HETEDIK KÉP.
Tündérország kiskapuja. Leveles-virágos, aranyos-gyémántos oszlopos rács végig a szinpad hosszába, a kerítés közepén az ékes kapu, olyan virágokkal, díszszel, amilyeneket ládára, szűrre, bekecsre szoktak rajzolni. A kerítés előtt keskeny fehér gyalogút, ez választja el Tündérországot a mi földünktől. A mesgyén innen egy csík zöld mező, a mező bal sarkában egy lefektetett vastag faderék, mint a faluban a házak előtt. A kerítésen belül egy sor földöntúli lombozatú fa, az ágakon meseszín nagy madarak ülnek, egy-egy cifrát füttyentenek. Egy pár madár folyton jobbra-balra szálldogál. A fák lombja felett szelíd kék ég, fehér selyem felhők rajta. A kerítés mögül lassú, édes gyerekéneket hallani és aranycsengettyűk folytonos gyenge csilingelése hallatszik.
Királyfi a szinpad jobb sarkában terem, mintha csak most szállott volna le a levegőből. Megdörzsöli a szemét, tapsolni, kacagni kezd s ugrándozik örömében. Itt vagyok! Megjöttem! Tündérország kis kapuja! Odafut, felágaskodik a kerítéshez, bekiált. Tündérek! Itt vagyok! Megjöttem! Tündérek!
A kapu megnyilik, egy tündérkisasszonyka dugja ki a fejét rajta. Gyönyörű magyar ruhában van, arany pántlikán kis fejér bárányt vezet. A báránynak arany csengettyű csüng a nyakában, a hátán meg két apró fehér szárnya van.
Tündér meglepetésében elereszti a bárány pántlikáját, Jaj! Egy ember! Visszaszalad sivalkodva. Jaj királyné, felséges királyné!
Királyfi a kezébe veszi a bárány pántlikáját, lehajlik, simogatni kezdi a bárányt. Jaj de szép kis bárány… tündérbárány… angyalbárány… bari, barikám.
Tündérkirályné megjelenik a kis kapuban, ünnepélyes magyar rokolya, mente van rajta, a fején káprázatos párta. Háta mögé kíváncsi tündérek gyűlnek. A tündérkirályné összecsapja a kezét, csak nézi a királyfit, hogy simogatja a bárányt. Mosolyog, lehajlik, megsimogatja a királyfi haját.
Királyfi felugrik, elereszti a bárányt pántlikáját, azután rögtön letérgyepel és összeteszi a két kezét. Ó tündérek királynéja…
Tündérkirályné. Hát te halálfia, hát te hol jársz erre, amerre a madár se jár?
Királyfi. Akár jár erre a madár, akár se, én már csak itt volnék, tündérek felséges királynéja.
Tündérkirályné. Hát osztán kicsoda-micsoda vagy, mi fán termettél te halál fia, mit keresel Tündérország kiskapujába?
Királyfi. Én vagyok, én vagyok, bús királyfi vagyok. Halál országából Tündérországba kivánkoztam. Mentem, mendegéltem, bolyongván-bolyongtam, míg a pillangók jóságos fejedelme nem segített rajtam.
Tündérkirályné. A komám uram?!
A tündérek ezalatt egymásután felkapaszkodtak a kerítésre, két kezecskéjükkel a rácsba fogóznak, a kerítés felett csak a fejük látszik. Izgatottan nézik a királyfit, sugdolóznak, nevetgélnek, forgatják a fejüket.
Királyfi. Pillangók fejedelme mutatta meg útam, arany fütyölőt adott, előveszi megmutatni abba belefúttam, szállottam, szállottam, idáig meg se állottam. Ó tündérek hatalmas királynéja… ríva fakad.
Tündérek sajnálják. Szegény királyfi… szegény királyfi… szegény királyfi.
Tündérkirályné. Mért rísz, kis királyfi?
Királyfi. Ó tündérek királynéja… nem tudom én magam se. Oly szomorú volt vándorlásom, olyan jó, hogy ideértem. Ó tündérek hatalmas királynéja, eressz be engemet gyönyörű országodba…
Tündérek. Eresszük be! Eresszük be! Eresszük be!
Tündérkirályné kitárja a kiskaput. Gyere be királyfi!
Tündérek ugrálnak, nevetnek örömükben.
Királyfi felugrik, egyik lábával túllép a mesgyén, a királyné nyujtja neki a kezét.
