ELSŐ FELVONÁS.
Kis hónapos szoba a külső Józsefvárosban, földszintes házban. Hátul fülkében egyszerű ágy. A hátfalon virágos ablak az udvarra, ahol kert is van. Az ablak mellett a hátfalon ajtó, amely erre az udvarra nyílik. Mosdó. Szekrény. Asztal. Székek. Balról elől ajtó. Déli tizenkét óra. Nyári vasárnap.
Mikor a függöny felgördül, a szobában nincs senki. Delet harangoznak. Belép hátul Irma, tizenkilenc éves szegény kis cseléd, ebben a szegény házban. Körülbelül három-négy éves kis gyereket cipel, alig bírja.
Irma a harangütéseket olvasva. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm, tizenegy. Bamm, tizenkettő. Leteszi a gyereket. Most ülj le ide szépen Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek. Pont tizenkettő. Kihúz egy fiókot. Gyere, te lusta abrosz, ne aludj, kelj fel, gyere dolgozni. Terít. Tanuld meg Lilike, hogy kell teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod? Van rajta négy folt. Kettő spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb kézhez tesszük. Ebbe törüli a száját, a drága mérges. Megcsókolja a szalvétát. Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapóstával. Dacára, hogy énrám mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod, Lilike? Tányért, evőeszközt rak az asztalra. Szavalva: «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Szép vers? Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor Lilike. Tányér pont a középre lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elől keresztbe. Poharat tesz. Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges. Itt iszik belőle. Megcsókolja a poharat. Csóküzenés a pohárpóstával. Szavalva: «Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem gyönyöröm!» Ez a legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után, mert megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én, személyesen. Drága mérges gazdám, a legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló. Szúrd át boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. Szavalva: «Boldogságom himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő. Lehúzza. Van szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak. Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, rüsztöm is van, jaj de szép magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van, de senkinek se kell. Szavalva: «Boldogtalan lábam, gyönyör himpora, Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!» Mars vissza a rongyos cipőbe!
Épp húzni kezdi a cipőt, mikor Adél belép az udvar felől.
Adél. Mit csinálsz itt?
Irma. Teritek a Sipos úrnak.
Adél. A lábaddal?
Irma. Kavics ment a cipőmbe.
Adél. Kivel kiabáltál itt?
Irma. Senkivel. A Lilikével beszélgettem, boldogtalanságomban.
Adél. Megint bolond vagy?
Irma. Mindig bolond vagyok, kezit csókolom. Kezet akar csókolni.
Adél. Ne csókold a kezemet, hanem húzd fel a cipődet és csöndben végezd a munkádat. Kinyitja az ajtót, kikiált az udvarra. Kati! Mért nem tartja otthon a gyerekét!
A házmesterné megjelenik az ajtóban.
Kati. Mit csináljak, kérem, folyton elcipeli tőlem. Fölveszi a gyereket.
Adél. Mit cipeled mindig?
Irma. Imádom a Lilikét.
Kati. Tessék neki megmondani, nagysága kérem, ne mondja a gyereknek mindig, hogy Lilike, van annak becsületes neve: Jánoska, ő meg rászoktatja, hogy Lilike, még megszokja a gyerek.
Adél. Micsoda butaság ez? Hiszen nem is lány!
Irma. Én lánynak tekintem, olyan édes kis lányarca van. A gyerekhez. Ez az én barátnőm, úgy-e, Lilike?
Kati. Mindig cipeli, még leszoktatja a járásról, pedig milyen nehezen tanult meg. Azt hiszi, mert távoli rokon, neki mindent szabad.
Adél. Ő távolról rokonom, de itt közelről cseléd, és maga csak bátran parancsoljon neki.
Kati. Igenis, kezit csókolom.
Adél. Úgy látszik, már egészen bolond vagy. Nem férsz a bőrödbe, de ki foglak dobni, el foglak küldeni falura az anyámhoz, a tehenek mellé. Így nem lesz belőled rendes cseléd soha. Mi van veled?
Irma. Semmi.
Adél. Mit csináltál ma reggel?
Adél. A házmesterné azt mondja, hogy meztelenül járkáltál az udvarban reggel hat órakor.
Irma. Nem igaz.
Kati. De igaz, saját szememmel láttam.
Irma. Nem igaz, mert nem járkáltam.
Adél. De meztelen voltál.
Irma. Fürödtem.
Kati. Na, tetszik látni.
Adél. Mibe fürödtél?
Irma. Az esővizes hordóban. Ott hátul az udvarban, senki se látta, még mindenki aludt a házban. Megfürödtem és rögtön felöltöztem.
Adél. Jól van Kati, kimehet.
Kati kimegy a gyerekkel.
Adél. Hogy mersz te megfürödni az esővizes hordóban? Miért fürödtél?
Irma. Mert piszkos voltam.
Adél. Most ez a legújabb mániád, a fürdés. A multkor belefürödtél a mosóteknőbe.
Irma. Akkor boldogtalan is voltam, mert sok kékítő volt benne és két napig kék voltam, mint az édes tündér, mikor a hold rásüt.
Adél. Hát majd adok én neked édes tündért, két pofont, hogy a szemed szikrázik. Kinek pucolod magadat?
Irma. Nem pucolom magamat, tetszik látni, milyen ronda vagyok.
Adél. Ronda vagy, de azért folyton cicomázod magadat. Hol van a Sipos úr bora meg a szódavize?
Irma. A jégen van, nem hozom be, mert megmelegszik addig és akkor ő ordít.
Adél. Micsoda beszéd az, hogy ordít? Hogy mersz a Sipos úrról ilyet mondani?
Irma. Hát összeszidja az embert nagyon hangosan.
Adél. Jól teszi.
Irma. Hát jól is teszi.
Adél. Ne feleselj. Hallgass.
Irma. Hát hallgatok.
Adél. Nem hallgatsz? Egy szót se. Nézd csak. Húzd fel a cipődet, mit állsz itt mezítláb?
Irma felhúzza a cipőjét.
Adél. Délután itthon maradsz és vasalni fogsz, értetted? Az összes harisnyákat át fogod nézni, amelyik rongyos, azt megstoppolod és aztán ki fogod mind vasalni. És ha azzal kész leszel, lehordod a padlásról a fehérneműt, lerakod a mángorló mellé. Ez lesz a vasárnapod. És egész héten nem mehetsz a Nemzetibe. Majd adok én neked. Az órásnál voltál?
