Az egyszeri királyfi

Majális, ezüstös erdő tisztásán, alkonyat idején. Egy szép nagy fa a tisztás közepén. Hátul nagy sátor, virággal, zöld ággal. Elől, a színpad jobb sarkában pirosnadrágos cigányfiú muzsikál. A tisztás teli van táncoló párokkal. A táncoló fiatalok előtt fel-alá sétál az ezüst királykisasszony két szolgáló leánynyal, ezek viszik utána két ágba eresztett szőke hajának egy-egy fonatát. Ezüst korona van a királyleány fejében, kis fehér keszkenő a kezében. A cigányfiú csárdást húz, a párok lépkednek, illegnek, ugornak, forognak. A leányok keszkenőiket rázzák, a legények kurjongatnak s fel-felkiáltanak tánc közben:

Királyfi a legények kurjongatása közben ér a színpadra, elől, a bal sarokban lép be, megáll, egy fának dűl, úgy nézi a mulatságot.

Cigányfiú lassu csárdást játszik, a párok csendesednek, halkulnak, a majális majdnem némán folyik.

Ezüst királyleány észreveszi a királyfit. Megáll, nézi, suttog a szolgálókkal, majd hozzá fordul. Hát te nem táncolsz?

Királyfi. Nem.

Ezüst királyleány. Talán nincs párod?

Királyfi. Nincs.

Ezüst királyleány. Idegen vagy ezen a földön?

Királyfi. Idegen vagyok.

Ezüst királyleány. Ki vagy te idegen legény?

Királyfi egyet lép előre. Nagy világ árvája, bánat útazója, bujdosó királyfi.

Ezüst királyleány. Isten hozott bujdosó királyfi, én vagyok ezüst király leánya. Mi járatban vagy erre, te bujdosó királyfi? Talán bizony szolgálatot keresel?

Királyfi. Nem keresek szolgálatot, te ezüst királyleány. Kerget engem a halál, az elől bujdosok, keresem az örök élet szép országát, ahol a halálnak hatalma nincsen.

Halál megjelenik a királyfi háta mögött.

Ezüst királyleány. Pihenj meg minálunk, mulatozz mivélünk, szomorú királyfi.

Királyfi. Nem pihenhetek, nem mulathatok, sarkomban az öreg Halál.

Halál csettint az ujjával, illegeti a derekát, a táncolók felé megy, átmegy a párok közt, a hátuk mögé kerül, úgy nézi őket.

Ezüst királyleány nevet. Eredj már, te bolond királyfi, hol a Halál ha áll a bál? Nézzed csak hogy forognak, kurjongatnak, muzsikálnak!

Királyfi. Hogy tudtok táncolni, mikor meg kell halni? Nem féltek a Haláltól?

Ezüst királyleány elkacagja magát.

Két szolgálóleány összenevet egymással.

Ezüst királyleány. Ne papolj már ilyen furcsákat, inkább gyere közelébb egy kicsit te királyfi.

Királyfi feléje lép egyet. Ne híjjál te ezüst király leánya, hadd menjek én tovább magányos utamon.

Ezüst királyleány. Még közelebb gyere, no gyere már… Hivogatja a két kezével.

Királyfi közelébb megy. Királyleány…

Ezüst királyleány. Gyere te királyfi, elibém gyere, hadd nézzek már a szemedbe.

Királyfi közelébb jön egy kicsit. Ne nézz te az én szemembe, hajnali víg királyleány, ne nézz bele a szemembe. Az én szemem szomorú mint az este, a halál van az én szemembe írva.

Ezüst királyleány. Ne hallgassunk rá, én kedves szép szolgálóim, kapjátok el a két kezét, forgassuk meg egy kicsit ezt a búbánatos királyfit.

Két szolgálóleány kacagva megkapják a királyfi kezeit egy kezükkel, másikkal a királyleány kezébe fogóznak, így forognak négyen egy darabig. Ezalatt a muzsika egészen megcsendesedik, a párok abbahagyják a táncot, lassan eltünedeznek a sűrű erdőbe.