Halál nagy loholva ott terem, elkapja a királyfi kezét. Megvagy juhocskám, megvagy! De megszalasztottál hallod!
Királyfi. Jaj, a Halál!
Tündérkirályné megkapja a királyfi másik kezét.
Tündérek ijedten felsikoltanak s lebújnak a rács mögött.
Tündérkirályné. Gyere, kis királyfi!
Halál kifelé rántja a királyfit. Hogyisne menne már! Eressze csak el szomszédasszony a kezét! Az enyém ez a királyfi. Elrepült, utána inaltam, megfogtam, visszakísérem. Eressze el szomszédasszony, hadd számolok véle!
Tündérkirályné befelé rántja. Már inkább csak maga eressze el szomszéd, hallja, mert én már befogadtam Tündérországba.
Halál kifelé rántja. Én meg nem adom.
Tündérek egyenkint emelik fel megint a fejöket.
Királyné befelé rántja. Az enyém ez a királyfi!
Halál kifelé rántja. De bíz az enyém, jobb ha elereszti már!
Királyné befelé rántja. Én el nem eresztem, mert jussom van hozzá!
Halál kifelé rántja. Nincs hozzá jussa a szomszédasszonynak!
Királyné befelé rántja. Jussom van hozzá, mert már rálépett Tündérország földjére. Tudja, hogy csak eddig a gyalogútig van a Halál Országa.
Halál kifelé rántja. Igen ám, de csak az egyik lábával lépett volt rá Tündérország földjére, a másik lábával még a halálföldön áll. Nézze meg csak, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Hát osztán? Ketté csak nem vághatjuk?
Halál. Már mért ne vághatnánk, éppen hogy kettévághatjuk. Én magam hasítom ketté mingyárt, fele az enyim, fele a magáé. Eb aki bánja, kutya aki szánja.
Tündérkirályné. Nékem fél királyfi nem kell, énnekem egész királyfi kell.
Halál. Abból pedig nem eszik, kedves szomszédasszony.
1. tündér hosszú pávatollal megbirizgálja a Halál nyakát.
Halál. Csiba te!
2. tündér a Halál fejébe vág egy arany kavicsot.
Halál. No! Majd mingyár közibetek vágok!
3. tündér orrot mutat neki.
Tündérkirályné befelé rántja a királyfit. Eressze el a kezét, menjen dolgára, semmi helye magának az én portámon.
Halál kifelé rántja. Én a királyfit oda nem adom, nékem minden juhocskámmal el kell számolni estére.
Tündérek orrot mutogatnak, a nyelvüket dugdossák rá.
1. tündér. Meeee… Meeee…
2. tündér. Csúnya Halál… csúnya, csúnya!
3. tündér. Nem félünk mink magától, nem félünk!
Tündérkirályné. Én pedig ezt a kis királyfit cselédemnek fogadom.
Megint ide-oda ráncigálják a királyfit.
Halál az öklét rázza a tündérek felé. Megálljatok csak ebadta, majd móresre tanítalak!
Tündérek. Megállunk! Megállunk! Nem félünk! Nem félünk! Tovább csúfolódnak vele.
Tündérkirályné. Csak ne fenyegesse az én kis cselédeimet! Semmi köze magának azokhoz.
Halál. Akkor mondja meg a pulyáknak, szomszédasszony, hogy hát ne ingerkedjenek az öreg Halállal.
Tündérkirályné. Eressze el kelmed ezt a kis halandót, akkor oszt békesség van köztünk.
Halál. Ejnye már, hányszor mondjam már, hogy nem eresztem. Nem szabad az úristen nyáját megdézsmálni. Oszt punktum.
Tündérkirályné. Ezt az egyetlenegy kis hitványat se adhatja nékem? Hej, rossz ember kend, szomszéd. Megfenyegeti az ujjával.
Halál. Nem vagyok én rossz ember.
Tündérkirályné. De bizony rossz ember maga Halál szomszéd.
Halál. No már higyje meg, kedves szomszédasszony, hogy rossz ember nem vagyok. Odaadnám ha lehetne, mért ne adnám, mikor ilyen gyönyörű fehérszemély kéri, mint a kedves szomszédasszony. Higyje meg, édes szomszédasszony.
Tündérkirályné. Ugyan nagy baj is lenne, ha ezt az egy lelket elszakasztanánk a nyájból. Marad még ott elegendő. Nézze már az ártatlant, hogy fél magától, hogy szeretne már a kapun belül lenni. Megsimogatja a királyfi fejét.
