AZ ELSŐ ARANY.
Ma a törvényszéki tanuvallatások alatt a Petőfi-szerződés hitelessége fölött, a míg Lauka Gusztit (a legöregebb kortárst) benevolizálták, egy másik kortársa, dr. Bellágh Józseftől hallottam ezt az érdekes epizódot.
Mikor Petőfi (még akkor Petrovics Sándor), először feljött Pestre, összetalálkozik az utczán Kerényi Frigyessel (a kinek még akkor Krisztman Fridrik volt a neve).
– Hát te hol jársz itt? – kérdi Krisztman.
– Feljöttem munkát keresni, – felel Petrovics.
– S miféle munkához értesz?
– Jó leszek leírónak. Nem tudsz valami helyet?
– De bizony tudok. Épen most keres Bajza valami leírót.
– Mutasd meg, hol lakik?
Krisztman odavezette Petőfit s megmagyarázta neki, hol kopogtasson. Majd ő addig megvárja az utczán.
Petőfi felment Bajzához, belépett hozzá.
– Krisztman barátom mondá, hogy ön leírót keres, – mondá az íróasztala mellett ülő tudósnak.
– Van önnek olvasható írása?
– Itt van épen egy próba belőle.
Azzal kihúzta a hátulsó zsebéből a «Disznótorban» czímű költeményét.
Bajza kezébe vette: elolvasta. Hideg, kemény arcza volt, nem szokott semmi indulatot, meglepetést kifejezni. A költemény alatt egy, még eddig nem ismert név állt: Petőfi Sándor. (Az első költeménye még Petrovics név alatt jelent meg az «Athenæum»-ban.) Bajza tehát semmi magasztalásra, buzdításra, vállveregetésre nem ragadtatta el magát, hanem kihúzta az íróasztala fiókját s kivett belőle egy aranyat. Azt átadta Petőfinek.
– Ez a leírásért? – kérdé a költő.
– Nem. A versért. Kiadjuk az «Athenæum»-ban.
Petőfi sietett le a lépcsőkön: még akkor is markában tartotta az aranyat.
– Nézd! – mondá Kerényinek. Ezt kaptam! Soha sem hittem volna, hogy még verset is lehet eladni Pesten!
*
Mekkora kamatot hajtott ez az egy arany azóta – a nemzetnek!