Irma. Még nincs kész az óra.
Adél. Nem azt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy voltál-e az órásnál?
Irma. Voltam.
Adél. Mit mondott?
Irma. Hogy még nincs kész az óra.
Adél. Nahát. Így felelj, ha kérdezlek. Majd mondd meg Sipos úrnak, hogy ott voltál, de még nincs kész az óra. Nyolc év óta kínlódok veled és nem tudlak megtanítani tisztességes beszédre. Így sose lesz belőled rendes cseléd. Ki foglak küldeni Budaörsre, az istállóba, tehenet fejni, odavaló vagy.
Irma. Nem vagyok odavaló, tessék megbocsátani. Kezet akar csókolni.
Adél. Hagyd a kezemet. Nekem itt a panzióban rendes cseléd kell. Négy szobaúrra takarítani, teríteni, mosni, ahhoz komolyabb munkát kell végezni. De te sose fogsz megkomolyodni, mert te bolond vagy. Tízéves korod óta tanítalak, mert szegény anyád hű rokonom volt és megígértem neki, hogy kinevellek. Azt hittem, hogy egyszer majd hasznodat veszem, de hiába minden, a fejedbe van a baj. Hátul van az eleje.
Irma. Nincs hátul az eleje, kezit csókolom, ne tessék rám haragudni, nem vagyok bolond, csak gyönge eszem van. De megjavulok. Most még boldogtalan vagyok.
Adél. Azért adtál tegnap este cicit a kis macskának?
Irma. Mit adtam a kis macskának?
Adél. Cicit adtál a kis macskának, meg akartad szoptatni a négynapos macskát, mert olyan buta vagy, mint a tök és nem férsz a bőrödbe. A Szász úr látta, ő mesélte. Szégyelem magam miattad a szobaurak előtt.
Irma. Olyan boldogtalan vagyok.
Adél. Azért mindjárt macskákat kell szoptatni?
Irma. Macskákat? Csak egy volt.
Adél. Te félbemaradt majom. Hol a kenyér? Mért nincs kenyér az asztalon?
Irma. Jézus Mária! Kenyérért rohan a szekrényhez, kiveszi a kendőből, az asztalra teszi.
Adél. Úgy-e, erre nincs gondod? Fürdőre van gondod! Macskára van gondod! Szalagra van gondod!
Irma. Szalagra nincs is gondom.
Adél. Ne járjon a szád. A kasznidban egész csomó szalagot találtam. Hol vetted?
Irma sír.
Adél. Ne bőgj! Hol vetted a szalagokat?
Irma. A Sugár és Eisnernál.
Adél. Miből?
Irma sír.
Adél. Miből vetted a szalagot?
Irma. A Császár úr adott rá pénzt.
Adél. Te pénzt fogadsz el a Császár úrtól? Te cifra!
Irma. Nem vagyok cifra, ne tessék ilyet mondani, isten bizony nem vagyok cifra, a Császár úrnak elvittem egy csomagot Budára az üzletbe, azért adott külön borravalót, a felit eltettem karzatjegyre a Nemzetibe, a másik feliből vettem a Sugár és Eisnernál három szalagot, tessék megkérdezni, ha nem tetszik hinni!
Adél. Ha még egyszer pénzt mersz elfogadni a Császár úrtól, meglátod, mit csinálok veled! Nézze meg az ember!
Irma sír.
Császár belép az udvar felől.
Adél. Mi tetszik?
Császár. Semmi.
Adél. Mit akar itt? Ez a Sipos szobája.
Császár. Hallottam, hogy veszekszik, hát bejöttem, mert épp a nevemet mondta, mondok, éppen mérges, hátha én is kapok valamit.
Adél. Ne viccelődjön, ma nincs kedvem viccelni. Maguk is azért mernek velem ilyen hangon beszélni, mert lány vagyok. De legyen nyugodt, ha most asszony leszek, majd magától is több tiszteletet kapok.
Császár. Most asszony lesz? Mikor?
Adél. Ma.
Császár. Micsoda?
Adél. Ha nagyon érdekli, ma. Asszony leszek.
Császár. Még ma férjhezmegy?
Adél. Ha akarom, azt is. De csak a jövő héten akarom.
Császár. Micsoda kérem… ez komoly?
Adél Irmához. Eridj ki innen.
Irma. Még oda kell készíteni a mosdóvizet és a papucsot.
Adél. Ne feleselj, menj ki, ha mondom. Majd odakészítsz aztán. Már nem bírok vele, ez is olyan idegessé tesz, ez a taknyos, máma meztelenül fürdött az esővizes hordóban, és a kasznijában egy vagon szalagot találtam, maga adja rá neki a pénzt, – mit akar tőle, nem szégyenli magát, egy tizenkilenc éves piszkos cselédet szuteniroz, nem sül ki a szeme, maga szépfiú, nem talál szoanyirtabb hölgyet a környéken?
Császár. Nagyon ideges, nagyon ideges.
Adél. Maga adta neki a pénzt?
Császár. Én adtam neki, egy útért, mert Óbudára küldtem. De téged meg, ha sokat jár a szád, légy nyugodt, hátbaváglak, ha úgy tüntetsz fel, hogy így, meg úgy.
Irma. Én nem tüntettem fel Császár urat, esküszöm boldogságomra, nekem nem kell a Császár úr se így, se úgy.
Császár. Én nem akarok neked kelleni, de te ne csinálj nekem pletykákat.
Irma. Nem én csinálom a pletykákat, én dolgozok mint egy kutya, de mindenki ellenem van, a Szász úr is azért árulta el, hogy a macskát szoptatni akartam, mert ő is gyűlöl, mert szájazni akart velem és én nem hagytam.
Adél. Mit akart veled?
Irma. Félcseresznyét akart velem szájazni, hogy ő majd a szájába veszi a cseresznyét és én harapjam le a felét, hogy cseresznyepuszit adjunk egymásnak. Egy félóráig nyúzott, hogy hát akkor vegyem én az ajkamba a cseresznyét és majd ő harapja, de én utáltam őtet, pedig színházjegyet ígért, mert tudja, hogy rajongok, és mégse kellett, és ő most ezért gyűlöl és ellenem izgatja a nagysádot, – én már nem is tudom mit csináljak, én belegyugom a fejemet az esővizes hordóba és addig tartom benne, amíg meg nem fulladok! Én nem bírom… Hagyjanak engem békibe!