Halál megbarackolja a királyfit. Ejnye ebadta! Ejnye, hát mit csináljunk szomszédasszony?
Tündérkirályné. Egygyel több vagy kevesebb, meg se látszik. Oda se neki!
Halál vakargatja a nyakát, sóhajt, csóválja a fejét, felpislog az égre.
Tündérkirályné. Hát így öreg estig itt cigánykodhatunk, mert én el nem eresztem a királyfit.
Halál. Ni. Egyet mondok, szomszédasszony, kettő lesz belőle. Magyarok vagyunk, ne bántsuk egymást, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné. Nagy igaza van, kedves szomszéduram.
Halál. Hát úgy elkivánja ezt a juhocskámat, kedves szomszédasszony?
Tündérkirályné. Sose kellett egy se, sohase is kell több, de ezt az egyet nagyon megóhajtottam, ezt az egyet adja ide, Halál szomszéd.
Halál. Na, nem bánom, odaadom…
Tündérek felzendülnek, tapsolnak, ugrándoznak.
Tündérkirályné. Ó kedves szomszéd…
Halál. Ni, lassabban csak. Odaadom, de nem ingyen. Egy csók az ára, szomszédasszony, arról a szép piros szájáról.
Tündérkirályné. Az én számról?
Halál. Arról hát, csakis arról, kedves szomszédasszony, a tulajdon édes szájáról.
Tündérkirályné. Ó, menjen már, szomszéd… ilyen öreg ember…
Halál. Öreg ember nem vén ember.
Tündérkirályné. Osztán tudja, hogy Tündérország királynéja senki fiával nem csókolózik.
Halál. Hát azt is tudhatja, szomszédasszony, hogy magam se vagyok csókos természet. Hanem a szomszédasszony szép szájára nagy gusztusom volna. Egy csók az ára, mondom.
Tündérek nevetgélnek.
Tündérkirályné. Jaj de hamis ember. Megfenyegeti az ujjával. Hanem senkinek meg ne mondja, szomszéd.
Halál. Nem szokásom, kedves szomszédasszony.
Tündérkirályné hátrafordul. Hunyjátok be a szemeteket, kis cselédeim.
Tündérek elfödik két kezecskéjökkel a szemüket.
Halál széttörüli a bajuszát. Félre bajusz csókot kapsz. Jöjjön, lelkem szomszédasszony.
Átöleli a tündérkirálynét, nagyot cuppant a szájára.
Tündérek szétterjesztik az ujjaikat, úgy leskelődnek.
Halál. Ajnye de jó volt, eszem a száját. No még egyet. Megint cuppant egy nagyot. Most jövök rá az ízére, még egyet no, három a magyar igazság. Harmadszor is cuppant.
Tündérek huncutul vihognak, tapsolnak.
Tündérkirályné. Jaj de szégyellem magamat. Egy kezével eltakarja az arcát.
Halál megtörüli a száját. No, te királyfi, szabad vagy, elmehetsz. Elereszti a kezét, utána fenyeget. Többet a szemem elé ne kerülj.
Tündérek. Éljen! Éljen! Éljen!
Királyfi a kerítéshez szalad, felágaskodik. Tik vagytok a tündérek?
1. tündér. Mink vagyunk a tündérek.
Királyfi. Szerbusztok!
Tündérek. Szerbusz! Szerbusz! Szerbusz! A kerítésen át sorba kezet adnak a királyfinak.
Halál. Hanem ha ezt a vásárt az úristen megtudja, rögtön elcsap a hivatalból.
Tündérkirályné. Mink el nem pletykáljuk.
Halál. No no, nem tom mi lesz. Felpislog az égre.
Tündérkirályné hátrafordul. Tisztáljátok meg a szegény királyfit, osztán vigyétek be a kis kapun.
Két tündér kiszalad a kapun, két pávatollal, azzal lekefélik a királyfit, kézenfogják és beviszik az ujjongó tündérek közé, mind eltünnek. Távolodó kacagás, dal hallatszik.
Halál. Hát kedves szomszédasszony, minden jókat kivánok.
Tündérkirályné. Isten áldja meg, kedves szomszéd. Paroláznak, a Halál indul, a tündérkirályné bemegy a kerítés mögé, beteszi a kaput. A kerítésre támaszkodik, s utána szól a Halálnak: Osztán kedves szomszéduram…
Halál megáll.
Tündérkirályné. Ha erre jár, hát csak kiáltson be Tündérországba…