1.
Kanyargó utcasikátoron nyurga bérházak ágaskodnak, agyonfoltozott, vakmerően egymás fölé tapasztott emeletekkel, érthetetlen ablaknyílásokkal, fecskefészek-erkélyekkel, melyeket tarka, száradó rongyokkal lobogóztak föl. A földszinten füstös barlangok feketélnek; a házak úgy zsonganak a sok embertől, mint a vadméh-fészek.
Egy homályos oduban, karvastagságu, rozsdás rács mögött, gyertyák égnek a véres szentkép előtt. Odébb magas, fekete kerítésfal vonul, amely ellenségesen vicsorítja vastüskéit. Egy rácsos kapun keresztül sárgatestü márványasszonyt látni sötétzöld bokrok között.
Óriás, néma gót palota, recés oromzattal, dölyfös kőtoronnyal, keskeny ablakrésekkel. Ez a palota hideg, komor és rossz-szagú, mint valami ragadozó állat elárvult barlangja.
Megint bérházak. Az utca oly ijesztően megszűkül, hogy az égből alig egy rőfnyi sáv látható.
És egyszerre, az élet zajongó tengerében, néma szigethez érünk: folyondáros, csonka kőoszlopok keretéből egy halott városrészbe látunk, egy ezeréves titáni romvárosba, hol rettenetes mélységek ásítoznak és összezúzott boltívek hosszú sora kapaszkodik egymás fölé, mint egy gigantikus színház páholyai.
Azután váratlanul egy nemes és előkelő vonalú kis palota bukkan elő, nyitott loggiáival, arany alapon égőszínű falfestményeivel. Ilyen házakat építenek mostanában az ifjú mesterek, akik megmámorosodtak az antik művészettől.
És megint bérházak, romok, paloták, megint kápolnák, boltok, csapszékek. A távolságban recés ormú vártornyok, egyik a másik mellett, mint egy fölizgatott emberi gyülekezet fenyegető öklei, a párás láthatáron kupolák, keresztek, oszlopok, annyi oszlop, mint hajóárboc a kikötőben, és templomtornyok erdeje. És egészen künn valami hallatlanul fantasztikus, elképzelhetetlenül kolosszális rom. És taliganyikorgás, üllőcsengés, szamárordítás, veszekedő basszushangok, mérges sipítozás… Néha belekondul egy harang, néha álmos trombita szól a távolból, néha énekhangok foszlányait hozza magával a szél.
És a színek, vonalak és hangok hullámzó és örvénylő tengerére komor fenséges biborpára borul, amelyben évezredek korhadó dicsőségének atomjai tüzelnek és ez mindent egybefoglal, kibékít, megaranyoz, fölmagasztal.