MÁSODIK FELVONÁS.
Hall, a László-villában. Háttérben balról ajtó, melytől 8–10 lépcső vezet le. Jobbról s a háttér jobbfelén télikert üvegfallal a kertre. Jobbról elől ajtó. Kanapé, fotelek, asztal íróeszközzel. Történik aznap éjszaka éjfél után.
ELSŐ JELENET.
Vendégek, majd Elza, az ördög.
Mikor a függöny felgördül, urak és hölgyek sétálnak a hallban és a télikertben. A hátsó ajtó, mely egy díszes szalonba nyílik, nyitva van. Az emeletről keringő hallatszik fojtott hangon, cigánybanda játssza.
Első hölgy. Ki az a fekete ember, kit maga az előbb a faképnél hagyott?
A második hölgy. Nem tudom.
Egy úr. Velem is kellemetlenkedett. Tizenkét évvel ezelőtt magyarosítottam a nevemet, még a régi nevemen szólított.
Első hölgy. Ki az? Kellemetlen fráter.
Második hölgy. Odamegy az uramhoz és azt mondja neki: Ma olyan hideg lesz éjszaka, hogy az ön fogai vacogni fognak a pohárban.
Egy hölgy. Jolán azt mondja, hogy Száki János hivatta meg. Annak a barátja. Közben lárma.
Első kövér hölgy jön le a lépcsőn. Hallatlan.
Többen. Micsoda?
A kövér. Az a fekete ember, a Száki barátja, védelmébe vette Tóth Elzát, a szemtelen Elzát és maliciákat mond mindenkinek, aki Elzát bántja. Én például azt mondtam az Elzának: fiam, magát ma este itt férjhez fogják adni, örülök, hogy végre baleknak látom. Hát azt mondja nekem: önök pedig elefántok. Én tudom, mi az elefánt, de az én termetemmel, ha ezt nekem mondják… Szörnyűködés.
Az egyik. Jön! jön! Elzával jön! Én nem akarok vele találkozni!
A másik. Én se! Elmenekülnek a télikerten át. Több úr vigan utánuk szalad.
Egy úr fenn az ajtónál. Jön!
Hirtelen csönd támad. Az az úr is elmenekül. Fenn az ajtóban megjelenik az ördög, karonfogva Elzával. Lassan jönnek le a lépcsőn. Mögöttük becsukódik az ajtó és elhallgat a zene.
Az ördög a hölgyekhez. Itt nagyon nagy a csönd hölgyeim. Ahol ennyi hölgy hallgat, ott rosszat beszéltek valakiről.
Halk nevetés. Duruzsoló, társalgó moraj indul meg. Az ördög előre jön Elzával.
Elza. Miért hozott ide? Azt mondtam, olyan helyre vezessen, ahol négyszemközt beszélhetünk.
Az ördög. Nem telik bele öt perc, négyszemközt leszünk. Csak meg kell mondani mindenkinek azt, amitől elmegy. Aki ehhez ért, az tudja, mi a magány.
Elza. Miért mond maga mindenkinek kellemetlenségeket?
Az ördög. Ma éjjel itt egy feladatot kell véghez vinnem, és ehhez szükségem van az egyedüllétre. Na már most, ha kellemes vagyok, körülrajong a társaság. Ha hallgatok, hozzám jönnek azok az öreg urak, akiket senki sem hallgat végig és nem mennek le a nyakamról. Hát kellemetlen vagyok, mert magam akarok lenni. A malicia a gőgös lények rovarpora. És most bízza rám a takarítást. A kövér hölgyhöz lép. Ne vegye sértésnek, amit az imént mondtam. Mi itt ma valamennyien elefántok vagyunk.
A kövér. Köszönöm. Újból köszönöm.
Az ördög. Ez csak névleg házszentelő estély. Valójában nagy elefánt-estély. Mi ma azért vagyunk itt, hogy ne lássuk, mikor Lászlóné férjhezadja a szemtelen Elzát.
Első hölgy. Hallottam, Száki Jánossal boronálják össze.
A kövér. Ez nagyon szép, nemes dolog.
Az ördög. Ez új divat: megházasítani az udvarlót.
Második hölgy. Hiába gúnyolódik, ez legalább becsületes.
Harmadik hölgy. Tisztességes.
Az ördög. Mikor a férfi kezd veszedelmessé válni, mikor méltóztat érezni, hogy: Jesszusom, ez az ember nagyon is érdekel – mikor nem tetszik tudni bróm nélkül elaludni, ha ott vacsorál maguknál, akkor hirtelen fogják és feleséget szereznek neki. Én tudok egy hölgyet, aki már két embert rázott le így. Az egyik egy mérnök volt.
Második hölgy találva érzi magát. Ne menjünk egy pohár pezsgőre a buffetbe? Egy másik nővel elmegy a lépcsőn.
Az ördög a kövér nőhöz. A tisztességben maradásnak ez az egyetlen trükkje, amit Pesten eszeltek ki. Ebben a lusta városban. Máshol végigélik az asszonyok a szerelmeiket. Vagy félre lépnek, vagy megküzdenek magukkal, belesoványodnak, beletörődnek, – de ez a parasztos megoldás, a drámának ez az elkerülése, ez a mienk. Nem szeretem az olyan lelki drámát, amely helyszerzéssel végződik. Az ilyen asszony nem hősnő, hanem cupringer.
A kövér. Óh!
Az ördög. Maguk sohasem tornáztak. Maguk nincsenek lelki válságokra berendezve, mint a francia, vagy az orosz nők. Maguk nem gyalogolnak keresztül vizen, sáron, havon. Maguk konfortábliba ülnek, testileg is, lelkileg is. Csak drámát ne! Még a szinházban se! A nyugtalanító férfi – el! Fort mit Schaden. És ezt nevezik a magyar írók az asszonyi élet rejtelmeinek. Emelem poharamat a budapesti nőkre. Két-három nő sértődötten el.
Első úr. Ön rútul gondolkozik a mi hölgyeinkről.
A kövér. Csak mondják meg neki. A második úrra mutat. Ide nézzen Bodajki úrra. Ez még abból az iskolából való, amely tisztelte a nőket. Férfiakkal szemben bátor. Velünk olyan, mint a kezes bárány.
Az ördög végignéz rajta. Nem szeretem az olyan bárányt, amelyik váltókon kezes. A második úr sértődötten távozik.
Első úr. Ön rútul gondolkodik a mi hölgyeinkről.
Az ördög. Nem rútul. Szabadon. Én szabadgondolkozó vagyok. Ne ijedjen meg ettől a szótól. Ez Pesten azt jelenti, hogy szabad gondolkodni. Nem azt, hogy muszáj. Az első úr sértődötten el.