Két fellejtár előugrik jobbról-balról, a fák közül, egyik a nyelvével csettint, a másik egyet füttyent, mindaketten a fejükkel integetnek a két szolgálóleánynak. Ezek eleresztik a királyfi kezét, s a fellejtárokat nézik.

Ezüst királyleány. No menjetek kedves szép szolgálóim, vár a kedvesetek, két deli fellejtárom.

Két szolgálóleány kétfelé szaladnak, a két fellejtár karjaiba, s ölelkezve tünnek el velük.

A nap ekkora egészen leereszkedett. A cigányfiú gyenge muzsikaszóval kimegy a színpadról. A háttérben magában áll a Halál, az eltünt táncosnép után néz.

Ezüst királyleány. No most add ide a kezedet te halálos királyfi.

Királyfi a királyleány kezébe teszi a kezét. Milyen jó, hogy megfogtad a kezemet.

Ezüst királyleány. Ne félj semmit királyfi. Gyere.

Királyfi. Vezess, vezess. El ne ereszd a kezem.

Ezüst királyleány. Gyere királyfi, üljünk le ez alá a nagy fa alá.

Halál utánok megy lábujjhegyen.

Ezüst királyleány. Lecsücsüjjünk csücscs! Így ni! A fa alá ülnek. Félsz-e még királyfi?

Halál a fa mögé állott s elődugja a fejét.

Királyfi. Mióta megfogtad a kezem, nem félek úgy. Mikor meg szólsz hozzám, olyan jól esik a hangod. Beszélj királyleány, hadd hallom hangodat.

Ezüst királyleány. Te… te királyfi. Szegény királyfi. Jó királyfi.

Királyfi. Királyleány. Jó királyleány. Te kedves királyleány.

Ezüst királyleány. Nem jó itt te árva királyfi? Nem jó ebben a gyönyörű erdőben? Nézzed az eget, nézzed a lombot, nézzed a virágot, nézzed a pillangót. Hallgasd a tücsköt, hallgasd a vadgalambot.

Királyfi a tenyerét nézi.

Ezüst királyleány. Jaj, iszen te ide se hallgatsz. Mit nézed a tenyered?

Királyfi. Látod te ezüst királyleány, látod ezt a nagy Mö betűt? Azt teszi: meghalunk.

Ezüst királyleány. Hadd lám csak. Előveszi a királyfi kezét, nevetve megcsiklandozza a tenyerét.

Királyfi nevet egy kicsit, becsukja a tenyerét, aztán megint elkomolyodik. Az erdő is a Halálé. A Halál cirógatja a fa lombját, a Halál öntözi a violát, a Halál illatozik, a Halál zengedezik, a Halál tündököl. Én félek, én úgy félek mindenütt. Jaj hova bújjak, hogy a Halált ne lássam?

Ezüst királyleány. Ide bújj mellém, te félő királyfi, közelébb húzódj hozzám, jobbkaroddal derekam öleld meg. Elveszi a királyfi jobb karját, derekára húzza. Így.

Királyfi. Milyen jó a jobbkaromnak derekadat ölelni.

Ezüst királyleány. Milyen jó a derekamnak jobbkarodat érezni.

Királyfi közelebb húzódik a királyleányhoz. Énnekem az egész testemnek olyan jól esik, hogy közel vagy te ezüst királyleány.

Ezüst királyleány. Én is a legkisebb kisujjamban is érezlek tégedet, királyfi.

Királyfi megsimogatja a királyleány haját. Milyen szép hosszú hajad van. Az arcát. Milyen szép a te orcád. Szebb mint a kis testvéremé. A karját. Milyen bársony a karod. Melle fölött elhúzza a kezét. Milyen gyenge szép mejjednek hantjai. Milyen szép vagy te királyleány.

Ezüst királyleány a királyfi mellére hajtja a fejét. Királyfi…

Halál hátranyúl a kaszával, egy rózsabokorról egy szál rózsát vág le vele. A rózsát a királyfi elé hajítja.

Királyfi meglátja a rózsát. Rózsa. Felveszi, nézi, szagolja, Olyan mint te. Néked adom, néked termett. A királyleánynak adja.

Ezüst királyleány. Rózsa leveléhez, leány a legényhez. Szorosan a királyfihoz simúl, orcáját orcájára fekteti, karjaival átöleli.

