PETŐFI MINT KERESZTAPA.
Egy jó barátunk feleségének fia született; a derék ember azt kivánta, hogy a fiának egygyel több oka legyen idő jártával korhely világ-kerülővé lenni; meghítt neki keresztapául két poetát: Petőfi volt az egyik, a másik én.
A keresztelő napján meg is jelentünk mi a megszaporodott családnál; szerencsére a leendő koma urunk nem bízott emlékező tehetségünkben s maga jött el értünk.
Ott azt gondolták, hogy okos emberek vagyunk s eleresztettek bennünket a gyerekkel, meg azzal a tudós asszonynyal, a kinek a segítsége nélkül keresztelő nem szokott megtörténni, a templomba.
A főtisztelendő úr, ki a szent szertartást végzendő volt, szinte azt hitte, hogy tisztességes emberekkel van dolga, meg hogy tulajdonképen nem is sok tudomány kell ahhoz, hogy valaki a keresztapaságon átessék s odaszólított bennünket a szertartások illető helyére.
Csak akkor szeppent azután meg Petőfi, mikor azt mondták neki, hogy vegye kezébe a keresztyén gyülekezetbe felavatandó ifjú honpolgárt.
Ezt ő még nem próbálta soha. Illett a kezébe a kis pólyáscsecsemő rettenetesképen. Azt az aggodalmat nem lehet lerajzolni: ha sírni talál, vagy el találja ejteni!
Azután felszólíttatott, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el a gyermek felett egy úr imáját.
Azt elimádkozta szépen, utána gondolá még azt is: «és őrizzen meg téged attól az úr, hogy valaha verseket írj.»
Ekkor a főtisztelendő úr a szertartás szerinti három kérdést intézé a csecsemőhöz:
«Ellenmondasz-e a sátánnak és az ő incselkedéseinek?»
A tudós asszony meglökte Petőfit, hogy feleljen rá.
Csak annyit kellett neki mondani rá, hogy «igen.»
E helyett ő azt felelte: «nem».
«Dehogy nem!» suttogá a bába, megrántva a kabátját.
– Igen, igen! sietett azután a fiatal keresztapa helyrehozni tévedését s oly zavarba jött e felett, hogy a saját nevét is alig tudta azután megmondani a papnak.
– De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek – kérdezém, a mint hazafelé tértünk tőle.
– Tudod, mondá ő, én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van valami szó; s ilyen nagy úrral nem szeretek semmiféle collisióba jönni.
De nem is hítta azután Petőfit senki többet komának, ha azt nem akarta, hogy rajta kezdje a keresztapaságot.