A kövér. Mit csinál maga, ha majd olyan emberre akad, aki nem dugja zsebre a maliciáit, mint ezek. Valami bátor emberre. Bár itt volna az uram. Az egyszer megütött egy cirkuszi birkozót.
Az ördög. Gyáva fráter!
A kövér. Micsoda?
Az ördög. Most már nem ez a bátorság, nagysád. Azelőtt ahhoz kellett bátorság, hogy megüssek egy atlétát. Merjen az ura nyilvánosan megütni egy nyomorékot. Akkor elhiszem róla, hogy bátor ember.
A kövér. No ez szép. A szamárról van följegyezve, hogy megrúgja a haldokló oroszlánt.
Az ördög. Ojjé! a szamaraknak már egész új eljárásuk van. Megcsókolják a haldokló oroszlánt. Hátha felgyógyul?
A kövér. Magával nem lehet bírni.
Negyedik hölgy. Christennével hiába kezd. Azt nem főzi le. Ő köztünk a legférfiasabb asszony.
Az ördög. A férfiasság szép dolog. A jó szivar illatos úgy-e? De mit tart ön az olyan gyöngyvirágról, amelynek szivarszaga van?
A kövér a negyedik hölgyhöz. Ezt neked köszönhetem. Sértődötten el.
Negyedik hölgy. No maga ugyan finoman beszélt ezzel a hölggyel.
Az ördög. Csak nem fogok vele finoman beszélni! Nézze meg az ember! Hiszen ez úri asszony, nem konyhaszolgáló!
Negyedik hölgy. Nekem ebből elég volt. El.
Az ördög ötödik hölgyhöz, aki egy hölggyel beszélt. Ennek a hölgynek az ura kárpitos.
Ötödik hölgy. Igen. Honnan tudja?
Az ördög. A ruhájáról. Ilyen szövetben ma már csak fotelek és diványok járnak. De meg ne mondja neki.
Ötödik hölgy nevet. Hová gondol. Nevetve a másik nőhöz megy. Te…
Az ördög Elzához. Most el fogja neki mondani.
Ötödik hölgy a hatodikhoz. De add a szavadat, hogy nem fogsz megharagudni érte.
Az ördög. Most a szavát fogja adni.
Hatodik hölgy. Szavamat adom.
Ötödik hölgy. Azt mondta, hogy… Beszél vele.
Az ördög. És most meg fog haragudni.
Hatodik hölgy. Szemtelenség!
Elza. Miért mondta ezt neki?
Az ördög. Hogy kimenjen.
Elza. Miért nem mondta neki magának?
Az ördög. Hogy összevesszenek.
Ötödik hölgy. Ez a legnagyobb arrogáncia. Kimegy.
Hatodik hölgy. De Lili, na ne haragudj… Utána szalad.
Az ördög. Kettőt egy csapásra. Körülnéz és meglátja az utolsó embert, akit még nem mart ki. Ez egy éltes úr. Oda megy hozzá.
Az éltes úr fölkel. Radványi Radó vagyok.
Az ördög ismétli. Radványi Radó. Hm…
Az éltes úr. Igenis, Radványi Radó.
Az ördög. Hm. Ismeri ön azt a régi, jó magyar nevet, hogy: Füspök?
Az éltes úr. Ismerem.
Az ördög. Füspök. Ha az ember látja, Püspöknek olvassa, mint ahogy az értelem kívánja. Első látásra megesküdnék rá, hogy Püspök és csak ha aztán jól megnézi, akkor látja, hogy nem Püspök, hanem Füspök.
Az éltes úr. Mit akar ezzel mondani?
Az ördög. Semmit. Csak ez jut mindig eszembe, mikor kitért izraelitát látok. Első látásra Püspök. Utóbb kisül, hogy már régen Füspök.
Az éltes úr sértődötten el.
Az ördög Elzához. És most, hogy magunkra maradtunk, parancsoljon velem.
MÁSODIK JELENET.
Elza, az ördög.
Elza. Azért húztam félre, mert nekem is mondott valami kellemetlent, amire felelni akarok. Figyel a zenére. Négyest táncolnak. Lemond róla?
Az ördög. Egy négyesről egy kettesért, mindig.
Elza. Megvet engem, hogy udvariaskodik velem?
Az ördög. Nem. Magamat vetem meg, ha udvarias vagyok.
Elza. Azt már szeretem, ha így beszél.
Mert velem nem szokás udvariaskodni. Én rajtam minden férfi kipróbálja, hogy milyen goromba tud lenni. Nekem olyan arrogáns hírem van, hogy…
Az ördög. Tudom.
Elza. Úgy hívnak, hogy szemtelen Elza.
Az ördög. Tudom.
Elza. Engem zavarba hoz azzal, ha gyöngéd. Akkor én nem tudok epét kifejteni. Kérem legyen valamivel gorombább, hiszen azért választottam éppen magát a sok frakkos alak közül, mert olyan kellemetlen.
Az ördög. Kegyeskedjék parancsolni velem, kedves nagysád.
Elza. Hát hogy szemtelenkedjem én most magával?
Az ördög. Hódoló szolgája vagyok, csináljon velem, amit akar.
Elza. Pfuj, milyen neveletlen. Feláll.
Az ördög. Végeztünk?
Elza hirtelen. Nem. Mikor a négyesre beharangoztak, valami olyat mondott, amiből arra következtettem, hogy Jánosnak barátja. Úgy van?
Az ördög. Úgy.
Elza. Tudja, én az ilyen frakkos alakokat, mint maga, nem veszem komolyan. Amit így estélyen beszélnek, az olyan, mint a tegnapi ujság. De nevettek rajtam a frakkosok, meg a félmeztelenek.
Az ördög. Kicsodák?
Elza. A nők. Hát ezt az egyet nem akarom. Nevetséges nem akarok lenni. Elhatároztam, hogy fölvilágosítom a közvéleményt. A maga kérdése kapóra jött. Hallgasson ide. Üljön le.
Az ördög. Köszönöm. Nem ül le.
Elza. Üljön le, ha mondom. Nem udvariasság ez. Szeretem, ha ül az, akivel beszélek. Ülő emberrel szemben könnyebben van igaza az embernek.
Az ördög. Kérem. Leül.
Elza. Maga azt kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e az, akit hozzá adnak Jánoshoz? Így kérdezte, úgy-e?
Az ördög. Így.
Elza. Nem úgy, hogy én vagyok-e az, aki hozzá megy?
Az ördög. Nem így.
Elza. Hát igenis én vagyok az. De én rajtam ne mulasson senki, mert én mindent tudok. Érti? Tudom, mi van.
Az ördög. Értem. Fel akar kelni.
