te meg mit bámulsz, te, mikor a csirke a házba szaladgál? He! Pipipipi kis csibém… ssss… ejnye, hogy a forgószél kergesse meg! pipipipi… Hát hol a szemed, nem láttad, hogy bejött a csirke?

Királyfi. Nem láttam édes.

Királyné. Ssss, te betyár csirke! Nem láttad? Hát hol jár mindig az eszed, mit nézel mindétig kifelé azon az ablakon?

Királyfi. Csak nézek édes.

Királyné nem bir a csirkével. Gyere be már édes egyetlen lányom, hajtsuk ki ezt a lator csirkét, ssss… ssss…

Királyleány beszalad a királynéval együtt kihajtják a csirkét.

Királyné. Seperd ki a palotát aranyos kis seprüddel, lelkem gyermekem.

Királyleány a sarokból előveszi a seprüt, seperni kezd.

Királyné csipőre rakja a két kezét, odaáll a némán bámészkodó királyfi elé. Hát te hamvadba hótt vitéz, te málékirályfi, te sete-suta, te tedd ide-tedd oda te!

Királyleány. Ne bántsa édes.

Királyné. Nem bántom én, dehogy bántom, szépséges fiam, legszebb pávatollam, szagos tulipántom, legnagyobb gyémántom! Mi kell gyenge kis magzatom, lefektesselek a kuckóba, betakarjalak a subába? Tentéljél, ha álmos vagy kis pulyám.

Királyfi. Nem alhatnám édes.

Királyné. Hát mi kéne? Kell aranygaluska, kell gyémánttal töltött káposzta, kell pattogatott igazgyöngy?

Királyfi. Se ehetném, se ihatnám, édes.

Királyné. Hát mit ülsz egész nap abba az ablakba?

Királyleány leteszi a seprüt, kimegy, megint locsolni kezd.

Királyfi. Én csak űlök, űldögélek kis ablakomba, nézem, nézegetem ég domborúlását, felhő fordúlását, csillag ragyogását, napnak pirulását, holdnak sápadását, tél-nyár bujdosását, madár útazását, szeleknek fúvását, virág száradását, levelek hullását, életnek múlását.

Királyné. Ni csak ni! Hát osztán szépséges egy fiam, mi van ezen annyi bámulni való?

Királyfi. Nem tudom én magam se, édes, csak nézek, nézegetek, osztán csak szeretnék utána eredni a szélnek…

Királyné. Mit szeretnél, te?

Királyfi. Utána eredni a szélnek, szeretném ha sóhajtásom túlszállana az operenciákon, szeretnék elmenni megkeresni a tavalyi virágok elveszett jó szagát, szeretnék olyan messzire látni, ahová a darumadár elrepül…

Királyné. Ne te ne!

Királyfi. Szeretnék vándorfelhő lenni az égen, napnyugattól-napkeletig meg vissza, örökkön-örökké odafenn uszkálni, soha széjjel nem szakadni…

Királyné. Hallga csak!…

Királyfi. Szeretnék esthajnalcsillag lenni, mindég-mindétig az égen ragyogni, szeretnék ifjú víg tündér lenni, soha, soha, soha meg nem halni.

Királyné összecsapja a kezét. Lelkem, édes fiam, mi bajod, mi lelt tégedet? Elment a szép eszed?

Királyfi a két tenyerével eltemeti a szemét. Halál, halál, halál, halálnak országa. Édes kedves szülém, minek is szült engem erre a világra?

Király belép. Adjon isten. Ékes szeredását felakasztja a szegre, aranyos kapáját a sarokba támasztja. A király paraszt gazda, de korona van a fejében.

Királyné. Adjon isten magának is, felséges férjem királyom.

Királyfi halkan. Adjon isten felséges atyám királyom.

Királyné. Jó hogy jön kelmed felséges férjem, királyom…

Király. Mi bajod kedves feleségem? Arany kupakos tajtékpipát húz elő a dereka mellől.

Királyné. Hallgassa már maga is, milyen zöldeket beszél ez a gyermek. Szaladni akar ő, aszongya, az égen a felhővel, meg a széllel, tavalyi virágot akarna szedni…

Király. No, no.