Adél. Mars ki! Nézd csak! Azonnal menj ki dolgodra!
Irma sírva kimegy.
Császár. Mi baja magának, mondja! Egy órája vagyok itthon, azóta csak pörölni hallom ezen a szép vasárnapon, a szakácsnét öli, ezt a kis bogarat kihozza, férjhezmegy, mi baja van?
Adél. Épp az, hogy férjhezmegyek.
Császár. Kihez?
Császár. Megbolondult?
Adél. Meg.
Szünet.
Császár. Üljön le kérem. Borzasztó, hogy milyen ideges. Most nem tudom hamarjában, hogy tényleg megbolondult-e. Mi az? Meg mi az evvel a szalaggal?… meg hogy én főzöm a cselédet… Szenvedélyesen megöleli. Bolond vagy? Féltékeny vagy? Megcsókolja. Te buta… te… te…
Adél kibontakozik. Eressz el. Hagyj békén. Micsoda ostobaság ez, a Sipos minden percben jöhet. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit nézel? Ennek vége. Nem érted?
Császár. Minek van vége?
Adél. Annak, hogy a szeretőd voltam.
Császár. Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed egykor?
Adél. Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.
Császár. De még tegnap este… és éjjel…
Adél. És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.
Császár. Miért? Miért?
Adél. Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem és lenézem és gyűlölöm, – és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok és most beleszerettem magába és most meg akarok szabadulni magától és kilököm magát és férjhezmegyek a Siposhoz, még pedig rögtön és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok és magának egy vasa sincs és komisz és huszonhárom éves és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek vagy egy fiatal szeretője és akkor maga minden nap meg fog engem verni és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.
Császár. Rettenetes, amiket beszél.
Adél. Fáj?
Császár. Nagyon.
Adél. Nekem még jobban fáj. Sose fogod megtudni, hogy nekem hogy fáj. Nem is érdemled meg, hogy megtudjad. Mi vagy te? Egy senki. Van jellemed? Nincs. Van pénzed? Nincs. Komoly vagy? Nem. Becsületes vagy? Nem is tudom. Szép fiú vagy és szemtelen voltál és én tíz éve vagyok a szeretője egy mérges vén embernek, – és minden, amit te értem tettél, az volt, hogy szemtelen voltál velem, szemtelen voltál a Balázsyéknál, mikor megismerkedtünk, aztán szemtelen voltál a Sohöja-kávéházban, – kétszer voltál szemtelen és én ettől megvadultam és szobát adtam neked bérbe és te nem is álltál velem szóba, és én ruhákat vettem miattad, én vagyok itt a legtiszteltebb nő a környéken és te nem köszöntél nekem, és csipkét varrtam az ingemre és lakkcipőt vettem, és te nem köszöntél nekem, rám se néztél, csak szemtelen voltál, nem is fizettél, csak csinos voltál és én mérges voltam és te megint nem köszöntél, és én beleharaptam a kezembe dühömben, és te a szemembe nevettél, – és akkor, mikor a legszemtelenebb voltál és megrikattál, akkor bevittél a szobádba, és a Sipos Budaörsön volt az anyámnál és én nálad aludtam és megint nálad aludtam és tetszettél nekem és sírtam miattad, de csak dühömben, és mégis megcsaltam veled a Sipost, folyton, folyton, te senki, te üres, te szívtelen. Csak mert szemtelen vagy és koldus vagy és csinos vagy és mert most már köszönsz, azért kelljen nekem elzülleni és meghalni?
Császár. Szent isten, de hát ez borzasztó, hogy milyen ideges. Mit akar? Minden a legnagyobb rendben van, boldogan élünk, én szeretlek, mint egy őrült, a Sipos nem is sejt semmit, eszeágában sincs téged feleségül venni, ez a kis panziód jól megy, a Sipos nem fizet, én se fizetek, de a többiek mind fizetnek, egészséges vagy, szép vagy, fiatal vagy, mit akarsz, minek rugsz fel mindent egyszerre?
Adél. El akarod venni a Balázsynak a lányát. A Balázsy asztalosnak a lányát el akarod venni.
Császár. Az nem igaz.
Adél. Mi az neked egyet hazudni? Persze, hogy azt mondod: nem igaz. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát.
Császár. Nem igaz, nem igaz.
Adél. Mult vasárnap a Hüvösvölgyben voltál velük, igen vagy nem?
Császár. Igen. De akkor előre megmondtam, hogy…
Adél. Ne dadogj. Szerdán moziban voltál a lánnyal igen, vagy nem?
Császár. Nem kérdeztem meg tőled előre?
Adél. Voltál-e vele moziban, igen vagy nem?
Császár. Igen.
Adél. Miket beszéltél neki a fülébe a sötétben? Mért mentél az apjával a Schöja-kávéházba? Mért vitted el a gyűrűjét és a karperecét átalakítani?
Császár. Mert ékszerész vagyok és az a mesterségem.
Adél. Csaló, partivadász vagy, az a mesterséged!
Császár. De Adél!
Adél. Ma reggel egy óra hosszat könyörögtél a Brausz hentesnek, hogy adja kölcsön a kocsiját ma délutánra. Azt mondtad, hogy ki akarod vinni a menyasszonyodat Máriaremetére.
Császár. Én mondtam, hogy a menyasszonyomat? Azt mondtam: ismerőseimet szeretném…
Adél. Ne hazudj, azt mondtad, hogy a menyasszonyodat. Csaló vagy, csaló vagy, csaló vagy. El akarod venni a Balázsy asztalosnak a lányát, mert tele van dollárral az apja. Te csaló!
Császár. Adél, te engem… te… engem…
Adél. Csaló!!! Csaló!!!
Császár. Adél, én megfeledkezem magamról!
Adél. Na, üss meg!
Császár leint a levegőbe, otthagyja. Meg van bolondulva. Ha így folytatja, elmegyek innen.