Elza. Üljön le. Nekem ne jőjjenek gratulálni, hogy aztán, ha elmennek, a markukba nevessenek. Én nem veszem be a maszlagot. Érti? Én tudom, kik maguk. Maguk mind egy maffiába tartoznak. Maguk mind férjhez akarnak engem ehhez a fiúhoz kenni.
Az ördög. Pardon.
Elza. Léha fráterek, akiknek a veséjükbe látok. Én hozzá megyek, ha megkér. Tudja? Én hozzá megyek.
Az ördög. Nem hiszem.
Elza. Akár hiszi, akár nem. A felesége leszek.
Az ördög. Hát ha már megtisztelt a bizalmával, hadd mondom meg én is a magamét. Nem lesz ebből semmi. Fölkel.
Elza. Üljön le.
Az ördög. Pardon, most üljön le maga, mert most nekem kezd igazam lenni. Én tudom az intim okát ennek a partinak. De ön… Arra megy egy inas. Kérem. Az inas megáll. Itt a ruhatári számom. A téli kabátomban van egy sárga bőrtárca. Hozza azt be.
Inas. Igenis. El.
Az ördög. Ön vagy nem tudja az okát, vagy…
Elza. Vagy?
Az ördög. Vagy nem akarja tudni. Ön belemegy abba, hogy…
Elza. Mibe megyek bele? Nem kell kanyarognia, hisz ép ezt akarom megmondani. Belemegyek abba, hogy felesége legyek egy férfinek, aki egy más nőt szeret. Mondjak olyat, amitől elájul? Hát én belemegyek abba, hogy nászútra menjek egy emberrel, aki még akkor is egy más nőre fog gondolni és aki a legszebbet, amit férfi nőnek adhat, a fantáziáját ott hagyta egy asszonynál, mikor engem elvett. Maga nem ismeri a szemtelen Elzát.
Az inas behozza a bőrtárcát, átnyujtja az ördögnek és kimegy.
Az ördög. Nem is hittem, hogy ennyire izgatja ez a téma.
Elza növekvő izgalommal. De én rajtam ne nevessen senki! Ne higyjék, hogy maguk hecceltek bele. Ne mulassanak rajtam! Vegyék tudomásul frakkosok és félmeztelenek, hogy én tudom, hová megyek. Tudom, kinek a kedvéért megyek. És büszkén, fölemelt fejjel megyek! Mindent tudok és mégis hozzá megyek.
Az ördög. Miért? Kinyitja a bőrtárcát.
Elza. Mert… szeretem ezt az embert! Hirtelen néma sírásba fullad.
Az ördög. Parancsoljon! A nyitott nécessaireből egy finom női zsebkendőt húz elő és átadja. Ezt a bőrtáskát mindig magamnál hordom, mikor nők közé megyek. Ez egy sírási neszesszér. Ebben megvan minden, ami a női síráshoz szükséges. Mindenekelőtt zsebkendő.
Elza átveszi a zsebkendőt. A szemét törülve. Szeretem. A következők alatt az ördög sorra mindenfélét vesz elő a táskából és sorrend szerint átadja Elzának, aki mindent gépiesen átvesz és használ. 1. kis tükröt, 2. kis fésűt, mellyel Elza a frufruját igazítja, 3. puderes tupflit, 4. puderes skatulyát, mellyel Elza a szeme vörösségét tünteti el. Az itt következő beszélgetés ezalatt folyik.
Az ördög. Hát ez az a híres szemtelenség?
Elza. Nem ez az. Mikor négyesre harangoztak, még fiatal lány voltam. Most már öregasszony vagyok. Maga volt az első, akinél el akartam kezdeni a közvélemény csinálást. És már itt megbuktam. Mit csináljak?
Az ördög. Szép kisasszony, neki kell menni a küzdelemnek. Nyiltan kell! Támadni kell! Szépnek kell lenni.
Elza. Még azt is megpróbálom.
Az ördög. Szemébe kell nézni annak az asszonynak. Úgy-e érzi néha, hogy nehéz küzdeni egy asszony ellen… tudom, hogy lánynak ez a legkeservesebb… hogy az ellenfele már… izé… ivott a szerelemből, hogy ért hozzá… hogy… Mondjak olyat, amitől elájul?
Elza. Mondjon.
Az ördög. Hogy ez az asszony már felszabadult ennél a mesterségnél…
Elza. Akkor?
Az ördög. Akkor gondoljon arra… én mondom magának, bennem nincs sok szív, de férfi vagyok a fejem búbjától a talpamig… egy nagy dolog van a világon… a legnagyobb erő még a legszebb, legingerlőbb asszonnyal szemben is… szűznek lenni!
Elza puderezve magát. Gondolja?
Az ördög. És így kell szembeszállni vele. Hogy ő is neki vaduljon! Nem kell félni tőle!
Elza. Gondolja?
Az ördög. Hogy ő is bele menjen a háborúba. Hogy amikor már mindenikük kijátszotta a utolsó aduját is, akkor maga még mindig megállhasson vele szemben fölemelt fejjel, mint mondani tetszett és arcába mosolyoghasson a szűz lány rettenetes fölényével. Hímpor, hímpor, frisseség, érintetlenség!
Elza. Szabad nekem ezt hallgatnom, amit maga beszél?
Az ördög. Nem szabad, de ép azért csak hallgassa. Győzni fog. És most menjen, táncoljon vele. De ne utánozza az asszonyokat. Ne kacérkodjék. Ne szemtelenkedjék.
Elza. Hisz én utálom magamat, mikor szemtelen vagyok, de muszáj, mert különben hol az egyéniségem?
Az ördög. Ugyan, ugyan. Süsse le a szemét, szégyelje azt a szép fehér nyakát, nézzen félve, reszketve a fiú szemébe, éreztesse vele azt, ami lányban a legizgatóbb: hogy maga zsákmány, aki vár az édes elrablásra. Föl a fejet kis lány. Na, ne lógjunk így. Így ni. És ha még egyszer az életben valaki magának azt mondja, hogy szemtelen, mondja meg neki, hogy egyszer egy idegen úrral félre vonult a hallba és azt hitte, hogy le fogja főzni, túl fogja kiabálni és attól az úrtól oly csöndesen, oly piszén, oly szerényen, úgy lefőzve és megcsöndesedve ment el, hogy az az úr mélyen elszégyelte magát és azon kezdett gondolkozni, vajjon nem ő-e a legnagyobb gazember ezen a világon? Amiben talán igaza is volt.
A lépcsőig kísérte. Fenn a lépcső fölött az ajtóban megjelenik János.
HARMADIK JELENET.
Elza, János, az ördög.