Királyné. Meg tündérekkel komázna, meg darumadár aszongya, meg csillag, meg-meg a jó isten csudája, oszt halál, halál, halál, azt hajtja.

Király. Micsinál?

Királyné. Hogyhát ő csak itt ül az ablakba, oszt nem akar semmitse. Óperencia, meg tündér, meg ördög, meg halál.

Király előveszi a derekáról sallangos dohányzacskóját, kezdi megtömni a pipáját. Hát mi bajod van néked fiam? Reggeltől-estig itthon kuksolsz, semmit se csinálsz. Mire nézed a napot? Aranyos ekéddel nem szántod a földet, ezüstös kaszáddal nem vágod a füvet, micsoda király leszel te, hogy nem dolgozol? Mit mond majd a föld népe, ha a király se dolgozik?

Királyfi sóhajt.

Királyné. Azt mondom én kelmednek, felséges férjem királyom, hogy ördög bútt ebbe a mi fiúnkba.

Királyfi. Nem bútt énbelém.

Királyné. Vagy a cigányasszony verte meg szemmel, aki a minap az arany tekenőt megfoldozta. Boszorkányfüst használna tán neki.

Királyfi. Nem a cigányasszony szeme vert meg, a halál nézett énrám, édes.

Király megsimogatja a királyfi fejét. Mit csináljak véled, mi kell néked, szépséges egy fiam?

Királyfi. Semmi kivánságom, felséges atyám királyom, csak az a bajom, hogy minek kell meghalni.

Királyné. Ehen van ni!

Király. Már aki anyától lett, fiam, annak bizony mindenek meg kell halni.

Királyfi. Meg az a bajom, hogy minek kell élni, mikor úgyis meg kell halni. Felséges atyám királyom azt gondolja, hogy uralkodni kell a népen, édes anyám a háztájat takarítja, kis testvérem a virágot ápolja; én meg nem tudom, én mit csináljak ezen a világon.

Királyné. Jaj de nagyon szomorítod a szívemet.

Király a három tulipántos ládára mutat. Három kincses ládám, egyik teli ezüsttel, másik teli aranynyal, harmadik teli gyémánttal, mindahármat neked adom, csak jobb kedvedet lássam.

Királyfi. Se ezüsttől, se aranytól, se gyémánttól jobb kedvem nem lenne.

Király. Ezer legszebb katonámat rendelem alád, menj hatalmas seregeddel, hódítsd meg kutyafejű tatár szultán országát. Két szál masinát vesz elő, végighuzza a nadrágszárán.

Királyfi. Minek nékem kutyafejű tatár szultán országa?

Király rágyújt. Fele királyságom, fele hatalmam a tied.

Királyfi. Nem kell nékem hatalom, királyság.

Király. Ejnye ebadta!

Királyné. Hátha házasodhatnék a gyermek, apjok?

Király az első füst után sercent egyet. Tizenkét aranyszőrű paripán küldöm tizenkét legszebb grófomat, száz ezüstszörű paripán száz fellejtáromat török császár udvarába, török császár leányáért.

Királyné. Papot-hóhért hivatunk, hétországra szóló nagy lagzit csapunk.

Királyfi. Nem óhajtom török császár leányát.

Királyné. Bolond ez a mi fiúnk, hallja már, mit csináljunk véle?

Király. Nohát kedves feleségem, adok neki egypár pofont, hátha attól megjön az esze. Megköpi a markát.

Királyné megfogja a király kezét. Meg ne üsse kelmed, felséges férjem királyom, bánatja van a szegénynek, bánatról nem jó a verés

Király megvakarja a fejét. Ejnye… igyál egy kis pálinkát te. Felveszi a kulacsot, nyujtja a királyfinak.

Királyfi lassan megcsóválja a fejét.

Király. Jó kisüstön főtt pálinka te.

Királyfi csóválja a fejét, néz kifelé az ablakon.

Királyleány énekel a kertben.

dúdolja tovább halkan.

