X
Délután egy úr jelentkezett Orsovainál.
– Salgó vagyok, – mutatkozott be – a Közvélemény főszerkesztője. Ha talán még méltóztatik emlékezni, volt szerencsém nagyságodhoz balatoni Schwarzék estélyén.
Orsovai jól emlékezett, de most mosolyogva rázta a fejét:
– Már nem emlékszem… borzasztó feledékeny vagyok. Tudja, vannak olyan napjaim…
Már kezdett úgy beszélni, mint a nagy emberek, akik folyton adatokat szolgáltatnak életrajzukhoz.
– Őszintén megvallva – mondta az elegáns főszerkesztő – üzleti ügyben jöttem. A Közvélemény, fájdalom, nagyon rossz kezekben van. A részvénytársaság, amely megalapította, a faképnél hagyta, s lemondott arról, hogy valaha visszakapja a pénzét. Megvallom, – hisz hiába tagadnám, a könyvek átvizsgálásánál úgyis kiderülne, – hogy adósságok tartják a lelket ideig-óráig a lapban, s ezenkivül az egyik főrészvényes hiúsága; ez az úr néha ír egy-egy hülye vezércikket, s azt hiszi, hogy az egész világ róla beszél másnap. De a munkatársakat nem tudják jól fizetni, baj van a papirgyárral, a bélyeggel, igazán, egy olyan lap, mint a Közvélemény, amely annyira népszerű, el fog veszni apró bajai miatt; éppúgy, mint zseniális íróink, akik váltóprolongációk és árverés-elhalasztások miatt kénytelenek elhanyagolni az irodalmat.
– És mit tehetnék én ebben az ügyben? – kérdezte Orsovai.
– A lap eladó. Előfizetője sok van. A híre is jó. Minden banktól kap szubvenciót; megvannak az állami hirdetései, s erősen pénzelik a nagy vállalatok. A villamos vasút, gázgyár, Auer-fény és a többi. Szóval független lap volna, ha megszabadulna az adósságaitól.
– Úgy. Szókimondó leszek: az ilyen embernek, mint ön, aki ekkora – bocsásson meg a bókért – szellemi és anyagi tőkével jött hazájába, nélkülözhetetlen egy ujság. Propagandát csinál, ha kell, s ha kell, megvédi a támadások ellen. Előbb-utóbb úgy fognak róla beszélni, hogy: „az Orsovai Pál lapja“ – s ez óriási tekintélyt ad.
Az egészből az fogta meg legjobban Orsovait, hogy „az Orsovai Pál lapja“. Ez roppantul megtetszett neki.
– Ha majd új lakásomon berendezkedem – mondta a főszerkesztőnek, miközben kikisérte – legyen szerencsém ebben az ügyben…
Aztán, hogy visszajött a szobába, így szólt:
– Most a közvéleményre is befolyást fogok gyakorolni. Minisztereket fogok buktatni, ha nekem úgy tetszik. Nem is tudtam, hogy ez ilyen könnyű.
Azzal gondolkozott egy kicsit. Majd megszólalt:
– Jó. Megveszem a lapot. Én leszek a közvélemény.
Szólt, kihajtotta kabátja selyembélését és megnézte magát a nagy állótükörben.