Elza hirtelen hátat fordít neki és az ördöghöz fordul.
Elza. Hát ne szemtelenkedjem?
Az ördög. Nem. János lejön.
János. Kerestem mindenütt, kis Elza.
Elza lesüti szemét. Igen.
János. Miért vonult ide?
Elza. Magányra volt szükségem. Akit érdekelek, az úgy is megtalál.
János. Szomorúnak látszik. Olyan kis lányos így. Valami bánata van.
János. Fenn a táncteremben majdnem asszonyos volt, friss, vidám, kacér, most meg ilyen csöndes. Mi történt magával? Körülnéz, meglátja az ördögöt. Ja?? Most már értem.
Az ördög. Ne hidd, hogy én szomorítottam el.
János Elzához közel megy. Nem is hiszi, mennyivel szebb így. A másik modora nem áll jól magának. Ez az igazi. Az ember szeretné dédelgetni, vigasztalni, bocsásson meg, de az ölébe venni, simogatni.
Elza szégyenlősen. De János…
Az ördög. Megbocsájtanak, de üdvözölnöm kell a háziasszonyt. Felszalad a lépcsőn, el. János és Elza helyet foglalnak a színpad jobbfelén.
Elza. Ki ez az ember? Félek tőle.
János. Állítólag ismerősöm. Erőszakkal a barátom. Én egy neuraszthéniás bölcsnek nézem. De ne róla beszéljünk. Örülök, hogy magát ilyennek látom. Ebben a romlott, forró levegőben… Nem érzi, hogy ma itt különösen forró, izgató a levegő.
Elza. De igen. Mintha valami vad meleg szél fújna. Olyan, mint a sirokkó. Én úgy félek.
János. Ezt se mondta még soha. Pedig mily jó bátorítani egy szép gyereket, mikor fél. Az ördög megjelenik fent az ajtóban, Jolánnal karonfogva. Lejönnek és balról helyezkednek el. Az ördög köhécsel.
NEGYEDIK JELENET.
Az ördög, Jolán, János, Elza.
Jolán. Nem. Talán ne zavarjuk az ifjú párt.
Az ördög. Nem kell túlságosan tapintatosnak lenni. Helyet mutat balról Jolánnak. Leülnek.
Elza. Itt van Jolán, nem érdekli?
János. Már üdvözöltem. Beszéljünk magáról. Ma mindennél jobban érdekel az, hogy… Beszélnek.
Jolán. Úgy látom, ezek végre megtalálták egymást.
Az ördög. Lehet. Kellemetlenül érinti?
Jolán. A világért sem.
Az ördög. Menjünk máshová?
Jolán. Nem, nem. Örülök, mikor ily szépen látom fejlődni a fáradozásom gyümölcsét. Beszélnek.
Elza. Ezek rólunk beszélnek.
János. Ne törődjék vele. Örüljünk, hogy végre egy pillanatra magunk maradtunk. Boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy ma este végre fölfedeztem magát.
Elza. Miért néz mindig oda?
János. Csak épen… véletlenül. Beszélnek.
Jolán. Hagyjuk őket. Hát mégis eljött, erőszakos ember.
Az ördög. Nem jöttem ok nélkül. Ma délután vállalkoztam valamire.
Jolán. Mire?
Az ördög. Megigértem valakinek, hogy a mai éjszakán elcsavarom az ön fejét.
Az ördög. Jánosnak. Még a részleteket is sziveskedtem előre bejelenteni.
Jolán. És János?
Az ördög. Hogy mit mondott?
Jolán. Tűrte ezt?
Az ördög. Felelt valamit. Mondhatom, kissé meglepő volt a felelet. De most nem mondom meg, félek, hogy bántaná magát.
Jolán. Nem bánt. Mondhatja bátran.
Az ördög. Majd talán később. Folyton a túlsó oldalra néz.
Jolán. Nem. Hirtelen. Érdekes szeme van magának.
János. Más világ. Ahány nő, annyi világ. Maga nekem új világot jelent.
Elza. Ugyan mit jelenthet egy ilyen nagy művésznek az én kis leány életem?
János. Talán mindent.
Az ördög. Mintha aludnék. De ha egyszer valaki megcsókolja a szemét, fölébred a tekintete és én látom, mennyi forró asszonyiság ég a maga alvó szemében.
Jolán. Nem szeretem, ha így beszél. Olyan érzés, mintha gyujtogatna.
Az ördög. A kis fehér keze már ég. Érzem, ahogy a kezemhez ér.
Jolán kacéran. Úgy-e az gyerekes volna, ha most elhúznám innen a kezemet. A kezük, ahogy egymás mellett ülnek összeér.
János. Az ejt gondolkodóba, hogy még ilyen szelidnek nem láttam.
Elza. Nem tudom, de mintha magával szemben egészen más volnék.
János. Szinte szégyellem a régi bűneimet, mikor a tiszta gyermekarcába nézek.
Elza. Talán ettől olyan meleg a tekintete. Süti a homlokomat.
Az ördög. Délután óta csudálatosan kivirágzott az arca.
Jolán. Talán azért, mert egy különös valaki ül mellettem, egy ismeretlen lény, akiről csak azt érzem, hogy férfi, de annak aztán az!
Az ördög. Megszépül, mikor ezt a szót mondja: férfi. Milyen szép lehet, mikor már nem mondja.
János. Oh egy ilyen érzés letörli a régi bűnöket. Modern embernek az első szerelme rendszerint egy utolsó lány. De az első lány aztán az utolsó szerelme.
Elza. Én még soha nem voltam szerelmes. De már kétszer ábrándultam ki.
Az ördög. Arra vagyok büszke, ha egy asszonynak ismeretlenül tetszem. Akkor tudom, hogy magamért szeret.
Jolán. Annyiban igaza van, hogy… az ismeretlenség határozottan… határozottan…
János. Illuzió dolgában… ami az illuziókat… ami azt illeti…
Az ördög. Ezért nem teszek önnek vallomásokat.
Jolán. Igen… vallomások? Nem hinném, hogy… habár… tényleg… nézet dolga… különben…
Elza. Nem jól nevelik a mai lányokat.
János. Semmi kétség… a leánynevelés nálunk… a közfelfogás… alapjában véve… tulajdonképen…
Jolán… a lényege… a lényege a dolognak…
János… tulajdonképen…
Elza hirtelen feláll. Kísérjen fel kérem az emeletre. Bodajkinak igértem a második négyest.
János feláll. Már megy?
Elza majdnem sírva. Sürgető hangon. Igen. Igen. Jőjjön. János áll. Jőjjön.
Elza a lépcső felé megy. János utána. Mikor elhaladnak Jolán mögött, Jolán hanyagul hátra szól.