Adél. Én megakadályozhatnám még most ezt az egészet. Legyen nyugodt, egy szavamba kerülne. De van eszem és erőm. Vegye el a Balázsy asztalosnak a lányát. Én a Siposhoz menekülök. A Sipos el fog engem venni. A Sipos egy tisztességes, komoly ember. És ha én Siposné leszek, nem nyul hozzám más férfi soha többé, erre megesküszöm, ezt tudhatja, ha ismer. És akkor fellélegzem és megszabadulok tőled… mert te vagy az én szerencsétlenségem.
Császár. A Siposhoz menekül. Egy vén asztaloslegényhez.
Adél. Nem asztaloslegény. Bútortervező rajzoló.
Császár. Szép kis parti.
Adél. Ha tíz évig jó volt szeretőnek, most jó lesz férjnek is.
Császár. Egy vasa sincs.
Adél. Van nekem.
Császár. Öreg.
Adél. Az a jó. Még egy-két év, én is öreg vagyok.
Császár. Sose szeretted.
Adél. Az a jó. Szép csöndes, komoly dolog.
Császár. Utáltad.
Adél. Nem úgy, mint téged.
Császár. És nem is fog elvenni.
Adél. Azt majd én megmutatom neked. Fáj?
Császár. Adél… drága Adél… Közeledik hozzá.
Adél eltolja. Fáj?
Császár. Én ki se tudom mondani, hogy mit érzek most.
Adél. Én ki tudom mondani. Szégyent érzesz, mert a hiúságod kapott egy nyaklevest. Én tudom, hogy ez fáj, te szép ékszerész. Éppen ez elől bujok én a Siposhoz. Én löklek ki téged, mert különben te löksz ki engem és én akkor felakasztom magamat.
Az ajtó nyílik. Irma lép be. Megint hozza a gyereket.
Adél. Mit akarsz? Mért jöttél be?
Irma. Odakészíteni.
Adél. Nem igaz. Hallgatózni jöttél be.
Irma kifelé indul.
Adél. Hová mégysz?
Irma. Kimegyek.
Adél. Mért mégysz ki?
Irma. Azt tetszett mondani, hogy azért jöttem be, mert…
Adél. Ne feleselj. Hallgass és végezd a dolgodat. Készíts a Sipos úrnak kabátot, párnát, mosdóvizet, egy-kettő. És megint cipeled azt a gyereket?
Irma. Kérem, most az anyja adta ide, hogy vigyázzak rá, mert ő elment sörért a Morbitzerhez. Már igazán nem tudom, mit csináljak.
Adél. Mért nem mégysz te a sörért?
Irma. Mert nekem a Sipos urat kell kiszolgálni, nem mehetek, már itthon van, az utcán beszél a Szász úrral.
Adél indul kifelé.
Császár. Adél kérem…
Adél hirtelen megfordul. Mit akar?
Császár. Beszélni szeretnék magával… de nyugodtan… csak öt percet… Meg akarom magyarázni magának…
Adél. Nekem ne magyarázzon semmit. Kimegy az udvarba, nyitvahagyja az ajtót.
Császár. De Adél kérem, az istenért… hát így nem lehet ezt elintézni… Beszéd közben utánasiet, kimegy ő is.
Az ajtó nyitva marad.
Irma becsukja az ajtót. Kezüket csókolom. Gyere Lilike, odakészítjük a Sipos bácsinak a kabátot, meg a párnát. Addig ülj ide, de meg ne mozdulj, maradj szép csöndesen. Az asztalra ülteti. Adj egy puszit az Irma néninek, jó erőset. Úgy. Na látod, ez az a kabát, ez a házikabát. Ezt veszi föl a drága mérges a testire. Megszagolja. Dohányszaga van. Az Irmának nem szabad az esővízben megfürödni. Az Irma csak legyen piszkos. Jól van. Az Irmának nem szabad kéknek lenni, mint a holdvilágos tündérnek, akiért elgyön a felhőkből a szép pilóta és letérdel előtte boldogsága gyönyörében, édes csókért, igaz fájdalomért, szívem gyönyöréből. Jól van. Adj egy puszit, Lilike. Cicit adtam a macskának. Olyan puhán feküdt a mejjemen. Négynapos macska, bársonymacska, tiszta selyembársony. Azt se szabad. Jól van. A Nemzetibe se szabad menni egy hétig. Jól van. Majd délután fölgyössz velem a falépcsőn a padlásra, Lilike, megstoppoljuk az összes harisnyákat és aztán legyössz velem és nézed a vasalást. Jó? Gyere párna, megszagollak tégedet is. Az én édes drágám alszik rajtad. Ez is dohányszagú. Drága mérgest megcsalja a kedvese a Császár Pállal. Kérlek párna, mondd meg neki, mikor a fülivel rádfekszik, súgd bele a fülibe, hogy ne a hűtlen Adélt szeresse, inkább az én hű szívemet szeresse, ne szidjon engem mindig! Drága mérgest megcsalják… Úgy fáj a szívem érte. Mondd, Lilike: fáj.
Lilike. Fáj.
Irma. Jó. Leteszi a párnát, széket hoz. Most idetesszük a széket, látod, ideállítjuk a helyire, mingyárt itt lesz a gazdája és ráül és mindenkire mérges, mert nem tudja, hogy olyan édes nekem, mint a méz, mert ő a legszebb pilóta ezen a szép Budapesten, repülőpilóta, felhőpilóta, és nincs szebb fénysugár, mint ő, még ha mérges is, az én egyetlen szerelmem és rózsaláncom, örök nefelejts és gyönyörű pilóta. Mondd azt Lilike, hogy: pilóta.
Lilike. Pilóta.
Irma. Nagyon jó. Megint kavics van a cipőmben. Nem veszem ki. Már késő. Inkább szenvedek, hogy boldogtalan legyek. Figyel. Meggyött a mérges. Jaj, titkos szerelmem.
Sipos belép.
Sipos. Nem veszed le azt a gyereket az asztalról?
Irma lekapja a gyereket. Jaj… kezitcsókolom.
Sipos. A terített asztalon van a gyereknek a helye? Hallottak már ilyet!
Irma elveszi Sipos kalapját, elteszi. Kezitcsókolom, bocsánat, tévedés volt. Hogy tetszik lenni?
Sipos. Ebéd előtt rossz kedvem van, ne kérdezz. Vidd ki azt a gyereket. Leveti a kabátját.
Irma. Viszem. Gyere Lilike. Felkapja, kiviszi, visszarohan. A Sipos bácsi mérges.