Királyfi elmerülve tekint kifelé az ablakon. Halál, halál, halál, halálnak országa. Halál szánt a mezőn, halál fürészel az erdőn, halálfelleg megy az égen, halál zúg a víz alatt…

Király. Ne gondoskodj már a halálon, aranyos egy fiam, nézd meg atyádat-királyodat, öreg-rend ember vagyok, mégis csak megvagyok.

Királyné. Beszélhet annak, akar a falnak.

Királyfi feláll. Hát én többet nem is gondoskodok, felséges atyám királyom, hanem csak annyit gondoltam, van-e olyan ország a földkerekségén, a hol a halálnak hatalma nincsen. Én hát egy életem egy halálom, én már tovább nem maradok, én elmegyek felséges atyám királyom, meg nem állok addig, mig azt az örök országot meg nem találom.

Király. Hogy mondod, te? Megvakarja a fejét.

Királyné összecsapja a kezét. Jaj egyetlen fiam, gyöngyházam, rubintom, ragyogó gyémántom, hát te elmennél hetedhét ország ellen?

Királyfi. El én, édes, hetvenhetedhét ország ellen is, túl az üveg hegyeken, térgyig kopik a lábom, de az örökszép országot megtalálom.

Királyné. Ó, ó. Kiszól a királyleányhoz. Hallod-e már leányom, gyenge virágszálom, el akar menni a te testvéred, elvándorolna, azt se tudja, merre, ó istenem, istenem.

Királyleány beszalad, némán átöleli a királyfit. Királyfi megsímogatja a királyleány haját.

Király. Hát ha már olyan nagyon mehetnél, fiam, nem bánom, eredj el szerencsét próbálni, csak azt várd meg legalább, míg egy tarisznya aranyat töltök neked az útra. Kimegy.

Királyné siránkozva. Várjál lelkem legszebb jószágom, szaladok kis udvaromba, elvágom gavallér kakasom nyakát, kakastéjjel sütök néked az útra pogácsát. Indul kifelé sírva.

Királyfi. Jó lesz nekem hamuba sült pogácsa is, édes, mert sietek.

Királyleány. Én meg megyek kis kertembe, bokrétámat megkötöm. Kimegy.

Királyfi az ablak mellett csüngő kardját felövezi. Isten hozzád palota, isten hozzád kis kert, isten hozzád gémeskút, isten hozzád galambdúc, isten hozzád kis ablakom, isten hozzád édes apám, isten hozzád anyám, isten hozzád húgocskám.

Király jön a tarisznyával. Itt a tarisznya fiam, ne, megraktam aranynyal, megsóztam gyémánttal. Ráakasztja a jobbvállára.

Királyné jön zokogva. Itt a hamuba sült pogácsa fiam. Ráakasztja a pogácsás tarisznyát a királyfi balvállára. Egy kicsit megégett, mert siettem véle.

Királyleány jön, virág a kezében. Kis bokrétám süvegedre. Leveszi a királyfi süvegét, ráteszi a bokrétát, pityeregni kezd.

Királyfi nagyot sóhajt. Hát én most már elindulok.

Királyné Jaj, jaj, jaj, szerelmes magzatom, látlak-e még valaha. Keserves sírással dől rá.

Király. Ne rijjál már anyjok, mert még magam is rákezdem, királynak pedig nem szabad ríni.

Királyleány hátulról igazgatja, tisztogatja a királyfit. Irjál majd Tündérországból, hogy mint van sorod, kis galamb a szárnyán elhozza postádat.

Királyfi. Jó egészséget, minden jókat adjon isten, felséges édes szüléim. Indul az ajtó felé.

Királyné a balvállára borul, sírva kíséri.

Király a jobbvállára borul, dünyögve kiséri.

Királyleány kötőjét arcához emelve megy utána.

Királyfi az ajtóban összecsókolózik velük, s maga indul előre.

Királyné. Vigyázz osztán, lelkem gyermekem, majd ha az üveghegyeken jársz, az üveggöringyek fel ne sebezzék a lábodat…

A függöny összemegy.