Jolán. Te nem táncolsz?
Az ördög udvariasan feláll.
Elza megáll. Hogy táncolnék, mikor állok. Egy lépést tesz a lépcső felé. Élesen. De most táncolni megyek.
Jolán feláll. Csak menj fiam.
Elza. Én ugyan utálom a táncolást, de ma táncolok reggelig, ha másért nem, hát azért, mert vannak, akiknek ez nem tetszik. És amíg ilyen van, addig táncolok, még ha térdig kopik is a lábam! Dacosan néz rá. Pillanatnyi szünet. Jolán egy lépést tesz feléje, mintha mondani akarna neki valamit, de János közibük lépve, karját nyujtja Elzának és mind a ketten sietve lemennek a lépcsőn.
ÖTÖDIK JELENET.
Jolán, az ördög.
Az eddigi vontatott, alakoskodó hang helyébe friss, harcos hang lép. A beszédek gyorsan, izgatottan követik egymást.
Jolán. Hallotta ezt?
Az ördög. Igen.
Jolán. Ez a lány nagyon biztos a dolgában, hogy így mer velem beszélni. Eddig ezt nem merte. Hirtelen. János szereti ezt a lányt.
Az ördög. Megálljunk. Most, lássa, most megmondom, mit felelt nekem délután János.
Jolán. Mikor arra vállalkozott, hogy…
Az ördög. Hogy elcsavarom a fejét. Le akart lőni.
Jolán titkolt örömmel. János?
Az ördög. Ő, személyesen. Ezzel a revolverrel ni! Megmutatja. Elvettem tőle.
Jolán. Magát le akarta lőni énmiattam.
Az ördög. Rám fogta ezt a revolvert, amely mind a hat golyóra meg van töltve.
Jolán. Délután még meg akarta ölni. Miattam. És most mégis ilyen nyugodtan nézte, látta, tűrte, hogy suttog a fülembe, hogy udvarol, hogy én magához hajolok, hogy összeér a kezünk, hogy szinte túl megyünk azon a határon… Hiszen ez… ez megszerette ezt a lányt.
Az ördög. Tessék. Hát érdemes asszonyért embert ölni?
Jolán. Elhiszem, hogy megtette, mert becsül, mert tisztel, mert maga bizonyára olyanokat mondott, amik… ezért hálás is vagyok neki. De azt látom, hogy ezek tetszenek egymásnak. Ezek szeretni fogják egymást.
Az ördög. Érdekes, mennyire felháborítja önt, hogy egy kedves terve sikerült.
Jolán. Hát azt hiszi, hogy sikerült?
Az ördög. Nem tudom. De tudom a módját, amivel erre a kérdésre választ kaphatunk.
Jolán. Hogyan?
Az ördög. Tisztázzuk kérem. Délután meg akart ölni, mert bejelentettem neki, hogy ön az enyém lesz. Én azt mondom, hogy ez szerelem. Ne mondja, hogy tisztelet. Tiszteletből mozsárágyút szoktak elsütni. A revolver az egészen más. Ezzel szemben ön azt mondja: a lányt szereti. Hogy melyikünknek van igaza, azt mondja meg ő maga.
Jolán tiltakozólag. Kérem…
Az ördög. Tudom. Pardon. Tudom, hogy ez önt csak annyiban érdekli, mert öntől ered ennek a házasságnak a terve és szeretné, nagyon szeretné, ha a dolog… izé… sikerülne. De épp ezért érdekli.
Az ördög. Ő fogja megmondani, melyik volt komoly. A délutáni merénylet, vagy ez a kivonulás. Jó?
Jolán. Hogyan… beszélni vele?
Az ördög. Nem.
Jolán. Csak nem hallgatózni?
Az ördög. Nem.
Jolán. Hát?
Az ördög. Mint minden nehéz csomót, úgy ezt is vágni kell. Van én nekem egy módszerem erre. Már sokszor bevált. De ígérje meg, hogy nem kérdez részleteket.
Jolán. Nos?
Az ördög. Ez egy kisérlet, az én találmányom. Ez a leghígabb limonádé-oldatban is halálbiztosan kimutatja a férfit. A dolog meglepően egyszerű. Az imént a lépcsőházban láttam önt egy hosszú, uszályos belépőben.
Jolán. Igen.
Az ördög. Menjen és vegye ezt magára. Tűzze össze jól, hogy ne lássék ki egyéb, mint födetlen válla, a nyaka, meg a cipője orra. Aztán jőjjön le ide. Ő minden kérdés, célzás nélkül el fogja árulni magát. Méltóságod mindent meg fog tudni, anélkül, hogy egyebet csinálna, mint hogy itt van.
Jolán. Furcsán kezdődik a kisérlet. És maga olyan furcsán néz rám, hogy kiváncsiskodás nélkül engedelmeskedem. Néha megvillan a szeme, és akkor úgy érzem, mintha az egész emberiség minden esze a maga homloka mögött volna.
Az ördög. Ilyen kevésre becsül?
Jolán. Most mindjárt menjek?
Az ördög. Most mindjárt. Ha valakinek feltűnik, mondja egyszerűen, hogy fázik.
Jolán izgatottan. De ha az sül ki, hogy…
János megjelenik a lépcső fölött.
Az ördög nem néz hátra. Jön. Ez a pillanat.
Jolán. Megyek. Izgatottan kapja föl a sleppjét és elszalad.
HATODIK JELENET.
János, az ördög.
János lesiet a lépcsőn. Ki volt az, aki most innen kiszaladt?
Az ördög. Innen?
János. Igen. Mikor bejöttem, valaki ott kiszaladt. Mintha azért szaladt volna ki, mert én jöttem.
Az ördög. Nem szaladt innen ki senki. Cigarettára gyujt. Szünet.
Az ördög. Elragadó teremtés az a kis fehér lány.
János. Igen. Szünet.
Az ördög. Rosszkedvűnek látszol.
János. Én? Nem. Nincs valami különös jó kedvem, de nincs is rá okom…
Az ördög. Csak nem vagy még az esti beszélgetésünk hatása alatt.
János. Na hallod, ha azt hiszed, hogy nekem nincs egyéb gondom, mint… mint…
Az ördög. Hát persze, persze. Kicsit gondolkozik. Nem érdekes az, hogy az ember néha belelovagol valamibe, mint én ma délután, és csak aztán jön rá, hogy: a teremburáját, minek csináltam én ezt az egészet? Nem voltam izléses. Mi?
János. Oh kérlek.
Az ördög. Igazán távol van tőlem még a gondolata is annak, hogy ő méltóságát olyan szemmel nézzem, mint nem tudom én… valami…
János. Ejnye de furcsán beszélsz, nem ismerek rád.