Királyfi. Ajkad olyan piros mint a rózsa. Olyan ifjú, olyan bársony, olyan…

Ezüst királyleány. A rózsa hideg, ajakam forró. Rózsát megszagolod, ajkam megcsókolod.

Királyfi megcsókolja. Csók… milyen jó, milyen édes. Két karjukkal összeölelkezve, megint megcsókolják egymást. A második édesebb mint az első. Még. Csók. A harmadik a legédesebb. Még. Még. Csókolóznak.

Ezüst királyleány. A századik százszor édes, az ezredik ezerédes. Csók.

Királyfi. Milyen jó csókolni. Karjaim ölelnek, szemem becsukódik, a halált nem látom. Csók. Ha ajkam mindétig ajkadon tarthatnám. Csók. Édesebb a méznél, a tűznél pirosabb, arany sarkantyúnál zengőbb. Két csillagot ha összevernek, csak az csendülhet így. Ó milyen szép vagy királyleány, most százszor szebb vagy, szebb vagy mint százszor szép. Milyen jó hogy te is élsz. Milyen csudálatos, hogy te is a világon vagy királyleány. Milyen csudálatos vagy. Szememből kikacsintottad a bánatot, homlokomról letörülted a gondot, ajakamról elcsókoltad a sohajtást.

Ezüst királyleány. Én szeretlek tégedet.

Királyfi. Szeretlek! Még egyszer mondjad.

Ezüst királyleány. Szeretlek.

Királyfi. Még egyszer. Még, még.

Ezüst királyleány. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Királyfi együtt mondja a leánynyal. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek… A zene fellélegzik most, a csillagok megsokasodnak, a hold ragyogóbban ragyog, minden tündököl, az egész erdőből visszhangzik: szeretlek.

Királyfi megcsókolja a királyleányt.

Ezüst királyleány. Szeretlek szívemből.

Királyfi. Én is szeretlek.

Ezüst királyleány. Szívemből-lelkemből.

Királyfi. Úgy szeretlek, mint a galamb a tiszta búzát.

Ezüst királyleány. Úgy szeretlek, mint a gerlice a párját.

Királyfi. Milyen szépen süt a hold. Tegnap még nem mertem a holdvilágba nézni. Pedig hogy mosolyog.

Ezüst királyleány. Mosolyog a szerelem.

Királyfi. Milyen szépen ragyog a csillag.

Ezüst királyleány. Ragyog a szerelem.

Királyfi. Milyen szépen szól a tücsök.

Ezüst királyleány. Szépen szól a szerelem.

Királyfi. Milyen szép minden.

Ezüst királyleány. Szép a szerelem.

Királyfi a keze a rózsával babrál a királyleány mellén. Te rózsa. Rózsám.

Ezüst királyleány. Violám.

Királyfi. Galambom.

Ezüst királyleány. Gyöngyöm, gyémántom.

Királyfi. Angyalom.

Ezüst királyleány. Csillagom.

Királyfi. Édesem. Kedvesem.

Ezüst királyleány. Lelkem.

Királyfi. Szememnek kegyesse.

Ezüst királyleány. Szívemnek szerelme.

Királyfi. Párom, szerelmes társam.

Ezüst királyleány. Életem. Boldogságom. Mindenem.

Királyfi. Szeretsz?

Ezüst királyleány. Szeretlek. Összecsókolóznak.

Halál előredugja a fejét a fa mögül. Ó kedves kis bárányaim.

Királyfi. Szeretném orcádat hajnallal mosdatni, déllel szárogatni, alkonyattal takarni.

Ezüst királyleány lehunyja a szemét… Mint a galamb a tiszta búzát.

Királyfi. Szeretném a szivárványt pántlikának két ág hajadba.

Ezüst királyleány. Szeretlek…

Királyfi. Az égi csillagokat kalárisnak a nyakadra.

Ezüst királyleány… Mint a gerlice a párját.

Királyfi. A fényes holdat kis tükörnek a kezedbe.

Ezüst királyleány… Mint a galamb a tiszta búzát, mint a gerlice a párját.