Sipos. Kabát.
Irma szalad, veszi, elteszi.
Sipos leveti a nyakkendőjét. Nyakkendő. Pfü.
Irma szalad, veszi, elteszi. Meleg van.
Sipos levetve gallérját. Nem kérdeztem. Gallér.
Irma. Gallér. Veszi, szalad, teszi, visszaszalad, hozva a házikabátot.
Sipos. Nem kell.
Irma. Vissza?
Sipos. Vissza.
Irma. Ingujj?
Sipos. Ingujj. Felgyűri karján az inget. Kézvíz.
Irma a mosdóhoz rohan. Kézvíz. Friss. Beönti.
Sipos. Szappan.
Irma átadja. Szappan.
Sipos kezét mosva. Törülköző.
Irma. Törülköző. Átadja. Tiszta.
Sipos törülközve. Papucs.
Irma lihegve hozza, letérdel. Papucs.
Sipos kezét törölve, leül. Cipő.
Irma lehúzva egyik cipőjét. Egyik cipő.
Sipos törülközve, nyujtja a másik lábát. Másik cipő.
Irma lehúzza azt is. Másik cipő.
Sipos. Egyik papucs.
Irma ráadja. Egyik papucs. És…
Sipos. Másik papucs.
Irma. És másik papucs. Azt is ráadta.
Sipos feláll, a levegőben tartja a törülközőt. Kendő vissza.
Irma. Kendő vissza. Veszi és viszi a kendőt, a lavórból a vödörbe önti a vizet. Kiöntés, lavór visszatevés.
Sipos ezalatt az asztalhoz ül. Ujság.
Irma az ablakból hozza. Ujság.
Sipos ujságot olvasva. Leves.
Irma. Leves. Kirohan, az ajtót nyitvahagyja.
Sipos az ujságból hátraordít. Ajtó!
Irma visszarohan. Ajtó! Csókot int, becsukja az ajtót kívülről.
Kis szünet, Sipos ujságot olvas.
Irma belép, levest hoz, leteszi. Leves.
Sipos a kanállal keveri. Milyen?
Irma. Metélt.
Sipos. Hideg?
Irma. Meleg.
Sipos miután megkóstolta. Hideg.
Irma a tányér után nyul. Visszavivés? Melegretevés?
Sipos. Nem. Itthagyás. Eszik egy pár kanál levest.
Irma kiveszi a gyűrűből a szalvétát, elibeteszi, a sót közelebb tolja, a kenyeret megigazítja.
Sipos. Mit ugrálsz annyit? Eszik. Mindent kétszerannyi ugrálással csinálsz, mint kellene. Nyugodtan: egy, kettő, kabát, víz, szappan, cipő, papucs, leves. Eszik. Megtanulhattad volna már nyolc év alatt. Eszik. Ez mindennap így van pontosan. Ebbe nem is lesz változás.
Irma. Nyolc év előtt még csak tizenegy éves voltam.
Sipos. Ezt mér mondod?
Irma. Azt tetszett mondani, hogy nyolc év alatt megtanulhattam volna. Hát most tizenkilenc éves vagyok, hát akkor tizenegy éves voltam.
Sipos. Mi ez? Társalgás?
Irma. Kis, boldog csevegés, Sipos úr.
Irma. Már nem is jár, mert befogom.
Sipos. Nézd csak. Prücsök. Eszik.
Szünet, Irma áll és boldogan nézi.
Irma szünet után, halkan. Kezitcsókolom.
Sipos. Mi?
Irma. Semmi.
Sipos. Mit mondtál?
Irma. Kezitcsókolom.
Sipos. Hova mégysz?
Irma. Sehova.
Sipos. Hát mér mondtad?
Irma. Csak mondtam.
Sipos. Hülye vagy?
Irma. Igen.
Sipos. Prücsök. Tovább eszik.
Szünet. Irma áll, fájdalmas mosollyal. Aztán megint megszólal.
Irma. Kezitcsókolom.
Sipos felbámul rá. Mér csókolod a kezemet?
Irma. Tiszteletből.
Sipos. Hát akkor vidd a tányért tiszteletből, és hozd a húst, tiszteletből. Az ujság után nyul.
Irma veszi a tányért. Bornyuvesés van, spenóttal.
Sipos. Kérdeztem?
Irma. Nem. Csak mert a többiek combot kapnak. Csak a Sipos úr kap vesést. Megy ki.
Sipos hátra se nézve. Ajtó!
Irma. Még nyitva se hagytam!
Sipos. De fogod!
Irma. Ó, nem. Kinyitja az ajtót, a küszöbről csókot int, elfelejti becsukni, elsiet.
Sipos. Ajtó!!!
Irma rémülten ugrik vissza. Ajtó! Becsapja kívülről.
Sipos fejét csóválja és olvas.
Irma bejön, szódát és bort hoz. Jéghideg. Gyönyörű kék üveg. Leves után kilenc csöppet. Kirohan.
Sipos a fiókból collstokkot vesz elő, megméri az üvegben a bort. Tizenegy háromtized.
Irma berohan, hozza a húsételt. Hiányzik a borból?
Irma. Kevesebb lett?
Sipos. Mondom, hogy nem. Több. Tegnap tizenegy centiméter volt, most tizenegy és háromtized. A házmester lop belőle és vizet tölt utána.
Irma. Tessék leütni a derekát.
Sipos. Csak bízd rám. Gyerünk.
Irma elébeteszi a húst. Felsálszelet krumplival.
Sipos. Te prücsök, az elébb azt mondtad: borjúvesés spenóttal.
Irma. Azt hittem, de tévedtem. Bocsánat.
Sipos. Nagy hiba. Enni kezd.
Irma. Mért nagy hiba?
Sipos italt tölt. Mert most át kell kapcsolnom a gyomromat felsálra és krumplira. Mikor azt mondtad, hogy bornyú lesz spenóttal, akkor a gyomor berendezkedett… Iszik… bornyúra és spenótra. Azaz: megkezdte azon vegyműködést, ami a bornyúhoz és spenóthoz kell. Most aztán hirtelen meglepetés éri, bornyúra készült és marhát kap, most másféle savakat kell produkálni, olyanokat, amik a marhához valók. Eszik egy falatot. Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
Irma. Milyen nagy tudása van. Csodaszép esze van.