Az ördög. Nem, csak kellemetlen rám nézve.
János. Micsoda?
Az ördög. Hogy feltüzeltem magam, meg talán téged is, és a beszéd hevében olyan hangot mertem magamnak megengedni egy úri asszonyról beszélvén, amit sajnálok. Szeretném a falba verni a fejemet. És pláne semmi közöm nincs hozzá. Kedves, csinos, derék kis asszony. És azzal vége. Hagyjuk ezt a témát.
János. Nagyon furcsa vagy.
Az ördög. Parancsolsz egy cigarettát?
János kelletlenül. Nem. Köszönöm.
Kínos szünet.
Az ördög. Gyere fel a buffetbe. Megiszunk egy cognacot. Nagyszerű Martelljük van.
János. Nem. Nincs rá gusztusom.
Az ördög. Mondom, rossz kedved van. Talán valami kellemetlenséged volt?
János. Nem volt semmi.
Az ördög. Hát akkor miért vagy ilyen kelletlen? Ilyen morózus.
János. Ha nagyon érdekel, én meg is mondom neked.
Az ördög. Nem szoktam indiszkrét lenni.
János. Én neked nagyon szívesen megmondom.
Az ördög. Kérlek, hagyjuk. Indul.
János. Ne hagyjuk. Ha talán téged most már nem is érdekel, engem kezd borzasztóan érdekelni, hogy miért vagyok rosszkedvű. Engem megdöbbent az a változás, amin, órájára nézve… öt órai idő alatt átmentél. Ez a változás izgat engem. De valahogy azt ne hidd, hogy őméltósága miatt beszélek most egy kicsit izgatottan veled. Jobb, ha ezt az ügyet nyiltan kiküszöböljük.
Az ördög. Természetesen!
János. Én ide azzal a szent elhatározással jöttem, hogy azt a kis lányt megkérem. Hónapok óta készülök erre, most csak megerősödtem abban a hitemben, hogy boldog leszek vele.
Az ördög. Bravó. Látod ezt már szeretem. Kezet nyujt, amit János nem fogad el.
János. Gratulálsz? Helyesled?
Az ördög. El vagyok ragadtatva. Ez végre józan beszéd. Miért nézel úgy rám?
János közel megy hozzá. Az a nő, aki innen az imént kiszaladt, Jolán volt.
Az ördög. Ugyan te bolond. Lesüti a szemét.
János rekedten, rosszul titkolva nagy izgatottságát. Öregem, nekem megmondhatod, én egy szegény, nősülésre ítélt legény vagyok. Én igazán nem…
Az ördög. De ugyan kérlek… hogy… hogy… hogy gondolhatod, hogy őméltósága épen mikor… És különben is miért szaladt volna ki?
János kínosan nevet. Én már nem vagyok ám az, aki hét órakor voltam. Lehűtötte a fejemet ez a tizenhárom fok nulla alatt.
Az ördög. Tizenhárom fok van nulla alatt? Ne mondd.
János. Annyi. Rövid szünet, mely alatt fájdalmas mosollyal nézi. Nagyon érdekelnek a hőmérsékleti viszonyok?
Az ördög. Nem… de… nulla alatt tizenhárom, ez igazán ritkaság… pláne december elején.
János. Pláne december elején. Mosolyogva néz. Délután még nem voltál ilyen élhetetlen.
Az ördög zavart színlel. Élhetetlen?
János. Úgy viseled magad, mint valami jogász.
Az ördög földre süti szemét. Mennyiben… Jogász?
János végignézi. Nem vagy te úriember, doktor.
Az ördög. Hogy értsem ezt?
János. Érted, ahogy akarod. Úri embernek lenni, ehhez tehetség is kell. Úgy látom, neked nincs ehhez tehetséged.
Az ördög. Mi ez?
János. Aki nem tud tökéletesen titkolni olyasmit, aminek az eltitkolása gentleman kötelesség, az nem úri ember. De nem tehet róla.
Az ördög. Hogy eltitkolok valamit?
János. De rosszul.
Az ördög. Ugyan mit?
János. Ismétlem, az a nő, aki innen az imént kiszaladt, Jolán volt. Nekem megmondhatod, én innen ma mint vőlegény fogok távozni. Velem nem kell számolni. És én tudok diszkrét lenni. Nos?
Az ördög. Nem… de… bár komoly ember vagy… ma nem, nem, megint ostoba voltam, megint elgaloppoztam magam. Gyerünk fel a táncterembe. Indul.
János megfogja a karját, tréfásan. Na ne izélj öreg. Úri emberek közt vagyunk. Engem nem érdekel az a hölgy, sokkal jobban érdekelsz te, meg egy ilyen gyors siker. Az istállóját neki, hát amiért férj leszek, hadd tanulom én is meg a módját. No, te… hát na!
Az ördög. Gentleman vagy. Nem kérdezem, mondom. Igen.
János. Igen.
Az ördög. És tudod, mi az élet?
János. Igen.
Az ördög. És ma délután nem voltam nálad és nem mondtam semmit. Eléggé sajnálom, amit mondtam. És… Hát amit itt a házasságról beszéltél, az mind egy férfi komoly szava. Ebben ne is merjek kételkedni. János igenlőleg int. Becsületszó. János kezet ad neki. Ülj le. Nem is tudod, mennyire megkönnyebbültem. Most fellélekzem, mert van valaki, akiről tudom, hogy hideg és okos, akinek az én szerelmi ügyemhez semmi érdeke nem fűződik, szóval, aki az a hideg harmadik… remélem… még van időd, ha talán, amit az előbb mondtál…
János. Szó sincs róla. Az elképzelhető leghidegebb harmadik vagyok. Szóval jó volt a megfigyelésem?
Az ördög némán igent int a fejével.
Szünet.
János. Látod, hidegen hagy a dolog. De érdekel, nem tagadom. Már csak azért is, mert magam is férj leszek nemsokára. Jó ismerni a technikát.
Az ördög. Ne kívánd ezt. Mindenki, aki a gazság technikáját ismeri, már tartalékos gazember.
János. És az asszony?
Az ördög. Hogyan… az asszony?
János. Ilyen hamar megszédült?
Az ördög kézmozdulattal inti, hogy de még mennyire.
János. És a férje?
János rosszul titkolt fájdalmassággal. Ma délután, nálam, ott beszélted tele a fejét.
