ELŐSZÓ.
Egy új könyvet teszek a t. olvasó elé, mely csupa ismétlésből áll. Igazán örökös ismétlés! De mentsen ki maga az erkölcsi világ törvénye, mely annyira egyszerű, hogy lehetetlen a bölcsészek és más gondolkodók nehézkes, homályos vagy az adott helyzetből és időből kiinduló magyarázatait figyelmemre méltatnom. Ők, mint saját koruk gyermekei czáfolgatták a letünt idők úgynevezett tévedéseit. Socrates, Plato czáfolgatták az V. század sophistáit, eszményi koruk érveivel állottak elő, melyeket utódjuk, az ideal-realismus nagy képviselője, Aristoteles, szedett szét és téveseknek mutatott be. A jó Aristoteles állítólagos tévedéseit pedig realisabb tanítványai tárták fel a bámuló világnak. Így folyt ez az ember szellemi, erkölcsi, aestheticai és gazdasági életében. A haladás egy-egy hullámában a kezdő idealistákat a szép, jó és igaz egységének lazulásával megtámadta a fölpezsdülő rationalista irány, ennek képviselőit háttérbe szorította a nemzeti realismus, melynek végén egyeduralkodó lett az individualismus. Tehát nem azt kell kutatnunk, miben tévedett Renan, Cousin, Hegel, Kant, Locke, Hobbes, Des Cartes és más gondolkodó, hanem hogy mennyire tudta kifejezni korának uralkodó eszméjét, miért tetszettek tanai saját korukban és az idő haladtával, miért módosultak a rendszerek, elméletek?
Csak e munkában lehetséges a legteljesebb objectivitás, az igazi tárgyilagos hang. Való ugyan, hogy én is ember vagyok, tehát az uralkodó eszme nyomása alatt az idők árjának tanaihoz kisebb-nagyobb vonzalmat érezek; de az erkölcsi törvény ismeretével meg tudom érteni és méltányolni más idők szellemét is. Épen e törvény ismerete tanít meg bennünket arra, miért volt népszerű ez a bölcsész, theologus, államférfiú, történetíró, művész, költő, tudós, gazda, kereskedő stb. a maga korában. Nekünk tehát semmi közünk Plato és Berkeley, Locke és Kant nézeteinek czáfolatához; legfölebb azt vitathatjuk, mennyire egyeztek meg az idealismus vagy realismus azon időszakával, melyben köztudomásra jutottak.
Vagy ha nemzetünk életéből akarunk példát idézni, nekünk nem feladatunk Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferencz, Tisza Kálmán, Apponyi és Ugron stb. egymás elleni vitáiban a feltétlen igazságot keresni, mert ilyent még csak a physica, logika és mathematica körében találhatni, hanem politikai sikereik vagy bukásaik okát eszmei és közvetlen okokból kimagyarázni s így teljesen objectiv történetet írni. És az idők árja annyira körülszabja, meghatározza ítéletünket, hogyha akarnánk se tudnánk hizelkedni, az egyik vagy másik részére hajlani a nélkül, hogy bármelyik olvasónk észre ne vehetné önkényes vagy önkénytelen hibánkat.
Ennek folytán tudomány lett a theologia, a bölcsészet, a politika, az összes történetírás, szóval az ember erkölcsi világa. Ma ugyan még nincs kikutatva, részleteiben átvizsgálva ez a világ, nem egy tévedésemet kell kiigazítani, tudásom számtalan hiányát kiegészíteni; de mihelyt úrrá lesz az erkölcsi törvény ismerete, mihelyt ezer meg ezer tudós száll le a részletekbe, nemcsak az én hiányaimat fogják pótolni, tévedéseimet kiigazítani, hanem magát a világ egész történelmét meg fogják korrigálni.