Sipos. Ne hizelegj mindig. Eszik.
Szünet.
Irma minden ok nélkül. Édes szép pilóta.
Sipos. Ki a pilóta?
Irma. Sipos úr.
Sipos. Én bútorasztalos vagyok.
Irma. Nekem pilóta. Mindenki pilóta, aki ideális.
Sipos. Én ideális vagyok?
Irma. Az én lelkemnek ideális. Ideál pilóta, a felhőkből száll alá a virágos mezőre, hogy eljöjjön a menyasszonyáért.
Sipos. Micsoda badarságokat beszélsz te össze?
Irma. Most minden éjjel azt álmodom, hogy pilóta volt a vőlegényem és felrepült a felhőkbe és leesett a tengerbe. És minden álomban Sipos úrhoz hasonlít a pilóta.
Sipos. És beleesik a tengerbe.
Irma. Bele.
Sipos. Köszönöm. És te mit csinálsz?
Irma. Én fel-alá bolyongok a tengerparton, fehér lepelben, ki van bontva a hajam és kinyujtom karjaimat a tenger felé és a viharban eszelősen énekelek. Olyan szép.
Sipos. Mikor eszelősen énekelsz?
Irma. Nem. Hanem az egész. Oly szép fájdalom és oly ideális. És a Sipos úr mindig benne van.
Sipos. A tengerben.
Irma. Az édes álomban.
Sipos. Neked jó huszonötöt kéne verni a fenekedre, édes fiam. Te nagyon kezdesz mozgolódni. Ha apád volnék, leszoktatnálak az ábrándozásról.
Irma. Ó, bár apám lehetne Sipos úr.
Sipos. Még csak az kéne.
Irma. Oly szép lehet a gyermeki szerelem.
Sipos. Na most már aztán elég volt. Nem szégyeled magad? Folyton hizelegsz.
Irma. Nem szégyelem magam, Sipos úr, büszke vagyok rá, hogy a Sipos úrnak hizeleghetek. Veszi a tányért és kiviszi. Az ajtót nyitvahagyja.
Sipos. Ajtó!
Irma ijedten. Igen. Ajtó. Becsukja.
Sipos szódát, bort tölt, ujságot olvas.
Irma belép a tésztával. Lekváros derelye dióval és cukorral. Leteszi.
Sipos. Biztos?
Irma. Biztos. A többiek prézlivel kapták, Sipos úr dióval kapta.
Sipos eszik. Egész Pesten azt mesélik, hogy hajnalban meztelenül táncolsz az udvarban.
Irma. Jézusmária, hát már ezt mondják?
Sipos. Máma dolgom volt a városházán, ott mesélték a polgármesterek. A képviselőházban is mondták a képviselők. És a minisztérium is tele volt vele.
Irma. A minisztérium?
Sipos. Mind, az összes miniszterek.
Irma. Sipos úr, tréfálni tetszik, de én tudom, ez honnan jön. A Szász úr terjeszti bosszúból, pedig én csak titokban belefürödtem a hordóba, senkise látott.
Sipos. Hát a macskát ki adoptálta?
Irma. Mi az: adoptálta?
Sipos. Gyermekének fogadta. Dajkálod a macskát, röhög rajtad az egész szomszédság.
Irma. Ezt is mesélik?
Sipos. Egész Pesten.
Irma. Szász úr terjeszti. Szász úr meg akart csókolni.
Sipos. Mért nem ütötted pofon?
Irma. Én kérem? Egy albérlő urat?
Sipos. Ne add a szentet, te haszontalan. Mindenkire pislogsz. Majd beszélek Adél nagysáddal, kiteszünk falura.
Irma. Én nem pislogok senkire.
Sipos. Énrám is pislogsz. De tőlem kaphatsz egyet.
Irma. Az más. Igenis, Sipos úrra pislogok.
Sipos. Még be is vallod, te szemtelen.
Irma. Mért tetszik nekem ezt mondani?
Sipos. A szemembe mondod, hogy énrám pislogsz?
Irma. Az más. Az fájdalom és ideál.
Sipos. A fenét. Micsoda?
Irma. Fájdalom és szerelmi ideál.
Sipos. Nem mégy ki innen? Feléje mozdul.
Irma elugrik. Fájdalom és szerelmi ideál, mert én meghalok bele Sipos úr, ha meg tetszik nősülni. Én azt nem élem túl.
Sipos. Mi az, hogy én meg tetszem nősülni?
Irma. Megnősül és neje gyermekeket fog szülni. És hogy bírom én azt sok fájdalmas zokogást?
Sipos. Hol veszed azt, hogy én meg fogok nősülni?
Irma. Ha becsületszavát adja, hogy nem tetszik elárulni, akkor megmondom.
Sipos. Nahát ez hallatlan. Mars ki innen, te pocok! Majd épp neked adok becsületszót. Egyáltalán micsoda beszédek ezek, micsoda pletykázás? Nem is tudom, miért állok szóba veled, te taknyos, végezd a kötelességedet és ne beszélj hozzám. És majd intézkedni fogok, hogy kirepülj innen, mert nem vállaljuk a felelősséget az elzüllésedért. A Császár úrral mit csináltál? Mi? Mit csapod össze a kezedet? Felelj, mit csináltál a Császár úrral?
Irma. Sipos úr kérem, én nem is felelek, mert ez olyan sértő.
Sipos. Mars ki innen, majd lesz rád gondom. Hozd a feketekávét! Mars!
Irma remegve, egyre nagyobb érzéssel. Mért bántasz, egyetlen édes pilóta, mindig engem bántasz, holott ámbár mindenki csak engem bánt ezen a világon, mintha én volnék a legutolsó cafat, és igenis nem bánom, ha el is kergetsz, most már nem bírom tovább, ne nősülj meg, nem bánom, ha meg is versz… Hátrál előre… bevallom neked egyetlen titkos szerelmemet, ideálomat, mint kis gyermekkorom óta imádtalak és szerettelek, te drága mérges édes, és te vagy oka halálomnak és álmaimnak, és a macskát is azért dajkáltam, ennek is te vagy oka, mert álmomban nejed voltam és gyermekünk született egymástól, és édes asszonyod voltam és gyermekünk volt a macska, dögöljön meg a Szász úr, mert bepiszkolta szerelmemet, és miattad fürdök, és miattad szenvedek, és miattad tűrök, és mindenki csak felrúg engemet, mert senkise érti ideális szívemet, én borongó lelkemet lehelem ajkaidra és te huszonötöt akarsz verni a fenekemre. A falnak dől, úgy zokog.