Az ördög. Meg vagyok rémülve tőle. Annyira elvesztette a fejét, a józanságát… Azt hiszem, csalódtunk benne mind a ketten, mikor azt hittük, hogy ártatlan teremtés. Rettenetesen ügyes nő, aki úgylátom, megdöbbentő módon ért ahhoz, hogyan kell a környezetét becsapni, és be is csapja már ki tudja, mióta. Vagy az is lehet, hogy jóbecsületű asszony, túlságosan is ártatlan, és akkor megijedek magamtól, mert azt kell hinnem, hogy valami hipnotikus hatással vagyok rá, hogy ily gyorsan, ily könnyen… és ezt nem szeretném, mert ez nem kellemes dolog, ha tudom is én… valami beteges idegzetű… hiszen érted!
János. Értem.
Az ördög. Ez a félelem kínoz, ezért örülök, hogy ilyen okos emberrel beszélhetek róla. Kolosszális nő. Fantasztikus, bátor, olyan vakmerő, hogy elhül bennem a vér. Bolondul szereti a veszélyt. A minél nagyobbat. És tudod, most még tele vannak az ilyen nehézségek gyönyörrel, felkorbácsolják a lelkemet… egy csók… az ajtó mögött, amely előtt a férj egy lépésnyire áll… és most valami, amit ép akkor beszéltünk meg, amikor te jöttél… és… amikor ő… kiszaladt… mert… ő volt az.
János. Nos? Nos?
Az ördög. Vad ötletünk támadt. Azt mondtam neki: ma itt estély van nálad. Itt van egész Pest. Mind a sok bankigazgató, képviselő, ügyvéd, egyetemi tanár a feleségével, mind az a sok ember, akinek a tiszteletéből élsz. Vannak vagy százharmincan. Mert úgy-e, annyian vannak?
János. Igen, igen.
Az ördög. Azt mondtam: Fogd magad, menj fel a szobádba. És öltözködjél addig, amíg nem lesz rajtad más, mint csak az a belépő. Érted? Semmi más. Egy modern Monna Vanna. A cipőd és a selyemharisnyád, mert ezt látják. De azontúl semmi. Ahogy az isten megteremtett, egyszer jókedvében és… és… és a belépő.
János. Ezt mondtad neki?
Az ördög. Ezt.
János. És ő?
Az ördög. Belement. Be fog jönni ide, aztán velem a nagy szalonba a százharminc vendég közé, az egész világ elé, födetlenül, ruhátlanul, mint egy pogány istennő, aki részeg valami nagyon édes bortól és el akarja kábítani a szeretőjét valami istenien vakmerő dologgal… Tudod, hogy a karomon vezessem… és…
János. Hogyan?
Az ördög. Fölveszi a belépőjét… és nem lesz alatta semmi. És ezt csak én fogom tudni meg ő… Meg… most már te. Hát ez valami rettenetesen szép érzés lehet. Ilyen izgató keverékét az asszonyi édességnek és a nagy veszedelemnek nem is tudtam elképzelni. És ez az első nap. Most képzeld, milyen szerető lesz ebből az asszonyból! Miket talál ez ki! Micsoda olthatatlan szenvedély! Micsoda izgató érdekesség! Lobog bennem a vér, magas, piros lánggal, ha erre gondolok! Haj hó!!
János kitörve. Hazudsz!
Az ördög. Micsoda?
János. Hazudsz te kalandor.
Az ördög. Bocsáss meg… de hiszen most te kelepcébe csaltál engem… megcsaltál… te szereted azt az asszonyt!
János. Hát tudd meg, igenis szeretem. De hogy sejtelmed legyen róla, mennyire szeretem, tudd meg azt is, hogy meg fogok nősülni.
Az ördög. Hogyan…
János. Hallgattam itt ezt a vérlázító hazugságot, amit kieszeltél. Nézem, hogyan mulattatja magát egy romlott idegrendszer egy ilyen gondolattal. Mert ezt itt a magad mulatságára hazudtad. Százat ismerek ilyet, aki hazudik nőkről, nem is azért, hogy hencegjen, hanem hogy mialatt hazudik, élvezzen. De ha csak vallomást akartál kicsikarni belőlem: igenis szeretem. És az én szerelmem tiszta, szent, én ennek a szerelemnek kiállok az útjából, érted? Elveszek feleségül egy szegény kis lányt, kiegyezem a boldogtalanságommal. De a fél életemet feláldozom ennek az asszonynak a tisztességéért, meg azért a tudatért, hogy talán ő is szenved én miattam. Hogy ne rántsam le az ő tiszta, hófehér lelkét egy piszkos hotelszerelem sarába… Hazugságokba, bujkálások, véres, sáros, piszkos könyek közé… amikről te nem tudsz, mert piszkos vagy magad is, mint a többi, mert méltatlan vagy még arra is, hogy a cipője porát lecsókoljad. És most meg foglak büntetni azért, amiért elárultam magamat. A gaz hazugságodért ki foglak kergetni innen, a saját felelősségemre, a magam úri passziójából, mintha téli kabátot loptál volna. És figyelmeztetlek, hogy jobban teszed, ha csöndesen, elegánsan, magadtól mégy el, mert abban a nem várt esetben, ha nem mennél el magadtól, én megfogom a gallérodat és kidoblak. Takarodjál!
Az ördög nagyon komolyan, gőgösen néz rá, csípőjére tett kézzel. Most megint hozzányúlnál ahhoz a revolverhez, de tisztelettel figyelmeztetlek, hogy most nálam van.
János feléje megy. Azt mondtam, hogy takarodjál. Az ördög egyre hátrál a lépcső felé. Ebben a pillanatban ezen a világon semmitől sem félek. Támadólag megy feléje, az ördög hátrál, néhány lépcsőfokon föl is megy, aztán hirtelen a csukott ajtóra néz, mely ebben a pillanatban kinyílik. Kiegyenesedik. Diadalmas örömmel néz Jánosra.
Az ördög. Itt van! Nagy csönd. A két férfi némán áll egy kis ideig. Az ördög a lépcsőn félre áll, mintegy egymaga áll sorfalat az érkező Jolánnak. Jolán belép az ajtón, felemelt fővel, félig lehunyt szemmel, lassan, méltóságteljesen jön le a lépcsőn. Mikor leér, lassan fölemeli a szemét és ránéz Jánosra. Az ördög lejön utána. Jolánon nagyon gazdag, földig érő, uszályos belépő van, melyből csak a cipője orra látszik ki, s mely födetlenül hagyja dekoltált vállát. A belépő elől nyílik, de most földig össze van fogva.
HETEDIK JELENET.
János, az ördög, Jolán, majd László.
Jolán nyitva hagyta az ajtót, úgy, hogy most nagyon fojtott, halk zene hallatszik. Valami fájdalmas keringő.
Jolán. Még ma nem is beszéltem magával János.
János mereven nézi a köpenyt. Halkan az ördöghöz. Mi ez?
Az ördög. Ez egy belépő. Fölényesen mosolyog és szorosan Jolán mellé áll.