Az itt közlött czikkek többnyire apróbb dolgozatok, melyek a vallási, erkölcsi, politikai, irodalmi, tanügyi és gazdasági élet egy-egy kérdését világítják meg s vezérfonalul akarnak szolgálni arra, hogy az erkölcsi törvény ismeretével maga a t. olvasó is nyugodtan, elfogultság nélkül ítélhessen meg bármely értelmi, erkölcsi, aesthetikai és gazdasági tüneményt. E törvény ismerete oly kulcs, melylyel nemcsak a sötét idők labyrinthjait, a történeti mult hatalmas mausoleumait nyithatjuk meg és pillanthatunk be a letünt korok történelmi hőseinek szívébe, hanem a jelenkor hírneves szereplőinek igaz érzését, gondolkodását is feltárhatjuk, sőt a közeli vagy távoli jövő sem lesz egészen homályos előttünk. Rávonatkozó jövendöléseink nem egy geniális szellem elmefuttatásai, hanem legalább nagy vonásokban biztos alapból kiinduló visiók.
Öt év óta minden gondolatom e törvény kifejtése és ismertetésére irányult. Úton-útfélen szóval és írásban magyaráztam kevés hallgatómnak és olvasómnak; mintegy harminczezer füzetet és kisebb kötetet nyomattam és jórészt szétszórtam ismerősök és ismeretleneknek, csakhogy olvassák és vallják; a mi tetemes költséggel járt és sokszor magam is bámulom, honnan fedezhettem kiadásaimat, mivel egy-két barátomat kivéve, senki sem járult hozzá, senki sem könnyített nehéz helyzetemen. Óh hányszor keseredtem el munkaközben, hányszor fogott el a bosszúság, mikor hiába házaltam kéziratommal a kiadóknál, lapok- és folyóiratoknál; hányszor tettem föl, hogy nem írok többé, hanem legfölebb, mint Socrates, szóval hirdetem tanaimat; eljárok a társaságba és ott magyarázom fűnek-fának, de csakhamar csalódva tértem vissza íróasztalomhoz, mert hiába beszéltem, kevés ember vagy épen senki sem értett meg.
Őrültség! kiált fel a realista, kinek nincs érzéke ily összefoglaló hatalmas rendszerhez, a legnagyobb fölfedezéshez, melyre idáig emberi elme az erkölcsi élet terén juthatott; ezt az őrültséget azonban megmagyarázza, érthetővé teszi előttem az isteni törvény, mely ellenállhatlanul kerget, hogy hirdessem az igét, melylyel épen engem áldott meg!
Szerencsémre ma már van egy kis vigasztalásom. Szemlátomást jelentkezik az idealismus s vele nő embertársaim összefoglaló tehetsége. A kik idáig csak elemezni, szétszedni, megkülönböztetni tudtak, most a legmesszebb eső dolgok rokonvonásait, közös jegyeit föl kezdik ismerni vagyis összefoglalnak, a mi okvetlenül szükséges, hogy az erkölcs, a becsület, a tisztesség, az isteni és erkölcsi világrend fogalmához legyen érzékünk. Egy idő óta tapasztalom, hogy nem süket füleknek beszélek és nem korlátolt realistáknak írok. Ha kezdettől fogva megdöbbentették a hallgatót és olvasót vallási, bölcsészeti, erkölcsi, jogi, politikai, irodalmi, gazdasági stb. fejtegetéseim, most már akad olyan is, a ki megérti és az adott nyomokon tovább halad; az egyetemen pedig egy jeles tanár, kitünő történetíró és alapos tudós lelkesedéssel hallgatott előadásokat tart az erkölcsi törvény szellemében. Az ő spartai jelleme és tisztelt tudománya lesz az erkölcsi törvény általános megismertetésének legnagyobb biztosítéka. Éljen sokáig és érje meg, hogy a tan, melynek lánglelkű hirdetője és geniális alkalmazója, nemsokára elfoglalja helyét a gondolkodók elméjében.
Budapesten, 1896. október 15.
Bodnár Zsigmond.