Sipos kissé zavartan. Hogy mersz engem tegezni? Hogy mertél engem tegezni?
Irma bőgve. Most már ugyis minden mindegy.
Sipos zavartan. Törüld meg az orrodat és eridj ki. Ne merj a szemem elé kerülni.
Irma kifelé indul, a küszöbön megáll, sírva. Tudom, tudom, ajtó. Becsukja kívülről az ajtót.
Sipos idegesen ül vissza az asztalhoz, eszik és iszik, rágyujt, fölkel, leül, szivarozik.
Az ajtó nyílik, Adél lép be. Egy csésze feketekávét hoz.
Sipos. Ezt a gyereket egy pillanatig se lehet tovább itt tartani. Anyja nincs, apja nincs, te vagy a legközelebbi hozzátartozója, mi vagyunk felelősek érte. Most kezd mozogni benne a női hölgy, nyugtalankodik, meg az a sok színház is árt neki, attól vadul meg.
Adél. Hallod, a Nemzetibe csak elmehet. És én különben sem engedem, csak klasszikusokhoz.
Sipos. Azok írják a legnagyobb disznóságokat.
Adél. Arról én már nem tehetek.
Sipos. Maholnap húsz éves, majd még valaki tönkreteszi.
Adél. Azt hiszem már tönkre is tette valaki.
Sipos. Kicsoda?
Adél. Tudom is én… Császár úr… Szász úr… talán mind a kettő.
Sipos. Van benne cukor?
Adél. Kettő. Leül hozzá. Beszélni akarok veled.
Adél. Lajos… nem tudom, milyen kedved van máma.
Sipos. Rossz.
Adél. Pedig már ebédeltél.
Sipos. Vasárnap ebédután is rossz kedvem van.
Adél. Tulajdonképen mindegy. Jókedv, rosszkedv, ezen át kell esnünk egyszer. Két héten belül feleségül fogsz venni.
Sipos leteszi a kanalat. Drága jó fiam, légy szíves, mondd ezt még egyszer.
Adél. Két héten belül feleségül fogsz venni.
Sipos. Jó. Kávézik.
Adél. Ne csinálj ebből viccet. A legkomolyobban beszélek. Sokkal okosabb, ha minden vita helyett már most rögtön kezded megszokni ezt a gondolatot. Kár minden percért.
Sipos. Olyan sürgős?
Adél. Igen.
Sipos. Miért?
Adél. Mert esedékes.
Sipos. Mi az… más állapotban vagy?
Adél. Dehogy. Lelkileg esedékes. És társadalmilag. Ezt az állapotot rendezni kell. Én tudom, hogy te ezen nem szeretsz gondolkozni, csak rakod egyik napot a másikra és… majd csak lesz valahogy… és másnap tényleg úgy van, hogy a tegnap is elmult valahogy… de most nem megy tovább.
Sipos. Ez borzasztó.
Adél. Miért?
Sipos. Mert szegény ember vagyok.
Adél. Eddig is az voltál.
Sipos. A feleségemmel nem tartathatom el magamat. Eddig se fizettem a kosztér, tudom. De legalább adós vagyok vele.
Adél. Maradsz vele adós továbbra is. Hát hogy gondolod? Örökre csak így lesz? Én szereztem egy kis köztiszteletet itt a kerületben, megbecsülnek, de mindenki tudja, hogy együtt élünk… és nem csinálsz asszonyt belőlem?
Sipos. Mindig azt mondtuk, hogy erre semmi szükség. Te is szabad vagy, én is szabad vagyok, ez volt benne a szép.
Adél. Én szabad vagyok?
Sipos. Hát nem… úgy.
Adél. Hát hogy? Nektek százféle szabadságotok van, a nőnek egy szabadsága van, az a bizonyos. És abba nem vagyok szabad.
Az ajtó nyílik, Irma lép be.
Irma izgatottan. Sipos úr kérem, őnagysád azt mondta, hogy mondjam meg a Sipos úrnak, hogy voltam az órásnál és az órás azt mondta, hogy még nincs kész az óra. A jövő héten lesz kész.
Sipos. Jó. Hosszú szünet. Mi az, a jövő hétig akarsz itt állni?
Irma. Nem. Kimegy.
Szünet.
Sipos. Hát kérlek, én ezt tudomásul veszem és ősszel fogunk erről beszélni.
Adél. Nem fiam, ez nem évszakra megy. Most egy kicsit ugorj ki a nyugodt életedből. Majd adok én neked. Nem kell úgy élni, mint ahogy te élsz. Legyen neked is egy kis gondod. Most haragszol, mert kizökkentelek a kerékvágásból. Ismerlek én téged.
Sipos. Én nem vagyok férjnek való. Én agglegénynek születtem.
Adél. De én asszonynak vagyok való. Engem itt mindenki nagyrabecsül, büszke lehetsz rám. És neked adtam a legszebb tíz évemet.
Sipos. Nekem adtad? Velem élted. Én is neked adtam.
Adél. Az más.
Sipos. Mért más?
Adél. Mert az enyém, az én tíz évem volt. A tied meg, a tied volt. Az nekem nem fáj.
Sipos. De a tízéved előtt volt nyolc éved, amit nem nekem adtál. Az nem fáj?
Adél. Akkor még nem ismertelek. Megint evvel gyösz?
Sipos. Mivel jöjjön egy tisztességes ember? Hát igenis kérlek, az a nyolc év neked nem fáj és nekem fáj.
Adél. Ezt most mondod, mikor a kötelességedre figyelmeztetlek.
Sipos. Ezt mindig mondom. Ha nem neked mondom, hát magamnak mondom. Ne izgass föl, mert ez az egy fájdalom van az életemben, ne kényszeríts, hogy erről beszéljek.
Adél. Én húszéves koromban a gróf Seeburgné szobalánya voltam és a gróf Seeburgné fiának a szeretője lettem. Na, most kint van.