Jolán. Úgy látszik, az estélyünk mégis sikerült. Az emberek jól érzik magukat. A fiatalság olyan bolondul táncol, mintha a lányoknak mindnek ez volna az első báljuk, a férfiaknak meg az utolsó.
Az ördög. Csupa mámor a levegő. A jó pezsgő gőze száll. Furcsa, hogy ebben a mulató milieuben János ilyen szomorúnak látszik.
Jolán. Szomorú?
János. Nem! Jól mondta, csak annak látszom. Belül e pillanatban olyan víg vagyok, amilyen még nem voltam soha életemben.
Jolán. Ennek örülök.
János. Húsz éves vagyok, gyerek vagyok, szamár vagyok.
Az ördög vígan. Na-na-na.
János Jolánhoz. Higyje el. Tombol bennem valami vad vígság. Ilyet még nem hallott tőlem, de szeretném magamat leinni a sárgaföldig.
Jolán. János! Maga mondja ezt? Soha életében nem ivott egy korty bort.
János. Ma csupa olyan dolgok történnek velem, amik soha életemben nem fordultak elő. Például még soha életemben nem nősültem.
Jolán. És ma nősül?
János. Feltétlenül.
Az ördög. Én már gratuláltam is neki. Vérbeli kis lány.
János. Ő is csak bálvány, amit faragok magamnak, hogy a magam szívét szeressem benne. Ezért szép. A bálvány maga kő, fa, kóc, csepű vagy pláne rongy. Minden rongy.
Az ördög. Mégis csak keserű vagy belül is.
János. Ez a legénybúcsú keserűsége. Az ember kiadja magából az utolsó epét és aztán jön a tiszta, derűs élet, a nyugalom, a szent boldogság, a szűz lány és a szűz szerelem.
Jolán. El vagyok ragadtatva magától.
János. Undoritó, hogy ma mindenkinek tetszem.
Jolán. Úgy látom János, maga már ivott. Legalább a tónusából dűl az alkohol.
János. No végre, hogy nem tetszem.
Az ördög. Ma kötekedő hangulatban van. Hozzám is szigorú volt.
János nem tudva magát türtőztetni. Meg fog hűlni. Miért nem veti le a belépőjét.
Az ördög. Valószinűleg, mert fázik.
Jolán összébb vonja magán a belépőt. Fázom.
Az ördög. Ha nem tudnám, hogy az ilyen kicsinyesség távol van öntől, még azt hinném, hogy azért nem veti le, mert szép és drága.
Jolán. Ne foglalkozzunk annyit evvel a belépővel. Jánoshoz. Láttam, nagyon jól érezte magát a kis lánnyal.
János. Nagyon.
Az ördög. Mulatságos volt, hogy hogyan beszélt egymással ez a két különböző ember. Én szeretem az ilyen pikantériákat.
Jolán körülnéz. Én nem tudom… Maguk nem fáznak itt? Mintha hideg volna.
Az ördög. Én is azt akartam mondani az előbb.
János. Olyan meleg van, hogy… valóságos forróság.
Jolán. Tudja isten, én mégis fázom.
Az ördög. Talán nincs elég melegen öltözve. Ez meggondolatlanság.
Jolán. Előbb-utóbb rájön az ember, hogy ami ezen a világon édes, az mind meggondolatlanság.
János izgatottan. A vakmerőség is édes?
Jolán. Mit érdekli ez magát? Volt már maga valaha életében vakmerő?
János végleg elvesztve önuralmát. Nem féltek tőlem? Jolán megretten.
Az ördög hidegen. Én még a bevégzett férjektől sem félek. Hogy félnék egy vőlegénytől? A téli kert felől besiet László.
László az állás szerint Jánoshoz ér legelőször. Összeesküvés?
Az ördög. Nem. László karonfogja Jánost és lassan oldalt megy vele.
László halkan. Na, mi van a kis Elzával? Csöndesen beszélnek.
Jolán a színpad másik oldalán az ördöghöz hirtelen. Mit mondott maga erről a belépőről ennek az embernek?
Az ördög. A belépőről semmit nem mondtam. Arról beszéltem, ami alatta van.
Jolán. Maga ennek az embernek… csak nem azt mondta, hogy…
Az ördög. Nos.
Jolán. Az izgatottságából, a beszédjéből azt veszem ki… csak nem hitette el vele, hogy ez alatt… nincs… Feleljen!
Az ördög. Eltalálta.
Jolán. De hisz ez iszonyú!
Az ördög. Nem szeretem ezt a felháborodást. Maga az első célzásnál nagyon jól tudta, hogy mit mondtam neki, és örült ennek, mert látta, hogy sikerült a kisérletem, hogy most el fogja magát árulni, most kitör belőle a féltékenység, a szerelem, a vad szenvedély… látta a szemén, érezte a hangján, hogy ő most elképzeli magát ez alatt a belépő alatt és a csontjai reszketnek erre a gondolatra… ezt maga látta, ezt maga élvezte, ezt maga nagyon jól tudta.
Jolán. Hogy meri azt mondani, hogy tudtam? Ha ezt tudtam volna…
Az ördög. Kérem, maga az első célzásra ledobhatta volna magáról a belépőt, vagy kinyithatta volna, vagy kinyitná most. Hiszen még most sem nyitja ki!
Jolán a szemébe néz nagyon fölényesen. Honnan tudja maga azt, hogy én nem voltam tisztában a maga ötletével már akkor, mikor ezt a belépőt fölvettem?
Az ördög meglepődve. Hogyan…
Jolán. Hát azt hiszi, nem értettem rögtön?
Az ördög. Hogyan… kitalálta a gondolatomat?
Jolán. Ki én.
Az ördög. Szóval most ön… úgy van, ahogy mondtam, vagy úgy… ahogy ő gondolja?
Jolán. Na, édesem! Most mutassa meg mit tud! Most tessék kombinálni!
János ez utolsó szavak alatt a lépcsőig kísérte Lászlót, aki sietve távozik. János megvárja, míg becsukódik mögötte az ajtó, aztán hirtelen Jolánhoz lép.
János. Jolán…
Jolán a támadó föllépésre az ördöghöz fordul. Doktor, megigérte, hogy elkísér… körül kell járnom a termeket… az uramat se láttam egy fél óra óta… százharminc vendégem van… illik mindenikkel legalább egy szót váltani. Kérem a karját.
Az ördög. Nem is hiszi, milyen örömmel… A karját nyujtja feléje. Gyerünk.
Jolán hanyagul hátra szól. János… maga nem jön?
János. Nem. Hirtelen. De maga itt marad.
Jolán megáll, még mindig az ördög karján. Tessék?