Királyfi. Felűlnék a Göncöl szekerére véled, végtelen tejúton végig csókolózni…

Ezüst királyleány. Szeretlek, királyfi. Örökkön-örökké.

Halál lábujjhegyre áll, a kaszájával lecéloz a fáról egy levelet, visszahúzódik. A levél letétovázik a királyfi elé.

Királyfi. Hallga… muzsika szól a szívemben. Gyönge szép cimbalom kezdődik.

Ezüst királyleány. Az én szívem is muzsikál.

Királyfi. Hallgassuk a szívünket.

Ezüst királyleány. Hallgassuk a szerelmet. A cimbalom édesen pattog, a fejük lassan, egyformán hintál egy darabig.

Királyfi észreveszi az elébe hullott levelet. Felveszi, nézi, sohajt.

Ezüst királyleány. Miért sohajtottál, szívemnek szerelme?

Királyfi a levelet nézi.

Ezüst királyleány. Örömöd lehajlott?

Királyfi. Mint a darú tolla.

Ezüst királyleány. Szíved nem muzsikál?

Királyfi. Halál belédudál.

Ezüst királyleány. Halál belédudál?

Királyfi. Nézzed királyleány: falevele. Lesett. Meghalt. Jaj, te királyleány… itt a Halál! Utánam jött… felugrik.

Ezüst királyleány nevet. Hol a Halál, te bolond?

Királyfi visszanéz befelé az erdőbe, amerről jött, azután hátra néz, azután jobbra, aztán a fa mögé néz.

Halál a fa derekához búvik, jobbfelé, úgy hogy a királyfi nem látja meg.

Királyfi átöleli a fát, jobbra-balra les, a Halál meg balra-jobbra kapkodja előle a fejét. Egy percig, mintha incselkedő gyerekek volnának.

Ezüst királyleány felnyújtja a kezét, lehúzza maga mellé a királyfit. Gyere már galambom, ne félj a Haláltól, gyere, gyere.

Királyfi visszaül. Nem látom… de félek, hogy jönni talál.

Ezüst királyleány. Elkergessük egy csókkal! Megöleli a királyfit, megcsókolja. Míg a csók tart, a Halál visszahúzódott a fa mögé, mihelyt eleresztik egymás száját, a Halál megint elődugja a fejét. Ez háromszor-négyszer ismétlődik.

Királyfi leereszti a fejét, hallgat.

Ezüst királyleány elveszi a falevelet a királyfi kezéből, elröpíti. Nézzed csak királyfi, milyen vígan száll a levél, mint a pillangó. Nem nézed? Megcsókolja. Szemed elbágyadt, ajakad kiszikkadt. Fáradt vagy, szomjas vagy, mingyár megitatlak csecses kis korsómból felszökik ültéből, leveszi a rózsát melléről, szirmait leszedi és a királyfi fejére szórja, megyek kis korsómért, viszem a patakra, tiszta vízzel megmerítem, szikkadt ajkad megitatom… arccal a királyfi felé indul, a maradék szirmot visszadobálja rá.

Királyfi karját utána nyujtja. Ó királyleány, messzire ne menj el, itt ne hagyj magamba, siess vissza hozzám, hozzad friss vizedet, csókos ajakat…

Ezüst királyleány. Szerelmes szívemet. Kacagva, szökdösve szalad jobbfelé hátra.

Halál utánanéz a királyleánynak és lassú lépésekkel balra indul, a hidacska felé, amelynek karfája a háttérben látszik. Ott megáll, rátámaszkodik a karfára.

Királyfi csendesen danolni kezd.

Ezüst királyleány szökdösve szalad elő a karján gyönyörű kis korsó, a híd felé fut, a királyfi felé néz, csókot int neki. Lallala, királyfi, lallala… A hídon megáll, dúdolva lehajlik a korsóval.

Halál a királyleány háta mögé lépked, s mikor a királyleány lehajlott, a kaszáját leveszi a válláról, előveszi a bicskáját, s rovást vág a kasza nyelére. No te szép ezüst királyleány, most vagy a legszebb. többé-többet ilyen szép nem lennél. Most vagy a legboldogabb, többé-többet ilyen boldog nem lennél: most halj meg te szép ezüst királyleány. Felé suhint a kaszával. Csak éppen hogy megérinti vele.