Sipos. Hát persze, hogy kint van. Ha ilyen nyugodtan mondod ki, hát nyugodtan van kint. Én nem tudom ezt ilyen nyugodtan kezelni, mert nekem a vér a fejembe megy, mikor erre gondolok. Én tíz év óta abból élek, hogy ezt elpróbálom felejteni, de nem megy, mert ha eszembe jut, az egész testem elkezd reszketni tőle. Nézd édes fiam, beszéljünk egyszer egészen tisztességesen. Jól van, nehogy azt hidd, hogy kibuvót keresek, én elveszlek, ha nagyon kívánod…
Adél. Igenis, elveszel.
Sipos. Nem kell kiabálni, éppen azt mondom, hogyha nagyon kívánod, elveszlek.
Adél. Mert kutyakötelességed.
Sipos. Nézd, én nyugodtan beszélek, te ne mérgesíts engem, hagyj engem nyugodtan beszélni.
Adél. Kutyakötelességed.
Sipos. Nézd, ne izgass engem, én konstatálom, hogy higgadtan tárgyalok és te direkt ilyen kifejezést használsz. Én nem vagyok kutya, és nekem nincs kutyakötelességem, én egy szabad ember vagyok és azt csinálom, ami nekem tetszik. Értetted?
Adél. El fogsz venni.
Sipos. Ki akarsz hozni a sodromból? Mit akarsz tőlem? Mit ismétled ezt mindig?
Adél. Mert el fogsz venni.
Sipos. Te, hagyd abba!
Adél. El fogsz venni és most azért vagy mérges, mert érzed, hogy most meg vagy fogva, egészen sápadt vagy a dühtől, nézd meg magad a tükörben, szégyeld magad.
Sipos. Én türtöztetem magam Adél, amíg bírom. De figyelmeztetlek, hogy ha a végletekig viszed, valami nagy meglepetés talál téged érni.
Adél. Nem hiszem. Tőled csak egy meglepetés érhetne, hogy úri módon viselkedel. De ez a meglepetés engem nem fog érni.
Sipos. Na, még egy szobalányhoz elég úriember vagyok.
Adél. Nemcsak szobalány voltam, hanem a fiatal grófnak a metressze is voltam, nyolc évig, kerestem ezen az üzleten egy kis házat és egy nagy gyereket. Kérem ezt is kinyilvánítani.
Sipos. Nahát most legalább te mondtad ki. Hát igenis, elveszlek, mert erkölcsi kötelességem. Úgy kell nekem, mért nem háborodtam fel előbb. De erkölcsileg lusta voltam.
Adél. És nekem pénzem volt.
Sipos. Te… én… én…
Adél. Pihenj egy kicsit fiam. Egy csöpp vér sincs az arcodban. Most már egészen sápadt vagy. Ne mereszd rám a szemed, nem félek tőled. Ne komédiázz velem. Miután úgyis az lesz a vége, hogy elveszel, ezt sokkal szebbre csinálhattad volna. De mert egy nyomorult fáradt ember vagy, hát ilyen piszkosan kéred meg a kezemet. Piszkosan, és úgy, hogy én kényszerítelek rá.
Sipos. Te engem sose szerettél.
Adél. Az nem igaz. Egyszer egy hétig szerettelek.
Sipos. Az első héten.
Adél. Neeem. Akkor igazán nem. Egyszer volt egy hét. Vagy két hét. Ti ezt sose tudjátok. Mikor tüdőgyulladásod volt és én azt hittem, hogy meghalsz. A nagy láztól nem maradt meg az étel a gyomrodban és azt mondtad, hogy most meg foglak utálni, mert utálatos vagy. Azon az egy héten szerettelek. Aztán sok éjszaka, mikor te azt hitted, hogy a mennyországba repültem, úgy gyűlöltelek, hogy reggelig sírtam.
Sipos. A gróf úr után.
Adél. Bizony, az után.
Adél. Nem.
Sipos. És vegyelek feleségül.
Adél. Igen.
Sipos. Mért éppen én?
Adél. Mert én úgy határoztam, hogy te fogsz feleségül venni.
Sipos. És ha én se szeretlek? És ha én is csak, éppúgy mint te, megszokásból vagyok veled, fáradtságból és öregségből, és ha én éppen úgy gyűlöllek, mint te engem?
Adél. Akkor is te fogsz feleségül venni.
Sipos ordítva. Mért?
Adél. Ne ordíts. Mert én akarom. Nem vagyok elragadtatva tőled, ne félj, nem azért. Te vagy az utolsó ember ezen a világon.
Sipos. Te. Hát most hallgass jól ide. Most nézz jól rám, hogy ilyen sápadt vagyok-e, vagy olyan sápadt. Édes fiam, most megtörténik a kijelentés. Nyugodtan és hidegen. Nem veszlek el. Ha akarod, marad minden a régiben. Ha nem, szedem a sátorfámat és megyek. Értetted? Majd én megmutatom neked, hogy én is ember vagyok. És most ebből az egészből elég volt. És ha egy szót mersz most szólni, összetörlek. Összetörlek. Na. Most hallottad. Leül, meggyujtja elaludt szivarját. Mondtam, hogy téged még nagy meglepetés érhet. Hát most hallottad.
Szünet. Adél lassan sétál.
Az ajtó nyílik, Irma csöndesen bejön, fogja a mosdó mellett álló vödröt, némán kiviszi, miközben aggódva figyel.
Szünet.
Sipos. Most te vagy sápadt, fiam.
Szünet.
Adél megáll. Nincs értelme, hogy így belelovaljuk magunkat a gyűlölködésbe. Tényleg, ülj egy kicsit és pihentesd ki az agyadat.
Sipos. Csak ne vedd ezt ilyen könnyedén. Csak most ne ravaszkodjál. Te most nagyon meg vagy ijedve, mert sok eszed van és tudod, hogy túlfeszítetted a dolgot és most elszakadt az egész. Most már nem is tudsz úgy komédiázni, mint az előbb.
Adél. Nem törődöm semmivel. Komédia vagy nem komédia. Mit bánom én.
Sipos. Látod fiam. Ilyen szép puhán kell beszélni. És nagyon jó is, hogy ez az egész ilyen csunyán felfakadt, mert most legalább vége. Fájni fog neked is, – ne félj: nekem is, de most legalább szétmegyünk. Aztán valahogy összefoldozzuk a rongyos életünket. Külön én is, meg külön te is.