WeRead Powered by ReaderPub
Az én életem regénye cover

Az én életem regénye

Chapter 46: PETŐFI MINT KERESZTAPA.
Open in WeRead

Explore more books like this:

About This Book

A szerző emlékezéseiben a szabadságharc fordulatos éveit rendezi felidézésekké és jegyzetekké, amelyekben személyes részvételét és katonai, politikai tevékenységét ismerteti. Leírja önkéntes sorba állását, részvételét egy vezető személyes kíséretében, falusi és alföldi jeleneteket, találkozásokat rablóvezérekkel és helyi csapatok toborzását, valamint a vonulások és táborok mindennapjait. A fejezetek váltakozva hadijeleneteket, utazási epizódokat és visszatekintő reflexiókat tárnak fel a kollektív lelkesedésről, emberi szolidaritásról és a háborús időszak személyes következményeiről.

PETŐFI MINT KERESZTAPA.

Egy jó barátunk feleségének fia született; a derék ember azt kivánta, hogy a fiának egygyel több oka legyen idő jártával korhely világ-kerülővé lenni; meghítt neki keresztapául két poetát: Petőfi volt az egyik, a másik én.

A keresztelő napján meg is jelentünk mi a megszaporodott családnál; szerencsére a leendő koma urunk nem bízott emlékező tehetségünkben s maga jött el értünk.

Ott azt gondolták, hogy okos emberek vagyunk s eleresztettek bennünket a gyerekkel, meg azzal a tudós asszonynyal, a kinek a segítsége nélkül keresztelő nem szokott megtörténni, a templomba.

A főtisztelendő úr, ki a szent szertartást végzendő volt, szinte azt hitte, hogy tisztességes emberekkel van dolga, meg hogy tulajdonképen nem is sok tudomány kell ahhoz, hogy valaki a keresztapaságon átessék s odaszólított bennünket a szertartások illető helyére.

Csak akkor szeppent azután meg Petőfi, mikor azt mondták neki, hogy vegye kezébe a keresztyén gyülekezetbe felavatandó ifjú honpolgárt.

Ezt ő még nem próbálta soha. Illett a kezébe a kis pólyáscsecsemő rettenetesképen. Azt az aggodalmat nem lehet lerajzolni: ha sírni talál, vagy el találja ejteni!

Azután felszólíttatott, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el a gyermek felett egy úr imáját.

Azt elimádkozta szépen, utána gondolá még azt is: «és őrizzen meg téged attól az úr, hogy valaha verseket írj.»

Ekkor a főtisztelendő úr a szertartás szerinti három kérdést intézé a csecsemőhöz:

«Ellenmondasz-e a sátánnak és az ő incselkedéseinek?»

A tudós asszony meglökte Petőfit, hogy feleljen rá.

Csak annyit kellett neki mondani rá, hogy «igen.»

E helyett ő azt felelte: «nem».

«Dehogy nem!» suttogá a bába, megrántva a kabátját.

– Igen, igen! sietett azután a fiatal keresztapa helyrehozni tévedését s oly zavarba jött e felett, hogy a saját nevét is alig tudta azután megmondani a papnak.

– De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek – kérdezém, a mint hazafelé tértünk tőle.

– Tudod, mondá ő, én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van valami szó; s ilyen nagy úrral nem szeretek semmiféle collisióba jönni.

De nem is hítta azután Petőfit senki többet komának, ha azt nem akarta, hogy rajta kezdje a keresztapaságot.