Ezüst királyleány hangos sikoltással beléesik a patakba.

Halál utána hajol, aztán visszasétál a fa mögé.

Első
Második ⎫
⎬
⎭ szolgálóleány jobbról-balról,

kiki a maga fellejtárjával, beszaladnak, ijedten széjjelnéznek, a patakhoz rohannak.

Leányok, legények jobbfelől, balfelől egymásután futnak be, a híd köré. Nagy sikoltozás.

Királyfi feláll, a híd felé fordul.

Leányok, legények, sírva mint a szél és hajladozva mint a nád, hozzák a királyleány testét gallyakon, amelyekről nagy selyemkendők csüngenek. Legelől a két szolgálóleány támolyog, utánok a két fellejtár levett sapkával, lehajlott fejjel.

Királyfi ahogy a menet közeledik, hátrál előtte lassan, a két kezét a szemére, fülére tapasztja, nem akarja hinni, amit lát. Mikor aztán a királyleányt már ki akarják vinni a színpadról, odarohan. Királyleány, királyleány, királyleány!

1. szolgálóleány. Meghalt a királyleány! A menet megáll.

2. szolgálóleány. Halott a mi szépséges királykisasszonyunk!

Királyfi. Halott? Halott? Halott?

Leányok, legények. Halott, halott, halott, halott. Zokogó és egyre sűrűsödő hangon hallik: halott. Az egész erdő zúgja mindenfelől: halott.

Királyfi a fiatalság hullámzó zokogása közben. Királyleány! Egy pillanatnyi csend. Nem felelsz? Miért halott? Hisz itt a kék szeme, itt a rózsa szája, hajának ágai, karja koszorúja, madárka-lábai, pillangó-dereka. Királyleány! Nyissad kék szemedet, szól piros ajkaddal, ölelj jobb karoddal. Violám, gyémántom, csillagom, galambom. Mondjad, hogy szeretlek… szeretlek… szeretlek…

1. szolgálóleány. Ó, elszállt a lelke! Hintálja derekát a fájdalomban.

2. szolgálóleány. Ó, jaj nekünk. A zokogás új hullámai jönnek.

Királyfi. Elszállt a lelke? Hova szállt? Merre szállt? Jabbra-balra futkos. Hol a lelke? Még nem lehet messzire… Milyen a lelke, hogy lássam meg? Mint a pillangó? Mint a gilice szárnya? Mint a falevél? Mint a muzsika hangja? Mint a virág jószaga? Nem látom… nem látom… hogy fogjam meg? Hol van, hol a lelke? Forog, mintha megháborodott volna. Elment a lelked, ezüst király lánya? Elment a szíved, elment a szerelmed? Hangod, mosolyod, csókod? Nem szeretsz már? Mint a galamb a tiszta búzát, mint a gerlice a párját… A holttesthez rohan, letérdel előtte. Mondjad mégegyszer, mondjad… szeretlek. Mondjad… szeretlek szívemből, szívemből-lelkemből, örökkön-örökké… a fiatalság zokogása el-elnyomja a hangját szívemnek szerelme… boldogságom… csókolj meg… Szeretsz?… Hogy szeretsz?… A királyleány testét kezdik kifelé vinni, a gyásznép lassan húzódik jobbra a színfalak közé, zengő zokogással. Nem… nem… nem… mondjad… utánuk ájuldozik mint a galamb, mint a gerlice… mint a galamb… A menet eltünik lassan a királyfival, a zokogás gyengül s a királyfi hangja halkabban jajong kívülről a párját… szeretlek… mint a galamb…

Halál előjön a fa mögül, ott áll a megfehéredett szomorú világosságban, a kasza nyelére támaszkodva, mozdulatlanul néz a sírás-rívás után. Majd felnéz a fára, a kaszával lesuhint egy pár levelet, felveszi őket, a markában morzsolygatja, szagolja őket, s megint visszaszórja a földre. Csak egy levél marad a kezében, az különösen tetszik neki, nézi a holdsugárnál, forgatja, leveszi ócska kalapját, mellé tűzi a sárga levelet, s lassan indul kifelé ő is a gyásznép után.

A függöny összemegy.